Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2017. 06. 07. 11:45
#1080
ezt is kiakaszuk
Törölt felhasználó 2017. 06. 07. 09:17
#1079
egymás hegyén hátán mennek majd a kicsik?
Törölt felhasználó 2017. 06. 07. 07:40
Előzmény: #1077  shadowd77
#1078
két mészáros lecseng jön ez is
shadowd77
shadowd77 2017. 06. 06. 21:54
Előzmény: #1076  evazeller
#1077
Ma emelkedett 7%-ot. saját tőke 8-9 Ft/ rv. Addig minimum elmegy. Aztán hírek is jöhetnek...
evazeller
evazeller 2017. 06. 06. 21:41
Előzmény: #1075  shadowd77
#1076
na mi van, fiatalok? nem megy, nem megy? :) ma megint kiszálltam 4.8-on, ez 3.9-ről volt, de szerintem ennél többet nem fog tudni a közeljövőben július közepétől szerintem várható a 3 forint alatti árfolyam, rouming-díj miatt egyrészt, de főleg a cég semmittevése miatt
shadowd77
shadowd77 2017. 06. 02. 21:56
#1075
Sziasztok! Ma volt benne valami mocorgás. Jól számolom, hogy a saját tőke 8-9 Ft/ részvény ? A többi kispapír mellett eléggé le van maradva...
evazeller
evazeller 2017. 05. 23. 19:58
Előzmény: #1073  kimpaa
#1074
miután fel volt függesztve hetekig, ha jól emlékszem, 3.8-ig esett, onnan fordult, és elég szép futamokat csinált 7 fölöttig most az a kérdés, hogy összezuhan-e végleg a papír, nagyon úgy néz ki, semmiféle emelkedésre nem képes
kimpaa
kimpaa 2017. 05. 23. 15:51
Előzmény: #1072  Törölt felhasználó
#1073
ezt megint visszaöntötték, azt hiszem ez a papír nem éri meg foglalkozni vele, amikor itt vannak a sokkal ígéretesebb Mészáros papírok vagy az Ott1
Törölt felhasználó 2017. 05. 23. 11:30
#1072
ma belimiteljuk
Törölt felhasználó 2017. 05. 23. 11:29
#1071
megmontam hogy meglehet inditani megyen is,
kimpaa
kimpaa 2017. 05. 23. 10:33
Előzmény: #1069  evazeller
#1070
na most valaki - nem én - elindította ezt a papírt. Korábban tömésnek nézett ki hogy egyre lejjebb és lejjebb is adták, ez az eladó most eltűnt vagy elfogyott neki.
evazeller
evazeller 2017. 05. 22. 19:42
Előzmény: #1068  Törölt felhasználó
#1069
hát, 6.4-es eladásom óta nem piszkáltam a papírt és eddig jól is tettem múlt héten vettem egy kis próbaadagot , az ma kiment 4.2-n meglátjuk, még nagyon nem bízom a papírban...
Törölt felhasználó 2017. 05. 22. 10:15
Előzmény: #1061  szalatibi
#1068
van munkájuk ez a lényeg,
Törölt felhasználó 2017. 05. 22. 10:13
Előzmény: #1066  kimpaa
#1067
30 % közkéz.ezt jobban lehetne futtatni
kimpaa
kimpaa 2017. 05. 22. 10:06
Előzmény: #1065  kimpaa
#1066
Ma pl lenne esélye, alig van a könyvben valaki, ha kiszámolom akkor 1,5 millióval már 5 Ft-nál van. Ez tényleg kicsi papír
kimpaa
kimpaa 2017. 05. 22. 08:30
Előzmény: #1064  Törölt felhasználó
#1065
Csak figyelem hogy a kispapírok rallyzgatnak, ez még valahogy kimaradt eddig.
Törölt felhasználó 2017. 05. 22. 06:01
Előzmény: #1063  kimpaa
#1064
Csúnyán lefelé vette az irányt... Csak nem kivezetik ezt is, mint az Externetet? Mindenesetre képtelenek a nyereséges működésre, csak évek óta vegetálnak. Igaz, a nagy szolgáltatók mellet nem is csoda.
kimpaa
kimpaa 2017. 05. 12. 09:32
Előzmény: #1061  szalatibi
#1063
ahogy látom itt is itt vagy :) Mi van ezzel a papírral, alig van benne élet. Megint ATL környékén bóklászik
Törölt felhasználó 2017. 05. 07. 12:53
Törölt hozzászólás
#1062
szalatibi 2017. 05. 02. 03:13
Előzmény: #1060  szalatibi
#1061
Ja és a közgyűlési jegyzőkönyv szerint 31 744 425 db(65,43%) papír szavazott, azaz újra lecsökkenhetett a Beltáv tulajdona úgy, hogy ne lépje át a 65 %-ot (bár a 70%-ot átlépte lefele február vége óta), szóval szerintem megy itt a mutyi bennfentes tradelgetés, OTC piac..., mindenféle transzparencia mellőzésével, párszáz ezer forintokért. mert valamiből meg kell élni a Dr. Hölgyeknek/Úraknak.Hát szerintem inkább a bevételt kellene növelni, mert az 58 millió Ft az kb. 10 közepesen-jól kereső diplomás összes bevétele, akik félre is tudnak rakni a bevételükből, valószínűleg nem amortizálnak el 25 millát...Szóval ezért felesleges céget alapítani, másokat hitegetni, terjeszkedésről hadoválni. Gondolom ezres nagyságrendű ügyfélkörrel rendelkezhetnek, amely szintén amortizálódik, míg el nem tűnnek végleg. Na nem is folytatom, szebb jövőt ennek a cégnek is.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek