Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2017. 03. 08. 23:15
Törölt hozzászólás
#1020
evazeller
evazeller 2017. 03. 08. 23:10
Előzmény: #1017  csaba74
#1019
de ahogy nézem a konzum és opimus topikot, lehet, érkezni fog ide is egy-két vevő majd..
majd ha rájönnek, ott ráfáztak és esetleg ez a papír még nem futott semmit
pedig ez is megérdemelné
jobban, mint az a rabló trinv
evazeller
evazeller 2017. 03. 08. 22:03
Előzmény: #1017  csaba74
#1018
nem érdemes reménykedni, csak ha nagy "cápa" érkezik ide
az már látszik, nincs itt semmi nagy cápa
csaba74
csaba74 2017. 03. 08. 20:45
Előzmény: #1016  evazeller
#1017
Sajnos én is! :(
Majd meglátjuk, hogy mi lesz a következő napokban. Én még reménykedem!
evazeller
evazeller 2017. 03. 08. 19:19
Előzmény: #1015  evazeller
#1016
csalódott vagyok ....
egy napig /sem/ bírta ...
evazeller
evazeller 2017. 03. 07. 22:37
Előzmény: #1014  Dodo34
#1015
mindenesetre annak a 100K eladónak, aki nap elején megint bőszen beállt eladni 5.7-re, remélem, jó szar lesz a nutella is, ha fanyalogva nyalogatja...
Dodo34
Dodo34 2017. 03. 07. 22:28
Előzmény: #1006  csaba74
#1014
ezeknek a minden fórumban fröcsögő ledumálóknak még a Nutella is szar....
R00 2017. 03. 07. 21:30
Előzmény: #1010  oxylant
#1013
Majd a belövésnél ÐÐ
evazeller
evazeller 2017. 03. 07. 21:16
Előzmény: #1008  csaba74
#1012
hihetetlen, hogy sokan még csak utána sem néznek...
például az akkori 3300 megfelelne most 33-nak, mert becsületesen spliteltek, mindenkinek megmaradt, amije volt
nem úgy, mint a tolvajok!
akik csak osztottak és osztottak és leosztottak
annyi a különbség, hogy látványra amikor 20000 darabot látsz, az valójában régi 200 darab
már annak, aki splitelés előtt vette

az a lényeg, hogy megmaradt az emberek darabszáma, nem tolvajkodták el
persze látványra lehet elrémisztő, hogy 120000 darab áll bent valahol eladáson, holott az 1200 darab
csaba74
csaba74 2017. 03. 07. 21:12
Előzmény: #1010  oxylant
#1011
Köszönjük!;)
oxylant
oxylant 2017. 03. 07. 21:11
Előzmény: #1008  csaba74
#1010
Nem vok jártas erre, csak az újabbnál- újabb kilövésekre lettem figyelmes. Sok szerencsét, sikert!!
csaba74
csaba74 2017. 03. 07. 21:03
Előzmény: #1004  exmnbs1
#1009
Látom exmnbs1 most osztogatod a minusz értékeléseket.:)
csaba74
csaba74 2017. 03. 07. 20:59
Előzmény: #1007  oxylant
#1008
Milyen nagy zuhé? A 3500-ra gondolsz? Az nem 3500 hanem 35. Mivel akkor 100 szorosára emeltek a részvények darabszámát! És nem károsítottak meg senkit vele mint pl. az est média! Jobban kéne ismerni ezt a részvényt mielőtt írsz!
oxylant
oxylant 2017. 03. 07. 20:47
Előzmény: #1005  evazeller
#1007
Gondolod,hogy a 2010-es max. árát nem feledte még el? Nagy zuhé utà ezt is pórba tiportàk...😥
csaba74
csaba74 2017. 03. 07. 20:41
Előzmény: #1005  evazeller
#1006
Ne foglalkozz velük evazeller! Csak arról híresek, hogy negatívat írjanak! Te hiszel bennük és én is, meg mások akik ma is több mint 1,2 millió részvényt vett! Szerintem ez a lényeg!:)
Én is kívánom, hogy ezen a héten zárjon 10 fölött!
Jó éjt!
evazeller
evazeller 2017. 03. 07. 20:09
Előzmény: #1004  exmnbs1
#1005
nem mondod?
szerencsétlen agyonvert papír hogy mert emelkedni 5 forintról 6.6.ig, ugye?
de legalább dolgoznak, a cikk szerint nem is rosszul
vagy ugyanezt el tudnád mondani a trinv-ről, ami 5-ről 17-ig emelkedett?
azokról született valami dícsérő cikk?

és nem régi cikket rángattam elő, idei, januári
exmnbs1 2017. 03. 07. 20:00
Előzmény: #1003  evazeller
#1004
Speka ralli
evazeller
evazeller 2017. 03. 07. 19:58
Előzmény: #1001  Törölt felhasználó
#1003
jó, akkor ne vegyél
tiszta sor
azért dolgoznak, hiába fikázod őket, még dícsérő cikk is van róluk:
link
ha szerencsénk van, most elmehet 10 forintig, talán nem is nagy óhaj:)
exmnbs1 2017. 03. 07. 19:58
Előzmény: #1000  oxylant
#1002
444 kasnikm
Törölt felhasználó 2017. 03. 07. 19:29
Előzmény: #1000  oxylant
#1001
Nem venném. Vegetáló kis cég egy eleve vesztésre ítélt területen. Távközlés. Ez még alényegesen nagyobb B-telnek se jött össze. Semmilyen kitörési pontjuk nincs, és eddig se jött be nekik semmi se, csak a veszteségtermelés. Már ígérni se ígérnek semmit és terveik sincsenek. Normális mennyiséget pedig se venni, se eladni nem lehet belőle. Soha nem épül utána a vételi oldal, így nagy szakadás és beragadás lehet benne. Nem beszélve arról, hogy benne van a pakliban, hogy kivezetik a tőzsdéről, mint most a hasonló prioritású externetet. Akkor már százszor inkább OTT-One-t vennék, mint ezt és a hasonló TR Investet, Futuraquát.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek