Ha idén Q1-ben csak szerény nyereséget is össze tud hozni a MOL, az a bázishoz képest jelentős javulás lesz. Én így látom a helyzetet. Az eddigi infók alapján azonban a szerénynél jobb is lehet! A zárások ebbe nem fognak komolyan beleszólni a MOL esetében. Az OPEC döntés kavarhat csak be, amennyiben azt pozitívan fogadják a piacok, akkor azonban a MOL-nak felfelé van az irány. Ugyanakkor, ha csökkenésbe is kapcsolna az olaj, 50 $ felett biztosan nem okoz gondot a MOL-nak. Jelenleg 65 környékén van. Szóval 15-20%-os olajáresés, nem okozna katasztrófát.
A világ legnagyobb olajexportőre a február–márciusi időszakra önkéntesen vállalt napi egymillió hordó termeléscsökkentést, most ezt eltörölhetik, így a teljes kínálat 1,5 millió hordóval bővülhet áprilistól. Ezt a piac fel fogja szívni, mivel már ma is napi 2,2 millió hordóval meghaladhatja a kereslet a kínálatot. Emellett a nyár közeledtével a globális kereslet nőni fog, ha nem szól közbe ismét a járvány.
Vegyünk egy jóval átlag feletti autóst: 30.000 km/év; 8 liter/100 km átlaggal az 2400 liter/év. A 30 ezer km az közel a duplája az átlagnak. Egy repülő Bp-Kanári szig. távolságon 35-40 ezer liter kerozint éget el. Tehát az átlag dupláját elhasználó autós 15 év alatt használ el annyi benzint v dieselt mint egy repülő egy közepes távolságú úton. Tehát Zsoltit kevésbé érdekli, hogy mész e két hétig kirándulni autóval, Ő inkább a repülőgépek és hajók üzemanyagtartályát szeretné tele nyomni. Minden nap, nagyon sok repülőét. Mehetsz vonattal is kirándulni nem oszt, nem szoroz
igen, a piac keményebb döntéseket árazott, most meg gondolkodik merre..Mol esetében egyelőre jól néz ki, megy vissza : 2186.....ez a jelen....zárásra ?
És mi köze a tavalyi Q1-nek és Q2-nek a mostani benzinárhoz? Akkoriban azért a meghatározó piaci tényezők kedvezőtlenek voltak. Most? Magas benzin és kv árak (nagy+). Végre javultak a finomítói marzsok, és kis +ban vannak. Olajár az egekben tavalyhoz képest (nagy+). A petrolkémiai marzsok is jól alakultak (nagy+). Szóval miért lenne a MOL most veszteséges?
Kint egyébként továbbra sem látok semmi tragikusat. DAX tegnap volt ATH-n. Ma ahhoz képest minimális mínuszban. S&P pedig a tavaly tavasz óta, gyakorlatilag töretlenül tartó rally-ban, már csúnyábban is nézett ki. Szerintem megy tovább új csúcsokra hamarosan. Kicsit túlzottnak érzem itthon is ezt a pánikrohamot, mesterségesen túl van tolva. 1-2 nap és helyreáll az élet a tőzsdén. Novemberben a 2. hullám tetőzése közben éppen szárnyaltak a rv.-ek itthon.
MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.