2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.
A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.
A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.
A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.
A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Figyu! Ezt a számonkérés dolgot kicsit túlzásnak érzem - egyelőre szeretnénk belelátni a cég dolgaiba 5%-os résszel a hátunk mögött. Maradjunk, kérlek a realitás, talaján. Köszönöm.
Törölt felhasználó2021. 05. 23. 18:14
#24798
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! - FIGYELEM - !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ha
van közöttetek OTT rv tulajdonos nézze az ott fórumot, megy a
gyülekezés és számonkérés szervezése. !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! - FIGYELEM - !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
http://keptarhely.eu/view.php?file=20210522v00w88io.jpeg . A lentebb említett kormányrendelet mégis hatályon kívül került (l. a fenti linket, amit csakegyokvaso kollégától vettem át), így június15-től akár mi is ott lehetnénk az rkgy-n. Bocsánat a téves infó miatt, a link csak a beírásom után jutott tudomásomra. Szóval mégis érdemes lenne megpróbálni módosítani annak dátumán.
mondom sem közgyülések sem választások nem lesznek,nem kell reménykedni ,katonai puccs alatt állunk,miben reménykednek,régi kerékvágás jön,elpusztul az emberiség ,na ez a régi kerékvágás ,mert nem elöször fordul elö.a történelem ismétlödik azért mert nem tanult semmit az emberiség,és a többség már nem is fog
Alaposabban körüljárva a problémát, az Országgyűlés 2021. május 21-én a XL. számú törvénnyel kihirdette a veszélyhelyzet fenntartását és ezzel az 502/2020. (XI.16.) Korm. rendeletet a Kormány 271/2021. (V. 21.) Korm. rendeletével hatályában fenntartotta. . Ennek megfelelően az 502/2020. (XI.16.) rendelet 3. § (1) bekezdése szerint "A 2. §-ban foglalt kivétellel a jogi személy döntéshozó szervének ülése - ideértve küldöttgyűlést és a részközgyűlést is - nem tartható meg olyan módon, hogy az a tag személyes részvételét igényelje, abban az esetben sem, ha az ülés e rendelet hatálybalépésekor már összehívásra került." Márpedig a gazdasági társaságok minden esetben erre a rendeletre hivatkozással törölték el tavasszal a közgyűlések személyes jelenlét mellett történő megtartását. Vagyis a helyzet egyelőre nem változott, így június 15-től sem vehetnénk részt személyesen a meghirdetett rkgy-n. Vagyis egyelőre várnunk kell. Ha rosszul értelmeztem valamit, előre is bocsánat.
Továbbgondolva a dolgot, ha van itt a fórumon 1%-kal bíró tulajdonos, akkor az előterjeszthetne egy olyan kérelmet (8 napon belül), hogy az összehívott rkgy időpontja június 14-e utáni dátum legyen.
Ne reménykedj, ha 14-e után szűnik meg valami, akkor az első szabad nap 15-e. Nem véletlenül tűzték 14-ét! Itt az egyetlen korrekt megoldás az lenne, ha a menedzsment áttenné az rkgy-t egy későbbi dátumra.
Ugye június 14-ére hívták össze az rkgy-t. A tegnap megjelent szabályozás szerint ugyanakkor: "A Magyar Közlönyben hamarosan megjelenő rendelet az ötmilliomodik COVID-19 elleni védőoltás beadásának másnapján lép hatályba, kivéve egy esetet: a gyűlésekre vonatkozó korlátozások 2021. június 14. után szűnnek meg." Vagyis ezek szerint ezen a gyűlésen mégsem tudunk részt venni. Ez így elég gáz, kicsit becsapottnak érzem magam, különösen, ha nem lesz változás az időpontot illetően.
Más. Nem tudsz mondani véletlenül nagy választékkal rendelkező bicajos boltot Pesten. Nem kiegészítők, hanem komplett biciklik érdekelnek. Ha tudsz írd meg e-mailben, kérlek. Köszönöm.
Tévedsz, az rkgy személyes részvétel mellett kerül megtartásra, ha az aktuális helyzet azt megengedi (olvass figyelmesebben 😉). Mivel hamarosan elérjük az 5M oltottat, akár össze is jöhet. Ha így lesz, én elmegyek, lehet kérdezni - válasz ugyan nem lesz, de az már egy másik dolog.
Nordtelekom
MTI, 2009. december 11. 15:15