A Magyar Közlöny szerdai számában megjelent a "Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról" szóló törvény. A Matolcsy György által szeptember elején benyújtott és a kormánypárti többségű parlament által október elején elfogadott...
a teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=157137
Az ország megítélése nagymértékben romlott, mióta ezek vannak hatalmon. Külföldön a balkánnal és Ukrajnával vesznek minket egy kalap alá. Ha bóvliba is vágnak minket, akkor meg végképp nincs miről beszélni. Pengeélen táncol az ország:(
Törölt felhasználó2011. 10. 20. 10:49
#16
Panem et circenses...
Ha már kenyér nincs, legalább cirkuszt kapjon dögivel az istenadta!
"A kamatkiadások tekintetében viszont pesszimista a kormány és a számok alapján csak álomnak tűnik az 1000 milliárd forint alatti éves kamatkiadás (pedig a kormány korábban abban bízott, hogy az államadósság csökkenésével és az ország megítélésének javulásával lényegesen kevesebbet kell majd kamatokra költenie az államnak). A 2012-es költségvetéshez csatolt kitekintő szerint ugyanis a kamatkiadások egészen 2014-ig emelkedni fognak. "
Még utána is..
Gazdaságpolitikai (befelé)fordulat, Matolcsy-ék szépen csendben ismét eladósítják az országot. Már ők is azzal számolnak h nem fog ez menni, kiút egyelőre nincs.. így ideje lenne visszavenni a nagy arcukból.
vÉGÜL IS AZ ÖSSZES ELLENZÉKI VEZETŐ hazug BITANFG ALÁVALÓ GAZember, SZVSZ. lásd az atv dem@kratái: egyenként 20 évet lehet rájuk sózni gazdasági büncselekményekben való közremüködésük által az elmult 20 év..hi-hi- Az atv tolvajai egy tablón nem semmi, mint a fityesz rablói csak azok nem csináltatnak tabló kéet eszméletlen.
Kiválóan igazoltad OTTER azt, hogy a Bajnai féle és az Orbán féle adótábla között az a különbség, hogy Orbán a kifejezetten magas jövedelműeknek kedvezett. Tehát Orbán egy kiújuló válságban azt tartotta fontosnak, hogy a kifejezetten magas jövedelműek helyzete még kedvezőbb legyen.
lassan minden ellenzéki vezető ellen hazug koncepciós pereket indít a diktátor, miközben egyre nő a nyomor és leáll a gazdaság....ebben az országban ma egy terrorszervezet van : a fidesz kdnp.. de majd őket hágában számoltatják el vagy ha kevésbé lesznek szerencsések akkor a körúton
A malév a hajdu-bét a hagyó demcky eszméletlen orstzág rablás után vajon miért nem kutakodik a qurcsi kóki páros indonéziai ámokfutása után ott a vagyon vesztés kb 5 millárd dollár, vagy a fityesznyikok is benn vannak az indonáziai vasut projektben, hi-hi-hi ezek nem piskóták világ kapitalisták a a nyomorgo közmunkára ítált magyaro hátán.
Na persze...szegeny emberek annyira szerettek volna, hogy nekunk, polgaroknak, jobb legyen, es erre tervuk is volt, de a csunya szocik mar megint atvertek oket, ezert modositani kell a terveken, es igy nekunk mar nem lesz annyira jo....de azert jobb lesz!
Nagyon "sajnalom" oket, hogy ilyen csunyan "kibabraltak veluk", pedig ok tenyleg mindent megtettek ertunk!
Az adó mértéke
(2011. január 1-jétől hatályos rendelkezés)
30. § Az összevont adóalapot képező jövedelmek után fizetendő adó,
a) ha az összevont adóalap nem haladja meg a 15 millió forintot, az összevont adóalap 17 százaléka;
b) ha az összevont adóalap meghaladja a 15 millió forintot, 2 550 ezer forint és a 15 millió forintot meghaladó rész 32 százaléka
(a továbbiakban: az adó mértékére vonatkozó rendelkezés).
egy naptári év költségvetését nem úgy kell vizsgálni, hogy ha a kormány január 1-e után semmit se csinál, akkor is teljesülnie kellene.
teljesen természetes, hogy folyamatosan bele kell nyúlni a pénzek elköltésébe, beszedésébe.
továbbá tudtommal jövőt relative nehéz hamisítani.
Matolcsyék ezzel kb. aláírták azt a véleményt, amit rengetegen megalkottak már róluk. cinikus, dilettáns, hozzá nem értő csürhe. gyakorlatilag bárki alkalmasabb lenne a minisztérium vezetésére. nem akarom a jövőt meghamisítani, de nem sok pénzt tennék arra, hogy még sokáig megtűrik a marhaságait.
Ha már ennyire kritizálod, legalább ne hamukázzál, ferdíts.
2010-ben legfeljebb neked volt 16%-os adód, én a duplájánál is többet fizettem. Igaz a TAO-t valóban csökkentették, de ennél lényegesen többet hajtottak be különböző helyekről, bankok, mnyp átirányítás, stb.
Nyilván erős azt állítani, hogy hamisítottak Bajnaiék, valszeg inkább csak elszámolták, vagy optimistábban jeleztek előre a kelleténél, de ez előfordult már mással is, pl. velük mostanában.
Nemcsak a 2010-est, de a 2011-est is!
/a rohatt népnyúzó komcsi oligarchák/
Nem is beszélve a 2012-esről, amely - már most látszik - szintén azért nem lesz jó,
mert már megint keresztbe tesznek a mi Nemzeti, Igazmagyar, szociálisan az eddigieknél sokkal érzékenyebb Kormányunknak és pénzügyminiszterünknek a mocskos rohatt népnyúzó zsidó-komcsi bérenc oligarchák...
Kihirdették a törvényt: Bajnaiék meghamisították a költségvetést
Ugrás a cikkheza teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=157137