2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.
A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.
A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.
A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.
A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Ugrálnak ki a kicsik, hogy őrmestert meg ilyeneket vegyenek. No para Menjen, aki máshol jobbnak érzi, mi csak szilárdolunk itt közben. Nord kirobban, késő lesz már vissza venni.
ha csak ez az ok az még rendben is van :) amúgy megsúgom hogy még a 43-44 is bőven jó még nekünk, de ha lazán veszem, akkor a 40is, de az már nagyon az alja. Ha az törik akkor van baj.
:) Igen, ez szisztematikus epitkezes - szerintem is. Nyar, szerelem... De ugy tunik, vannak akik dolgoznak, szerencsenkre, most ertunk, igy szep lehet az osz is. Elvezzuk is ki.
Azaz :) Pihenni is kell. Közben szépen lépcső felfelé. 35-40-45-50. És így tovább. Építünk felfelé. Szerintem is szisztematikus, készül a papír a hírekre. Így tovább.
a szisztematikus vásárlásokból akár kikövetkeztethető egy új befektető érkezése. És ugye furcsa mód 40-50ft-on tanyázik egy pár ft-os részvény és ráadásul stabilan. Célár nincs. Ha nagyon veszik akkor veszek, ha jön hír eladok, ha nem jön akkor is.
:) Sziasztok! Voltam havernal. Sajna Nordrol null ifo... Csak Jaszairol volt szo, h szerinte egyaltalan nem kegyvesztett, sot, kiemelten bizalmi ember, de ez annyira nem is ide tartozik, ill semmi uj nincs benne. Marad a piac figyelese, de talan nem is baj, mert leginkabb o a beszedes.
https://www.portfolio.hu/vallalatok/hamarosan-megindul-a-harc-5g-s-frekvenciasavokert.329239.html "Csak az eddig lezajlott EU-s tenderek eredményeiből következtetve, a hazai 700 MHz-es tenderen 2x5 MHz-es FDD sáv blokkonkénti 6,7 - 23 Mrd forintos benchmark egységár adódik, a 3,4-3,8 GHz-es frekvencián pedig valahol 0,8 - 12 Mrd forint közötti egységblokknyi érték lehet a mértékadó.Fontos kiemelni, hogy ezek a számok nem tartalmaznak GDP korrekciót, és a hazai versenyhelyzet súlyát sem képezik le még pontosan - nyilván ez befolyásolja majd leginkább, hogy az egyébként elég széles árintervallumok mely részén alakul majd ki a végső egységár. A friss hazai kikiáltási árak ismeretében - a benchmark aukciók vizsgálata alapján - 700 MHz-en akár jelentős emelkedés is várható a kikiáltási árhoz képest, míg a 3,4-3,8 GHz-es sáv kikiáltási ár közeli értékesítése valószínűsíthető, de ez a sáv még meglepetéseket is tartogathat. Mindenesetre izgalmas árverés elé nézünk."
55 megállítja a papírt lehet venni aki multhéten beragadt,őrűl,hogy eldobhatja. Max 80 ig tudott felmenni. Minden kispapír ragasztó,nem most kellett gyűjteni amikor folyamatosan 40 en volt,mostkell eladni mikor veszik 10 pont nagyon jó érte. Estmédia mégegyszer 160 nem lesz,Futur is fel volt tuningolva! 50 ről a futur is nagyon jó volt. Estmédia 80 ról duplázott. Ezt aki lekereskedte utána ezeket a papírokat el kell felejteni. Aki ezeken a szinteken tesz rá ,az nem figyelte hol volt előtte,nem az emelkedésbe kell belevenni. Sokan minuszolnak a kispapírokkal akik fent vették meg. OTT amiről lehet hallani,hogy tevékenykednek van-lesz bevételük,még talán az a papír ami hitelesebb ezektől.
Nordtelekom
MTI, 2009. december 11. 15:15