Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 02. 13:01
Előzmény: #11078  deszcsakafi
#11080
igy van épp elméjünem is ,csakhogy aki nem éppelméjü aqzt nevezik embernek ma,mert aki éppelméjü az a kigyo manapság.az észzzsssssssssssssss.
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 02. 12:59
Előzmény: törölt hozzászólás
#11079
nem állnak ki,majd megveszik tölük vagy saját maguktol veszik meg ugyanis elado nincs azt lehet látni,egyszer estben tele volt pakolva felfelé eladoival de brutál sok és brutál magasságokig és másnapra eltüntek ugye ugye van ilyen is,kb 60 körül volt felfelé 80 ig és 60 tol nem volt elado 79ig,másnap ,jo ezt csak leirtam
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 04. 02. 12:58
Előzmény: törölt hozzászólás
#11078
és ott akkor szórsz? vagy már hamarabb? szerintem meg épelméjű nem vesz bele ebbe.
Hopszi72 2019. 04. 02. 12:44
Előzmény: törölt hozzászólás
#11077
Nem úgy néz ki :-)
rtkb 2019. 04. 02. 12:13
Törölt hozzászólás
#11076
Lafotex 2019. 04. 02. 12:12
#11075
41.7
Hopszi72 2019. 04. 02. 12:01
Előzmény: törölt hozzászólás
#11074
Hát azért még ott a 44-es fék is!
rtkb 2019. 04. 02. 11:50
Törölt hozzászólás
#11073
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 02. 11:43
Előzmény: #11071  AIDA64
#11072
sok nyeröt mindenkinek itt is ,de sokan beragadnak majf 70-80 nnálvagy feljebb
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 02. 11:42
Előzmény: #11066  Metwolf
#11071
nem érdekel kolléga ,egy éve nem tört fel,ugyhogy nekem ez elég ,ráérek összel is vagy holnap is jo
rtkb 2019. 04. 02. 11:39
Törölt hozzászólás
#11070
Metwolf
Metwolf 2019. 04. 02. 11:35
Előzmény: törölt hozzászólás
#11068
Randiból sajnos nem tudok bemásolni neked.
rtkb 2019. 04. 02. 11:31
Törölt hozzászólás
#11067
Metwolf
Metwolf 2019. 04. 02. 11:30
Előzmény: #11063  AIDA64
#11066
Tartsa nyitva a szemét kolléga, nem fog zuhanni. Addig is találja ki, mi van a grafikonon.
rtkb 2019. 04. 02. 11:29
Törölt hozzászólás
#11065
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 02. 11:27
Előzmény: #11061  Metwolf
#11064
sokat kell várni julius 55ft hu de messze van
AIDA64
AIDA64 2019. 04. 02. 11:24
Előzmény: #11061  Metwolf
#11063
mit hogy zuhanás lesz.fekete lö,mindjárt zuhan!!
Metwolf
Metwolf 2019. 04. 02. 11:19
Előzmény: #11061  Metwolf
#11062
Illetve hetes, bocsánat.
Metwolf
Metwolf 2019. 04. 02. 11:15
Előzmény: törölt hozzászólás
#11061
Napos: https://invst.ly/aftjw
Nem kell magyarázni nagyon :-)

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 5

aktív fórumozók

  • BÉT
  • Indexek
  • Deviza
      • Forgalom
      • Nyertesek
      • Vesztesek