ja, meg az, hogy néha sztárolsz egy kispapírt, én is szoktam, ha benne vagyok de még nem láttam olyan embert, aki beír topikokba és nem a saját érdekében hiszen ez nem a "mesedélután balettintézeti változatban beírások helye"
Hathor, ezer éve a tőzsdén vagy, jól csinálod, hogyne örülnék neki, ha írsz ide az, hogy nem írsz be napi tippeket, nem csodálom, hiszen írtad, megérzés alapján fordítasz valamerre hatit és arra figyelni kell, sokszor gondolom, csak rövidekre játszol, ahogy írtad is, néha hosszabbra, ha valami rendkívüli hír jön de lényegében én is így próbálok helyezkedni, csak egyedi papírokban persze nálam sokkal nagyobb a beszorulás veszélye hajjajjj:)
Metis papa, amit lejjebb írtam, hogy volt egy rendkívüli nap, amikor rengeteg lefelé vett papírból hirtelen szabadultam ki, talán ez az egyetlen indok, amiért még lefelé veszem
köszönöm jamukha elemzés nélkül is csak az a tapasztalatom, hogy egy végtelenül lefojtott és unalmas kereskedés megy ott persze én is felültem a "nagy elemzőház" 1000 forintot érő harsogásának és jól beszorultam 700-ig benne menteni, ami menthető, arra használtam ki a rengeteg darabszámom, hogy legalább egy tisztességes osztalékot megkaptam fájdalomdíjként viszont most egy év szabadság jön az újabb osztalékig és sajnos vagy nem, de ez a papír csak lefelé vonaglik /kivéve talán egy váratlan napot, amikor 558-as vételem is volt és 612-n is adtam a lefelé megvetteket---- ritka szerencsés nap volt, máig nem tudom, minek köszönhetem/ azelőtt és azóta is visszaállt a papír a végtelen dögunalomba és tényleg most egyértelműen lefelé halad
Én csak reagáltam a véleményedre. Ha már itt tartunk, a 4iG részvényesek topikban sem kérte senki a másokat becsmérlő kirohanásaidat, az esetleg átmenetileg veszteségben levő kisbüfiken való élcelődésed. Valamilyen rejtélyes okból ez neked nagy örömet okoz, bár én nem tudom megérteni, hogy miért. Végül is igazad lett abban, hogy esett az árfolyam a legutóbbi 650-es szint óta, ezt el kell ismerjem, és gratulálok is hozzá, talán van is tehetséged az árfolyam ilyen módú elemzéséhez, viszont az előző kioktatásodat vissza kell, hogy utasítsam. Én nem adtam igazat sem Hathor zászló alakzatának, sem a te változatodnak; mint a kettőt lehetségesnek tartottam, de tulajdonképpen nem érdekelt (és gondolom a 4iG részvényesek jó részét sem érdekelte), mert nem vizsgálom ilyen időtávon a papírt; ezt meccseld le Hathorral, és neki mondd, hogy ő kenegessen akármit is. Felteszem, a jövőben ha hasonló tipped nem jön be, már nem fogod annyira nagy dobra verni, ha pedig ne adj' isten a most lefitymált 4iG részvényesek jelentős nyerőben lesznek, sem lesz annyi becsület benned, hogy elismerd a sikerüket. A virágok beporzásával kapcsolatos megjegyzésed kapcsán pedig ismételten szembesítenélek az általad oly nagyra tartott "szellemi színvonallal".
Tesókám, nem a te véleményedet kérték, hanem az enyémet, gondolom ez nem véletlen, porozzad a virágokat inkább, meg vegyed az osztiból a papírokat, mint a többi-:)XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Igazad van, Hathor zászlójának a profán említése és a potencianövelő szerekkel való összekapcsolása vitathatatlanul érettebb gondolkodást magasabb értelmi színvonalat képvisel, ezért még csak nem is merném bírálni. Aztán meg ha egy hozzászólás mögött a smiley-ban 20 db XDDD-nél kevesebb szerepel, az is csak a komolytalanság következménye lehet. Úgyhogy akkor XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Az EST is lehetne 4ig szerű, de ez nagyon hosszú időre el van waxolva a bcs által nyomtatott 78 filléres papírokkal, csodára számítani nem lehet, továbbra is tartom, hogy 30 forint körül érhet. 80 HUF-nál amiket 78 filléren szermányolt, a kasszából hiányzik az a 79 forint 22 fillér, tönkrevágva az 1 rv-re jutó rátiókat.
Profit 34, árbevétel 38%-al nőtt az utolsó félévben, ez határeset, pláne a kedvező környezetet figyelembe véve fel is lehetne tenni a kérdést, hogy csak ennyi? A ZOOM videokonferencia szolgáltató 10x a bevételben, profitban egy szolid 4x. Ahhoz, hogy dinamikusan terjeszkedő cégnek tartsuk, ami nálam 40% a bevételben. A bevétel alakulása nagyobb jelentőséggel bír, mint a jövedelmezőség, mert vissza van forgatva általában a jövőbe, itt nekem ez a osztalékkal dobjuk szét, nem illik a képbe. 1 rv eső nettóprofit 21 HUF körül alakul idén, a fölső határán annak amit érdemes adni érte. Ránéztem az eladósodottságra, gyorsrátában és Debt/EQ-ban nem látok problémát. Naposon alakzatot csak fordított fej&vállakat lehetne belelátni. Hetesen kezdődnek beszűkűlni a szalagok, a középső az 50 hetes átlaggal szorítja lefelé, nem örökké, én a fölső szalagnál adnám bármilyen hír jön. A topic ott is tele hazuggal, ez a "osztalékot is visszaforgatom részvénybe" is látszott, a szellemi színvonal meg elakadt a "neked megjött már?"ban amit föl is tettem az FB-re, had nevessen más is. Az értelmes hozzászólókat igyekeznek fonnyadt virágék elüldözni, de ez mindenhol így van. http://www.keptarhely.eu/images/2020/10/03/v00/20201003v00t9idxx.png http://www.keptarhely.eu/images/2020/10/03/v00/20201003v00tk7w0w.png http://www.keptarhely.eu/images/2020/10/03/v00/20201003v00t0crki.png
Eva, koszonom szives invitalasod. Sajnos sokat nem teszek hozza a topikhoz. En csak bux hatizom, azzal nem farasztom a kozonseget, annak ott van a topikja. Kis papirokat kivancsian kovetem, treningezzem magam bennuk, tudjam mi tortenik bennuk. Ellenben eso, covid, para piacon nem erdekelnek vetelre. Neha akad 1-1, ami azt mutatja vegyek belole, de igazabol semmiben nincs nagy tepes, minden nyomas alatt, hiaba mutat eros fel lehetoseget a chart. Igy nem eroltetem oket. Ha nem, hat nem. Amim van neha, az mindig megy picit fel, de nem olyan luktetve, mint arra szamitok, igy belatom pangos, es paras idoszak van. Kisroffencseknek elfogyott a zseton. Nagyobbak bluekat vesznek, ha vesznek. Megy a kavaras a bluekban is. Mol-OTP-Ricsi-Mtel le/fel eresztes. Ami par napig szakad, az utana tep fel par napig, majd ujra szakad, ujra tep fel. A ritmust nehez kitalalni. En nem is szeretem az ilyen orult piacot. A leirtak alapjan erdemben nem tudok mit irni. Bux hati es globalis piacrol tudok irni, de azt meg minek ide? Szoval baromsagokkal meg nem akarom kitolteni a topikod. Ha van neha vmi, ami eszembe jut, azt leirom majd. Udv
leves