Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 05. 10. 07:54
Előzmény: #13038  hibaz
#13040
Hathor, aida, metwolf, ok konyortelenul boritanam ha ugy erzik. Kozuluk ketten tutira benne vannak. Meglatjuk.
Törölt felhasználó 2019. 05. 10. 07:53
Előzmény: #13035  hibaz
#13039
Legkozelebb atbeszeljuj ezeket a tudomanyos modszereket. :D addig is megnezem a horoszkopomat, hatha nincs metszetunk. Majd sugok en a horoszkopombol termeszetesen. ;))
hibaz 2019. 05. 10. 07:51
Előzmény: #13037  Törölt felhasználó
#13038
Igen,most azt nem tudjuk,hogy a fórumozók miatt nincs eladó,vagy tényleg van 1 komoly vevő a háttérben.
Törölt felhasználó 2019. 05. 10. 07:49
Előzmény: #13036  hibaz
#13037
Persze mert 1 het alatt ujabb 3-4 forintot kerult feljebb a kurzus. Lehet hogy ez valami ujfajta felspekazas, de nekem akkor is tetszik.
hibaz 2019. 05. 10. 07:47
Előzmény: #13034  Törölt felhasználó
#13036
Úgy emelkedünk,mintha esnénk.....kicsit ilyen érzésem van.
hibaz 2019. 05. 10. 07:44
Előzmény: #13034  Törölt felhasználó
#13035
Horoszkópom szerint május 15-24 között lehetek a legsikeresebb idén ! Ott van 8 kereskedési nap....:D
Törölt felhasználó 2019. 05. 10. 07:40
Előzmény: #13033  hibaz
#13034
Az jo mert jon a hetvege. Ott lehete csorogni. :)
hibaz 2019. 05. 10. 07:29
Előzmény: #13026  Roka-koma
#13033
Még csak 2-szer próbálta az 50 ft-ot,eddig szólhat a megbízása....pár nap lecsorgás kinéz most.
Törölt felhasználó 2019. 05. 10. 00:41
Előzmény: #13030  Roka-koma
#13032
A lenyeg, NER szalak itt is.
Törölt felhasználó 2019. 05. 10. 00:41
Előzmény: #13029  ner18
#13031
Varom. Nem gondoltam volna, h ilyet valaha leirok...
Az a helyzet, h nem vacakolnak, teszik a dolgukat. Valahogy ez hanyzik a tuloldalrol. 
Mi meg penzt akarunk keresni.
Roka-koma
Roka-koma 2019. 05. 09. 23:28
Előzmény: #13027  Törölt felhasználó
#13030
Vissza foglak olvasni titeket mert lemaradtam ahogy elnézem. Magnus. Ez nekem új.
ner18
ner18 2019. 05. 09. 23:13
Előzmény: #13010  Törölt felhasználó
#13029
És a Ner fehér lovon érkezik majd mint a cég megmentője....
Törölt felhasználó 2019. 05. 09. 22:54
Előzmény: #13024  Törölt felhasználó
#13028
Go is van benne. 
LoGo. 
Törölt felhasználó 2019. 05. 09. 22:53
Előzmény: #13026  Roka-koma
#13027
Szia, igen nyomozunk, mint EST hajnalan. 
Bevallom, nem figyelem ezt az otvenet, nagyobb loveert jottem. :)
Roka-koma
Roka-koma 2019. 05. 09. 22:30
Előzmény: #13025  Törölt felhasználó
#13026
Hali! Na mi ujsag?:) megy a nyomozas? Ma latom ujra nekiment 50 forintnak. Hanyadszor ment neki az utobbi idoben?
Törölt felhasználó 2019. 05. 09. 22:17
Előzmény: #13020  AIDA64
#13025
Tehat, megallapiothatjuk, h  nagy valszeg az ugyved hozzajuk tartozik.
Törölt felhasználó 2019. 05. 09. 22:12
Előzmény: #13021  AIDA64
#13024
Viszont az avatarod tokeletes!
Lo is van benne.
Vagta lesz.
Törölt felhasználó 2019. 05. 09. 21:59
Előzmény: #13014  AIDA64
#13023
Ez a DAK eleg komoly...
Törölt felhasználó 2019. 05. 09. 21:58
Előzmény: #13021  AIDA64
#13022
Ezt szeretned?
http://www.nt.hu/
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 09. 21:57
Előzmény: #13020  AIDA64
#13021
kicsit savanyu de a miénk

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek