Szerintem kell undorodni. Aki ezekben a “szemét” papírokban akár napizgat, az támogatja a látszólagos likviditást. A látszat fenntartását, hogy valódi kereskedés folyik bennük. Nyilván mindenki azt vesz, amit akar, és úgy adja el, ahogyan akarja. Nekem is megvan ez a szabadságom. Egyre érdektelenebb vagyok, egyre több papírral kapcsolatban is, ahogyan az itthoni állapotokkal szemben is. Meguntam a mutyisztánt úgy, ahogyan van. A BÉT is része az extrém formában megújult gulyás-kapitalizmusnak. Minél kevesebb tőkét tartok itt, annál kevésbé veszek részt ebben a színjátékban. Néhány részvény kivételével más utakat keresek, és találok magamnak. Juhé! Más: szerintem itthon sz@r hét lesz, amit még sok hasonló fog követni, el fogunk szakadni a nemzetközi trendektől...
ma egy varázsló kertjében voltam, nem írhatom meg, hol, mert elvileg lezárt terület, de bemehettünk és csodákat láttunk ez ebben az őrült időben egy csoda volt félelmetesen gyönyörű és sírtam is de a boldogságtól:)
nem kell undorodni semmilyen papírtól, most bubu írta, kivonják a kartonpackot, épp 6 darabom maradt, lehet, ez megy a fenébe, nem baj :) persze, van egy-két papír, amitől érdemes tartózkodni, na de mire ez kiderül, már nyakig ülünk a bajban:) sok papír van, ami sikerül, és mindig becsúszik egy-kettő, ami nem
hétfőn mi lesz? megérzés: néhány papír felfelé, néhány stagnál, néhány lefelé, jó, ez a vicc volt találgatni most nem akarok, meglátom megint, mit tudok adni abból, amit pénteken vettem
szia, én 111-től veszem a wallist, ez már önmagában ricinus-ciki, beadtam a napokban egy ajánlatot, amit aztán visszavontam kereskedési idő előtt, az ajánlatkeresésem szerint 71-en tudtam volna eladni a cuccot, hát az nem felelt meg nekem, nem nagyon szoktam magyarázkodni, sok gyűlölködő megtámadott, érdekes ugye, hogy mégis veszem a wallist, persze csak ha alkalmi eladó van, amit tovább tovább tudok pattintani, mint pénteken történt csütörtökről:)
Nem kell ennyit magyarázkodni , akinek alacsony az ingerküszöbe ne tőzsdézzen, ha walliszt vesz magára vessen ,nem kényszeríti senki. De hogy itt könyörögnek ,sopánkodnak neked az ciki:-) Le a kalappal jobb vagy mint a ricinus :-)
Egy ilyen semmilyen napon ez nem is olyan rossz, ugye? A Wallis-vétel miatt nem kötekedni akartam. Csak tudod: mindenki magából indul ki. Neked erősebb gyomrod lehet, mint nekem...🙄 Én, ha megundorodom valamitől, akkor utána rá sem bírok nézni.
itt van a tegnapi wallis-vétel: 2020.04.16 16:36:38AutoWallis Vétel 1868 db 70.8 Ft áron teljesült (szerződésszám: 6235632, és a mai eladás: 2020.04.17 09:20:15AutoWallis Eladás 1868 db 74.8 Ft áron teljesült (szerződésszám: 6235869, 2020.04.17 09:20:15AutoWallis Eladás 1890 db 74.8 Ft áron teljesült (szerződésszám: 6235886 ,ezt a tételt, az 1890 darabot még hozzátettem, ez 73-ról volt, látszik, mennyire bízom a papírban:)
sikerült a 4ig-t és az opust eladni, deltát csak nap elején, mint tegnap, és a visszavételek a nyakamon maradtak, ma szinte semmi nem mozgott az én kicsijeim közül, szóval megint nem sok lett mára 4IG összesen 9 187 HUF AutoWallis összesen 9 178.89 HUF DELTA összesen 13 328 HUF OPUS összesen 5 199 HUF Nyereséges HUF pozíciók összesen36 893 HUF
köszi kedves bubu, tényleg volt belőle 50 darabom, 4-6 darabonként szedegettem össze, amikor lement 12ezertől 10 ezerig, 44 darabot eladtam 19500-ig, 6 darabom megvan, ha ez a pár darab megy a levesbe, nem fogok belehalni kivezetik? vagy mi lesz?
