Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Bpali 2023. 10. 20. 12:12
#26040
Legjobb 5 vételi ajánlat
MennyiségÁr
100.00013
9.00012,7
10.00012,65
2.50012,6
5.90012,55
Legjobb 5 eladási ajánlat
MennyiségÁr
12.27613,25
10.00013,35
20.00013,4
16.20013,45
2.50013,55
Bpali 2023. 10. 20. 09:34
#26039
spekán mulik.. mit bohockodik ma össze
Feca 2023. 10. 20. 09:32
Előzmény: #26035  Counter
#26038
Már volt .. mehet fentebb..
Feca 2023. 10. 20. 09:32
Előzmény: #26032  bobi74
#26037
Érdekes dolog ez... A boltba 10 Ft ért semmit nem kapsz.de egy vállalati részvényt fikazol hogy drága 10-12 Ft on..
oxylant
oxylant 2023. 10. 20. 07:37
Előzmény: #26035  Counter
#26036
Ha a kis huncutkodók nem bújnának bele/nem adnák vissza: ma is meglehet...🙏🙂
Counter 2023. 10. 20. 07:27
#26035
Szerintetek lesz ez 15 fölött még idén?
oxylant
oxylant 2023. 10. 20. 06:00
Előzmény: #26031  Feca
#26034

Az olcsót is leolcsósították a végén🙃
(Pár darabbal😚)
Karbantartó kiment cigizni...🫠
1valaki
1valaki 2023. 10. 20. 01:30
Előzmény: #26032  bobi74
#26033
Mindig a vasedényhez képest, mert az a kiindulópont!
bobi74 2023. 10. 19. 20:42
Előzmény: #26031  Feca
#26032
Mihez képest? 
Feca 2023. 10. 19. 20:35
Előzmény: #26030  oxylant
#26031
Pedig olcsó....
oxylant
oxylant 2023. 10. 19. 20:03
Előzmény: #26029  bobi74
#26030

Ahhoz zseton is kell!🙏
Nem kevés!!🫣
bobi74 2023. 10. 19. 19:50
Előzmény: #26028  Feca
#26029
Igen, várjuk a 24-et.
Feca 2023. 10. 19. 19:33
#26028
Remélem mindenki megtette a tétjeit..
Zille 2023. 10. 17. 17:34
Előzmény: #26026  Lafotex
#26027
Z:12.55
Lafotex 2023. 10. 17. 10:30
#26026
Na ide is megérkezett pakimanó!:-(
Lafotex 2023. 10. 17. 10:22
#26025
R:13.9 Forg:159.822db
Lafotex 2023. 10. 12. 14:49
#26024
R:13.5
Lafotex 2023. 10. 12. 12:35
#26023
R:13.55 Forg:1.004.662db
Bpali 2023. 10. 12. 11:36
#26022
speka szórakozik..
Lafotex 2023. 10. 12. 11:35
#26021
R:13.1

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek