Keresztény miséken emlékeztek a meggyilkolt papra a francia és olasz muszlimok
Kedden reggel két, késekkel felfegyverzett ISIS-es terrorista ejtett túszul hat embert egy francia templomban, köztük a 86 éves Jacques Hamel atyát. Őt térdre kényszerítették, majd elvágták a torkát, ráadásul videókat is készítettek az esetről.
Mise Rómában
A terrortámadás megrázta Franciaországot, és az ország muszlim közösségei élesen elítélték a merényletet. Szolidaritásukat kimutatva, rengeteg francia muszlim ment el a hétvégén keresztény misékre, hogy ők is leróják tiszteletüket a meggyilkolt idős pap előtt.
Európa több nagyvárosában is hasonló gesztusokat tettek a muszlim közösségek vezetői, Rómában a helyi imámot még a miséző pap is kihívta maga mellé az oltárhoz. (BBC)
A Scotland Yard új egysége a Facebookon és a Twitteren felbukkanó agresszív, támadó kommentek ellen léphet majd fel.
A munka egy részét önkéntesek fogják ellátni, akik szűrik majd a neten a túl erős kommenteket, ezeket pedig jelzik a nyomozók felé. A csapat 1,7 millió fontos költségvetésből jön létre, öt teljesállású nyomozó is a tagja lesz. Az ő dolguk az lesz, hogy kiderítsék, ki-mikor-hol és miért kommentelte azt, amit, majd továbbadják az ügyet az illetékes szerveknek.
Erre a lépésre azután kerül sor, hogy a brit sajtóban több botrány is zajlott szexuális fenyegetések és rasszista kommentek miatt. A legismertebb eset talán az volt, amikor egy brit képviselőnőt fenyegetett meg nemi erőszakkal egy ismeretlen kommentelő, mert a politikus, Stella Creasy azt javasolta, hogy kerülhetne Jane Austen a tízfontos bankjegyre. Egy 33 éves bristoli férfit, aki megosztotta Twitteren ezt a bejegyzést, négyhavi börtönre ítélték végül.
Egy másik férfi, Robert Riley azért került kommentek miatt börtönbe, mert egy leedsi tanárnő megkéseléséről szóló hírhez azt írta, hogy ő az iskola összes tanárát megkéselte volna.
Az ilyen fellépések és az új rendőri egység felállítása ellen is tiltakoztak jogvédők, mondván, hogy súlyos büntetés ez egy felelőtlen kommentért.
Ugyanakkor az internetes zaklatás egy komoly probléma Nagy-Britanniában, rengeteg ember életét keseríti súlyosan meg, hogy interneten zaklatják őket.
Rendíthetetlenül várt a stewardessre a kóbor kutya, szerető gazdira talált
Akárhányszor csak megszállt a nő a hotelban, a kutya már ott volt a bejáratnál.
A Mashable cikke szerint egy ilyen útja során kiszúrt egy kóbor kutyát a hoteljénél, ahol megszállt. Az állat szimpatikus volt neki, össze is haverkodta.
A folytatásban Olivia mindig ugyanabban a hotelban szállt meg, a kutya pedig minden egyes alkalommal várta. Mikor kiment a városba, az eb mellette sétált, mindenhová követte. Olivia elnevezte a kutyát Rubiónak, és egy pokrócot is adott neki, hogy ne fázzon éjjel. link
Az ENSZ szíriai különleges megbízottja azt mondta, hogy a világszervezet alaposan kivizsgálja, hogy tényleg klórgázzal támadta-e az Aszad-kormány Aleppót.
"Sok bizonyíték utal arra, hogy valóban megtörtént. Ha megtörtént, akkor ez háborús bűncselekmény" - jelentette ki Staffan de Mistura.
Muszlimokat láttak Székelyföldön, rájuk hívták a rendőrséget
Székelyudvarhelyen a Kossuth Lajos utcában:
megjelent egy többgyerekes, hagyományos muszlim ruházatba öltözött család.
A család egy Mercedes terepjáróból szállt ki, és bement az egyik helyi étterembe. A nők és a lányok az arcukat eltakaró kendőt viseltek.
Nem sokkal később már kinn volt a rendőrség, és igazoltatták a családot. Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerint az igazoltatásra biztonsági okból volt szükség.
A rendőrség semmi rendelleneset nem talált, annyi derült ki, hogy a család az Egyesült Arab Emírségekből érkezett nyaralni Székelyföldre.
Ez is Európa