Bocs, csak nézegettem, hogy mi hogyan zárt a “tengeren túl”. Azért ettől a 4iG-s, Opis apróságokról lehet érdemes mihamarabb megszabadulni... Én azt nem értem, hogy Wallist miért veszel? Mert “olcsó”? 🥺
vettem ma egy két cuccot, amikhez napok óta nem nyúltam 2020.04.16 09:15:324IG Vétel 800 db 435 Ft áron teljesült (szerződésszám: 6231554, 2020.04.16 17:05:11OPUS Vétel 800 db 252 Ft áron teljesült (szerződésszám: 6236202, i hahaha, 800 darab mindkettőből:)
Sokan sóvárognak újabb dupla aljakra, és nagy esésekre, mert még várják a jobb beszállókat. Én nem tudom, hogy itthon mi lesz az irány. A BÉT a “magyar beteg”. Az amcsikat jó ideje figyelem, de mostmár nem csak érdeklődésből... :-)
azt is mondta az ügyvéd, hogy jelenlegi tőzsdei szabályok szerint nem is vétettem, mivel bárhova betehetem az ajánlatom, és főleg, hogy az ajánlatkeresés vége 8 forint elmozdulást okozott VOLNA, ha bent hagytam VOLNA az ajánlatot, ez olyan csekély elmozdulás, ami nem büntethető
már beszéltem egy ügyvéddel, aki ért ehhez mármint a tőzsdei ügyletek kezelésének menetéhez azt mondta, ha dokumentumok ezreivel tudom bizonyítani, hogy sosem pufferkedtem, sosem adtam be hamis megbízást, akkor ez az egy türelemvesztés megmagyarázható, főleg úgy, hogy nem ártottam az árfolyamnak, visszavontam kereskedési nyitás előtt a megbízást azt mondta, elvállalja az ügyem, ha tényleg lesz belőle valami azt is mondta, jól tettem, hogy a várható feljelentők gyűlöletbeszédeit lementettem, mert lehet azonosítani őket is
Semmi. Várják a Trumpnak a zárás után 1-1,5 órával kezdődő sajtókonferenciáját, ahol bejelenti a “reopen” menetét, mikéntjét...😏 Ha jól veszi ki magát, akkor holnap réssel nyitnak, ha nem, akkor...
Persze, hogy törölték. Nem nyilvános adat, hogy az MNB-nél meg fognak, vagy nem fognak megindítani egy vizsgálatot, csak, ha közzétették. Ergo, ha igaz, akkor elég nagy bajt lehet okozni annak, akitől kiszivárgott... Szvsz. Annak az emberkének a helyében szóltam volna a delikvensnek, aki itt hencegett: rohadt gyorsan vezesd le! B+! Nem baj. Képernyőfotó megvan, ha jön az MNB, akkor a rendelkezésedre lesz bocsájtva, hogy más is érezze magát szarul...👌👌👌
mellesleg wallis: ma valaki belerondított, nem figyeltem nagyon, de amikor ránéztem, 70.8-on vettem valakitől 2020.04.16 16:36:38AutoWallis Vétel 1868 db 70.8 Ft áron teljesült (szerződésszám: 6235632, i
ha a medve megtartja azt a jó szokását, hogy napi pár tízezret tudok keresni vele, akkor semmi bajom a macival:) delta egyébként nem lett jó nap végére csak nap elején tudtam adni a tegnapi 90.5-ös vételeket 2020.04.16 09:51:26DELTA Eladás 2000 db 93.5 Ft áron teljesült (szerződésszám: 6232222, i2020.04.16 09:52:10DELTA Eladás 500 db 93.7 Ft áron teljesült (szerződésszám: 6232251, 2020.04.16 09:53:01DELTA Eladás 1500 db 93.7 Ft áron teljesült (szerződésszám: 6232251
ma szinte csontra hoztam a tegnapi 40 ezer nyereséget, ott1, delta, futur játszott ma nálam DELTA összesen 11 604 HUF FUTURAQUA összesen 10 926 HUF OTT1 összesen 16 977 HUF Nyereséges HUF pozíciók összesen 39 660 HUF
Törölt felhasználó2020. 04. 16. 18:05
#8259
megy a levesbe minden az a kérdés gulás leves lesz ,vagy rottyantott leves,inkább utobbi
Az par eros hisztis nap volt.Ket hete kb ennel kisebb mozgasok vannak, de 2.2%eses egy medve rally utan figyelemre melto, plane innen esve: https://kepkuldes.com/image/KfQBGL
tudom és gondolom, hogy minden nap van ilyen , sőt hatalmasabb tételekkel és valóban ártó szándékkal ------ vagy mit tudom én, ha valaki shortol, az ártó szándék, vagy úgy gondolja, shortolni fog nagy tétellel mit tudom én, sosem voltam piacmozgató, csak osontam mindig ide-oda:)
E-mailt szoktál kapni a kitiltásodkor (volt már pár...🙄). Arra az e-mail címre kell szerintem visszaírni (központi e-mail címről küldi a “Portfólió Fórum csapata”), vagy nézd meg a fórum szabályzatot (gondolom van ilyen), abban csak van elérhetőség...
Éva! Szinte minden nap van ilyen Opus, stb. sorolhatnánk napestig. Bármikor kideríthető, hogy ki volt. Szóval, hagyjuk. Mintha sose láttak volna még ilyet. Ne témázzunk ezen tovább. Aki építgeti a saját szerencséjét, nap nap után az átlép a feszkókon. Aki meg a balszerencséjét építgeti az beleköt az előbbiekbe... Ennyi!
azt viszont nem véletlenül jelentettem ki már többször is, hogy a legjobb kispapír a bét-en a delta mozog, mozog, de mindig lehet venni és adni:) 94.5-ös eladásom után ma már kaptam is vissza záróban belőle: 2020.04.15 17:05:22DELTA Vétel 2000 db 90.5 Ft áron teljesült (szerződésszám: 6230190, 2020.04.15 17:05:22DELTA Vétel 2000 db 90.5 Ft áron teljesült (szerződésszám: 6230205 a két különböző szerződésszámból lehet látni, hogy két különböző megbízás teljesült a záróban
A modinak kell írni, te nem tudod visszavonni. Gondolom, amelyik e-mail címről kaptad a saját kitiltásaidat arra kell megírni, hogy kéred a kitiltás visszavonását... Szvsz.
" akik kárvallottjai lehettek volna ennek az intermezzónak" jó a feltételes mód nem voltak kárvallottjai, mivel nem hagytam bent a megbízást kérjen elnézést az , aki lebarmolta 60-ig az árfolyamot ebben a papírban rengeteg év tőzsdézés alatt egyszer elvesztettem a türelmem bizonyítani tudom kötések ezreivel, hogy sosem máskor aztán rájöttem, magammal szúrok ki, ha türelmem vesztem tehát marad a régi hagyományos magatartásom: kiülöm annyira nem létkérdés ez a 48K, hogy nagy minuszban adjam ezt gondoltam végig akkor 5 perc alatt , amikor "felállt", hogy 71-ig tudnám adni
Tegnap tőzsde se működött kb fél 4_ig, szóval szerencséd volt. Az usb az jó megoldás többet hasznàlom már mint a vezetékest.Ami még ilyenkor jó lehet okos teloról megosztani a netet.
Privát: kicsit megijedtünk családilag. A párom édesapja (otthon van 4 hete, egyedül, de hetente egyszer meglátogatott egy barátot, akinek a tesója kórházban tüdőgyógyász...) hétvégén belázasodott, kedden meg vért köpött. Na, akkor bemehetett kivizsgálásra (addig nem), idült hörghurut (mondták), le se tesztelték. Láza már nincs, de nincs a legjobban... Szóval, van fontosabb is, mint a tőzsde. Én óvatos tradelgetéssel múlt héten szép összeget húztam be, de főleg “tanulok” a gyerekekkel...
