A Budapesti Értéktőzsde Zrt. vezérigazgatójának 1/BÉTa/2017. sz. határozata az ARCELORMITTAL részvények kereskedésének felfüggesztéséről
link
rv összevonás
Martin Zielke, a Commerzbank igazgatóságának tagja egy interjúban azt mondta, hogy az év első 10 hónapjában 240.000 ügyfelet sikerült megnyernie a banknak a konkurenciától. Az ügyfélszám növekedése egyébként megfelel a várakozásoknak.
A Daimler pénzügy igazgatója szerint a javuló eredmények teret engednek arra, hogy megemeljék az osztalék mértékét. A Bloomberg előrejelzése szerint 2,4 euró lehet majd részvényenként az osztalék mértéke, ami a pénteki záróárral számolva 3,44%-os éves osztalékhozamot jelentene.
A Fiat Chrylser bejelentette, hogy légzsák problémák miatt összesen 2,89 millió autót fognak visszahívni az USA-ból, és további 400.000 darabot Kanadából, Mexikóból és egyéb területekről.
A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Vezérigazgatójának
5/BETa/2014. sz. határozata
1
Budapesti Értéktőzsde Zrt., 1364 Budapest, Pf. 24
T +36 1 429 6700, F +36 1 429 6800
info@bse.hu, www.bet.hu
Cégjegyzék szám: 01-10-044764, Társasági forma: Zrt.
Budapest, 2014. november 7. Nyilvános
A hatályos „Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Szabályzata a BÉTa piaci kereskedésről
és a BÉTa piac működéséről” 16.i pontjában foglalt felhatalmazás alapján a Vezérigazgató úgy határoz,
hogy 2014. november 28-án a POSTTRADE szakasz kezdetét követően, de legkorábban 17:10-kor az összes
nyitott ajánlat visszavonásra kerül a Budapesti Értéktőzsde BÉTa piacán.
2014. december 1-jén a tőzsdei kereskedés a Budapesti Értéktőzsde BÉTa piacán üres ajánlati könyvekkel
indul.
Ezen egyszeri lépésre a CEESEG FIX interfész 2014. december 1-i cseréje miatt kerül sor.
Katona Zsolt
vezérigazgató
Törölt felhasználó2014. 10. 21. 10:31
Előzmény:
törölt hozzászólás
#194
A Morgan Stanley szerint a BASF értékeltsége vonzó a jelenlegi szinteken, és a jövedelemtermelő képességgel kapcsolatos kockázatokat túlzónak tartja az elemzőház. A 2014-es és 2015-ös évre 4,2%, illetve 4,5%-os osztalékhozamot jelez előre.
A Bestinver Gestion befektető 3,33 millió darab elsőbbségi BMW részvényt értékesít gyorsított könyvépítés keretében a UBS közreműködésével. A BMW teljes részvénymennyisége 602 millió darab, melynek körülbelül fele a közkézhányad, miután a másik felét a Quant család birtokolja. Az eladási ársáv alja 60 euró, míg az elsőbbségi részvények tegnap 62,93 eurón zártak.
Német sajtóértesülések szerint a Daimler 25%-os részesedést vásárolna a MV Augustas nevű motorgyártó cégben. Hivatalos bejelentés november elején érkezhet a felvásárlásról. Az MV Augustas egy 1945-ben alapított olasz motor manufaktúra, amely limitált darabszámban gyárt motorokat. A vételár vélhetően nem lesz jelentős. A Daimler 2012-ben már megvásárolta egy másik olasz motorgyártót, a Ducattit.
A Citibank elemzése szerint a devizamanipulációval kapcsolatos vizsgálat eredményeként összesen 41 milliárd dollárnyi büntetést szabhatnak ki az érintett bankokra. A Deutsche Bank lehet az egyik leginkább sújtott pénzintézet, itt ugyanis 6,5 milliárd dolláros (5,1 milliárd euró) bírsággal kalkulálnak, ami a tisztított eszközérték 10%-a.
A Bernstein elemzőház szerint az Infineon, a Juniper, a Cisco és az Alcatel részvényeket is venni kell az elmúlt hetekben látott nagy esést kihasználva.
A Total vezérigazgatója, Christophe de
Margerie az éjszaka folyamán életét vesztette, mikor az őt szállító privát repülőgép az egyik moszkvai repülőtéren felszállás közben hókotróval ütközött. A furcsa haláleset miatt a Total részvények ma valószínűleg eladói nyomás alá fognak kerülni. A 63 éves cégvezető utódlásáról már korábban is spekuláltak. A találgatások szerint a posztra két személy esélyes házon belülről. Az egyikük Philippe Boisseau, a Total új energiáért felelős divíziójának vezetője, a másik Patrick Pouyanne, akinek a fő feladata az volt, hogy csökkentse a finomítói szegmenssel szembeni kitettséget.
A JPMorgan felülsúlyozásról semlegesre minősítette le az Adidas részvényekre vonatkozó besorolását, miközben a célárfolyamot változatlanul 65 eurón hagyta.
Megérkeztek a BMW csoport júliusi tengerentúli értékesítési számai, összesen 32.220 darab gépjárművet adott el a társaság, ami 7,4%-os bővülést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest. Az év elejétől összesen 213.754 darab járművet értékesített az autógyártó a tengerentúlon, ami 5,4%-os bővülést jelent. A csoporton belül a BMW márka teljesített a legjobban, a közel 10%-os bővülés az eddigi legerősebb júliust jelenti.
A Daimler csoport bejelentette, hogy a következő hónaptól átlagosan 15%-kal fogja csökkenteni Kínában a Mercedes-Benz típusok alkatrészárait, miután a kínai kormány egy vizsgálat során megállapította, hogy az autógyártók manipulálták az árakat. Az árcsökkentés valamennyi Mercedes-Benz modellhez kapható több mint 10.000 alkatrészt érinthet.
A Daimler vezérigazgatója, Dieter Zetsche szerint lefelé mutató kockázatok vannak az oroszországi értékesítésben azután, hogy az első félévben 20 százalékkal növekedett az eladott gépjárművek száma. Az ok a szankciók, amelyek egyre szigorúbbá válnak. A vezérigazgató azt is hozzátette, hogy az intézkedéskre szükség van a béke megőrzésének érdekében. A kijelentésben nincsen semmi meglepő.
A német bankfelügyelet, a BAFin megbízta az Ernst&Young könyvvizsgálót, hogy mélyebb vizsgálatokat végezzen a Deutsche Bank-nál az Libor és az arany árfolyamának manipulációja kapcsán. A vizsgálatokat nehezíti, hogy a releváns hangszalagokat még 2012-ben megsemmisítették. A kérdéses ügyekkel kapcsolatban az EU már múlt év decemberében megbüntette a Deutsche Bank-ot. A hír negatív. Az árfolyam éppen egy támasz szintnél (25 euró) van, miközben az MACD eladási jelzést adott, így óvatosak lennénk még a vételekkel.
A részvényesek is rábólintottak a Fiat-Chrysler fúzióra. Az új cég Hollandiában kerül bejegyzésre, nagy- britanniai központtal, de a torinói központ is megmarad. A júliusi értékesítési adatok alapján jól járt a Chrysler, ugyanis az amerikai értékesítések 20%-kal 167.667 darabra emelkedtek. A Jeep eledások 41%- os emelkedése a valaha volt legjobb júliusi adat a cég történetében, de a többi típusra sem lehetett panasz.
A Daimler 2Q eredménye összességében jobb lett a várakozásoknál. Árbevétele 31,5 milliárd euró lett, kissé elmaradva a 31,8 milliárd eurós átlagtól, azonban ennek ellenére az EBIT eredmény 2,46 milliárd euró lett, szemben a várt 2,38 milliárd euróval. A válallat egyúttal megerősítette a 2014-es várakozásokat. A jó eredményhez nagymértékben hozzájárult a Mercedes jó eredménye, ugyanis itt az árbevétel 9%-kal 17,8 milliárd euróra növekedett, ráadásul az eredményhányad is 6,45%-ról 7,95%-ra emelkedett, így az EBIT eredmény 35%-kal bővült. Az eredmény egyébként elmarad a tavalyitól, de ennek fő oka, hogy tavaly eladták az EADS-ban meglévő részesedésüket, ami egyszeri tételként javította a tavalyi eredményt. Az autóipari kilátásokat illetően 4%-os globális növekedésre számítanak, amit továbbra is Kína húzhat, míg Amerikában és Európában is mérsékelt növekedésre számítanak. A Daimler egyúttal bejelentette, hogy 3 milliárd eurót tervez beruházni 3 németországi gyárának fejlesztésébe.
A Lufthansa arra számít, hogy a hibrid meghajtású vontató járművei 2 hónapon belül megkaphatják a szükséges engedélyeket. A technológiát a frankfurti reptéren tervezik bevezetni és évi 1,9 millió eurós megtakarítást szeretnének elérni. A technológiaújítással az üzemanyagköltségek mellett a zajhatást és a környezetszennyezést is tervezik csökkenteni.
A Chrysler 792.300 darab Jeep típusú modelt kénytelen visszahívni légzsák aktiválási problémák miatt. A Jeep Grand Cherokees 2005-2007 és a Jeep Commanders 2006-2007 között gyárból kigördülő autóit érinti a bejelentés. A gyár tájékoztatásai szerint eddig egy balesetet okozott a hiba, de személyi sérülés nem történt. Szektor szinten továbbra is a GM viszi a prímet, mivel év eleje óta 2,59 millió autót kellett visszahívniuk valamilyen hiba miatt.
A ThyssenKrupp 90 millió euró értékben kíván modernizációt végrehajtani a DuisBurg-Beeckerwerth-i gyártósoron. A cég közleménye szerint 8 hét után lehet majd az új szerkezetet használatba venni.
A svéd tengeralatjáró egység, a ThyssenKrupp Marine System AB eladása a Saab-nak lezárult a mai nappal. A 340 millió svéd koronás (37 millió euró) vételár részben vagy egészben az előbb említett fejlesztés finanszírozására is felhasználható.
Versenyhatósági eljárás indult a Daimler ellen Kínában, mivel monopol módon viselkedett néhány autógyártóval együttműködve. Domináns pozíciójukat például az árazásnál használták ki. A lehetséges bírság nagyságrendjét egyelőre még nem hozták nyilvánosságra, de a sajtóhírek szerint rövid időn belül megszülethet a döntés. A hír negatívan érinti a Daimlert, ugyanis elképzelhető, hogy a leggyorsabban növekvő kínai piacon kell megváltoztatnia korábbi árazási politikáját, ami negatívan hathat a vállalat eredményére is.
Nagy volatilitást produkált tagnap a Fiat árfolyama, ami napon belül 5% pluszban is állt, azonban zárásra visszább esett, és 1% fölötti emelkedéssel zárta a napot. A kilengést az okozta, hogy még tegnap cáfolták azt a pletykát, hogy a Volkswagen megvásárolná a Fiat csoport egy részét. Bár a Fiat ténylegesen gondolkodik eszközei egy részének lehetséges értékesítéséről, meglepőnek tartanánk, ha pont a Fiatot vagy a Chryslert értékesítenék. A Volkswagen már eddig is számos európai piacra koncentráló márkával rendelkezik, mint például a Seat vagy a Skoda, így a Fiat megvásárlásával házon belül kannibalizálná a többi márkát, ami már eddig is komoly fejtörést okozott a Volkswagen csoportnak, ráadásul egy ilyen tranzakció növelné tovább a gyengén teljesítő európai autópiaccal szembeni kitettséget. A Chrysler eladása pedig valószínűleg a Fiatnak nem lenne érdeke, ugyanis a nemrég megvásárolt amerikai márka a jelenlegi fő húzóerő a Fiat csoporton belül, és a Chrysler eladásai tudják kompenzálni a Fiat gyenge európai számait.
A Lufthansa bejelentette, hogy a tegnapi légi katasztrófa miatt elkerüli az ukrán légteret. Feltételezhetően hasonló lépésről döntött a többi légitársaság is, ugyanis ma reggelre az ukrán légtér gyakorlatilag kiürült, és csak az Ukrajnába tartó és onnan induló repülőgépek érintik a légteret.
A Siemens a német Menedzser Magazin szerint ajánlatot készül tenni a Dresser-Rand Group (DRC) olajtársaság részvényeire. A társaság árfolyama 19%-ot emelkedett a hírre, ekkora pozitív elmozdulásra öt éve nem volt példa. A Dresser-Rand menedzsmentje nem reagált a telefon és e-mail megkeresésekre az üggyel kapcsolatban. Az Alstom gázturbina üzletágáról már lemaradt a cég (a General Electric nyerte a versenyfutást), azonban a palagáz boomból nem szeretnének kimaradni.
A spanyol Telefonica átváltható kötvénykibocsátáson keresztül csökkentené harmadára az olasz Telecom Italia-ban lévő részesedését. A 750 millió eurónyi új kötvény 2017. július 24-i lejárat mellett kerülne a piacra. A fix kamat évi 5,25-6% között alakulhat.
A Thyssenkrupp évi 100 millió eurónyi megtakarítást igyekszik elérni olaszországi üzemében. Az átalakítás részeként 2015-2016 végéig bővítik a hideg hengerlő kapacitásokat és leállítják az elektromos kemencéket, aminek eredményeként 550 fővel csökkentik az alkalmazotti létszámot. A 100 millió eurós megtakarítás hatása a részvények fair értékére elérheti az 1 eurót is.
Öt társaság is bejelentkezett az
Unicredit rossz hiteleit tartalmazó részlegéért (UCCMB). A potenciális vevők között olyan neveket is találhatunk, mint a Goldman Sachs vagy a Deutsche Bank. A csomagban 4 milliárd eurónyi nem teljesítő hitel van, a könyv szerinti értéket 40 millió euróra lövik be az elemzők.
Az UniCredit a korábbi 50%-ról 96%-ra növelte részesedését a romániai leányvállalatában a Tiriniac-ban. A tranzakció teljes értéke 700 millió euró, amiből 400 millió készpénz, a maradék 300 millió euró pedig hitelátvállalás. A Tiriac Románia legnagyobb bankja és a jelenlegi eladó, egyben a bank névadója is Ion Tiriac.
A Reuters értesülései szerint a BNP Paribas és az amerikai felügyelet között zajlott egyeztetések eredménytelenül zárultak, így nem sikerült megállapodniuk a szankciók megszegése miatti büntetés mértékéről, így továbbra is marad a bizonytalanság.
Az E.On tervei szerint a hagyományos és a megújuló üzletág egyesítésével 500 emberrel kevesebbre lehet szükség a hatékonyság növekedésének eredményeként. Ez véleményünk szerint azonban csak minimális megtakarítást eredményezhet a cégnek, így érdemi árfolyamhatásra nem számítunk.
Meg nem erősített hírek szerint évi 3-4 milliárd eurós költséglefaragást tervez a BMW, egy új költségcsökkentési program keretében, ami egészen 2020-ig tarthat, amit ha sikerül megvalósítani az jelentősen megnövelné a jelenlegi 5,5 milliárdos eredményt. A hírre bár emelkedés volt tapasztalható, de egyelőre erős fenntartásokkal lehet érdemes kezelni a megvalósulását.
A Bayer megegyezett 23 bankkal, hogy 14,2 milliárd dollár hitelt nyújtanak neki, amely a Merck akvizícióhoz köthető. A hitelből 12,2 milliárd dollár egy éves áthidaló hitel, míg 2 milliárd dollár 4 éves hitel. Az előbbi 25 bázispont, míg az utóbbi esetében 50 bázispont prémiumot fizet az EURIBOR fölött. Ez cirka 5 cent hatás részvényenként. Szerintünk az áthidaló hitelre csak addig van szükség, amíg az eszközcserék lezárulnak. A hírnek nincs jelentős árfolyamhatása.
Két hét múlva indul a kereskedés a WizzAir részvényekkel a londoni tőzsdén
2014-06-05 09:36
A Jefferies 118 euróról 130 euróra emelte meg a Bayer részvényekre vonatkozó célárfolyamot, az ajánlás továbbra is vétel.
Az S&P lehetséges leminősítési kimenetellel felülvizsgálja a BNP Paribas jelenlegi A+ hitelminősítését, amit elsősorban a megemelkedett (már 10 milliárd dollár fölötti) büntetés indokolhat, melyet az amerikai szankciók megszegése miatt szabhatnak ki a francia bankcsoportra. A hír nem különösen váratlan, de ettől még mérsékelten negatív.
A Telefonica tárgyalásokat folytat az olasz Mediaset társasággal a televízió szolgáltatásokat kínáló DTS 22%-os tulajdonrészének megvásárlásáról. A vételár összesen 350 millió euró. Ha létrejön a tranzakció, akkor a Telefonica lesz a spanyol DTS 100%-os tulajdonosa. A teljes részesedés megszerzése nagyobb flexibilitást jelentene a Telefonica-nak. A TV szolgáltatások fejlesztése pedig lehetővé tenné, hogy a keresztértékesítéseknek köszönhetően ismét növelni tudja csökkenő részesedését a telefonpiacon.
A Total hosszú távú ellátási megállapodást írt alá a Pavilion Energy-vel, melynek keretében cseppfolyósított földgázzal (LNG) látja el a társaságot. A szerződés szerint 2018-tól kezdődően évi 700.000 tonna LNG-t fognak szállítani Ázsiába, többek között Szingapúrba is. A Total tavaly összesen 12,3 millió tonna LNG-t állított elő, így a mostani megállapodás elég jelentősnek tekinthető.
Szállingóznak az információk a WizzAir londoni elsődleges részvénykibocsátásával (IPO) kapcsolatban. A Bloomberg információi szerint első körben 200 millió euró értékben bocsátanak ki új részvényeket, amit egy újabb 100-260 millió eurós üzlet követhet. Az intézményi ügyfelek részére a jegyzés június 18-án zárul, míg a kereskedés másnap, június 19-én kezdődik. A jelenlegi információk szerint a kibocsátásra 1025 és 1240 penny között fog sor kerülni.
Jók lettek a májusi autóértékesítések
2014-06-04 09:36
Az AXA bejelentette, hogy a tavaly év végén kötött megállapodás keretében lezárásra került a magyarországi biztosítási érdekeltségek eladása. A vevő a Vienna Insurance Group. Mivel most csak a már korábban ismert tranzakció zárása történt meg, árfolyamhatást nem várunk.
A tengerentúli értékesítési adatokat tekintve a májusi hónap is jól sikerült a BMW csoportnak. Összesen 35.331 darab gépjárművet értékesített a német autógyártó, ami 13,3%-os bővülést jelent tavalyhoz képest. Az év elejétől vizsgálva pedig 145.957 darab autót adott el a BMW, ami 4,9%-os növekedést jelent. Továbbra is a terepjárók vezetik az értékesítési listákat, az X3 eladások 168%-kal, az X5 értékesítések pedig 56 %-kal emelkedtek.
A Daimler csoporthoz tartozó Mercedes Benz USA történetének legerősebb májusi értékesítési adatával büszkélkedhet, összesen 29.570 darab járművet adtak el, ami 8,1%-os bővülés tavalyhoz képest. Az E és az S osztály eladásai bővültek a legjobban.
A Goldman a korábbi eladásról semlegesre javította a Deutsche Bank részvényeinek ajánlását. A frissített modelljük alapján 9%-os felértékelődési potenciál lehet a német bank részvényeiben.
Az E.ON bejelentette, hogy szorosan együtt fog működni a Sungevity nevű céggel annak érdekében, hogy Hollandiában minél több tetőre szerelhető napelem panelt tudjanak értékesíteni. Az együttműködés mindkét cég számára előnyös lehet, azonban annek mértéke az E.ON egészéhez képest kicsi, így árfolyamhatásra nem számítunk.
A Fiat csoporthoz tartozó Chrysler eladásai 17%-kal 194.421 darabra nőttek májusban, 2007 óta ez volt a legerősebb májusa az autógyártónak. A leggyengébb a Chrysler márka volt 22%-os visszaeséssel, a legerősebbek a Jeep (58%), a Fiat (18%) és a RAM (18%) voltak.
A Simens kihátrálni készül a logisztikával és különböző repülőtéri rendszerekkel foglalkozó üzletágának eladásától. Egy hónnappal ezelőtt még arról szóltak a hírek, hogy a milliárdos befektető, Wilbur Ross vezette csoporttal hamarosan megszülethet a megállapodás, ezzel szemben a friss hírek szerint a Siemens mégis megtartaná üzletágát, melynek értékesítésével még 2012 novemberében próbálkoztak először. Véleményünk szerint a hírre ma mérsékelt árfolyamgyengüléssel reagálhatnak a Siemens részvényei.
A Bayer Xarelto nevű készítményét jóváhagyták a mélyvénás trombózis kezelésére Japánban. A hír nem meglepő, hiszen a véralvadásgátló készítményt már több országban is alkalmazzák, így a mostani jóváhagyás csak egy kiterjesztésnek tekinthető, ami pozitív, ugyanakkor nem számolunk árfolyamhatással.
A Sociate Generale eladási javaslat megfogalmazása mellett 94 euróról 90-re vágta a Bayer célárát. Frissített modelljükben a szem kezelésre szolgáló Eylea legmagasabb várt árbevételét 3,2 milliárdról 2,4 milliárdra vágták vissza, elsősorban a Novartis és az Ophthotech közötti együttműködés miatt, ami negatívan hathat a Bayer értékesítéseire.
A BASF az idén is tovább növeli a kutatás-fejlesztésre szánt költségkeretet, a 2012 évi 1,7 milliárd euró és a tavalyi 1,8 milliárd euró után. A vegyipari cégek közül a BASF költ a legtöbbet kutatásra, Andreas Kreimeyer, a cég igazgatótanácsának tagja szerint. A társaság hat új laboratóriumot szeretne létrehozni Ázsiában és a tengerentúlon, és 2020-ra a kutatás-fejlesztés felét Európán kívülre helyeznék át (jelenleg 28%). A vállalat célja, hogy a bevételek 3%-át költse K+F-re. A BASF teljes árbevételének 11%-a (8 milliárd euró) olyan termékek értékesítéséből származott tavaly, amelyek 5 évnél kevesebb ideje vannak forgalomban. A társaság célja, hogy az évtized végére a teljes árbevétel egynegyedét olyan termékek értékesítéséből érjék el, amelyeket tíz évnél kevesebb ideje hoztak forgalomba.
A BMW egyik projetmenedzsere arról nyilatkozott, hogy a részben elektromos i8-as modellre már több ezer rendelést vettek fel. A megrendelések elsősorban Amerikából, azon belül is Kaliforniából érkeztek annak ellenére is, hogy még tesztvezetésre sem volt mód. Az autók kiszállítása június 5-én kezdődik. A vállalat becslései szerint évi 40-50 ezer darabot adhatnak majd el belőle, ami az A8 vagy a Porsche Carrera eladásainak felelne meg. Egyúttal azt is bejelentették, hogy a tisztán elektromos i3-as modell gyártási kapacitásait megemelték annak érdekében, hogy az autógyártó ki tudja szolgálni a keresletet. A hírek pozitívak, melyek az árfolyam további emelkedését támogathatják.
A Deutsche Bank vezérigazgatója arról beszélt a Bloomberg TV-nek adott interjúban, hogy a fixed income tevékenységből (kötvénykereskedésből) származó bevételeinek megerősítésére törekszik mind Európában, mind pedig Amerikában.
Az Osram tegnap burkolt profit warningot jelentett be. A hagyományos lámpapiac vártnál gyorsabb összecsuklása miatt a korábban várt 3 százalékos bővüléssel szemben az árbevétel stagnálni fog. Ugyanakkor továbbra is 8 százaléknál nagyobb EBITDA marzsot várnak, de az eredmény így is erőteljes emelkedést fog mutatni. A nagy elemzőházak azonnal léptek. Az UBS 50-ről 45,5 euróra, a Citi 46 euróra csökkentette a célárfolyamot, és a BofAML is csökkentett a célárfolyamán. Ugyanakkor megtartották a vételi ajánlásokat. Így az árfolyam a 200 napos mozgóátlagról hatalmasat (8 százalékot) zuhant a 36,00 és 36,60 közötti rés aljáig. 2 centet hagyott meg a résből (támasz szint), a nap eleji eladási hullámban. Az árfolyam másodszorra támadja a támasz szintet, ami nem jó jel. Ugyanakkor a szint megmaradt, hiszen a rés nem került betöltésre, így jó esély van arra, hogy újra emelkedésnek induljon az árfolyam, hiszen a fundamentumok továbbra is attraktívak, hiszen vezető LED gyártóként a hagyományos izzó piac gyorsabb csökkenéséből a másik oldalon jobban profitálhat.
A Banco Bilbao elhatározta, hogy értékesíti 3 éve veszteségesen működő portugál leánybankját, és ezzel befejezi 23 éves tevékenységét a piacon. A hírnek a jelenlegi fázisban megítélésünk szerint nincs jelentősebb árfolyamhatása.
A BMW a globális autókereslet növekedésére számít az idén, ami összhangban áll a vállalat azon céljával, hogy rekord értékesítési darabszámmal zárja az évet. Az észak-amerikai és a kínai piacon a kereslet gyors bővülését tapasztalja a társaság, a céljai elérését a lassan éledező európai autópiac is támogathatja, erről tegnap az éves rendes közgyűlésén esett szó. Norbert Reithofer vezérigazgató szerint az idei év nagy növekedési potenciált tartogat az autógyártók számára. A prémiumgyártó 2014 végére már átlépheti a 2 milliós eladási darabszámot, amit eredetileg két évvel később tervezett elérni. A vezérigazgató előrejelzése szerint a 16 új és frissített modell segítheti a társaságot az adózás előtti profit szignifikáns növekedésben. A tegnapi közgyűlésen részvényenként 2,6 eurós osztalékot szavaztak meg a részvényesek, ami 4%-os bővülést jelent.
Az európai autóértékesítések 4,2%-kal emelkedtek áprilisban, ami összesen 1,13 millió darab eladott autót jelent. A BMW 0,5%, a Daimler eladások pedig 0,1%-kal emelkedtek. Az országok közül az Egyesült Királyságban 8,2%-os bővülést láthattunk, a németeknél pedig 3,6%-kal estek az értékesítések.
A Deutsche Bank bejelentette, hogy a Blackstone kockázati tőketársaság számára 1,73 milliárd dollár készpénzért értékesítette Las Vegas-i ingatlanbefektetését, a Cosmopolitan of Las Vegas hotelt, ami 6 éve veszteségesen működik. A bankcsoport már korábban jelezte, hogy a működéshez közvetlenül nem kapcsolódó befektetéseket értékesíteni szándékozik. A beruházáson meglehetősen nagy veszteséget szenvedett el a Deutsche Bank, hiszen az értékesítési ár elmarad a várt 2 milliárd dollártól, és a 3,9 milliárdos beruházási költséget is jócskán alulmúlja.
Az E.ON-hoz hasonlóan a Linde is a fölösleges szélenergiát szeretné hasznosítani, mégpedig úgy, hogy elektrolízis útján hidrogént állít elő. A kísérleti projekt beruházási költsége 17 millió euró, így az nem tekinthető jelentősnek. A technológia már régóta ismert, ugyanakkor ipari méretben nem jellemző a használata. A hírnek árfolyamhatása nincsen, ugyanakkor a példa rávilágít arra, hogy a megújuló energia előretörésének hatásaként egyre sürgetőbb probléma az energia tárolásának megoldása.
A dél-indiai Chennai városban található Nokia gyár 5.000 alkalmazottja idő előtt nyugdíjba vonulhat a tegnap elfogadott tervezet szerint, miután a társaságnak nem sikerült pontot tennie a már egy ideje húzódó adózási vitára. A nyugdíjazás a vállalat alkalmazottainak háromnegyedét érintheti.
Unicredit: A Raiffeisen friss elemzése szerint 3-5 milliárd dolláros tőkeemelésre lehet szüksége az ukrán bankrendszernek a következő 12-18 hónapon belül, és a következő pár évben meglehetősen gyenge eredményre kell számítaniuk az ukrán bankoknak.
Az Adidas vezérigazgatója arról beszélt, hogy a 2015-ös célokat (17 milliárd eurós árbevétel; 11%-os operatív eredményhányad) a vártnál lassabban fogja elérni a vállalat. A bejelentés akár egy profit warninggal is felérhet, ugyanakkor a piaci szereplők már eddig is pesszimistábbak voltak (15,8 milliárdos árbevétel és 9,8%-os marzs) a vállalatnál, különösen a vártnál gyengébb negyedéves eredményt követően. A vállalatcsoport a következő hónapokban fogja közzétenni 2020-ig szóló stratégiáját. Az cég egyúttal mérlegeli annak a lehetőségét is, hogy eladja 8,3%-os Bayern München részesedését.
A világ legnagyobb acélipari társasága, az ArcelorMittal reggel publikált negyedéves gyorsjelentésében megerősítette az idei évre vonatkozó eredmény várakozását. A globális acéltermelésre vonatkozó idei előrejelzését azonban a februári 3,5-4%-ról 3-3,5%-ra csökkentette a vállalat. Kínában erőteljes lassulásra számít a társaság, de az európai és az amerikai piacokkal kapcsolatban optimista. Az acélszállítások 21 millió tonnára emelkedhetnek, ami 2,4%-os bővülést jelentene éves alapon. Az EBITDA a tavalyi 1,57 milliárd dollárról 1,75 milliárdra emelkedett, meghaladva az 1,7 milliárd dolláros Bloomberg konszenzust. Az árbevétel enyhén gyengébb lett a várakozásoknál: 20,2 milliárd dollár helyett 19,8 milliárd dollár lett. A nettó veszteség 205 millió dollár volt az első negyedévben, ami kisebb a tavalyi 345 millió dolláros veszteségnél.
A Banco Santander 1,45 milliárd dollár értékben bocsát ki úgynevezett coco kötvényeket, melyek szükség esetén (alacsony tőkemegfelelés) saját tőkévé konvertálhatóak, ezért tipikusan a magasabb hozamú kötvények közé tartoznak. A kibocsátás a hírek szerint gyorsított könyvépítés keretében fog megtörténni. A hozam 6,375%, és 5 év múlva a bank visszavásárolhatja őket.
A Commerzbank vezérigazgatója szerint a bank jól felkészült az EKB tesztjeire, de az óvatosság miatt osztalékjavaslatával megvárja a vizsgálatok lezárultát. A piaci előrejelzések nem számolnak osztalék kifizetéssel, így ennek ellenkezője mindenképpen pozitív meglepetést okozna.
A Credit Suisse a korábbi alulteljesítőről semlegesre javította az
E.ON részvények ajánlását.
A Fiat hivatalosan is bejelentette, hogy központját Londonba költözteti, így angol szabályok szerint fog adózni. A hír nem jelent meglepetést, ugyanis a Chrysler felvásárlása óta már folyamatosan szó volt róla. A vezérigazgató ugyanakkor bejelentette, hogy ő és az igazgatótanács továbbra is Olaszországból fogja a feladatait ellátni, de ennek ellenére részt fognak venni az operatív irányításban is.
A Telefonica első negyedéves árbevétele 12,23 milliárd euró lett, kissé elmaradva a 12,3 milliárd eurótól. Az Oibda eredmény (operatív eredmény+amortizáció+kamatok+adó) 3,93 milliárdos értéke szintén elmaradt a várt 3,97 milliárdtól. Az első negyedéves adózott eredmény (692 millió euró) is alulmúlta a várakozásokat (740 millió euró). A spanyol árbevétel 8,2%-kal, az Oibda 8,4%-kal esett év/év alapon. A spanyolországi visszaesésen kívül az argentin és a chilei peso gyengülése is negatívan hatott az eredményre.
A Commerzbank vezérigazgatója az eredmény közzétételét követő tájékoztatón elmondta, hogy erős érdeklődést tapasztalnak a leépíteni kívánt NCA (non-core assets) üzletág eszközei iránt. Ilyen például a spanyol ingatlanállomány is, amire a korábbi hírek alapján több ajánlat is érkezett. A leépíteni kívánt eszközök iránti nagy érdeklődés pozitív, hiszen magas vételárat vetít előre, ami akár céltartalék visszaírást is lehetővé tenne.
Az E.ON brazíliai közös vállalata, az Eneva 700 millió dolláros tőkeemelésre készülhet, melyet valószínűleg az E.ON fog számára biztosítani, így a német cég részesedése emelkedhet, míg a másik tulajdonos, Batista részesedése 23,9%-ra csökkenhet. A hírnek várhatóan nem lesz árfolyamhatása a mai kereskedésben az E.ON részvényárfolyamára.
A spanyol Prisa elfogadta a Telefonica 725 millió eurós vételi ajánlatát, hogy az előfizetéses televíziós szolgáltatásokat kínáló DTS nevű társaságban lévő 56%-os tulajdonrészét kivásárolja. A Telefonica-nak 30 napja van arra, hogy a szerződés részleteit tisztázzák. A tranzakció után a Telefonica tulajdonrésze 78% lesz.
A jemeni kormány bejelentette, hogy a Total cseppfolyósított földgázból (LNG) származó árbevétele csaknem duplázódhat, és ezzel 337 millió dollárra emelkedhet 2014-ben. A hírnek megítélésünk szerint nincs jelentősebb árfolyamhatása.
A Banco Santander reggel publikált negyedéves számai a várakozásoknál kedvezőbben alakultak az Egyesült Királyságban tapasztalt növekvő bevételeknek köszönhetően. A bank a gyorsjelentéssel egy időben 4,7 milliárd eurós ajánlatott tett a brazil leányvállalatában még nem tulajdonolt részvényekre. A társaság a fennmaradó 25%-os tulajdonrészt szeretné megvásárolni, a felajánlott összeg 20% prémiumot tartalmaz. A nettó profit 1,3 milliárd euróra bővült az egy évvel ezelőtti 1,21 milliárd euróról, ami meghaladja az 1,23 milliárd eurós konszenzust. A kedvező gazdasági helyzet és az alacsonyabb finanszírozási költségek segítették a Santander brit leányvállalatának árbevétel növekedését. Míg a brazil piacon bizonytalan növekedést tapasztal a társaság,, és Dél-Amerikában nyomás alá kerültek a profitok, addig a brit leányvállalat stabil nyereséget termelt a társaságnak. A spanyol gazdaság stabilizálódása után a Santander a hazai piacon is növelheti a nyereségét, és körülbelül 2016-ra érheti el a bank a válság előtti 9 milliárd eurós éves profit szintet.
A Morgan Stanley felülsúlyozásról egyenlő súlyozásra csökkentette a BNP Paribas papírjaira vonatkozó besorolást.
Nagyot esett a Deutsche Bank eredménye az egy évvel ezelőtti 1,65 milliárd euróról, de az 1,08 milliárd eurós eredmény még így is felülmúlta az 1,01 milliárd eurós várakozást. A banknak már az adózás előtti eredménye is felülmúlta a várakozásokat, ugyanis 1,68 milliárd euróról számolt be, szemben a várt 1,48 milliárd euróval. A hitelekre képzett céltartalék jelentősen alacsonyabb lett, mint a várakozás, ugyanis mindössze 246 millió eurót képzett a vállalat szemben a korábban becsült 404 millióval. Az üzletágak közül elsősorban a fixed income és a corporate banking üzletág teljesített várakozások fölött. A vártnál kedvezőbb eredmény hatására az árfolyam emelkedésére számítunk, bár aggasztó, hogy a Bázel 3 szerinti CET1 ráta mindössze 9,5% lett, míg az elemzők 9,8%-ra számítottak. A tőkemegfelelés növelésének érdekében 1,5 milliárd euró értékben bocsátanak ki úgynevezett coco kötvényeket, amelyeknek a specialitása, hogy szükség esetén tőkévé változtathatóak át, ezért beszámíthatóak a CET1 rátába. A coco kötvények magasabb kockázatúak, ezért jellemzően magasabb hozamot is fizetnek. Valószínűleg ezzel az instrumentummal próbálják meg elkerülni a tőkeemelést, aminek a részvényekre nézve hígító hatása lenne. A tőkeemelés lehetőségéről már régóta spekulálnak, azonban ezzel kapcsolatban most sem kívántak nyilatkozni.
Az Infineon ma reggel publikálta második negyedéves számait. A nettó profit 124 millió dollár volt, felülmúlva a 101,5 millió dolláros várakozást és az első negyedéves 87 millió dolláros eredményt. Az egy részvényre jutó eredmény 11 cent volt, a 8,9 centes várakozással szemben. Az elmúlt negyedév árbevétele 1,05 milliárd euró volt, ami enyhén jobb az 1,04 milliárd eurós várakozásnál. A menedzsment megerősítette az idei évre vonatkozó, korábban közölt előrejelzéseit. Az árbevétel 4-8% között bővülhet a folyó negyedévben, az egész évre vonatkozó árbevétel növekedés pedig a korábban közölt 7-11% közötti tartomány felső széléhez lehet közel. Két üzletág, az Automotive (ATV) és az Industrial Power Control (IPC) lehet a húzóerő az idei évben. A Power Management & Multimarket (PMM) és a Chip Card & Security (CCS) üzletágak az átlag alatt teljesíthetnek idén.
A Nokia Rajeev Suri-t nevezte ki vezérigazgatónak, aki korábban az NSN-ért felelős vezető volt. Megbízatása május 1-én kezdődik. A Nokia egy összesen 5 milliárd eurós programot hirdetett a tőkeoptimalizálás érdekében. Ennek forrását a Microsofttal kötött, és pénteken lezárult tranzakció adja. Ennek egyik legfontosabb eleme, hogy 2016 első feléig 2 milliárd euróval csökkentik a vállalat eladósodottságát. 1,25 milliárd euró értékben részvény visszavásárlási programot indítanak. Osztalék formájában összesen 1,8 milliárd dollárt terveznek kifizetni a következő években: a 2013-as és a 2014 üzleti év után részvényenként legalább 0,11 eurót, ami 400-400 millió eurós kifizetést jelent. Ezen felül 0,26 eurós részvényenkénti rendkívüli osztalék kifizetését is javasolják, aminek teljes értéke 1 milliárd euró, ezt július 3-án fizethetik ki. A részvény visszavásárlási lehetőség legfeljebb 370 millió részvényre terjed ki, ami a részvények nagyjából 10%-át jelenti. A finn előírások miatt a visszavásárlási program legfeljebb másfél évig tart. A Nokia jelenlegi készpénz pozíciója a tranzakciót követően a következőképen alakul: a készpénzállomány 10,5 milliárd euró, míg a nettó készpénzállomány 7,1 milliárd euró. A Nokia első negyedéves folytatódó tevékenységéből (NSN, HERE, Technologies) származó árbevétele 2,66 milliárd euró lett (várakozás 2,85 milliárd euró), míg az adózott eredmény 108 millió euró lett (egy évvel korábban 98 millió euró vesztesége volt). A hálózati üzletág operatív marzsára vonatkozó várakozást az első negyedévi 9,3%-ot követően az év egészére szinten tartották. A várakozás 5% +/-4 százalékpont. A vártnál kissé gyengébb eredmény negatív, míg a részvény visszavásárlás és osztalékfizetés pozitív hír, de várható volt. A Microsofttól kapott vételár nagy részének elköltése arra utalhat, hogy a finn vállalat nem tervez jelentős méretű akvizíciót.
A Banco Bilbao pénzügyi igazgatója szerint 2014-ben jelentősen nőhet a társaság profitja, elsősorban annak köszönhetően, hogy Spanyolországban csökkenhet a céltartalékolás, miután a nem teljesítő hitelek (NPL) aránya már tetőzhetett. A hír pozitív, ugyanakkor egybevág a piaci várakozással és korábban a Banco Santander is azt nyilatkozta, hogy 2014-ben érheti el a csúcsot az NPL ráta.
A Fed stressz teszt eredményeként a Banco Santander amerikai leányvállalata nem fizethet osztalékot, ugyanakkor ez nem vonatkozik az elsőbbségi részvényesekre.
Idén tavasztól új lehetőséget kínál a
BASF Canada a gyomok kezelésére a szójabab termelőknek. Az Optill nevű gyomirtót most mutatta be a vállalat, amit a szójabab ültetése előtt kell használni. A gyomirtó gyorsan megöli az egy- és kétszikű gyomokat, és a vizsgálatok során számos Kanadában gyakori ellenálló gyommal szemben kitűnő eredményeket mutatott.
Az Exane befektetési bank optimistább lett a BMW-vel kapcsolatban, 98 eurós célár mellett a korábbi alulteljesítés helyett már semleges ajánlással látta el a részvényeket.
A Fitch 18 euró zónás bank kilátását rontotta negatívra a korábbi stabilról. Az érintett bankok között van egyebek mellett a Commerzbank, a Deutsche Bank, a Raiffeisen és az Unicredit is. A hír negatív, hatására az európai bankszektor alulteljesítő lehet a mai kereskedésben.
A németországi repülőterek földi kiszolgálóinak sztrájkja a Lufthansa-t is érinti, aminek eredményeként tegnap 50, ma pedig 537 járatot töröltek, ami a légitársaság járatainak a 30%-át érinti.
Új csúcsra emelkedett tegnap a BMW árfolyama, miután a társaság a 2013-as év részletes eredményével együtt publikálta az idei évre vonatkozó várakozásait is. Mivel korábban már közölte a vállalat az éves eredmény fő számait, így a befektetők figyelme elsősorban a kilátásokra összpontosult. Az előrejelzés szerint az árbevételen túl a nyereségráta is emelkedhet, az EBIT rátára 8-10% közötti értéket várnak, így összességében jelentős emelkedést várnak az adózás előtti eredményben, miközben a piaci várakozás csak 2% volt. Az idei évben 12 új modellt fognak bemutatni, ennek nagy szerepe lehet abban, hogy az eladások 2 millió fölé emelkedjenek. A BMW egyúttal azt is bejelentette, hogy a jelenlegi éves 300-ról 350 ezerre bővíti gyártó kapacitásait Észak-Amerikában.
A BMW elektromos i8-as modelljéből előre értékesítették a 2014-re tervezett teljes darabszámot.
A Deutsche Bank ma reggel publikálta 2013-as eredményét, bár január végén már jelezték, hogy a jelentős méretű jogi költségek miatt a negyedik negyedévben 1,2 milliárd eurós adózás előtti veszteséget szenvedhet el a vállalat. A végleges adatok még az előzetes számokat is alulmúlták, ugyanis az adózás előtti veszteség ennél magasabb, 1,36 milliárd euró lett. A negatív meglepetés kapcsán arra számítunk, hogy ma alulteljesítő lehet a Deutsche Bank. A Bloomberg információi szerint a már 2012-ben bejelentett 2000 főn túl további létszámleépítést terveznek a befektetési banknál.
A Fiat csoporthoz tartozó Chrysler értékesítései 6,7%-kal 691.100 darabra emelkedtek az év első két hónapjában. A latin-amerikai piacon 13%-kal 68.900 darabra emelkedtek a februári eladások. Ázsia csendes-óceáni térségében 17.000 darab autót adtak el az előző hónapban, ami 61%-os bővülést jelent. A Ferrari és Maserati értékesítések megduplázódtak (2.600 darab) februárban.
A Lufthansa-leány Lufthansa Technik pénzügyi vezérigazgatója, Peter Jansen egy tegnapi interjúban elmondta, hogy a fix költségek megugrása miatt további költségcsökkentő intézkedéseket kell meghoznia a repülőgép javító leányvállalatnak, hogy tartani tudja a kitűzött célokat.
A Nokia bejelentette, hogy csökkentheti az indiai Chennai melletti üzemében az alkalmazottak számát. Jelenleg 8.000 ember dolgozik az üzemben, a létszámcsökkentés pontos számát azonban nem közölték.
A Siemens felfüggeszti a 4 milliárd eurós részvény visszavásárlási programját a május 8-án közzéteendő új stratégiájának publikálásáig. Sajtóértesülések szerint a jelenlegi négy szektor (egészségügy, ipar, energia és város), és több al-divízió megszűnne, és új divíziókat alakítana ki a cég. A cél a céget közelebb hozni az ügyfelekhez. Tegnap a hírre (felfüggesztik a részvényvásárlásokat) a részvényárfolyam a 20 napos mozgóátlagra esett vissza, ahonnan ma elrugaszkodott fölfelé, és a kissé negatívabb hangulatban is szép teljesítményt tud nyújtani a 2 százalék körüli emelkedéssel.
A BMW ma reggel publikálta harmadik negyedéves számait. Az alacsonyabb adófizetésnek köszönhetően cég a profit növekedéséről adott számot, viszont az árbevétel az egyre erősebb piaci verseny következtében csökkent. A nettó profit éves összehasonlításban 3,1%-kal 1,32 milliárd euróra bővült, ami felülmúlja az 1,19 milliárdos várakozást, miközben az EBIT 3,7%-kal 1,93 milliárd euróra csökkent a magas fejlesztési költségeknek, a növekvő személyi kiadásoknak, és az egyre fokozódó versenynek köszönhetően. Az üzemi marzs 10,3% volt az elmúlt három hónapban, az idei évre 8-10%-os marzsot vár a vállalat. A BMWárbevétele 0,4%-kal 18,75 milliárd euróra csökkent az elmúlt három hónapban, ami alulmúlja a 19,7 milliárdos elemzői várakozásokat. A társaság azonban megerősítette az idei évre vonatkozó előrejelzését, a 2013-as profit megegyezhet a tavalyi szinttel, az árbevétel terén pedig egyszámjegyű növekedést érhet el a társaság. Eladott gépjárművek terén rekord értékesítési adatokat jelentett a BMW, összesen 481.657 darab autót adtak el, ami 10,7%-os növekedés éves alapon. A legkeresettebb modellek a 3-as és 5-ös széria voltak.
A BNP Paribas és a Commerzbank lezárta a német Depotbank értékesítését. A tranzakció volumene nem jelentős, és a részleteket már korábban nyilvánosságra hozták, így a mostani lezárás kapcsán nem számítunk árfolyamhatásra.
A spanyol Telefonica ma hivatalosan is megerősítette, hogy 2,5 milliárd euróért eladja cseh leányvállalatának csaknem 70%-át a PPF-nek. A bejelentés megfelel a korábbi várakozásoknak, így jelentős árfolyam reakcióra nem számítunk.
A JP Morgana korábbi 5,51 euróról 5,72 euróra növelte az Unicredit célárát, a Morgan Stanley ennél nagyobb mértékben, 5,5 euróról 7 euróra emelte az olasz bank célárát.
Semlegesről alulteljesítőre minősítette le a J.P. Morgan a Banco Bilbao részvényeit.
Sajtóértesülések szerint 1.000 alkalmazottat vesz fel a Deutsche Bank írországi részlegéhez, ahol egy hedge fund-ok adminisztrációját végző új egységet alakítanak ki. A korábbi hírekben csak 400 fő felvételéről volt szó.
A Fiat a jelenlegi 10,5%-ról 20,1%-ra növelné részesedését az RCS MediaGroup SpA nevű cégben.
A Nokia ma reggel jelentette be, hogy megvásárolja a Siemens-től a két cég közös vállalatában, a Nokia Siemens Networks-ben lévő részesedését. A tranzakció összértéke 1,7 milliárd euró, ebből 1,2 milliárd eurót rögtön kifizet a Nokia az 50%-os tulajdonrészért, a fennmaradó 500 millió eurót pedig egy év múlva. A hírre 10%-ot emelkedett a Nokia árfolyama.
Finn lapértesülések szerint a Nokia Siemens Networks mind a hat termelő üzemét eladná, és kiszervezné a termelést. Az üzemek Finnországban, Indiában és Kínában vannak. A vevőjelöltek között lehet a Foxconn, a Flextronics, a Sanmina-SCI és a Jabil is. Az együttes vételár 500-600 millió euró között lehet.
Alulsúlyozásról felülsúlyozásra minősítette fel a J.P. Morgan a Nokia papírjait.
A Reuters értesülései szerint a Thyssenkrupp azt fontolgatja, hogy eladja az európai acél üzletágát egy meg nem nevezett befektetőnek. A cég vezérigazgatója, Heinrich Hiesinger is felszólalt, de nem erősítette meg az értesüléseket, mert azt mondta, hogy egyelőre nincsen napirenden az európai acél részleg eladása. A cég még az amerikai egység sikertelen értékesítési kísérleteit sem heverte ki, és a következő 6-9 hónapban egy tőkeemelés sem zárható ki. A Süddeutsche Zeitung értesülései szerint a tőkeemelés elérheti az 1 milliárd eurót, és az állami tulajdonú RAG alapítvány vásárolhat az újonnan kibocsátott részvényekből, hogy megtartsa az acélgyártó függetlenségét.
Az Unicredit Bank Austria vevőt keres az Oberbank, a BKS Bank és a Bank für Tirol und Voralberg bankokban található részesedésekre. A részletek nem ismertek. Az Unicredit az Oberbankban 33%-os, a BKS-ben 30%-os, a BTV-ben 42%-os szavazati joggal rendelkezik.
BÉTa Piaci Határozat
A FIAT részvények ajánlatbeviteli limitjeinek módosítása
.
A Fiat bejelentette, hogy 10 milliárd euró összeg készen áll a Chrysler megvásárlásához. A Fiat korábban azt a célt tűzte ki, hogy év végéig felvásárolja a szakszervezethez kötődő 41,5%-os részesedést. A finanszírozó bankok között van a Bank of America, a Deutsche Bank, a Goldman Sachs és a BNP Paribas is, de eddig sem főleg a finanszírozási oldal jelentette a felvásárlás akadályát, ugyanis a Fiat készpénzállománya 18 milliárd euró volt az első negyedév végén, a fő probléma, hogy nem sikerült a két félnek megegyeznie a vételárban.
A Nokia továbbfejleszti navigációs rendszerét, amelynek keretében 16 orosz városban nyújt majd közlekedési információkat, ami nagy segítség lehet az orosz vezetőknek, akik a világ legrosszabb közlekedési feltételei mellett kénytelenek vezetni. Tavaly közel 2%-kal több baleset történt Oroszországban, mint egy évvel ezelőtt, ami több mint 203.000 balesetet jelent, illetve a dugók miatt 127 órával többet ülnek a moszkvai vezetők az autóikban. A fejlesztés után a vezetők valós idejű információkat kapnak a közlekedési helyzetről, és így összesen 31 városban fog működni a forgalomfigyelő, ami nagy segítségére lehet az orosz autóvezetőknek.
A Siemens projekt finanszírozási részlege jó úton halad afelé, hogy a tervezett időpont előtt teljesítse a kitűzött növekedési céljait. Ez főként az ázsiai ügyfeleknek köszönhető, akik az infrastrukturális beruházásokhoz igényeltek hiteleket. A Siemens Financial Services főként vonatok, turbinák és orvosi szkennerek finanszírozásához nyújt segítséget, és a cég közel került ahhoz, hogy még az idén elérje a 2016-ra kitűzött 20 milliárd euró érétkű finanszírozott eszközöket.
A Thyssenkrupp bejelentette, hogy napi 10 ezer tonna kapacitású cementgyárat épít Thaiföldön, ami 2015-ben kezdi meg a termelést. A gyár Bangkok közelében épül fel 150 millió eurós költségvetéssel. Az üzemeltetést nem a Thyssenkrupp fogja végezni, ők csak a gyárat építik.
Lezárult a Total ellen indított amerikai hatósági vizsgálat, melyet az olajvállalat 90-es években kötött iráni ügyletei miatt. A Total elfogadta, hogy összesen 398,2 millió dollárt kell fizetnie az amerikai hatóságoknak, ennek részvényenkénti hatása 12 eurócent, ami a 39,4 eurós árfolyamra vetítve 0,3%, ami mérsékelt árfolyamcsökkenést eredményezhet.
9,7%-os volt a jegyzési részvétel a Commerzbank tőkeemelésében. Mivel a konstrukció a jegyzésnek kedvezett, így az alacsonynak tekinthető 0,3%-os különbözet is meglepőnek számít, melynek oka a befektetők figyelmetlensége lehetett. A nem teljes jegyzési részvétel egyúttal a vártnál kisebb hígulás is jelent, azonban ennek árfolyamra gyakorolt esetleges hatása kerekítési hibán belül van, így ennek apropóján árfolyamhatásra nem számítunk.
Az S&P a Commerzbank korábbi A hitel minősítését A- minősítésre csökkentette negatív kilátások mellett.
A Banco Santander lengyel leányvállalata, a Bank Zachodni a Wall Street Journal-ben megjelent interjú szerint a második legnagyobb hitelezővé szeretne válni a lengyel piacon.
A Jefferies a korábbi tartásról vételre javította a Bayer részvények besorolását.
Az Adidas bejelentette, hogy a Comemrzbank korábbi 5% fölötti részesedése megszűnt.
Ma zárul a Commerzbank tőkeemelése, amiben azok vehetnek részt, akik rendelkeznek jegyzési joggal. 21 jegyzési jog jogosít fel 20 újkibocsátású részvény jegyzésére. A jegyzési díj 4,5 euró. A jegyzés lezárását követően a jegyzési jogok érvénytelenné válnak.
A Commerzbank-tól származó információk szerint a bankcsoport a jövőben az ázsiai, azon belül is főleg a kínai vállalati üzletágban tervez terjeszkedni. Az ázsiai terjeszkedést támogathatja, hogy a bank európai ügyfelei is kelet felé terjeszkednek, így a dinamikusan növekvő ázsiai piacon túl a bank európai ügyfelei is megjelenhetnek az ázsiai leányvállalat ügyfelei között.
A Berenberg befektetési bank a korábbi
160 euróról 175 euróra növelte a Linde célárát.
Három évvel ezelőtt Angela Merkel német kancellár azt mondta, hogy azt szeretné, ha 2020-ra 1 millió darab elektromos autó járná Németország útjait. Azóta nem sok előrelépés történt, mert az év elején még alig több mint 7.000 volt az elektromos autók száma a 43,4 millió darabos német autóállományból. A hibrid autókkal együtt is alig több mint 72.000 darabról beszélhetünk. Tegnap egy elektromos autókkal kapcsolatos konferencián szólalt fel Merkel, ahol azt mondta, hogy a tervek meglehetősen ambiciózusak, de teljesíthetőek. A szkeptikusok szerint ez a cél nem megvalósítható, ráadásul eddig az autógyárak sem túl sok elektromos hajtású járművet dobtak piacra. A hátrányok között lehet említeni, hogy az akkumulátorok töltése egyelőre még sok időt vesz igénybe, amit ráadásul a garázzsal nem rendelkező, városban lakó emberek nehezen tudnak megoldani. Ezért a fogyasztókat csak akkor lehet meggyőzni, ha a töltésre megfelelő infrastruktúra alakult ki, és az autók ára is kedvező. A Roland Berger tanácsadó cég 194.000 darabbal az előrejelzését csökkentette, így szerintük 2015-re 1,1 millió elektromos jármű futhat az utakon, amiből 205.000 darab Németországban készülhet. A legnagyobb elektromos autó gyártók a Toyota és a Mitsubishi lehetnek a jövőben is. A német autógyártók közül a Daimler Chrysler és a Volkswagen 16 új elektromos modellel jelenhet meg jövő év végére.
Az Adidas reggel publikálta az első negyedéves gyorsjelentését, amely jobb lett az elemzők előrejelzésénél, ráadásul a bruttó eredményhányad rekord szintre emelkedett. A nettó profit 6,5%-kal 308 millió euróra emelkedett az első három hónapban, ami felülmúlja az elemzők előrejelzésének átlagát, ami 298,5 millió euró. A részvényenkénti profit 1,42 dollár helyett 1,47 dollár lett. Az árbevétel 1,9%-kal 3,75 milliárd euróra esett vissza az előző évhez képest, ez pedig minimálisan alulmúlja a 3,76 milliárd eurós előrejelzést. A bruttó eredményhányad 50,1%-ra bővült a tavalyi 47,7% után, ami az elemzők 48,5%-os várakozását is felülmúlja. Az üzemi eredmény is jól alakult, a várt 427,9 millió euró helyett 442 millió euró volt. Az idei évre vonatkozó kilátásokat megerősítette a menedzsment, 890-920 millió euró közötti nettó profitra, 4,25-4,4 euró közötti részvényenkénti profitra, és 48-48,5% közötti bruttó eredményhányadra számít a vállalat fizetése.
A tavalyitól lényegesen elmaradt a BNP Paribas eredménye, de még így is meghaladta a várakozásokat. Az első negyedéves adózott eredmény 1,58 milliárd euró lett, szemben a tavalyi 2,87 milliárd euróval és a várt 1,34 milliárd euróval. A működési költségeket 4,8%-kalsikerült csökkenteni 6,5 milliárd euróra. Az adózás előtti eredmény 2,61 milliárd euró lett, szemben az elemzői prognózisok 2,5 milliárd eurós átlagával. A Basel III szerinti tőkemegfelelés 10,0% lett. Az üzemi tevékenység eredménye jobb lett az előző évinél, azonban az egyéb és rendkívüli tételekből tavaly jelentős árbevétele származott a társaságnak. Ezeknek az egyszeri tételeknek elmaradása eredményezte, hogy a tavalyitól elmaradó, de a vártnál jobb eredményt közölt a BNP Paribas. A 2012-es év első negyedévében a legnagyobb egyszeri tétel a Klépierre 28,7%-os részesedésének értékesítése volt, amiből 1,8 milliárd euró folyt be, amiből az egyszeri költségek levonása után 647 millió eurós rendkívüli eredmény származott, míg idén az első negyedévben mindössze 6 millió eurós egyszeri költség merült fel. A BNP vezérigazgatója szerint elképzelhető, hogy a közeljövőben Franciaországban fiókbezárásokra kerülhet sor a költségmegtakarítás érdekében. A társaság Ázsiában igyekszik növekedni részben a befektetési banki tevékenységen keresztül. A várakozások szerint 2016-ig 12%-kal növekedhet az árbevétel.
Az IG Metall fémipari dolgozók szakszervezete ma sztrájkot kezdett, mert a munkáltatók csak maximum 2,3 százalékkal hajlandók emelni a béreket, míg a szakszervezet 5,5 százalékos béremelést szeretne elérni. A szakszervezeti vezetők azzal érvelnek, hogy miközben a profitok csúcson vannak, s a részvényesek hatalmas osztalékot vágnak zsebre, addig a munkások befagyasztott fizetésekkel kénytelenek szembe nézni. Így ma reggel a Daimler stuttgarti gyárában 500 alkalmazott tette le a munkát és hasonló lépések várhatók a Porsche, a Volkswagen, a Siemens és a Bosch gyáraiban is. Arról egyelőre nem szólnak a hírek, hogy meddig tartana a munkabeszüntetés, s az is kérdés, hogy ez mekkora kárt fog okozni a cégeknek. Mindenesetre mostanában már a német autógyártóknak sem megy olyan jól. Már ők is csökkenő értékesítési kilátásokkal néznek szembe, így a munkabeszüntetés nem feltétlenül okoz hatalmas kárt (elmaradt hasznot) a cégek számára. A tegnapi 1,15 százalékos emelkedést követően a Daimler árfolyama egy természetes 0,4 százalékos korrekciót mutat, vagyis a hírnek tényleg nincs jelentős hatása az árfolyamra.
Az Infineon részvényeinek besorolását a korábbi alulsúlyozásról semlegesre javította a HSBC.
A Thyssenkrupp-tól származó információk alapján a társaság intenzív tárgyalásokat folytat a brazil és amerikai üzemeinek értékesítéséről. Az érintett üzemek értékesítése már régóta húzódik és a cég egyelőre nem kapott elfogadható ajánlatot. Jelenleg a brazil CSN számít a legjelentősebb ajánlattevőnek.
Európa második legnagyobb biztosítója, az Axa megegyezett a Protective Life Corp. céggel, hogy a tengerentúli egységét, a Mony Life Insurance-et és bizonyos kötelezettséget 820 millió euróért értékesíti az alabamai székhelyű biztosítónak. A társaság ugyanakkor azt mondta, hogy továbbra is jelen marad a tengerentúli piacon és még mindig kínál életbiztosítással és nyugdíjjal kapcsolatos termékeket, és a megállapodás nem tartalmazza a Mony értékesítési hálózatát. Az Axa arra törekszik, hogy tovább tudjon növekedni az ázsiai és a feltörekvő piacokon, és ezzel a tranzakcióval a tengerentúli piacon is tovább fog tudni növekedni.
A Bayer beperelte az Amerikai Élelmiszer és Gyógyszerfelügyeletet annak érdekében, hogy megakadályozza a Norbrook Laboratories generikus készítményének megjelenését, ami sértené a Bayer piacát. A perben érintett készítmény egy állatoknak kifejlesztett antibiotikum.
A BMW csoport az első három hónap alatt 86 ezer gépjárművet értékesített Kínában, ami 7,6%-os növekedést jelent az előző évhez képest. Kiemelkedően teljesített a csoporthoz tartozó Mini, ugyanis 9,9%-kal múlta felül az egy évvel korábbi értékesítéseket.
Médiaértesülések szerint a BNP Paribas az idei év végéig 25 ezer ügyfelet, az elkövetkező öt év alatt pedig 500 ezer ügyfelet szeretne szerezni újonnan induló on-line bankjába. A tervek szerint 350 ezer új ügyfélre tehetnek szert és 150 ezer már meglévő BNP Paribas ügyfél választhatja a 100%-ban on-line bankot. Az ilyen pénzügyi intézmények előnye, hogy alacsony költségekkel üzemeltethető, lényegében fiókok nélkül, alacsony létszámú ügyfélszolgálattal, a kedvező díjak pedig versenyképessé tehetik a bankot, elsősorban a fiatalabb, illetve az aktívabb felhasználók körében. Azonban felmérések szerint a szolgáltatóval érintkező ügyfelek kevésbé hűségesek a pénzintézethez, így nehezebb őket megtartani.
Nem úgy indult az év, ahogy a Daimler szerette volna, több piac is gyengébbnek mutatkozik, mint amilyenre számítottak, ezért a negyedéves eredmény közzétételével egy időpontban módosítani tervezik a 2013-as célokat. A hírre ma reggel negatívan reagált az árfolyam és az alapvetően semleges piac mellett 4%-ot csökkent. A Daimler továbbra is arra számít, hogy a második félév erősebb lehet, mint az első.
Nem zárt jó első negyedévet a Fiat csoporthoz tartozó Chrysler, ugyanis a márciusi és az első negyedéves termelési adatok is elmaradtak az egy évvel korábbitól. Márciusban 208 ezer autót gyártottak, ami 5,6%-os visszaesés, míg az első három hónap során 569 ezer gépjármű gördült le a gyártósorról, ez pedig 5,7%-kal gyengébb teljesítmény, mint a tavalyi év azonos időszaka.
A Linde kötvénykibocsátással újrafinanszírozná a banki szindikátusi hiteleit, melyet a Lincare akvizíciója miatt vettek fel. Két külön kötvény sorozat kerül kibocsátásra: egy 650 millió eurós, 10 éves 2%-os kamatozású és egy 500 millió dolláros, 5 éves, 1,5%-os kamatozású.
Bár a Lufthansa utaslétszáma 1,2%-kal csökkent márciusban, ugyanakkor az utazott kilométerek száma 3%-os növekedést mutatott, vagyis a hosszabb utak esetén volt felfutás a Lufthansánál. A repült kilométerek száma 0,6%-kal csökkent, így a repülőgépek töltöttsége 79,5% lett. A teherszállítmányozás jelentősen csökkent, 4,4%-kal esett vissza a szállított áruk mennyisége.
A Siemens zöld utat kapott a német bíróságtól, hogy bevezesse a tőzsdére a világítástechnikával foglalkozó részlegét, az Osram-ot, így meghiúsult annak a részvényesi csoportnak a célja, aki megpróbálta megakadályozni a kiszervezést. A fellebbviteli bíróság egyik bírája, Martin Kainz elutasította a befektetők azon érveit, hogy a Siemens nem megfelelően kommunikálta a társaság éves közgyűlésén az Osram tőzsdére vitelét. A Siemens örül a bíróság döntésének, ami lehetővé teszi számára, hogy folytassa az Osram kiszervezését és tőzsdére vitelét.
A Siemens vezérigazgatója megerősítette, hogy idén a cég árbevétele valószínűleg stagnálni fog. Az éves eredményvárakozásról nem beszélt, de a 4,5-5 milliárd euró közötti éves profitról a májusban esedékes negyedéves eredmények közlése után adnak tájékoztatást. A vezérigazgató azt is hozzátette, hogy már felső, háromjegyű milliós költségcsökkentést sikerült elérni éves szinten. Ez valamivel kevesebb, mint 1 milliárd euró, amely jelentősnek mondható.
A Total februárban karbantartás miatt leállított francia olajfinomítójának újraindítására még ma sor kerül. A finomító kapacitása 230 ezer hordó/nap.
Az ArcelorMittal bejelentette, hogy sikeresen értékesítette a kanadai leányvállalatának 15%-át. A részesedést egy tajvani és koreai vállalat vette meg.
A KBC és a Banco Santander is értékesíteni készül részesedését a lengyel Bank Zachodni-ban. Összesen 20 millió darab részvényt terveznek értékesíteni 240 és 270 zloty közötti ársávban. 93 milliót meghaladó számú részvény van forgalomban, vagyis a most értékesítésre ajánlott mennyiség jelentősnek számít. A tranzakció eredményeként a Bank Zachodni közkézhányada jelentősen emelkedni fog.
A BASF azt mondta tegnap, hogy a bőr és textil kemikáliák részlegét karcsúsítja és helyette a magasabb jövedelmezőségű területekre koncentrál. A prémium bőr részleget, és a textil kemikáliákon belül a nyomtatás és autóipari területeket bővíti leginkább. Főként a jobban fejlődő ázsiai régióra fókuszál a cég, Shanghaiban például innovációs központot nyit. Európában 65 munkahelyet szüntet meg, miközben Ázsiában 23 munkahelyet hoz létre.
Ismét gyenge hónapot zárt az európai autópiac. A februári értékesítések 10,2%-kal maradtak el a tavalyitól, mindössze 823 ezer gépkocsit értékesítettek. A prémium autógyártók is esést szenvedtek el, azonban ennek mértéke lényegesen kisebb, mint a piac egészének csökkenése.
A Daimler értékesítése 1,7%-ot, a BMW eladásai pedig 2,8%-ot csökkentek. A legnagyobb visszaesést a GM szenvedte el, melynek értékesítései 20,1%-ot csökkentek. A PSA konszern sem remekelt, 13,2%-kal kevesebbet, 103 ezer gépjárművet értékesítettek.
A BMW részletes eredményeit csak ma napközben fogják nyilvánosságra hozni, azonban a főbb számok már korábban ismertté váltak. Az EBIT nagysága 8,3 milliárd euró lett szemben a 8,02 milliárd eurós elemzői konszenzussal. A javasolt osztalék nagysága 2,5 euró részvényenként, míg elsőbbségi részvények esetében 2,52 euró. A várakozás 2,3 euró volt. Az adózott eredmény nagysága is várt fölötti lett, 5,12 milliárd euró, szemben a várt 4,91 milliárddal. Az autóiparban az EBIT marzs nagysága 10,9% lett, az árbevétel pedig 76,8 milliárd euró, ezzel 8 milliárd euróval múlta felül a várakozásokat.
Az U.S. Bancorp megvásárolja a Deutsche Bank amerikai önkormányzati hitelezési üzletágát. Habár a felek nem hozták nyilvánosságra a részleteket, azt tudni lehet, hogy az átruházásra kerülő ügyfélállomány 57 milliárd dollárra rúg. Ez alapján a vételár szerintünk maximum 1-2 milliárd euró lehet, így részvényárfolyamra gyakorolt hatás marginális. A tranzakción szerintünk valószínűleg nem keletkezik profit.)
Brazil sajtóértesülések szerint az E.ON a jelenlegi legnagyobb tulajdonostól megvásárolná a MPX Energia 27%-át.
Az E.ON nem erősítette meg a híreket.
Sergio Marchionne, vezérigazgató tavaly 4,5 millió eurós fizetést kapott a Fiat-tól és 2,9 millió eurót a Fiat Industrial-tól, ellenben a Chrysler-től nem kapott tavaly fizetést. Tavaly év végén a cég első emberének 3,26 millió darab Fiat részvénye volt. 2012-2015 között összesen 7 millió részvény lehívására jogosult a vezérigazgató.
A Handelsblatt szerint a Thyssenkrupp több mint 1 milliárd eurós tőkeemelésre készül. Ezt azonban meggátolhatja a 25,3 százalékos részesedéssel rendelkező Krupp alapítvány, hiszen a lépés következtében tulajdonrésze 25 százalék alá csökkenne, ugyanis a tőkeemelés több, mint 10 százalékos hígulást okozhat.
A Total 75 százalékos részesedéséből 25 százalékot értékesített Nyugat-Európa legnagyobb olaj mezőjében, a dél-olaszországi Tempa Rossa-ban, amely 6-10 milliárd hordónyi olajtartalékkal rendelkezik. 2016-ban napi 50.000 hordó kapacitással indulhat a kitermelés, ráadásul az olajtartalékok mintegy 2.000 méteres mélységben találhatók, ami szintén pozitív. A tranzakció része a 20 milliárd dolláros eszközértékesítési programnak. Szerintünk a vételár, amelyet a felek nem hoztak nyilvánosságra, 3 milliárd euró körül lehetett.
Az UBS tartásról vételre minősítette az ArcelorMittal részvényeit azután, hogy az elmúlt időszakban jelentősen csökkent a részvény árfolyama, a brókerház ráadásul nagyon pozitívnak értékeli azokat a terveket, amelynek keretében az adóság 15 milliárd dollárra csökkenhet középtávon (ha nem veszi meg a Thyssenkrupp amerikai egységét). Ha az év végéig sikerülne elérni az adóság célt, akkor a cég a hitelminősítőknél visszakerülhet a befektetési kategóriába. A cég 0,5-2 milliárd dollár költséget szándékozik megtakarítani, amelynek módjáról március 15-én tájékoztatják a részvényeseket.
A Societe Generale eladásról tartásra minősítette fel a Banco Bilbao papírjait, a célárfolyam 7 euró.
A BASF leányvállalata, a Wintershall egy legalább 70 milliárd köbméteres gázmezőt talált Katartól északra. A mostani találat jelentős, és ezzel együtt a vállalatcsoport jelenleg futó legnagyobb gázkitermelésre irányuló projektje lehet. Hasonló nagyságrendű gázkitermelésre vonatkozó projektje jelenleg csak egy van a cégnek, azonban annak mérete is elmarad a jelenlegitől. A tengeri mező kitermelése valószínűleg csak évek múlva indulhat meg, így az árfolyamhatás is csak limitált lehet.
A Daimler tegnap azt mondta, továbbra is célja, hogy növelje a részesedését a teherautókat gyártó orosz Kamaz-ban. A Daimler jelenlegi részesedése 11%, de van egy partneri megállapodása, ami lehetővé tenné, hogy idén, jövőre vagy 2015-ben tovább növelje a részesedését. A Kamaz legnagyobb részvényese szerint viszont elakadtak a tárgyalások, mert az árban eddig nem sikerült megegyezni.
A Linde 6 levegőszeparátor gyár létrehozásáráról írt alá megállapodást Kínában. Az üzemek egyenként 100 ezer köbméter oxigén előállítására képesek óránként, melyet aztán a szén üzemanyaggá történő átalakítására fognak felhasználni Kínában. A gyártási folyamat során a szilárd szénből úgynevezett Synfuel-t, vagyis szintetikus üzemanyagot állítanak elő. A technológia főleg kőszénben gazdag országok esetén működhet, mint amilyen Kína is. A Linde üzeme a tervek szerint 2015-ben kezdheti meg a működését. A mostani az egyik első projekt az országban, melynek során szénből állítanak elő folyékony üzemanyagot, ugyanakkor 2015-ig összesen 57 hasonló projektet terveznek létrehozni, vagyis jelentős növekedési potenciál van a piacon, és a kedvező referencia megszerzése pozitívan hathat a következő években a Linde-re. A projekteket elsősorban a magas szén készletek és a magas környezetszennyezés teszi lehetővé. A megoldással csökken az ország energiafüggősége és a környezetszennyezés is. A mostani megrendelés értéke 400 és 500 millió euró között lehet, pontos összeget azonban még nem hoztak nyilvánosságra. Középértékkel számolva nagyjából 40 millió euróval növelheti a profitot, ami a következő pár évben elosztva jelentkezhet és növelheti a vállalat eredményességét.
Csökkenő utas számról, de növekvő kihasználtságról számolt be a Lufthansa. Február során 1,5%-kal kevesebb utasuk volt, mint egy évvel korábban, és összesen 1,1%-kal kevesebb bevételt termelő kilométert repültek, de mivel az összes megtett távot 3,9%-kal csökkentették, így a kihasználtság 73,7%- ra nőtt.
A Siemens partnerségi megállapodást kötött a Volkswagen érdekkörébe tartozó Scania-val olyan teherautók kifejlesztésére, amelyek elektromos motorral működnek és a villamosokhoz hasonlóan légkábelről, vagy az útfelszínről kapják az elektromos áramot. Az „eHihway” projektet még 2010-ben indította a Siemens állami támogatás igénybevételével. Mára egy 4 kilométeres tesztpályával rendelkezik Berlin mellet, s a megállapodásnak köszönhetően elérhető közelségbe került az elektromos teherautó kifejlesztése. Szerintünk a hírnek nincs jelentős árfolyamhatása.
A Total bejelentette, hogy elindult a kitermelés az Egyesült Királyság partjainál található északi-tengeri Elgin-Franklin mezőn, amit egy évvel ezelőtt állítottak le gázszivárgás miatt. A termelés március 9-én indult újra, napi 70.000 hordó olaj-egyenértékest hoznak felszínre, ami a mező teljes kapacitásának körülbelül 50%-a.
Február végén 3,8 millió darabbal 3,83 millióra növekedett növekedett az Unicredit-re nyitott short pozíciók száma, miután február közepén gyakorlatilag nem volt nyitott short pozíció. Azonban a több mint 5 milliárdnyi kibocsátott részvényhez képest még továbbra sem jelentős a short állomány.
Az Adidas vezérigazgatója tegnapi tájékoztatójában az Adidas és a Nike közötti különbséget vizsgálta. A fő megállapítása az volt, hogy a két társaság teljesítménye és népszerűsége között csak Amerikában van jelentős különbség, ott ugyanis a Nike uralja a piacot.
A Bayer anyagtudományi részlege új kétkomponensű oldószermentes (polyacrilát) fa festéket mutat be az idei európai festékkialításon. Az új anyag nagyon jól ellenáll a vörösbor, a ketchup, a mustár, az aceton, a vegytisztító és egyéb agresszív anyagoknak, így az új faburkoló anyag nagyon jól használható a konyhában. A hír pozitív, de nincs jelentős árfolyamhatása.
A Daimler közzétette februári értékesítési adatait, amely szerint 90 ezer autót értékesítettek, 5,8%-kal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Növekedés két szegmensben volt megfigyelhető, a kisebb méretű gépkocsik (A és B) esetében, illetve a terepjárók között (G, M, R osztály). A csökkenés elsősorban a legnagyobb modelleket érintette, de a legnépszerűbbnek számító C osztály sem úszta meg visszaesés nélkül. Földrajzi eloszlás tekintetében USA-ban és Japánban volt növekedés, míg a kínai értékesítés a tavalyi 20 ezerről 11 ezerre esett vissza.
A Linde tegnap bejelentette, hogy 2016-ig mintegy 750 és 900 millió euró közti költségmegtakarítást tervez a vállalat, áll a társaság jelentésében.
A Linde vezérigazgatója tegnap egy müncheni sajtótájékoztatón elmondta, hogy még több pénzt, akár 2,1 milliárd eurót is költhetnek befektetésekre az idei évben. A társaság első embere azt is mondta, hogy a befektetések elsőbbséget élveznek az adósságállomány csökkentéséhez képest.
A Nokia vezérigazgatójának csökkentették a kompenzációs csomagját, így mostantól a korábbi 7,94 millió helyett mindössze 4,3 millió euróval kell beérnie.
A Bayer vezérigazgatója szerint az elkövetkező néhány év nagyon pozitív lehet az anyagtudományokkal foglalkozó üzletágnak, komoly technológiai áttörések várhatóak ezen a területen az elkövetkező években. A Xarelto nevű készítmény árbevétele 2 milliárd dollárig növekedhet. Az eredmény közzétételét követő kommentárokból az is kiderült, hogy a társaság akvizíciók útján terjeszkedne mind az egészségügy, mind az állategészségügy területén.
A BNP Paribas bejelentette, hogy a vagyonkezeléssel foglalkozó részlegét duplájára növeli Brazíliában. A hírnek nincs különösebb árfolyamhatása, ugyanakkor jelzi, hogy Latin-Amerikában is van egy olyan vagyonos réteg, akik igénylik a magasabb szintű banki szolgáltatásokat és érdemben lehet rájuk üzletet alapozni.
A Fiat csoporthoz tartozó Chrysler 374 millió dollárt tervez befektetni váltókat gyártó indiai üzemébe, ahol 8 és 9 sebességes váltókat fognak előállítani. A lépés eredményeként 1250 ember kaphat munkát. A hír pozitív, de árfolyam reakcióra nem számítunk.
Az Infineon vezetése tegnap a részvényeseknek szervezett konferencián elmondta, hogy 2016-ra 1 milliárd euró feletti árbevételi tervei vannak a kínai piacon, szerintük Ázsia gyorsan fog fejlődni a következő években. Japánban 10% feletti bevétel növekedés a céljuk. A tengerentúlon pedig 8% körüli piaci részesedést kívánnak elérni 2016-ra.
A Vodafone bejelentette, hogy Új-Zélandon a Nokia Siemens Networks fogja számára biztosítani a 4G, LTE hálózatot. A hír pozitív a közös vállalat számára, amely a közelmúltban több fontos hálózatfejlesztési projektet is megnyert.
A Thyssenkrupp jelezte, hogy a komoly vételi érdeklődés érkezett a régóta eladásra váró Steel America társaságra. A hír pozitív, ugyanakkor a vállalat az elmúlt időszakban többször is jelezte, hogy számos vevő érdeklődik a társaság iránt, azonban a tranzakció mindezidáig nem jött létre.
A Bayer bejelentette, hogy a negyedik negyedévben 9.862 millió euró árbevételt ért el, ami 5,5%-kal magasabb, mint a tavalyi. Az értékesítést pozitívan befolyásolta az árak és a volumen növekedése is, azonban kedvezőtlenül hatott rá a portfolió átrendeződésének hatása, vagyis hogy az olcsóbb termékek irányába tolódott el a kereslet. A különleges tételek nélküli EBITDA 1.825 millió euró volt, ami 18,4%-kal haladja meg a tavalyi eredményt. Összességében az eredmény annak ellenére nem rossz, hogy az EPS elmaradt a várakozásoktól. Az árbevétel magasabb lett, mint a várt, ugyanez igaz az egyszeri tételek nélküli EBITDA-ra is, azonban az egyszeri tételek kissé lehúzták az eredményt. Az EBITDA 1.400 millió euró lett, szemben a várt 1.664 millióval. Az adózott eredmény nagysága mindössze 374 millió euró, szemben a várt 511 millióval, az eltérést itt is az egyszeri tételek okozták. Összesen 424 millió euró értékben merültek fel egyszeri negatív tételek. Ezek közül a legnagyobb a jogi jellegű kiadásoké, ami önmagában 543 milliót tett ki, szintén jelentős az átalakítások 114 milliós költsége, ugyanakkor rendkívüli eredménye is keletkezett, azonban ennek nagysága lényegesen alacsonyabb, mint a költségeké. A legnagyobb rendkívüli bevétele 158 millió euró volt. A legnagyobb jogi költség a Yasmin nevű fogamzásgátló szerhez kötődik, mellyel kapcsolatos jogi kiadások összege már 1 milliárd dollárra, vagyis körülbelül 770 millió euróra emelkedett, azonban ennek csak egy része merült fel ebben a negyedévben. Az árbevétel nagy része a gyógyszeriparból származott, ami 4.923 millió euróval járult hozzá a teljes eredményhez. Az anyagtudományokkal foglalkozó leányvállalat és a vetőmag üzletág is csak kissé tudta felülteljesíteni a várakozásokat, sőt utóbbi EBITDA tekintetében el is maradt attól. A 2013-as várakozások biztatóak, árbevétel tekintetében 4-5%-os növekedést várnak, aminek eredményeként 41 milliárd euróig növekedhet az éves árbevétel, hasonló mértékű növekedésre számítanak a korrigált EBITDA tekintetében is, míg az EPS növekedése megközelítheti akár a 10%-ot is (ami picit optimistább, mint a piaci várakozás), vagyis a társaság azzal számol, hogy jövőre az ideinél alacsonyabb egyszeri költségekkel
A Commerzbank visszafizette az EKB-tól az LTRO program keretében korábban kapott 6,2 milliárd euró összegű likviditási hitel teljes összegét. A mostani bejelentés nem okozott meglepetést, ugyanis már korábban is bejelentették, hogy 2 évvel a lejárat előtt teljesítik a visszafizetést. Most mindössze a fizetési művelet tényleges lebonyolítására került sor.
A Nokia befejezte a szakszervezettel az egyeztetéseket a finnországi Salo-ban található üzemének a létszámleépítéséről. Ennek keretében 83 főt bocsátanak el és körülbelül 200 főt szerveznek ki más társasághoz. A mostani átalakítás a korábban bejelentett létszámleépítés része.
A Telefonica ma tette közzé a negyedik negyedéves eredményét, amely 473 millió euró lett, a tavalyi 2,67 milliárd euróval szemben. Az árbevétel 2 százalékkal csökkent, s az üzemi eredmény is több mint 500 millió euróval csökkent a negyedik negyedévben, amely az írországi operáción bekövetkezett 527 millió eurós leírásnak köszönhető. Mivel a pénzügyi költségek is növekedtek, és a társult vállalatoktól is nagyobb lett a veszteség idén mintegy 600 millió euróval, ezért lett az eredmény sokkal alacsonyabb. A venezuelai deviza leértékelődésének köszönhetően jelentős leírásokat volt kénytelen eszközölni a cég. Ugyanakkor a tisztított egy részvényre jutó eredmény 45 cent lett a várt 15 cent helyett. Így nem meglepő, hogy az igazgatóság 75 centes osztalékot kíván fizetni 2013-ban. Ráadásul a biznisz is mintha javulna. A menedzsment előrejelzése szerint a cég növelheti idén az érvbevételét és az EBITDA marzs csökkenése is lassulhat. Ugyanakkor a Telefonica idén is hasonló beruházási aktivitást tervez, mint tavaly, így az árfolyamhatás, nem meglepő módon, pozitív.
A BMW 570 ezer gépjármű visszahívására kényszerül az USA-ban és Kanadában az akkumulátorcsatlakozó meghibásodása miatt. Bár a javítások költsége a BMW számára nem fog jelentős anyagi terhet jelenteni, azonban a tömeges visszahívás negatív a márka presztízsére nézve. A visszahívás érinti a legnépszerűbb 3-as sorozatot, az 1-es sorozatot és visszahívásra kerül sor az X5-ös modellcsalád esetében is. A hírnek csak kisebb negatív árfolyamhatása lehet.
A Fitch bejelentette, hogy a BNP Paribas besorolását nem érinti a vállalat múlt héten közzétett negyedéves eredménye.
Martin Blessing,
Commerzbank vezérigazgatója úgy döntött, hogy teljesen lemond 2012-es bónuszáról, míg az igazgatósági tagok és a befektetési bankárok bónuszai is csökkennek. Mr. Blessing a fizetését viszont továbbra is megkapja, ami évi 1,3 millió euró, az igazgatósági tagok pedig az évi 750.000 eurós fizetés felett a bónusz 40%-át is megkapják, ami 1 millió euró a tavalyi év után. Ennek 10%-át még idén megkapják, a többit pedig 5 évre elosztva. A bankon belül átlagosan 17%-kal csökkentek a bónuszok, míg a befektetési banki bónuszok 20%-kal. A személyi kiadások 8%-kal, 3,96 milliárd euróra csökkennek, a következő négy évben pedig tovább csökkenhetnek a kiadások, a bejelentett 6.000 fős létszámcsökkentésnek köszönhetően.
Az E.ON értékesítette részesedését a Finnországban található Pyhaejoki-ban készülő atomerőműben. A tranzakcióval kapcsolatban további részleteket nem hoztak nyilvánosságra. Az már korábban ismert volt, hogy több vállalat is kiszállni készül a projektből, elsősorban annak finanszírozási nehézségei miatt, és az is ismert volt, hogy az E.ON is szeretne kihátrálni a projektből. Bár a tranzakció részleteit nem ismerjük, ennek ellenére pozitívan ítéljük meg a mostani fejleményt.
A Deutsche Bank a korábbi tartásról vételre módosította a Lufthansa részvényeinek ajánlását.
A Siemens állítólag 1,3 milliárd euróért megvenné a Finmeccanica (olasz űrtechnológiai és védelmi cég) energetikai egységének, az Ansaldo Energia-nak az 55 százalékát. A vételár attraktívnak (magasnak) tűnik, hiszen magának a Finmeccanica-nak a piaci értéke most 2,4 milliárd euró. Ugyanakkor a 24-25-i olasz parlamenti választások előtt nem várható döntés az ügyben, hiszen a Finmeccanica fő tulajdonosa az állam. Az Ansaldo másik tulajdonosa az amerikai First Reserve Corp., amely 45 százalékos tulajdonnal rendelkezik a cégben. Mind a Siemens, mind a Finmeccanica elutasított bármilyen kommentárt az ügyben. (Nem zörög a haraszt…) Egyelőre nehéz megítélni az esetleges üzletet, de az első ránézésre magasnak tűnő ár miatt valószínűleg nem túl pozitív a Siemens számára.
A Telefonica venezuelai leányvállalatának eszközállománya csaknem 1 milliárd euróval csökkent a bolívar agresszív leértékelésének eredményeként.
Ma reggel jelentett a ThyssenKrupp. Az első negyedéves eredménye 35 millió euró lett a tavalyi 460 milliós euró veszteséggel szemben. A tisztított és folytatódó termelésből jövő eredmény viszont csökkent 29 millió euróra a tavalyi 43 millió euróról. Az egy részvényre jutó tényleges eredmény 7 cent lett a tavalyi 89 centes veszteséggel szemben. A folytatódó tevékenységből számított tisztított EBITDA 229 millió euró lett, amely meghaladja az elemzői várakozások szerinti 211,8 millió eurót. A cég szabad pénzárama a tavalyi 2 milliárd euró mínuszt követően 361 millió euróra emelkedett. A cég a gyenge keresletre panaszkodik és folytatja a gyengén muzsikáló eszközök értékesítését, így az amerikai egységeinek értékesítését is. A cég folytatja Európában is a költséghatékonyság növelését, s 2012-2015 között 500 millió euróval javítani szándékozik az üzemi eredményét. Idénre a tisztított üzemi eredményvárakozás 1 milliárd euró. Összességében szerintünk a cég jó eredményt tett közzé, így nem meglepő, hogy az árfolyam reakció is enyhén pozitív.
A francia állam garanciát vállal a Peugeot 1,2 milliárd euró értékű kötvénykibocsátására. Ahogy már tegnap is írtuk az egyszeri leírások után a Peugeot nehéz anyagi helyzetbe került, melynek kezelésében az államra is szükség lehet. Mára már körvonalazódtak a részletek és megérkezett az EU-s jóváhagyás is arra, hogy állami garanciavállalás mellett kerüljön sor kötvények kibocsátására. A mostani fejlemény alapjában véve pozitív, ugyanis a garanciavállalás lehetővé teszi, hogy alacsonyabb hozamszinteken bocsáthassák ki a kötvényeket és ez által előteremtsék a működéshez szükséges forrásokat. A tegnapi nap folyamán mérsékelten pozitív árfolyam reakciót láthattunk.
A már huzamosabb ideje pénzügyi gondokkal küzdő Praktiker AG-nek nem sikerült értékesíteni 9 törökországi áruházát. A sikertelen eladási kísérlet után csődeljárást indítottak az ottani leányvállalat ellen. Akut problémák egyelőre nem jelentkeztek a csoport többi leányvállalatánál, így Magyarországon sem, azonban a csoport komoly pénzügyi problémákkal küzd, melyet negatívan befolyásol a mostani sikertelen értékesítési kísérlet is a bevételek elmaradásán keresztül. A vállalatcsoport költségcsökkentéssel és átalakítással igyekszik alkalmazkodni a mostani nehéz körülményekhez. A vállalat magas készletállománnyal rendelkezik, miközben veszteséget termel, ami felemészti a maradék készpénzállományát is a vállalatnak, miközben a nettó eladósodottság már így is magas.
A Fiat esetében jelentősen, 2,5 millióval nőtt a short pozíciók száma és ezzel 15,4 millióra növekedett, ami a teljes részvénymennyiség 1,2%-a.
A Total február 18-án újraindítaná az északi-tengeren található Elgin olajmezőn a termelést. Egyelőre még a hatósági engedélyekre várnak.
A DZ bank a korábbi tartásról, vételre módosította a Lufthansa részvények ajánlását.
A Banco Bilbao besorolását a korábbi alulsúlyozásról tartásra módosította a JPMorgan.
A spanyol Telefonica elhalasztja a dél-amerikai leányvállalatának IPO-ját, mivel úgy érzik, hogy csökken az erre irányuló nyomás. Hosszabb távon ez pozitív fejleménynek számít, ugyanis egy gyorsan fejlődő és magas jövedelmezőségű egységét őrizheti meg a Telefonica, azonban rövidtávon negatívan hat a vállalat árfolyamára, ugyanis továbbra is fennmarad a magas eladósodottsági rátája.
Rio de Janeiro városa be akarja záratni a Thyssenkrupp üzemét
Nagyot esett tegnap az ArcelorMittal, miután a cég bejelentette, hogy 3,5 milliárd dollár értékben tervez részvényeket és átváltható alárendelt kötvényeket értékesíteni, hogy csökkentse az adósságát. A tegnapi esés érthető, hiszen a kibocsátás 13%-os hígulást okoz a részvényesek számára.
Az AlceroMittal állítólag megvenné a Thyssenkrupp alabamai gyárát. A Thyssenkrupp egyébként a brazil egységében levő részesedését is eladná. Lehet, hogy ezért rágtak be rá a Rio de Janeiro-i hatóságok (lásd később).
Az ArcelorMittal papírjaira több felminősítés is érkezett:
- A Davy alulteljesítőről semlegesre minősítette fel a részvényt.
- Az Exane 35%-kal 15,5 euróra emelte a részvényre vonatkozó célárfolyamot.
Az Axa célárfolyamát 13,6 euróról 18,6 euróra emelte a Raymond James, az ajánlás erős vétel.
A Bayer megkapta az USA-ban az engedélyt, hogy forgalmazza az új alacsony hatóanyag tartalmú, levonorgestelt tartalmazó fogamzásgátló gyógyszerét. A hír pozitív, de például a Richter már régóta gyárt hasonló készítményeket, így nem oly nagy újdonság az engedély.
Jól alakultak a BMW decemberi értékesítési adatai, az előző évhez képest 14,8%-kal több autót (több mint több mint 181.000 darabot) értékesített az autógyártó. Az egész éves számok is szépen mutatnak, tavaly 10,6%-kal bővültek az eladások (1,85 millió darab autóra), ami történelmi rekordnak számít, de az idei évben szeretné tovább növelni az értékesítési számokat a BMW.
A Beijing Automotive csoport felfogadta a Morgan Stanley-t és a Goldman Sachs-ot, hogy szervezzen számára kibocsátást. A cég jelenleg a Daimler-rel és a Hyundai-jal közösen gyárt gépkocsikat. A befolyó pénzből saját márkát szeretne létrehozni. Ez negatív lehet a Daimler számára, de egyelőre nem számítunk árfolyamhatásra.
A Volkswagen és a Daimler együttműködésnek hamarosan vége lehet. A VW Crafter kisteherautót (ami lényegében megegyezik a Mercedes Sprinter kisteherautójával) eddig a Daimler gyártotta, de a jövőben saját fejlesztésű modellt szeretne a VW.
A Daimler bejelentette, hogy tavaly 4%-kal adott el több autót a korábbi évhez képest a kínai piacon, ami rekordnak számít. Összesen 206.150 darabot értékesített a társaság.
A Daimler csoporthoz tartozó Jeep autómárka rekord eladásról adott számot a tavalyi évre vonatkozóan. Az erős tengerentúli és a duplázódó ázsiai keresletnek köszönhetően 19%-kal 701.000 darabra bővültek az eladások, ami minden idők legmagasabb forgalmának számít.
Megszólalt a Deutsche Bank azután, hogy a WSJ kibányászta a cég dokumentumaiból, hogy 2008-ban a Libor kereskedésen 654 millió profitot csinált a német nagybank. A Deutsche elmondta, hogy a Libor kereskedelmet úgy használta, hogy csökkentse kockázatait, vagyis fedezeti ügyleteket kötött. (Vagyis nem manipulálta a Libort a profit érdekében.) Elég kínos az ügy, de nem számítunk jelentős árfolyamhatásra.
A Barclays alulsúlyozásról egyenlő súlyozásra minősítette fel az E.ON részvényeit. A célárfolyamot 7%- kal 14,9 euróra emelte meg.
A Goldman 7 euróról 9 euróra módosította az Infineon-ra vonatkozó célárfolyamát, az ajánlás továbbra is vétel.
A Nokia sokkal kisebb stábbal vesz részt idén a világ legnagyobb fogyasztói elektronikai show-ján (International Consumer Electronics Show, Las Vegas). Nem a Nokia az egyetlen cég, amely nem akar erre a dologra sok pénzt költeni. A Dell, a Microsoft és a Research in Motion (RIM) is így gondolkozott. Úgy tűnik, hogy a lemaradó cégek erős költségkontrolt gyakorolnak, ami üdvözlendő.
Kiderült, hogy a TPK csak 4,3 millió dollárra pereli a Nokia-t (tegnap írtuk, hogy szabadlom sértés miatt perelte be a céget), vagyis az ügy nem jelentős.
A Seeking Alpha szerint a Nokia marzsai javulni fognak 2013 során, amely annak is köszönhető, hogy a cég új telefonnal készül piacra lépni, ennek háza ugyanúgy alumíniumból lenne, mint az iPhone 5-nek. A Nokia 920-tól jó értékesítési adatokat vár a befektetési tanácsadó cég.
Rio de Janeiro városa be akarja záratni a Thyssenkrupp üzemét a működési engedélyek hiánya miatt. A Thyssenkrupp elmondta, hogy szerinte minden szükséges engedélye meg van a cégnek az üzemelésre. Az üzemben a Thyssenkruppnak 73 százalékos részesedése van és 10 milliárd dolláros beruházással hozták létre 2010-ben. A város most napi 281 millió dolláros pénzbírsággal fenyegetőzik, ha a cég nem állítja le a termelést. Az ügy komoly, hiszen csak a napi pénzbírság mintegy 30 euró centtel csökkentené a cég értékét, s így az árfolyamát is. Ez a jelenlegi árfolyam 1,6 százaléka.
A Total nyugat-franciaországi finomítójának környezetében elfogadható szintre csökkent a kén-dioxid szennyezés, tudatta a levegőminőségéért felelős helyi hivatal. Még korábban jelezték, hogy nagyon magas a kén-dioxid szennyezés, ezért a lakosság ne végezzen a szabadban intenzív testmozgást. A veszély mostanra elhárult.
A római bíróság döntése alapján 126 szakszervezeti tagot vissza kell vennie a Fiat-nak.- Európa Best Of
2012-11-28 09:47
A római bíróság döntése alapján 126 szakszervezeti tagot vissza kell vennie a Fiat-nak. A lépés jól mutatja, hogy nem olyan könnyű megvalósítani a leépítéseket, amely így extra kockázatokat hordoz magában. Ugyanakkor továbbra is az USA piac a Fiat menedéke. A Chrysler megerősítette, hogy a Fiat Ducato-n alapuló új Van a jövő év harmadik negyedévében debütálhat a piacon. Ráadásul az e heti los angeles-i autó show-n mutatja be a Fiat az „500e”-t az új Fiat 500-asból kialakított első, teljesen elektromos autóját, amelyet az amerikai piacra szán. Az elektromos kocsi 42 százalékkal nagyobb térrel rendelkezik belül, mint a hagyományos 500-as. Az elektromos motor 111 lóerős (bivaly egy ilyen kis kocsihoz), és 80 mérföldet, mintegy 130 kilométert tud megtenni egy töltéssel, amely mintegy 4 órát vesz igénybe a 240 voltos hálózatról. Ettől nem jöttünk izgalomba, de a hibrid verzió 160 lóerős 1,4 literes motorjával már igazán izgalmas opciónak hangzik. Valószínűleg ez a kocsi sem az alacsony jövedelmű vevőket fogja megcélozni. A Chrysler jövőre kezdi meg az elektromos kocsik értékesítést, először Kaliforniában.
Annak ellenére, hogy esnek a gépjármű értékesítések Európában, s az európai autógyártók jelentős része szenved, a kötvénykibocsátás, mintegy háromszorosára 29 Mrd dollárra növekedett a tavalyi 11 Mrd dollárról. Az ok egyszerű. Tavaly az átlagos kamat, amit a gyártóknak fizetniük kellet 3,2 százalékra rúgott, míg idén 1,43 százalékos hozammal tudnak friss hitelhez jutni. Persze az élenjáró kibocsátók a nagy autógyártók, pl. a BMW. Ráadásul jövőre 41 milliárd dollárnyi hitel jár le, vagyis meg van az oka a hitelfelvételi kedvnek. Hiszen érdemes előre megújítani a hiteleket, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen kimenni a piacra, drága kondíciókkal.
A Nokia bezárja a Bruchsalban működő gyárát, és 650 alkalmazottat kényszerül elbocsátani. A közlemény szerint az ott előállított termékek nem részei többé az alap tevékenységnek. A Bruchsalban található gyár a Nokia-Siemens Network nevű közös vállalathoz tartozik. Ennél a leányvállalatnál egy jelentős átszervezés van folyamatban, amelynek során leépítik a hálózat építéshez és hálózatfejlesztéshez nem közvetlenül kapcsolódó tevékenységeket.
Közben a Lumia eladásai jól állnak, a készletek kifogytak az AT&T-nél, és az Amazon.com-on is csak 1-2 hét várakozási idő után lehet megkapni a fekete Lumia 920-ast.
A Sueddeutsche Zeitung szerint a ThyssenKrupp-nak már 12 milliárd euró veszteséget hozott két üzemének eladása, 2-4 milliárd eurót kaphat a vállalat gyáranként, de az eladások elhúzódhatnak.
A Deutsche Bank tartásra minősítette vissza a ThyssenKruppot. A célár 18 euró.
A Sogefi visszalépett a ThyssenKrupp egységének megvásárlásától, a Federn Auto-t májustól próbálják értékesíteni. A Federn-nek 2800 alkalmazottja van és Németországban, Brazíliában és Kínában is vannak gyárai.
A Deutsche Bank volt vezérigazgatója Josef Ackermann erősen kritizálja utódját Anshu Jaint, mert a menedzser nem vesz részt a Libor botránnyal kapcsolatos parlamenti bizottsági meghallgatáson.
A HSBC egyik leányvállalata beperelte a Deutsche Bankot. A per oka egy jelzálogokból összeállított értékpapír, ahol 1500 jelzálogból 320 esetben hiányos volt a hitelbírálat és kiderült, hogy az ügyfelek nem a valóságnak megfelelő adatokat adtak meg. A per tárgya valószínűleg az lesz, hogy a Deutsche Bank tudott-e arról, hogy sok esetben hiányos a hitelbírálat az általa értékesített portfolió esetében.
A gyanú szerint több nagybankkal együttvéve a Deutsche Bank is 2005-2009 között manipulálta a Libor, illetve az Euribor kamatlábakat azért, hogy a kedvezőbb számítással csökkenthesse költségeit.
A HSBC megemelte az Unicredit célárát 3,21-ről 3,26 euróra.
A Morgan Stanley megemelte a Total célárát 39,6-ról 41,5 euróra. A minősítés továbbra is egyenlő súlyozású.
A Total kenyai leányvállalata 780 millió eurót értékesített az elmúlt 9 hónapban, ezzel 243,6 millió Shilling (2.19 millió euró) veszteséget realizáltak.
A Total elefántcsontparti leányvállalatának a 9 hónapos bevétele 187 milliárd CFA frank (284 millió euró) volt, ez 88%-os növekedést jelent.
Az E.ON-nak kártérítést kell fizetnie a túlszámlázott ügyfeleinek, a tévedés 94 ezer brit ügyfelet érint. A társaság 1.7 millió font (600 millió forint) kompenzációt fizet, aminek részvényenkénti hatása marginális.
A Banco Bilbao értékesítette a mexikói nyugdíjalapját egy helyi vásárló számára. A tranzakció érint egy állami ügynökséget is. A tranzakció teljes értéke 1,6 milliárd dollár (1,23 milliárd dollár euró). A tranzakcióból befolyó pénzből a bank tőkehelyzetét és a lakossági-banki üzletágát kívánja fejleszteni a bank. A tranzakció részvényenkénti értéke 22 euró cent.
Az ArcelorMittal Temirtau a cég kazahszáni leányvállalata bejelentette, hogy novembertől 230 ezer tonna acélterméket fog szállítani és ezzel 22%-al túltesz az októberi teljesítményen. Az éves adatok októberig 15%-al csökkentek az előző év azonos időszakához képest.
Az ArcelorMittal elmondta a szakszervezeteinek, hogy nem számít javulásra 2013-ra. Európában a fémek iránti kereslet tovább csökken, így valószínű, hogy az egyik kohótól megválnak abból a kettőből, amelyek Dunkirk-ban vannak. Ezek a hírek továbbra is negatívak a cég jövőjére, s így árfolyamára nézve is.
A Banco Bilbao és három másik bank is vételi ajánlatot tett a Banco Valenciára, az ajánlatok egyelőre nem ismertek. A
Banco Santander megvizsgálta a lehetőséget, de végül nem tett felvásárlási ajánlatot.
Megszólalt a Banco Santander vezérigazgatója, és elmondta, hogy a brit egységet 2014-2015-ben tőzsdére vinnék. Növekedést Németországban és az USA-ban vár a cég. Az elkövetkező két negyedévben a spanyol gazdaság nehéz időszaknak néz elébe. Szerinte Spanyolországnak segítségért kéne folyamodnia az EMU-hoz, de a cégeknek nincs szükségük a spanyol kormány segítségére. A híreknek szerintünk nincs hatása az árfolyamra.
A BASF 842 millió dollárt fizet a norvég Pronováért, 12,50 norvég koronát ajánlva részvényenként, ami 4,2%-kal jobb a tegnapi záró árhoz képest. A norvég vállalat főleg egészségügyi zsírsavak (Omega-3) előállítására szakosodott. Az ajánlat 24%-kal meghaladja az elmúlt 6 hónap átlagárát.
A Bayer nem fogja megemelni a Schiff Nutrition-ra tett ajánlatát, így valószínűleg nem fogja azt felvásárolni. A cég korábban 34 dolláros ajánlatott tett, melyet egy konkurens vállalat 42 dolláros ajánlattal viszonzott. A Bayer nem kíván felvásárlási versenybe bocsátkozni, ezért bejelentették nem kívánnak újabb, magasabb ajánlattal ringbe szállni.
A Daimler csoporthoz tartozó Mercedes 2014-ben olyan új S modellt tervez bemutatni, ami önmagát kormányozza, ezzel nagyrészt önmagát irányítaná az autó. A Mercedes reméli, hogy ez lehetne az első önmagát irányító autó, ezzel pedig lényegesen beelőzhetné a versenytársakat. Meglátásunk szerint a legnagyobb kérdés a termék fogadtatását illetően, hogy készen fog-e rá állni a piac, hogy önmagukat irányító autókat vásároljanak a fogyasztók.
A Daimler 125 millió dollár értékben bocsátott ki 2015-ben lejáró, 2%-os kamatozású kötvényeket. A kibocsátásra diszkonttal, a névérték 99,622%-án került sor, vagyis a kötvények hozama némileg meghaladja a 2%-ot.
A Deutsche Bank társelnöke szerint a pénzügyi válság után szigorúbb tőkeszabályozást vezetnek be, aminek eredményeként csak kevesebb, ugyanakkor nagyobb és szilárdabb bank fog életben maradni.
A Deutsche Bank jelentős méretű, 500 főt érintő létszámleépítésre készül az Oppenheim nevű vagyonkezeléssel foglalkozó üzletágánál. A leépítés a Deutsche Bank teljes alkalmazotti állományának fél százalékát érinti.
Az E.ON lekerült a legkevésbé preferált vállalatok listájáról a Citi-nél.
A Fiat új év végi leállási tervet jelentett be. Ennek értelmében az összes olaszországi gyárát egy hétre bezárják, ami az eredetinél nagyobb mértékű leállást jelent. Bár nem közölték a pontos okot, de gyanítjuk, hogy a gyenge európai kereslet miatt van rá szükség.
Az UBS semlegesre minősítette le a Fiat-ot.
A Here Maps, a Nokia új térképszolgáltatása a következő hónapokban jelenik meg az IOS 6-os és Androidos készülékekre, az alkalmazás a jelenlegi információk szerint ingyenes lesz. Várhatóan 2013 első negyedévében kihoznak egy fejlesztői felületet is.
A Siemens első női vezérigazgatója, Barbara Kux elhagyja a vállalatot. Kux 2008 novemberétől dolgozott a cégnél.
A Deutsche Bank tartásról eladásra minősítette a Siemens-t.
A Telefonica 200 millió eurós, 6 éves kötvény kibocsátását tervezi. Ez csepp a tengerben az 54 milliárd eurós adóssághoz képest, vagyis az árfolyamra sincs hatása.
BASF
A BASF bejelentette, hogy Texas-ban egy új üzemet épít fel, ahol emulziós polimereket fognak előállítani. Az üzemet Freeport-ban fogják építeni, és 25 embernek biztosít majd munkát, a termelés 2014 közepén indulhat. Az új üzem különböző bevonatokat, ragasztókat, és a papíripar valamint az építőipar számára fog alapanyagokat gyártani.
Bayer
A kínai kereskedelmi minisztérium tegnap bejelentette, hogy a dömpingellenes intézkedés részeként az importőröknek kötelező lesz letétet elhelyezni, ha a kínai piacon szeretnék forgalmazni terméküket. A Bayer-re 19,2%-os letéti arányt állapítottak meg, ez a korlátozás enyhén negatív a cégre nézve.
E-ON
Reggel 7:30-kor tette közzé harmadik negyedéves eredményét az E-ON. A társaság megerősítette 2012-es eredményvárakozásait. 2012 év végére az EBITDA 10,4 és 11 milliárd euró között alakulhat, míg adózott eredményre 4,1-4,5 milliárd euró közötti értéket vár a társaság. Egyúttal azt is bejelentették, hogy a bizonytalan környezet miatt 2013-as eredményvárakozásokat nem fogalmaznak meg, azok hivatalosan jelenleg felülvizsgálat alatt vannak, ami nem feltétlenül jó jel. Az eddigi 2013-as várakozásokat az iparági kockázatok, illetve amiatt, hogy a gáztüzelésű erőművek nem termelnek pénzt, a társaság valószínűleg nem fogja tudni elérni.
