Elvileg te tanár vagy. Csak remélni merem, hogy ott nem ezt a stílust képviseled és a benned felhalmozódó indulat nem nyomja rá az oktatómunkára a bélyegét.
Ezen is el lehet gondolkodni: "Úgy tűnik, a régi baloldal megnyerte az Indexért folytatott belháborút. A több mint 80 Index-alkalmazott felmondása után egyértelmű: Gyurcsányék visszavették a baloldali propagandalapot az "új baloldaltól". Elsősorban a Momentumtól. Nem véletlen, hogy a lap vezérigazgatója Horn Gyula egykori bizalmi embere lett, az igazgatóságba pedig bekerült Gyurcsány Ferenc egyik ismert támogatója, aki az őszödi beszéd és az azt követő tiltakozások közben játszott sajátos szerepet. Nem véletlen, hogy a Momentum szervezett tüntetést a történtek miatt - ők vesztették most el az irányítást az Indexben, és az egyértelműen átkerült Gyurcsányhoz."
Felszámolta? Origó is átesett ezen, hírportálból szennylappá alakult. Nem számolódott fel.
Addig is: https://www.facebook.com/tavozoindexesek/ "Köszönjük, hogy már több mint tízezren vagyunk! A mai napon az
Index 90 fős szerkesztőségének többsége, köztük a vezetők és
szerkesztők távoznak az újságtól. Szeretnénk egységben együtt maradni,
továbbvinni az Index szellemiségét. Nem lesz egyszerű, még nekünk is
nagyon homályos minden, az út elején vagyunk, de igyekszünk. Ezen az
oldalon jelentkezünk a fejleményekkel, akiket érdekel, kövesse be,
terjessze nyugodtan az ismerősei között. Köszönjük az eddigieket, és
maradjatok velünk!"
Mert szerinted nem indulna gázszerelőképzés, 3 millió + ÁFA / fő óradíjjal? :-) Orbánék tolvajok, az összes többi ténykedésük csak arról szól, hogy a tolvajlásukról terelje el a figyelmet.
Egész pontosan szerinted hány beosztottnak kell felmondania ahhoz, hogy az általad vezetőként azonosított személyben véld a helyzet kialakítóját felfedezni? Eddig 90-ből 87-en mondtak fel.
Tehát ha mondjuk a 27 EU tagállam vezetőjéből 26 (arány hasonló) azt mondja, hogy Orbán korrupt, akkor az egy szimpla nézetkülönbség, vagy Orbán korrupt?
Elbocsájtották az INDEX.HU Főszerkesztőjét!Véleményetek?