Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Bpali 2023. 10. 04. 11:41
#25900
14. mondom zillének érdekes lesz ez ma 
Vicus2000 2023. 10. 04. 11:40
Előzmény: #25898  Bpali
#25899
meg is fogod kapni
Bpali 2023. 10. 04. 11:36
#25898
lassan bellok én is valamit venni..
Bpali 2023. 10. 04. 11:35
#25897
megcsinl pár millát ma:_))
R00 2023. 10. 04. 11:35
#25896
13 brutális tömés?
Vicus2000 2023. 10. 04. 11:34
Előzmény: #25894  uttakarito
#25895
az még min 1 év  nézd az amixa
uttakarito
uttakarito 2023. 10. 04. 11:33
#25894
Azért nem csak spekák vannak itt,hanem egy kicsit hosszabb távban gondolkodók is😉
Persze tömės/bármi lehet,de ez az Új holding kecsegtetőnek tűnik😉
Bpali 2023. 10. 04. 11:33
#25893
magasabban volta  vétel mint az elads:_))
Bpali 2023. 10. 04. 11:31
Előzmény: #25891  Bpali
#25892
végén vennem kell_))
Bpali 2023. 10. 04. 11:30
#25891
13,05 hm...
Lafotex 2023. 10. 04. 11:30
#25890
R13.45
Bpali 2023. 10. 04. 11:30
Előzmény: #25888  Bpali
#25889
sok macus meg uco beveszi:_))
Bpali 2023. 10. 04. 11:29
Előzmény: #25887  Bpali
#25888
venni 12 félért eladni 14,5-15 közt :_))
Bpali 2023. 10. 04. 11:28
Előzmény: #25885  Zille
#25887
én is de igazból nagyon hamar leirod a mai napot lesznek még meglepő mozgások és a nordot aki veszi annak hosszabb tvra kell venni.. Mondtam nutex is mozgolódik.. itt szare hugyer belehet szállni..1 kocsog spekázik vergődik fél órja..
Vicus2000 2023. 10. 04. 11:27
Előzmény: #25885  Zille
#25886
mennek a megakránba?
Zille 2023. 10. 04. 11:26
Előzmény: #25883  Bpali
#25885
Pontosan ezt vártam a mai napra.
Bpali 2023. 10. 04. 11:21
Előzmény: #25883  Bpali
#25884
nem látják
Bpali 2023. 10. 04. 11:21
#25883
legtöbben nézik de ne ltjk, főleg nem értik mi megy :_)
Lafotex 2023. 10. 04. 11:18
Előzmény: #25881  Lafotex
#25882
Forg:1.939.981db
Lafotex 2023. 10. 04. 11:15
#25881
14

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek