Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
Igen. Valoban vartam a kitorest 85fole. Es most is sajnalom, hogy folyamatosan vertek le 80-83at akkor, sima kitores lehetett volna. Azota rajott egy korona para is a piacokra..
70-83 kozott volt menet. 73-80ig vettem, 81-83on elment. Majd 78-80on vettem, az 80-81en ment ki, mivel folyamatosan adta valaki. Akkor is irta itt mki, hogy adja valaki, beirtam en is, hogy valaki veregette be, ahogy most is azota is
Gondolom, akkor ismered a Gábort, és tudod, milyen tréder. Ezzel a vagyonkával mennyi pénzt keresne.... Csak számolj utána, ez egy év alatt mit jelent, és ahhoz képest mikor fog kiszállni innen. Szép magas célára lehet 😊😊
En nem fogok elore kiserletezgetni. Majd ha mennek veszek. Lattuk az osszes papir felezett, harmadolt, negyedelt, hatodolt. Nem talalgatom hol az alj. Jonne oszre egy uj korona hullam es megint egy lepcso le. Addig stagnalas most. Jatsza meg, akinek kedve van. En elkapom a napi bux tradeket es csokolom. Nem kell talalgatnom, kockaztatnim. Igaz most nagy nyereseg sem lesz igy, de en nem is buktam az esesben, folyamatos uj csucsra meno szamlam van. Nekem ez jon be most
Pár hete vetted 80-nál folyamatosan napokig, utána nem ment fölfelé, esik azóta is. Eladásról nem szólt a fáma, csak a véteről, de most nincs papírod.. Repült bukóban? Mondjuk ez a szokásos taktika nálad, már megszoktuk....
En nem vettem, nincs semmilyen papirom. Ha van neha, az csak Bux hati. Majd egy uj konjunkturas piacon veszek kicsiket. Most Orban is azt mondja valsag van. Sullyedo recessziot kihagyom, meg erdektelenseget BETen. Majd ha minden topikban orjinges lesz fel, szetnezek.. addig pause
FuturAqua VÍZOSZTALÉK 2028-ig (valójában 5788-ig)
Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
A Bacherachi Rabbi