Szia Éva! Nem írtam egy ideje, mert először kilőttek 5 napra (kérdésbe csomagolva durvultam valakivel, azóta meg, hogy visszajöttem voltam már a fórum legjellemtelenebb, hazug, sunyi hsz-ének szerzője valaki szerint, más is személyeskedett vastagon, dehát kettős mérce van, ugye...), aztán meg húsvétkor próbáltam kihagyni a fórumot, utána gyűjtögető üzemmódban vagyok, és olyan napokon kerülöm a felesleges írogatást. Az ominózus esetedről megvan a véleményem, meg utána a vélemény-viharról is, de kérlek ne is foglalkozzunk vele, mert nem kell újratárgyalni, hogy megint felhánytorgassák ezt az “egyszeri csodát”. Én leírnám azért, hogy mit gondolok róla: erre tényleg nem kell reagálnod. 1. Megértem, elfogadom, ha elszakadt a cérna attól a részvénytől. 2. El kellett volna adnod, nyilván nem nyitóban, de apránként, akár egy nap alatt. 3. Ha már betetted, nem lett volna szabad kivenni. Sem morálisan, sem szabály szerint. 4. Mentálisan nehezen volt feldolgozható azoknak, akik benne ülnek (az a nyitó), mégha piti mennyiség is volt. 5. Befolyásolhatta (volna) a piacot, mert - amennyiben nem fogja fel valaki, hogy mindössze 48k, akkor ő is elkezdeti bepánikolva dobni - kiüthettél volna pár stopot akaratlanul (mégha az mindenkinek a dolga hová teszi és hogyan) - beállhattak pluszban venni, akire aztán nyitó után rádobhatták volna mások (nem te) 6. Az egyik legundorítóbb sztori az a papír most a BÉT-en, számtalan kisbüfi pénze olvad benne, de azok, akik behúzták őket a folyamatos feldumálással, “ma is” úgy tesznek, mintha “mi sem történt volna”. Nulla szembenézés. Tehát, én megértem azokat, akik normálisan megfogalmazták a véleményüket, vagy próbálták elmagyarázni neked, hogy mi a szitu (pl. Strucc, akit teljesen félreértettél, amikor kitiltottad). Megértelek téged is, mégha nem is csináltál “okos” dolgot, és utána nem tudtad elfogadni a jobbító szándékú felszólalások egy részét. Egy dolog maradt el, a habzó szájjal akkor (mint mindig) uszítóktól nem elvárható, de tőled igen, hogy azoktól, akik kárvallottjai lehettek volna ennek az intermezzónak egy rövid szóval elnézést kérj: Bocs! Hibáztam. Mostmár mindegy is, ki nem botlott már, és ki nem fog? Ha valaki egyáltalán el meri mondani, hogy mit tett, az már nagy dolog. Te leírtad. Meg is kaptad a magadét rendesen. Kereskedj, mint eddig: az irigyeid irigyek maradnak, a téged elfogadók meg elfogadóak maradnak. 😏
nem lett nagyon sok a mai nyereség, de deltában megint kellemesen csalódtam: DELTA összesen 25 927.67 HUF OTT1 összesen 14 736 HUF Nyereséges HUF pozíciók összesen 40 664 HUF
delta, a kis isten, esett, esett, de mégis jó lett, pedig azt hittem a nyakamon marad, de nem:) legalacsonyabb vételeim benne: 2020.04.15 09:41:17DELTA Vétel 2000 db 90.2 Ft áron teljesült (szerződésszám: 6224465 2020.04.15 09:48:18DELTA Vétel 2000 db 89.1 Ft áron teljesült (szerződésszám: 6224475, i 2020.04.15 10:06:37DELTA Vétel 2000 db 88.1 Ft áron teljesült (szerződésszám: 6224472 2020.04.15 11:41:34DELTA Vétel 1000 db 87.1 Ft áron teljesült (szerződésszám: 6226245, 87.1-től megint átváltottam 1K-s vételekre, mert megint leálltam 82-ig benne, de nem volt rá szükség, csak akkor még nem tudtam:)
ma csak ott1 és delta sikerült, ott1-ben csak 3 kötés, egy eladás, egy visszavétel és egy eladás 2020.04.15 09:05:16OTT1 Eladás 1000 db 208 Ft áron teljesült (szerződésszám: 6223310, a reggeli eladás után visszakaptam 193-on: 2020.04.15 10:34:17OTT1 Vétel 400 db 193 Ft áron teljesült (szerződésszám: 6225575,2020.04.15 10:42:33OTT1 Vétel 545 db 193 Ft áron teljesült (szerződésszám: 6225575,2020.04.15 11:27:19OTT1 Vétel 55 db 193 Ft áron teljesült (szerződésszám: 6225575, és adtam 199.8-on 2020.04.15 16:46:41OTT1 Eladás 1000 db 199.8 Ft áron teljesült (szerződésszám:
szia, köszi, próbáljuk most a legjobb megoldást megtalálni, szolgáltatót most nem tervezek váltani, mert nem tudom, meddig maradok még itt ---- amióta itt lakom, kétszer ment el a net, egyszer csak másfél órára, de ez a tegnapi idegesítő volt, reggel fél 10-től délután fél 5-ig ------ szóval még gondolkodunk , mi lesz a legjobb megoldás
Szia Simán jó alternativa szerintem. A másik ha van lehetőség optikaira is érdemes átmenni (fix netként) már ha nem az van, gondolok itt pl műholdas netre...(amin nem gondolok jónak) Kb úgy képzeld el mint a telón, van wifi akkor onnan mászik a net, ha elmegy a wifi automatice átmegy "telefonos netre".
ma megkérdeztem a kijövő szerelőt, hogy lehetne biztonságosabb a net-em, mivel napi több tízezer, esetleg százezer múlik rajta USB-n keresztüli net-et ajánlott második megoldásként ha elmenne az első net-forrás, másodikként lehetne ezt alkalmazni valaki képben van ezzel?
aztán fél 5 után tudtam adni az opust: 2020.04.14 16:34:40OPUS Eladás 1000 db 274 Ft áron teljesült (szerződésszám: 6223187, 2020.04.14 16:59:13OPUS Eladás 1000 db 278.5 Ft áron teljesült (szerződésszám: 6223198, DELTA összesen 3 596.83 HUF OPUS összesen 15 027 HUF OTT1 összesen 8 790 HUF Nyereséges HUF pozíciók összesen 27 414 HUF
ma nem sok sikerült, fél 10 után elment a netem, egészen délután fél 5ig nem is állt helyre, csak kétszer 20-20 percre, másodszorra akkor, amikor a szerelő kint volt, és megállapította, hogy a modemnek semmi baja, a hiba központi lehetett ----elment, aztán rá 10 percre a netem is fél 5-ig
kérdezte, de éva, milyen érzés elveszteni több százezer forintot? mondtam, nem jó, de több milliót cserébe megnyerni nem rossz:) azt mondta, nem is érti, hogy emberek kockáztatják a pénzüket egy bizonytalanságért hát, mondtam, azért kockáztatjuk, hogy sokat nyerjünk ilyen szar ügyek is beleférnek, kérdezte sajnos, ezek is itt vannak a magyar tőzsdén ---válaszoltam
egyébként amikor a twd-ügy tanukihallgatásai voltak, kint volt nálam egy százados a lakásomon, és olyan kérdéseket tett fel ---- papír alapján --- hogy elnevettem magam, és kérdeztem, gábor, tud valamit a tőzsdéről egyáltalán? azt mondta, nem , mondom akkor segítek, kivittem a géphez, és megmutattam a kereskedési programot ----- és persze közben magyaráztam neki dolgokat, hát, nagyon megköszönte a végén, hogy már kb. képben van, hogy történnek a dolgok de kérdeztem is, hogy nem gazdasági nyomozó? de, mondta, de nem tőzsdei dolgok, hanem csempészés, illegális kereskedelem, főleg ez a területe , csak most bevonták ebbe a twd-nyomozásba na a lényeg, nagyon jóban lettünk, mire elment, megköszönte, hogy segítettem
már bajom van, látod, jönnek az ellendrukkerek és a fenyegetők:) ha az én nickem lehet személy szerint azonosítani, feltételezem, a feljelentőket is, és a lementett gyűlöletszövegeket egy élmény lesz elolvasni és beazonosítani az mnb-nek:) nem fekete volga jön? piros? :)
Törölt felhasználó2020. 04. 10. 20:29
#8205
B. Zoltán 2018. január és június között egyes részvényeket érintően számos, átlagostól eltérő, az indikatív árat nagymértékben befolyásoló eladási megbízást, illetve megbízásmódosítást adott a kereskedés nyilvános ajánlatgyűjtési szakaszában tehát itt nem egyszeri eset volt....
ne pörögj már ezen, még a végén valami bajod lesz :) nem jön érted a fekete Volga, na meg ha lenne is valami vizsgálat ( nem hinném), akkor meg hivatkozhatsz arra, hogy elgépelted, 70-et akartál beírni :) volt már ilyen a tőzsdék történetében, amikor a bróker is egy nullával elütötte a számot. őt kirúgták, te magadnak max adsz egy fegyelmit :) nem kell ilyet csinálni, ebből tanultál. ennyi.
szóval kíváncsi vagyok, mit fog szólni egy mnb-tiszségviselő, akinek dokumentumok ezreivel tudom bizonyítani, hogy mindig úgy kereskedtem évtizedekig, hogy ne ártsak az árfolyamnak soha
kedves seregélyesi, nem kérem a többes számot, nem csináltam hülyeségeket, most csütörtökön besokalltam a papírtól, el akartam adni, kíváncsi voltam, hol tudnám, az ár nem felelt meg nekem, visszavontam mindez kereskedési időn kívül történt , nem kezdődött meg a tényleges kereskedés, volt idő látni mindenkinek, hogy 6 perccel nyitás előtt visszavontam szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy a jelenlegi kereskedési szabályok szerint betehetek ajánlatot minusz 20% alá is , ha úgy gondolom, hogy hogy ott megéri nekem eladni
meglátjuk sok ember gyűlöl itt, el tudom képzelni, mennyi feljelentés megy az mnb-hez viszont az mnb-nek a gyűlöletet is meg tudom mutatni, aztán majd mérlegelnek
leves