Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Heinczi
Heinczi 2021. 01. 13. 10:44
Előzmény: törölt hozzászólás
#24000
Ne is adjon el senki, most már tartsuk! 
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 10:43
Előzmény: törölt hozzászólás
#23999
és az sem baj ha itt van elado mert jobban jönnek a spekál is van mannyiség pedig itt csak 30 misi közkéz van ,de inkább az 20 millioés csak 30ft .most
Heinczi
Heinczi 2021. 01. 13. 10:42
Előzmény: #23994  Törölt felhasználó
#23998
Minél többen gazdagodjunk, nincs különbség köztünk. Befektetünk, ki ennyit, ki annyit. Lényegtelen. Legyen jó, ez számít.
Lore is követi a dolgokat szerintem, nem kell aggódni. 
Spekahiéna 2021. 01. 13. 10:42
Törölt hozzászólás
#23997
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 10:41
Előzmény: törölt hozzászólás
#23996
jo volna a setem már indulgat,ez is mehet
Spekahiéna 2021. 01. 13. 10:39
Törölt hozzászólás
#23995
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 10:37
Előzmény: #23993  Heinczi
#23994
hát föleg Ön és lorepapp amugy jo lenne 40ft nál lenni mert akkor visszzajön lorepapa,jo volna már látni  itt
Heinczi
Heinczi 2021. 01. 13. 10:36
Előzmény: #23991  Törölt felhasználó
#23993
Most már kiüljük, többen tartjuk már egy "kis" ideje.
Reméljük tényleg NERészkedés lesz itt is. 
MEGÉRDEMELJÜK :)
Heinczi
Heinczi 2021. 01. 13. 10:35
Előzmény: törölt hozzászólás
#23992
Úgy legyen
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 10:30
Előzmény: törölt hozzászólás
#23991
nem tudom jo volna itt ülök nenne 2 éve a felében,amit anno vettem
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 10:29
#23990
egy biztos ezt már most nem szabad adni,dobálni,mert szerintem ezt is és setet is megrántják,mind a többit tán még nutexet is
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 10:28
#23989
A közgyűlés napirendje:1. Könyvvizsgáló választása2. A Társaság székhelyének módosítása3. Az Alapszabály módosítása4. Egyebe
Spekahiéna 2021. 01. 13. 10:27
Törölt hozzászólás
#23987
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 10:25
Előzmény: #23981  Palack
#23986
mult évben 80 ig ment most viszont talán ez a hir a közgyüliröl megrántja,minek székhelyváltozás ezek mindig itt voltak
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 10:24
#23985
31.5 et kiveszik jo volna
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 10:23
Előzmény: #23983  Lafotex
#23984
nem bánnám ha ezt is meghuznák,felsültem egy kicsit ottoban,mehetne ez és set is
Lafotex 2021. 01. 13. 10:22
#23983
31
Heinczi
Heinczi 2021. 01. 13. 10:13
Előzmény: #23981  Palack
#23982
Menjünk most is egy nagyobbat, 70-ig menjen megint speka, vissza, aztán majd rendkívüli KGY alapján tovább. 
Palack
Palack 2021. 01. 13. 09:45
Előzmény: #23980  Törölt felhasználó
#23981
Hosszú alvás után ismét megrántják?
Emlékeim szerint pár éve hasonló időpontban ~70-ig ment fel, de azonnal beesett ~20-ra. Talán 2017-ben...

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek