Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2013. 07. 09. 19:56
Előzmény: #479  Sipiii
#480
Mikor lódul már meg az árfolyam Sipiii?
Jó lenne már profitálni!
Sipiii 2013. 07. 03. 10:50
Előzmény: #477  Törölt felhasználó
#479
persze
30k-m hosszabb távra van félrerakva...
de 1-2 napra is vennék csak lóduljon meg az árfolyam
Törölt felhasználó 2013. 07. 03. 10:40
Előzmény: #477  Törölt felhasználó
#478
Vagyis ha spekulánsok megszállják akkor simán limit!De ez ugye az öntéstől is függ!
Törölt felhasználó 2013. 07. 03. 10:36
Előzmény: #476  Sipiii
#477
Azt azért nem hinném ez nem irreális Biomedical!Neked van még pakkod itt?
Sipiii 2013. 07. 03. 10:30
Előzmény: #475  Törölt felhasználó
#476
most már bár mikor kitörhet felső limitekkel szvsz
Törölt felhasználó 2013. 07. 03. 10:04
Előzmény: #474  Törölt felhasználó
#475
Hoppá 120k egykapásra felporszívózva!
Törölt felhasználó 2013. 07. 01. 16:46
Előzmény: #471  antandio
#474
Mondjuk én azért nem értem ezt az érdektelenséget!!!Most nem akarom szapulni a többi részvényt,de ott van a biomed se bevétele se semmije nincs még és 50Huf,estmédia is lassan kielőzi ezt az árfolyamot,csőd szélén van vagy volt,már lassan trillió részvénye és emelkedik,Nordtelekom meg nyereséges terjeszkedni kíván mégis leragadt a padlóra.Na mindegy egyszer ránk süt majd a nap remélem.
Törölt felhasználó 2013. 06. 26. 15:24
Előzmény: #471  antandio
#473
Hát igen!
Itt nem kell izgulni,hogy zuhan mint a kő!
De az emelkedéstől se kell félni sajnos.:(
Menj már fel kedves árfolyam kérlek szépen!
lord_of_the_kings
lord_of_the_kings 2013. 06. 20. 13:30
Előzmény: #469  Törölt felhasználó
#472
már el is adtad, amit akartál? nem sikerült feldumálni 30 fölé, kénytelen voltál eladni itt 20 körül...
mondanám, hogy egy nevetséges alak vagy, ha ez nem büntetőjogi kategória lenne...
antandio 2013. 06. 20. 13:21
Előzmény: #470  Törölt felhasználó
#471
inkább legyen ebben a pénzem mint BioMed-ben :)
Törölt felhasználó 2013. 06. 20. 11:53
Előzmény: #469  Törölt felhasználó
#470
Ennek ámen!19 után 16 következik.
Törölt felhasználó 2013. 06. 18. 23:29
Előzmény: #467  exmnbs1
#469
ex! mit gondolsz erről?mi történt itt?nagyon meglepődtem rajta,hogy szinte mindenki megkapta,megkapja 20 ft-on.kik adhatják ennyire?most én is elbizonytalanodtam...te jobban látod a dolgokat,te profi vagy ebben,várom véleményed.
üdv. jó éjt!
Törölt felhasználó 2013. 06. 18. 23:27
Előzmény: #461  Törölt felhasználó
#468
nem ezt vártam tőle.sajnos nem bírt a 22 ft-tal,így visszaesett 20-ra.valahogy most nem tűnik stabilnak,sokan beragadhattak 21-22-ről.nem tudom mi van itt.
exmnbs1 2013. 06. 17. 21:30
Előzmény: #460  Sipiii
#467
úgy lesz
csak épp lefele
exmnbs1 2013. 06. 17. 21:29
Előzmény: #465  Sipiii
#466
elfelejtettél venni???
helyette öntögettél????
Sipiii 2013. 06. 17. 19:21
Előzmény: #464  exmnbs1
#465
Partvonal!
Most akkor megint elovetted az amerikai baratnodet??? :))
exmnbs1 2013. 06. 17. 17:12
Előzmény: #463  exmnbs1
#464
75K leöntve

na kik is adhatták el???
exmnbs1 2013. 06. 17. 16:53
Előzmény: #461  Törölt felhasználó
#463
aha))))
Cég Aj. Vétel
5 12 75 700 db 20 HUF
5 8 47 040 db 19 HUF
4 11 64 661 db 18 HUF
4 7 76 000 db 17 HUF
3 3 1 013 000 db 16 HUF
Eladás Cég Aj.
21 HUF 13 847 db 2 4
22 HUF 28 753 db 3 6
23 HUF 43 517 db 6 11
24 HUF 19 320 db 2 4
25 HUF 17 254 db 4 5

Napi min: 20 HUF Napi max: 22 HUF
Nyitó: 22 HUF Előző záró: 21 HUF
Utolsó kötés: 20 HUF, 700 db (2013.06.17. 16:32:10)
Összforgalom: 41 kötés, 124 209 db, 2 649 892 HUF
tomi140
tomi140 2013. 06. 17. 10:12
Előzmény: #461  Törölt felhasználó
#462
fogy az a 22 ;)
Törölt felhasználó 2013. 06. 17. 09:49
Előzmény: #459  Törölt felhasználó
#461
Sziasztok.Így van igazad van.Én 70huf nem is nézem mondjuk én azt mondom,hogy lehet kell várni Szeptemberig de széttépik még ezt a papírt az biztos.Viszont most léptem mert meleg van.Jó pihenést nyaralást kívánok:Sipiii és RealBoy.üdv.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek