Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 10. 15. 22:43
Előzmény: #20299  Törölt felhasználó
#20300
Rendben, koszi, ertem. 
Törölt felhasználó 2019. 10. 15. 22:38
Előzmény: #20298  Törölt felhasználó
#20299
Nem hiszek ezekben a huhogásokban ha jön valami azt észrevesszük,egyenlöre ,nyugi van.
Törölt felhasználó 2019. 10. 15. 22:06
Előzmény: #20297  kupec
#20298
Ha igyekszunk, az nem baj. 
Regen volt mar receszio. Mennyi ideig lehet ezt elhuzni? Mondjuk 15 ev? Nincs valakinel egy recesszios terkep, v tablazat?
kupec 2019. 10. 15. 21:06
Előzmény: #20296  Törölt felhasználó
#20297
Abban azért nem vagyok biztos, bár az időtáv itt fontos faktor lesz....
Törölt felhasználó 2019. 10. 15. 20:00
#20296
Akkor jövö tavaszig úlúnk rajta.
Törölt felhasználó 2019. 10. 15. 19:33
Előzmény: #20292  kupec
#20295
;)
Törölt felhasználó 2019. 10. 15. 19:32
Előzmény: #20290  kupec
#20294
Szinten orulok. Udv. :)
kupec 2019. 10. 15. 19:29
Előzmény: #20292  kupec
#20293
Ja: nem terheltük a Nord költségvetését, mert se bambi, se pogácsa nem volt. 🤗
kupec 2019. 10. 15. 19:27
Előzmény: #20288  Törölt felhasználó
#20292
Még egy infó: innen a fórumból négyen voltunk a kgy-n.
kupec 2019. 10. 15. 19:24
Előzmény: #20290  kupec
#20291
megismerkednem
kupec 2019. 10. 15. 19:24
Előzmény: #20278  DadanKarambolo
#20290
Valóban, semmi érdekes nem hangzott el a kgy-n. Viszont örülök annak, hogy néhány emberrel sikerült megismerkedjen ☺️.
Heinczi
Heinczi 2019. 10. 15. 19:15
Előzmény: #20288  Törölt felhasználó
#20289
No mi manó
Ámen!
Törölt felhasználó 2019. 10. 15. 19:01
Előzmény: #20287  Törölt felhasználó
#20288
Sziasztok!
En most. Mit is irjak?...
A holgy gyonyoru volt!
Mondandomat azzal kezdenem, h elnezest kerek a Vezetestol, eddigi, idonkent indokolan es oket serto forumtevekenysegem miatt. Tudjatok, a hev...
Reszemrol kellemes a csalodas a szemelyuket illetoen. 
Masodsorban ugy folytatnam, h erdemileg nem tudom folytatni. 
Nem tudtam meg konkret infokat, de ez sejtheto is volt, hiszen, szuk kornek nem adhatnak ki informaciokat.  Inkabb csak erzesek, esetleg metakommunikacios szinten vannak benyomasaim. Ezek erosen pozitivak. Erezheto, h valami epul. Mindig az idofaktor az amit nem tudhatunk, es sajna, jelen esetben sem kerultem kozelebb e kerdesben. 
Mindezek ellenere, fura modon, bizalmam tovabb erosodott, mind a vezetest, mind vallalkozasunkat nezven. 
Vicces, de a reszvenykonyvet meg sem neztem, valahogy, egy szemvillanas alatt elvesztette e sok esetben nagyon is lenyeges momentum a jelentoseget. 
Egyebkent nyilvanos. 
Oten voltunk kisreszvenyesek. Innen a forumrol is, ugy erzem harman. A tobbiek bogarasztak a konyvet, igen, vannak benne nagyobb, millios pakkok is.
Elnezest kerek mindenkitol, h ilyen adattal nem szolgalhatok, s foleg, h en voltam az, ki ennek fontossagara felhivta a figyelmet. 
Azt hiszem, itteni velemenymegynyivanulasaimat is szukebbre veszem, a bolcs dolog hallgatni elv alapjan, kulonosen akkor, ha erdemi infok nem is tamasztjak ala.
Ugy velem az arfolyam nyugodt, egyensulyi allapotban van. 
Reszemrol az eros tartas az ami szerint fogok viselkedni. 
Szep estet mindenkinek!
Hajra Nord!
Törölt felhasználó 2019. 10. 15. 16:52
#20287
No mi a helyzet most jöttem haza.
csacsa19712 2019. 10. 15. 16:21
Törölt hozzászólás
#20286
Filip
Filip 2019. 10. 15. 16:07
#20285
na mizu a kgy-en? 
X9Z5 2019. 10. 15. 11:09
Előzmény: #20282  ner18
#20284
Cseréljünk e-mail címet.
Filip
Filip 2019. 10. 15. 11:01
#20283
majd írjatok mi volt!!!  :)
ner18
ner18 2019. 10. 15. 10:13
Előzmény: #20277  Törölt felhasználó
#20282
Szia. Küldtem e-mailt neked
Heinczi
Heinczi 2019. 10. 15. 08:34
#20281
Ki megy ma?
Törölt felhasználó 2019. 10. 14. 19:17
#20280
44.65ftz
Heinczi
Heinczi 2019. 10. 14. 13:31
Előzmény: #20278  DadanKarambolo
#20279
Nem haragszom :)
Részvénykönyv érdekes egyedül 
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 10. 14. 12:18
Előzmény: #20272  Heinczi
#20278
Előre is bocs a lehúzós szövegért, de szerintem ott semmi érdemleges nem fog elhangzani, ha így lenne akkor a mai napon menne már a benfentes vásárlás keményen. Ezzel szembe ma ki se nyitottunk. 
Törölt felhasználó 2019. 10. 14. 10:37
Előzmény: #20274  ventura1
#20277
Itt a mimuszolok a  nepszeruek, miert?
Jo, engem utalmal itt paran, mondjuk azt is megertem. 
Törölt felhasználó 2019. 10. 14. 10:35
Előzmény: #20274  ventura1
#20276
Komolyra, jo ideje vizszintesen megyunk. Be vagyunk allva varakozora. Valamiert nagyon bizom ebben a papirban. Ugy erzem, a vezetes valami komoly, nagy valtoztatast tervez. Egyelore mindez csak abrand a fejemben. En tartom, kitartok, bizom. Meg kell, h csinaljak, butasag lenne veszni hagyni ezt a kis gyongyszemet. 
Törölt felhasználó 2019. 10. 14. 10:27
Előzmény: #20274  ventura1
#20275
Jo a cicid, hany kobcenti?
ventura1
ventura1 2019. 10. 14. 10:20
#20274
Ezt ma nem veszi senki, pedig milyen sok eladó van. 
Törölt felhasználó 2019. 10. 14. 09:05
#20273
Izgi lesz ez az év ,de a jövö év még izgibb.
Heinczi
Heinczi 2019. 10. 14. 08:01
#20272
Jó reggelt 
Holnap KGY, infót szállítson mindenki aki tud 
Izgi hét lesz, hajra Nord
Törölt felhasználó 2019. 10. 11. 23:54
Előzmény: #20270  Törölt felhasználó
#20271
Valoban bolcs dolog varni. 
Törölt felhasználó 2019. 10. 11. 23:36
Előzmény: #20269  kupec
#20270
Koszonom. 
kupec 2019. 10. 11. 18:33
Előzmény: #20266  hibaz
#20269
Mindenképpen jó, a lényeg a Brexiten van, viszont ha megegyezés nélkül történne meg, az könnyen egy a szerdaihoz hasonló, de elhúzódó vergődést eredményezne nem csak idehaza, de a többi európai tőzsdén is. Így eggyel kevesebb a bizonytalansági faktorok száma, de marad elég így is, Trump gondoskodik a ciklikus szórakoztatásról! 
Törölt felhasználó 2019. 10. 11. 17:44
Előzmény: #20266  hibaz
#20268
Elvileg ez jo, de nem latok bele a Nord vezetok fejebe...
Törölt felhasználó 2019. 10. 11. 17:43
Előzmény: #20266  hibaz
#20267
Szvsz tobb orszagnak is szamit. A kemeny itt nem jo. 
hibaz 2019. 10. 11. 17:17
Előzmény: #20264  Törölt felhasználó
#20266
Törölt felhasználó 2019. 10. 11. 17:16
Előzmény: #20263  hibaz
#20265
Talan azert ennyi. Jo ez. 
Törölt felhasználó 2019. 10. 11. 17:14
Előzmény: #20261  hibaz
#20264
Koszi neked, a piacnak, az arcsinaloknak. 
Jovo heten kgy,  Jojjon aki tud. Reszemrol meg mindig bizonytalan. 
Szep hetveget mimdenkinek!
hibaz 2019. 10. 11. 17:09
Előzmény: #20262  Törölt felhasználó
#20263
46 ft jobban nézett volna ki...
Törölt felhasználó 2019. 10. 11. 17:08
Előzmény: #20261  hibaz
#20262
Klassz.
hibaz 2019. 10. 11. 17:06
Előzmény: #20260  Törölt felhasználó
#20261
z: 44,8 ft.
Törölt felhasználó 2019. 10. 11. 16:40
#20260
44.70ft
Heinczi
Heinczi 2019. 10. 11. 08:23
Előzmény: #20258  kupec
#20259
Accept
kupec 2019. 10. 11. 08:10
Előzmény: #20249  Heinczi
#20258
Egy értelmezés azért létezik: pánikkeltés alacsonyabb áron történő vétel érdekében.😉
Törölt felhasználó 2019. 10. 10. 19:06
Előzmény: #20252  Filip
#20257
Talan, talan...
Tarany, talany...
Törölt felhasználó 2019. 10. 10. 19:04
Előzmény: #20254  Heinczi
#20256
1 cm boven eleg lenne. :)
Az emberek 5-50 mm kozott mozognak, vermerseklettol fuggoen. Ennyi az elet. 
Törölt felhasználó 2019. 10. 10. 19:01
Előzmény: #20249  Heinczi
#20255
Talan pont ezert megy ez a mostani idegeles...
Heinczi
Heinczi 2019. 10. 10. 18:34
Előzmény: #20253  Törölt felhasználó
#20254
Pár mm-rel mehetne feljebb, ott lesz eladó  :)
Törölt felhasználó 2019. 10. 10. 17:56
#20253
Nem jöttek le hozzám.
Filip
Filip 2019. 10. 10. 17:53
Előzmény: #20251  Heinczi
#20252
koszi. remelem ott vmi jo kis dolog kiderul es vegre elmozdul felfele durva 
Heinczi
Heinczi 2019. 10. 10. 17:41
Előzmény: #20250  Filip
#20251
2019.10.15
14:00
Filip
Filip 2019. 10. 10. 17:09
#20250
mikor is lesz a kgy? koszi szepen!
Heinczi
Heinczi 2019. 10. 10. 14:59
#20249
Látom van néhány gyengébb idegrendszerű, akik most adják el.
KGY előtt pár nappal, ezt nem is értem. Tarány beindul a bolt, jövőhéten KGY, onnan lesz friss info, meg részvény könyv. Pont most eladni? Értelmezhetetlen 
Törölt felhasználó 2019. 10. 10. 10:41
Előzmény: #20246  lizabell
#20248
Alakul, epul a csapat. Jo volt egyutt az Estben. Remelem, szerimtem  itt is jo lesz. 
Gyerunk Nord!
Törölt felhasználó 2019. 10. 10. 10:38
Előzmény: #20246  lizabell
#20247
Tudom, ovatos vagy, es az jo.  :)
En meg vakmero, de nem baj, most nem. Szvsz. 
lizabell
lizabell 2019. 10. 10. 10:32
Előzmény: #20244  Törölt felhasználó
#20246
Szia Lore! Igen, érdekelt vagyok itt, igaz csak kicsit:-)
Törölt felhasználó 2019. 10. 10. 10:09
Előzmény: #20232  hibaz
#20245
43ft alatt állok nem túl sokkal,ha lesz valami egyszer,akkor bele veszek többet de az nem mostanában lesz szerintem, most settel kinlodok.
Törölt felhasználó 2019. 10. 10. 09:54
Előzmény: #20238  lizabell
#20244
Szia Lizacska, erdekelt vagy itt?
Törölt felhasználó 2019. 10. 10. 09:53
Előzmény: #20234  Nordbi
#20243
Azt a 45,45 os csomagot meg fogjak venni, szvsz. 
Bekuljunk. 
aszti
aszti 2019. 10. 10. 09:52
Előzmény: #20240  DadanKarambolo
#20242
forintozó, vszinűleg 43-as csomagból vett 50k-t
Törölt felhasználó 2019. 10. 10. 09:51
Előzmény: #20239  don_king
#20241
Sziasztok!
Szvsz is. 
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 10. 10. 09:50
Előzmény: #20238  lizabell
#20240
Köszi, 45,45-re bekészítve egy csomag, kérdés, hogy a vevőnek van már bekészítve, vagy felső határvonal...
don_king
don_king 2019. 10. 10. 09:50
#20239
Megtisztulás van itt is. 
lizabell
lizabell 2019. 10. 10. 09:46
Előzmény: #20237  DadanKarambolo
#20238
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 10. 10. 09:39
Előzmény: #20236  DadanKarambolo
#20237
Szerintem jön most egy leszórítósdi. Egy könyvet tudsz esetleg betenni.
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 10. 10. 09:36
Előzmény: #20235  hibaz
#20236
Akkor lehet csere bere volt. Nem hinném, hogy kisbefektető, ma reggel felkelt és eszébe jutott, hogy el kéne adni 100.000db részvényt, 43 forintért, mikor egy hónapja még 50-ért is megtehette volna.
hibaz 2019. 10. 10. 09:30
Előzmény: #20233  DadanKarambolo
#20235
Szerintem üres volt a könyv mert láttam 68k eladót 43 ft-on, 2 percig...
Nordbi
Nordbi 2019. 10. 10. 09:27
#20234
vigyétek még így is drága:)
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 10. 10. 09:27
Előzmény: #20232  hibaz
#20233
Reggelt mindenkinek. A könyvben bent állt már a vevő, vagy pont abban a pillanatban jőtt amikor az eladó?
hibaz 2019. 10. 10. 09:25
Előzmény: #20218  Törölt felhasználó
#20232
Valaki kivágott 100 k-t 43 ft-nál....
Törölt felhasználó 2019. 10. 10. 00:05
Előzmény: #20230  Heinczi
#20231
Koszi az osszefoglalot. Egyetertek. 
Heinczi
Heinczi 2019. 10. 09. 21:19
Előzmény: #20220  Törölt felhasználó
#20230
Izgalmas nap volt.
Több papir is szétszakadt, itt lement egy 107K-s db forgalom, és alig mentünk le. Statisztikai hibahatáron belül mozogtunk. Tanulságos nap, mindenképp pozitív. 2 hét alatt megint gazdát cserélt a beltávon kívüli rész 1,5-2%a, kicsi forgalom, de az ár azért stabil maradt. 
Jó lesz. Sokan tartunk módszeresen, ez látszik.
Törölt felhasználó 2019. 10. 09. 17:33
Előzmény: #20228  Nordbi
#20229
Na jo, fejezzul be!
Egy percem nincs rad. 
Semmi dolgunk egymassal.
Nordbi
Nordbi 2019. 10. 09. 17:27
Előzmény: #20226  Törölt felhasználó
#20228
ki remeg öcsi :?
tommy.b.goodie 2019. 10. 09. 17:22
Előzmény: #20225  Nordbi
#20227
remelem hogy azokkal akiket ismersz, sokkal szebben viselkedsz es csak ismeretlen embertarsaiddal szemben vagy ilyen minosithetetlen. 
Törölt felhasználó 2019. 10. 09. 17:22
Előzmény: #20225  Nordbi
#20226
Akkor sohaviszlat, pubikam!
Egy remegovel kevesebb!
Remelem, tema lezarva!
Nincs mar itt dolgod. 
Nordbi
Nordbi 2019. 10. 09. 17:19
Előzmény: #20223  Törölt felhasználó
#20225
eladva te kis nyomi 
Törölt felhasználó 2019. 10. 09. 17:14
Előzmény: #20222  tommy.b.goodie
#20224
Jo a kerdes. 
Tudod o egy plyan tulaj, aki a csodre elvez. :))
Törölt felhasználó 2019. 10. 09. 17:12
Előzmény: #20221  Nordbi
#20223
Te mar csak tudod.
Hat igen, sikerult is  elsonek elsirnod magad. Gratulalok! 
Egy tanacs. Add el es vegyel valami jofele zsepit. 
tommy.b.goodie 2019. 10. 09. 17:10
Előzmény: #20221  Nordbi
#20222
es ez teged elegedettseggel toltene el? vagy te is szomorkodnal?
Nordbi
Nordbi 2019. 10. 09. 17:06
Előzmény: #20220  Törölt felhasználó
#20221
Sírás lesz a vége !
Törölt felhasználó 2019. 10. 09. 17:00
Előzmény: #20218  Törölt felhasználó
#20220
Helyes!
Bizalmam toretlen!
Törölt felhasználó 2019. 10. 09. 16:59
Előzmény: #20217  Törölt felhasználó
#20219
Mert atom kezekben van!
Szarfaszu hienak itt hiaba probalkoznak!
Törölt felhasználó 2019. 10. 09. 16:58
Előzmény: #20214  Törölt felhasználó
#20218
Keményen tartjuk.
Törölt felhasználó 2019. 10. 09. 16:56
#20217
Azért ez szépen tartotta magát .
Törölt felhasználó 2019. 10. 09. 16:25
Előzmény: #20215  Nordbi
#20216
Most en mondom, gyenge a muzsikad. 
Gyakorolj meg!
Nordbi
Nordbi 2019. 10. 09. 16:22
Előzmény: #20212  Törölt felhasználó
#20215
Álmodj királylány :)
dehogy hoznak !
zutty
Törölt felhasználó 2019. 10. 09. 16:17
Előzmény: #20213  DadanKarambolo
#20214
A szutykokat adjak. De elbasztak, mert mi nem az vagyunk. 
Tudod, “normal” esetben a bluekat kezdik eloszor venni es utoljara adni. 
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 10. 09. 16:13
Előzmény: #20211  DadanKarambolo
#20213
Baszki, 4,7% eséssel, épp hogy felférünk a nap vesztesei 10-es lista táblázatába. Mi a ravatal van?
Törölt felhasználó 2019. 10. 09. 16:12
Előzmény: #20207  Nordbi
#20212
Ezert is surgetem en Gacsiekat folyton. Dehat ok tudjak...
Remelem osszehoznak egy potitiv megleptest!
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 10. 09. 16:04
Előzmény: #20208  Törölt felhasználó
#20211
Olyan az egész tőzsde Bluek kivételével, mintha háború jönne holnap és mindenkinek azonnal kp- re lenne szüksége. Ma mindent adnak szar...ert, hu....ert.
Törölt felhasználó 2019. 10. 09. 15:26
Előzmény: #20207  Nordbi
#20210
Nem adjak elegge?
Törölt felhasználó 2019. 10. 09. 15:24
Előzmény: #20207  Nordbi
#20209
Mar hianyoltalak. Az eladokera gondolsz? 
Törölt felhasználó 2019. 10. 09. 15:22
Előzmény: #20206  hibaz
#20208
Ugy latom, ma sok papirt adnak, minket is. No de, a vetelunk is toltodik ujra es ujra. Ma miert nincsenek itt karogog?
Mindegy. 
Nordbi
Nordbi 2019. 10. 09. 15:16
#20207
nagyon gyenge a muzsika
hibaz 2019. 10. 09. 14:48
Előzmény: #20205  Törölt felhasználó
#20206
Ha az Opus tovább esik,akkor lehet...:))
Törölt felhasználó 2019. 10. 09. 14:26
Előzmény: #20202  hibaz
#20205
Én meg inkább ezt vettem volna mint setet,most szaladok a pénzem után ott.Na a végén még Én is kapok itt is?43 alatt
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 10. 09. 13:25
Előzmény: #20202  hibaz
#20204
Kár azzal sietni, lesz az még lejebb is. 
csacsa19712 2019. 10. 09. 12:33
Törölt hozzászólás
#20203
hibaz 2019. 10. 09. 12:27
Előzmény: #20201  Törölt felhasználó
#20202
Páran szeretnének átmenni Opusba,úgy látom.....
Törölt felhasználó 2019. 10. 09. 10:09
#20201
Csak indulna már valami,jol betankolnék pluszt,pláne a set után,a végén ez még jobb lesz,settel jol átvertem magam .

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók