Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Magus_21
Magus_21 2021. 06. 08. 11:30
#24820
Legjobb 5 vételi ajánlat
MennyiségÁr
2.00023,1
8.50023
32.50022,7
10.00022,6
2.50022,5

Legjobb 5 eladási ajánlat
MennyiségÁr
10.00024
2.70024,1
5.25024,2
32.95724,3
18.70124,4
Qwertzuio
Qwertzuio 2021. 06. 07. 14:24
Előzmény: #24818  Törölt felhasználó
#24819
Izgalmas papír
Törölt felhasználó 2021. 06. 05. 10:16
Előzmény: #24817  olognol
#24818
szerintem senki amugy nem rossz ,ötlet kár hogy érvénytelen,és levélben szavazni is,stb,amugy meg sehogy nem lehet tartani részvényeseknek,vészhelyzet alatt mégis megtartják páran templomban ugyanis ott lehet tartani,vagy nem ,de megtartják templomban tudom mert érint  egy ilyen,káosz
olognol 2021. 06. 05. 09:10
Előzmény: #24816  Qwertzuio
#24817
Jelentkezik valaki a skype-os rendkívüli közgyűlésre ?
Qwertzuio
Qwertzuio 2021. 06. 04. 16:46
Előzmény: #24815  Heinczi
#24816
Remek papír
Heinczi
Heinczi 2021. 06. 04. 08:15
Előzmény: #24813  Qwertzuio
#24815
Ha tudnánk, boldogak lennénk.
Lehet semmi. De ezt találgatjuk, vajon a semmiért kell-e itt tartani? Minek szívnak MNB bírságokkal, tőzsdei költségekkel, befektetői kapcsolattartó fenntartásával, negatív könyvvizsgálói jelentéssel, stb? Miért van itt Tarány? Ezekre 2 válasz van:
1. Csak, mert.
2. Valami céllal. 
Bízunk a másodikban. Be kell vásárolni min. 10.000 db-ot, aztán ráülni. Vagy hagyni a francba az egészet, és fektetni olyan papírokban, amik még csinálnak is valamit. Mi itt páran beültünk, aztán bízunk benne, hogy megéri majd idővel. Nem járunk sokkal rosszabbul, ha egyszer megindul, mint ha a MTEL részvényekből összeszednénk ez idő alatt a bruttó 15 Ft osztalékunkat. 
Törölt felhasználó 2021. 06. 03. 21:35
Előzmény: #24813  Qwertzuio
#24814
én
Qwertzuio
Qwertzuio 2021. 06. 03. 19:03
Előzmény: #24806  Heinczi
#24813
Mi jön ide?
Qwertzuio
Qwertzuio 2021. 06. 03. 18:45
Előzmény: #24811  kovacsbela22
#24812
Minek nekik tőzsdei cég?
kovacsbela22 2021. 06. 03. 18:18
Előzmény: #24806  Heinczi
#24811
Bármennyit is veszel belőle a kérdés: minek? Kb. mintha kaszinóban a pirosra tennél, de ennyi erővel tehetnél a feketerére is.... (ott legalább van 50% esélyed...)
Qwertzuio
Qwertzuio 2021. 06. 03. 17:24
Előzmény: #24808  Heinczi
#24810
Minek ez a papír? 
Qwertzuio
Qwertzuio 2021. 06. 02. 13:31
Előzmény: #24808  Heinczi
#24809
Nincs még erre annyi
Heinczi
Heinczi 2021. 06. 01. 22:48
Előzmény: #24807  Qwertzuio
#24808
Még egy nullát mögé 
Qwertzuio
Qwertzuio 2021. 06. 01. 21:04
Előzmény: #24806  Heinczi
#24807
Vegyünk ezret vagy 4000-et? Többet? 
Heinczi
Heinczi 2021. 06. 01. 17:00
Előzmény: #24805  senkise1
#24806
Szerintem meg igen.
Hát, szóval ezen megy a vita évek óta:)))
senkise1 2021. 06. 01. 16:42
Előzmény: #24803  Qwertzuio
#24805
Várás van hátha felvásárolja valaki de szerintem nem fogja. 
Törölt felhasználó 2021. 06. 01. 15:37
Előzmény: #24803  Qwertzuio
#24804
most már én sem tudom miért van itt
Qwertzuio
Qwertzuio 2021. 06. 01. 15:26
Előzmény: #24802  kupec
#24803
Miért van ez tőzsdén? Érdemes venni?
kupec 2021. 05. 28. 18:14
Előzmény: #24801  Törölt felhasználó
#24802
Volt ma 23,2 is!
Törölt felhasználó 2021. 05. 28. 17:09
#24801
24ft z ezt elfelejtették?

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek