Hosszú évek óta elõször fordult elõ 2018-ban, hogy több Magyarországon született ember tért haza, mint ahányan elvándoroltak, vagyis pozitív volt a nettó migrációs egyenleg - derül ki a KSH Statisztikai Tükör kiadványából,
a jobbik vona távozása után, az lmp pedig schiffer távozása óta nem harmadik utas pártok, hanem határozottan balosok, az európai politikába is balos érdekeket képviselnek egyékbént mindkét harmadikutas irány páriának volt kezelve az európai politikában a jobboldali szavazóknak egyébként nincs gondjuk a fidesszel, a baloldalnak van a baloldali felhozatallal szóval ez a "de nektek is ki kéne rakni a fideszt" nem igazán állja meg a helyét, a fidesz képes választást nyerni a célcsoportjaiban
Ha így teszed fel a kérdést, akkor hol kezeljük a Jobbikot? Vagy az antiglobalista lmp-t? Én szíven szerint a momentum-lmp-pm triót látnám többségben a parlamentben. Ezek közül még egy sem mutathatta meg, hogy milyen kormányzást folytatna, tehát véleményt sem tudok róla mondani. A fidesz-mszp-dk pedig elmehetne nyugdíjba.
Nem szóltam bele a számszerű vitába, mert nincsenek megbízható adatok. Pontosabban a legmegbízhatóbb adatok nem nyilvánosak. 2011-ben nyílt meg az osztrák és német munkaerőpiac (nézz a diagramra), 2013-tól nem közlik a tükörstatisztikát ... Azóta megy a számháború, ami e nélkül az adat nélkül süketek párbeszédje. (részemről ennyi)
Valószínűleg csökkent, mert egyre kisebb a merítés, aki kimenne külföldre. A külföldön lévők egyre nagyobb száma miatt pedig egyre nagyobb azok száma is, akik hazajönnek. Az egyenleg már akár lehet is az, hogy többen jönnek be magyar állampolgárok, mint ki. Főleg, mert a bejövetelbe beleszámítanak a határon túli magyar állampolgárok is.
Ha az LMP-nek lett volna egy kis esze, és nem az egóját félti, akkor 2-3 helyen visszalép - akár a Jobbik javára is -, és nincs harmadik 2/3. Rájuk szavaztam, de leírták magukat.
Attól nem kunhalmista, hogy visszalép a javára. Csak Kunhalmit jobb jelöltnek tartotta, mint a fideszest, és felmérte, hogy a saját jelöltjének nincs esélye.
2003-2012es adatok alapján lehet előrejelzést készíteni 2018ra vonatkozóan, csak hülyeség, hogyha azóta azok az adatok rendelkezésre állnak és azok azt mondják, hogy a kivándorlás mértékének üteme határozottan csökken VITA itt csak abban van, hogy valójában nem lehet, hogy többen jöttek vissza 18ban, mint ahányan elmentek, és ezt azzal támasztjátok alá, hogy két statisztikai forrás közös hibahatárán előfordulhat, hogy valójában 1000 emberrel több ment el, mint amennyi visszajött a trend tekintetében ilyen vitára viszont nincs lehetőség, mert egyértelmű értem én különben, hogy ez egyeseket azért bánt nagyon, mert az ellenzéki kommunikáció egyik ütőkártyájának számít, hogy itt mindenki menekül az orbáni fasizmusból, és hogy gondolja a statisztikai hivatal, hogy ezen véleményt itt visszakövethető, ellenőrizhető, tudományos TÉNYADATTAL cáfolja
én meg személyesen a kunhalmi ágnestől tudom, hogy iszonyatosan örül, hogy ilyen ostobák a balos szvazók, mert így még sokáig fogják finanszírozni a frizuráját "hallottam" ja, és ugyan mit hallottál?
Nem, nem azért hazudik. Az "emútkilencévben" többször módosították sok mindenben a számolási módsztanukat, hogy az a kúrmánynak (ha tetszik Orbánnak) kedvezzen. Statisztikusnak tanultam, tudom, hogy miről írok.
a KSH azért hazudik, mert az óóóórbán személyesen hazudja bele az adatokat kb ezt állítják itt a balosok, mert egyébként egyetlen egy módszertani kifogást nem olvasni
Ebből a hozzászólásból nekem az jön le, hogy megint nincs igazad. Én Orbánt nem említettem, még csak nem is céloztam rá. De, Te azonnal azzal jössz, hogy amit Orbán mond, az szentírás, és aki nem hisz benne az "orbánfób". :) Ezért vagy orbánhívő/fityeszhívő, és nem gondolkodó ember.
semmit sem lehet pontosan megmérni, mindennek van hibahatára ettől még nem lesznek "véletlen számok" a trendnek is van hibahatára, de az azért világosan látszik, hogy csökken a kivándorlás el nem tudom képzelni, hogy mit keres egy gazdasági fórumon aki ezzel nincs tisztában
"a KSH-nak BECSLÉSEI vannak, és minden statisztikának ennek is van hibahatára, nem is kicsi" . "ami viszont világosan látszik, hogy a kivándorlás nettó mérlege csökkenő trendet mutat" . Ha a KSH számai véletlenszámok, akkor mire alapozod a második kijelentésedet? Valaki mondta? :)
a KSH-nak BECSLÉSEI vannak, és minden statisztikának ennek is van hibahatára, nem is kicsi ami viszont világosan látszik, hogy a kivándorlás nettó mérlege csökkenő trendet mutat, szemben az ellenzéki kommunikációval ez a hír az egészben, teljesen felelselgesen próbáljátok itt 1500 fős különbségkre kihegyezni, úgy hogy a minta hibahatára ennél jóval nagyobb gazdaságstatisztika óra kimaradt az egyetemen?
Aztán minek? Nem fognak semmit találni, viszont ennek ára lesz. Jól megdrágítod ugyanazt a szart. Ja és leszedsz minden jogkört itthon. Nem nagyon érted te még a világot ugye? :)
Tartalmilag az volt, hogy magyarország parlamentális vagy elnöki köztársaság legyen. És igen, ha magyarország közvetlenül választja a köztársasági elnököt, akkor pozsgay lesz az. A mucsai magyarok ennek ellenére nem SZDSZ hanem MDF kormányt választottak maguknak, annak ellenére, hogy a nyugati hírszerzés SZDSZ kormányt szerett volna. Feltehetően külügyi kapcsolati szempontból lett végül árpi bácsi a köztársasági elnök.
"Hogy ne lett volna módszertani kifogás: nem számolja bele azokat a távozókba, akik nem jelentkeznek ki, csak de facto kiköltöznek." . merthogy ilyen adata a KSH-nak közvetlenül nincsen. a partner intézményektől kapja meg a lakcím létesítés, TB bejelentkezés, adóhivatal bejelentkezés, stb adatokat és ezeket összegzi, majd NEM publikálja 2013 óta.
"aki orbán ellen van az a baloldal nevű politikai hullát konzerválja a közéletben és a parlamentben " . na ebben pont egyetértünk. orbánnak viszont fontos, hogy az ellenzéke tehetségtelen megélhetési politikusokból álljon. tehát a maszop és függelékeinek életben tartása közös érdeke orbánnak és az orbánt ellenzőknek.
nemtom ki puccsolt meg kit, a 89-es népszavazás tétje tartalmilag az volt, hogy pozsgay legyen a köztársasági elnök vagy ne. aztán lett árpi bácsi aki egy kedves mosolygós bácsi volt, de hogy honnan került elő máig sem tudom.
"Azt meg várhatod, hogy majd újra 99%-al lehessen rendszert váltani." külön érdekes, hogy a köztársasági elnök jogkörét, tényleges hatalmát pont a "demokratikus erők" puccsolták meg 89ben ;) #fékekésellensúlyok
"Szerintem pedig sosem fogsz olyan döntést hallani ilyen ügyekben, amit szeretnél" . Hát nyilván azt szeretném hogy minden tolvajt tűzzenek pellengérre, ami nem fog menni, de már azzal is elégedett lennék, ha mondjuk csak a felét, és a seggébe dugott karón folyna le a fossal kevert vére.
"akkor lenne ilyen nagy a szád, amikor választások idején vadul védi a teljes ellenzéki média, hogy deazóóóórbán fog nyerni, ha nem szavazzátok meg ezt a sok alkesz vesztest" . megint nem értem: tényleg, miért nekem írod ezeket...?
"czeglédyt több vádponton támadják szervezett bűnözéssel összefüggésben" . az egyik vád-fürt a diákszövetkezet ki nem fizetése körül van, a másik fürt a fordított áfa alkalmazása körül. persze lehet emellett még pederaszta és bankrabló is, nem követem testközelből a sztorit.
akkor lenne ilyen nagy a szád, amikor választások idején vadul védi a teljes ellenzéki média, hogy deazóóóórbán fog nyerni, ha nem szavazzátok meg ezt a sok alkesz vesztest!!
Szerintem pedig sosem fogsz olyan döntést hallani ilyen ügyekben, amit szeretnél. Ugyanazt kapod majd, mint amit írsz (Nincs itt semmi látnivaló kérem), azzal a plusszal, hogy ezért adjál is valamit. Ja és így már demokratikus lesz. Egy ökörség az egész. :)
"ezen a Czeglédy gyereken nem gondolkodnál el mégis (keresztapaság vagy vmi ilyesmi felajánlásán - merthogy van ott dugipénz bőven, amiből ki tudja, csurranhatna cseppenhetne még a jövőben" . nem biztos hogy értem miről van szó, de úgy általában azt gondolom: nem szabad adományt elfogadni olyasvalakitől, aki valószínűleg hozzáteszi "majd egyszer kérünk valamit öntől pelikán elvtárs" és abban a szerencsés helyzetben vagyok hogy eddig sosem kellett igent mondanom amikor ilyesmi szóba került.
czeglédyt több vádponton támadják szervezett bűnözéssel összefüggésben a KSH ugyancsak a kunhalmisták szerint maniplulát adatot, módszertani kifogás nem érdekezett csak a szokásos "hűátezííyygvanmeróóóbánhazudik"
"AZ ilyen ügyeket Brüsszel sem fogja soha kinyomozni" . ezt (a strabagot) egész konkrétan kinyomozta. ahhoz, hogy vádirat legyen belőle, csak annyi kellett volna hogy ügyészséges céges papírra nyomtatják ki és aláírja valamelyik ügyész. . ehelyett ültették a sztorit, konkrétan nulla nyomozati cselekményt végeztek, majd lezárták hogy nincs itt semmi látnivaló.
"konkrétan ez a vád, jogilag megfogalmazva" . ez az áfacsalásos szál, aminek az a gyenge pontja, hogy közben megszületett az uniós állásfoglalás a fordított áfa alkalmazásának módjáról, amely szerint meg czeglédyék számoltak helyesen. . de hogy került elő ez a téma a KSH adatmanipulációs topicban....?
AZ ilyen ügyeket Brüsszel sem fogja soha kinyomozni, viszont szépen kiadsz neki mindent, ami fontos lenne neked. De majd meglátod. Juncker úr hogyan is lett Bizottság vezető? Ne nevettess! Klasszul kinyomozták, aztán felajánlották neki az állást. Ezek a korrupt szarságok sosem érdekeltek, ott van a legnagyobb korrupció, ahol a legtöbb pénz van. Sose feledd! :)
"ti voltatok akik nem hagytátok őket kizúgni a parlamentből 2018ban mennyin múlott az MSZP bukása? 1,92%-on" . bocsi, de ezt nem értem. lehet nem nekem szántad.
Q: . Nem valaszoltal 2009ben kire szavaztal az EU valasztason. . Akkor tamogattad a Fidesszel az Eu ugyeszseg felallitasat vagy sem? Elolvastad egyaltalan a programjukat?
Hatalmas fordulat a magyar kivándorlásban? Többen jönnek haza, mint amennyien elmennek
Ugrás a cikkhez