Az E-ON 9 hónapos EBITDA-ja kismértékben meghaladta a várakozásokat: 8,8 milliárd euró lett a várt 8,44 milliárddal szemben. Az adózott eredmény pedig 4,04 milliárd lett a várt 3,53 milliárd helyett.
Az E-ON-t alulsúlyozásra javasolja a HSBC.
Fiat
Megszületett a bírósági döntés a Fiat és a Chrysler közötti felvásárlási ügyben. Korábban a Fiat és a Chrysler munkavállalói között nem született megállapodás, ugyanis a munkavállalókhoz kötődő alapnak a Fiat a legutóbbi felvásárlási árat (amikor a Fiat a csőd szélén álló Chryslerben szerzett részesedést) ajánlotta ez alkalommal is. A bírósági döntés értelmében az eredeti 139,7 millió dollár helyett a minimális vételár 342 millió dollár lehet. A Fiat számára természetesen negatív, hogy csak magasabb áron tud majd részesedést vásárolni a Chryslerben, de valószínűleg a Fiatot sem érte meglepetésként, hogy jóval a 140 millió dolláros ajánlat fölötti vételárat szabott meg minimumként a bíróság.
Lufthansa
A Lufthansa-nak sikerült év/év alapon 2,7%-kal tovább növelnie az utasforgalmat októberben. A repült kilométerek száma 0,8%-kal csökkent, ennek eredményeként a repülőgépek kihasználtsága emelkedett. A teherfuvarozási üzletág továbbra is a tavalyinál gyengébb teljesítményt nyújt. A szállított áruk mennyisége 7,6%-kal csökkent, ugyanakkor a kihasználtság itt is növekedést mutatott.
Siemens
A Commerzbank az eddigi felhalmozásról tartásra csökkentette a Siemens részvényeinek besorolását. A hat hónapos célár 83 euró.
UniCredit
A mai nap folyamán fogja publikálni negyedéves gyorsjelentését az UniCredit, azonban egyelőre ez még nem jelent meg.
Az Olasz Nemzeti Bank véleménye szerint a nem teljesítő hitelek aránya 2013 közepéig növekedhet.
Jelentett többek között a Lufthansa és a Total is - Európa Best Of
ArcelorMittal
Az ArcelerolMittal jelentős mértékben csökkenő eredményről számolt be, melynek okai a csökkenő ázsiai kereslet és a továbbra is alacsony ár. Az EBITDA nagysága az előző évi 2,41 milliárd dollárról 1,34 milliárd dollárra csökkent.
Banco Bilbao
A Banco Bilbao a várttól és az előző évi teljesítménytől is jócskán elmaradó negyedéves eredményt publikált ma reggel. 146 millió eurós eredménye jócskán elmaradt a 186,4 milliós várakozástól és a tavalyi 804 milliós eredménytől is. A BBVA rossz hiteleinek állománya 8,2%-ra emelkedett Spanyolországban, míg ingatlanfejlesztőkkel szembeni nem teljesítő kitettségei 14,1 százalékponttal 42,2%-ra emelkedtek. A vállalat rossz eredményéért egy jelentős mértékű leírás tehető felelőssé.
BNP Paribas
A BNP Paribas lekerült a Goldman konvencionális vételi listájáról. De továbbra is, egyedüli bankként a Goldmannál, vételi minősítésen tartják.
Deutsche Bank
A BNP Paribas érdekeltségébe tartozó Exane 17%-al, 38,9 euróra növelte a Deutsche Bank célárát, semleges minősítéssel.
E-ON
Az E-ON 223,6 millió dollárt kap a texasi szélerőművek finanszírozására. A befektetők, beleértve a JPMorgant és a Wells Fargo-t 167 millió dollár saját tőkével járultak hozzá a 203 megawattos erőmű működéséhez, és további 56 millió dollárról kötelezték el magukat.
Fiat
Növekvő értékesítésekről számolt be a Fiat, az árbevétel meghaladta a várakozásokat, azonban az egy részvényre jutó eredmény nagysága 12%-kal maradt el a várakozásoktól. Az előző évhez viszonyított értékesítés csak a Chryslernek köszönhetően tudott növekedni.
Az árbevétel elsősorban az úgynevezett NAFTA országokban (USA, Kanada, Mexikó) emelkedett jelentősen. Az előző évihez képest a harmadik negyedévben 33%-os növekedés volt tapasztalható, ami főleg a Chrysler értékesítéseinek volt köszönhető. Az európai piacnak sikerült még a tavalyi árbevételt is alulmúlnia. Az előző év harmadik negyedévével összehasonlítva látható, hogy az EBIT mértéke kismértékben emelkedett, de az európai veszteség nagysága több mint másfélszeresére nőtt.
A NAFTA piacokon tapasztalt jelentős EBIT emelkedés nagyrészt a magasabb értékesítési volumennek köszönhető, de jelentősen hozzájárult az értékesítési ár emelkedése is.
Az európai piacokon az értékesítés volumene a csökkenő árak ellenére is visszaesést mutatott.
Továbbra is jól teljesített azonban a luxusszegmenst képviselő Ferrari és Maserati. Az ezeken elért profit adta a csoportszintű EBIT 10%-át. A gépjárművek nagy részét az USA-ban értékesítik, ez a Ferrarik esetében 32%-ot, míg a Maseratik esetében 44%-ot jelent.
A jövőbeli kilátásokkal kapcsolatban a társaság kifejtette, hogy nem várja a trendek alapvető megfordulását, vagyis gyengélkedő európai keresletre, ugyanakkor erős amerikai és ázsiai keresletre számít.
Az idei évvel kapcsolatban elmondták, hogy az eredetileg kitűzött profitsáv alsó széle tűnik elérhetőnek.
A Mediobanca felülteljesítőről semlegesre minősítette le a Fiatot, mivel a hozam/kockázatot nem találják vonzónak. A célár 4,7 euró.
A Natixis is leminősítette a Fiatot: semlegesről csökkenőre.
A Morgan Stanley továbbra is alulteljesítőnek minősíti a Fiatot, mivel nem valószínű, hogy a cég nettó adóssága 2015-ig csökkenhet. A célárat 3,5 euróra csökkentették 3,9-ről.
A Bernstein szerint a Chrysler pozíciójának megszilárdítása elengedhetetlen a Fiat szempontjából, és az eszközök értékesítése szükséges lenne a jelenlegi adósság szint mellett. A célár 5 euró és továbbra is felülteljesítőre értékelik a Fiatot.
Az olasz kormány további tárgyalásokat kezdeményez a Fiattal, mivel nem elégedettek az autógyártó stratégiájával és szerintük az nem biztosítja az olasz gyárak teljes mértékű foglalkoztatottságát.
Linde
A Morgan Stanley újra egyenlő súlyozásúra minősíti a Linde-t, a célár 135 euró.
Lufthansa
A várakozásoknál közel 100%-kal jobb harmadik negyedéves eredményt publikált a Lufthansa, az egy részvényre jutó profit 69 cent helyett 1,37 euró lett, ami a tavalyi eredményhez képest 30%-os bővülés. Az árbevétel megfelelt az elemzői várakozásoknak: 8,3 milliárd euró lett, ez 6,2%-os növekedés a bázishoz képest. Az elmúlt három hónapban 29,5 millió utas repült a Lufthansa járatain, ez 2,6%-kal magasabb a tavalyi értéknél, a járatok kihasználtsága is javult, 1,3 százalékponttal 83,4%-ra emelkedett. A járatok száma 276,7 ezerről 274,4 ezerre csökkent, a jó eredmény a költségcsökkentési programnak köszönhető. A 2015-ig tartó programot megerősítette a cég, ami 1,5 milliárd eurós költségmegtakarítást jelent.
ThyssenKrupp
A ThyssenKrupp erősítené jelenlétét Ázsia csendes-óceáni térségében. Egy alacsony sűrűségű ammónium-nitrát üzem építésére nyertek szerződést, az előállított különböző termékeket építőipari és bányászati iparágban használják világszerte. A vietnámi gyár várhatóan 2015-re lesz üzemkész, és naponta 625 tonna kapacitású lesz. A szerződés értéke 200 millió dollár.
A ThyssenKrupp 4%-os csökkenést ért el október 29-én, a Steel America elhúzódó eladása miatt. A vezérigazgató külön szeretné értékesíteni az acélhengerműveket 7 milliárd euró értéken, de a kereskedők szerint ez az ár ésszerűtlen.
Total
Ma publikálta vártnál jobb negyedéves gyorsjelentését a Total is. A francia olajipari vállalat részvényenkénti eredménye csaknem 8%-kal haladta meg az elemzői várakozásokat. A vállalat 3,3 milliárd eurós eredményt publikált, szemben az elemzői várakozásokkal, mely nem érte el a 3,1 milliárd eurót. A publikált eredmény 20%-kal haladja meg az előző év azonos időszakának eredményét. Az eredmény növekedése mögött elsősorban a finomítói marzsok emelkedése áll. Az eredmény annak ellenére lett ennyire pozitív, hogy az Elgin platformot földgáz szivárgás miatt le kellett állítani és újraindítása csak év végére várható.
A szénhidrogén kitermelés mértéke 2%-ot csökkent, melyet részben ellensúlyozni tudott a szénhidrogének 1%-os áremelkedése.
A Total 2013 és 2014 között négy új fúrótornyot hozna létre Angolában.
A gyorsjelentésből az is kiderült, hogy év közben a Total értékesítette a Sanofiban meglévő érdekeltségét.
A vártnál sokkal jobb eredményt közölt a Deutsche Bank - Európa Best Of
Banco Santander
Az RBS Capital 5,1 euróról 4,6 euróra csökkentette a Banco Santander célárfolyamát.
Bayer
A Bayer ma publikálta negyedéves jelentését, amely jelentősen, 5%-kal meghaladta a korrigált EPS várakozásokat. Az eredmény az előző negyedévhez képest 7%-kal emelkedett, vagyis a várt 2%-os növekedést jelentősen felülmúlta a társaság által közzétett eredmény.
Az árbevétel 11,5%-os növekedést mutatott, ennek komponensekre történő bontásakor látható, hogy 5% a volumen hatás, +0,6% az áremelkedés hatása, +6,5% a deviza hatás, de 0,5%-kal visszavetette a növekedést az értékesített termékek összetételének megváltozása.
Jelentősen növekedett az árbevétel az egészségügyi szegmensben. A Bayer mindegyik gyógyszerének esetében emelkedett az árbevétel, azonban a devizahatások ezt némileg csökkentették.
A vetőmagokkal foglalkozó (cropScience) üzletág is jól teljesített Árbevételben jelentősen meghaladta a várakozásokat, azonban EBITDA szinten már kissé elmaradt attól.
Az anyagtudományokkal foglalkozó üzletág a várakozásoknak megfelelő eredményt publikált.
Az egészségüggyel és az anyagtudományokkal foglakozó üzletág esetében is továbbra is Európa számít a fő piacnak, de dinamikusan növekszik Észak-Amerika és Ázsia is. A vetőmagokkal foglalkozó üzletágban továbbra is Latin-Amerika, Afrika és a Közel-Kelet számít a fő piacnak.
A Bayer ma jelentette be, hogy 1,1 milliárd dollárért (0,85 milliárd euró) megvásárolja a Schiff Nutrition vitamingyártó vállalatot a piacon tapasztalt gyors növekedés miatt. A vételárat a vállalat készpénzben fizeti ki, annak részvényenkénti értéke 1 euró. A lépés hatására a vállalat készpénz állománya jelentősen csökken.
BMW
A BMW és a szakszervezetek még szeptemberben megállapodtak a rugalmas foglalkoztatás lehetőségéről, azonban az erről szóló dokumentumot csak most hozták nyilvánosságra. A megállapodás lehetővé teszi a műszakok rövidítését, vagy éppen törlését is. A BMW kijelentette, hogy a megállapodásban biztosított lehetőségek alkalmazására jelenleg nincs szükség, ugyanis nagyon jók a társaság értékesítési adatai.
Deutsche Bank
A Deutsche Bank is ma publikálta negyedéves eredményét. Az egy részvényre jutó eredmény 23%-kal haladta meg a várakozásokat. Év/év alapon a növekedés még ennél is nagyobb, 42%. Az árbevétel tekintetében is 9%-kal múlta felül a várakozásokat és az előző évi eredményt is.
A kamatjellegű bevételek csökkentek, ugyanakkor ezt a nem kamatjellegű bevételek képesek voltak ellensúlyozni.
E-ON
A Hitachi vásárolja meg a két német közműszolgáltató, az E-ON és az RWE brit vállalatát, a Horizon Nuclear Power-t, 1,1 milliárd dollárért. A tranzakció a jövő hónapban zárul le. A brit cég eladását még márciusban hirdették meg, miután Németországban politikai döntés született, hogy a nukleáris áramtermelés súlyát fokozatosan nullára csökkentik.
Az E-ON bejelentette, hogy újonnan létrehozott szolgáltató egységében megállapodott a szakszervezetekkel a bér kérdéséről.
Fiat
AZ UBS megerősítette a Fiat vételi ajánlását.
Telefonica
A Telefonica német leányvállalatának részvénykibocsátásánál 5,5 és 5,6 euró közötti sávra szűkült a kibocsátási árfolyam a kezdeti 5,25-6,5-ös sávról, vagyis a jegyzés az eredetileg meghatározott sáv közepénél kisebb árfolyam mellett zárulhat. Ezzel a Telefonica összesen 1,45 milliárd euró forrást szerzett.
BÉTa Piaci Határozat új papírok!
BASF SE ORD részvény
BMW AG ORD részvény
BANCO SANTANDER S.A. részvény
COMMERZBANK AG ORD részvény
DEUTSCHE BANK AG ORD részvény
E.ON AG ORD részvény
NOKIA részvény
SIEMENS AG ORD részvény
THYSSENKRUPP AG ORD részvény
TOTAL részvény
Valamennyi fenti Értékpapír esetén teljesülnek a „Budapesti Értékt
Részvénytársaság Szabályzata a BÉTa Piac M
2.1. pontjában a Regisztráció feltételeként meghatározott követelmény
A Szabályzat 3.1. továbbá 11.1.b.) pontjai alapján az Értékpapír Regisztrációról a 2.1. pontban
meghatározott feltételek teljesítése esetén a Vezérigazgató határozattal dönt.
A fentiekre tekintettel a Vezérigazgató a rendelkez
Budapesti Értéktőzsde Zrt., 1364 Budapest, Pf. 24
T +36 1 429 6700, F +36 1 429 6800
info@bse.hu, www.bet.hu
Cégjegyzék szám: 01-10-044764, Társasági forma: Zrt.
A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Mű
Részvénytársaság Vezérigazgatójának
/BÉTa/2011. sz. határozata
zsde Zrt. Vezérigazgatója 2011. november 15. napjával az alábbi Értékpapírokat a
Piacra regisztrálja, ezzel egyben a BÉTa Piaci Értékpapírlistára felveszi:
Értékpapír ISIN kódja
Értékpapír tickerkódja
Értékpapír kereskedésének
pénzneme HUF
DE000BASF111 BASF
DE0005190003 BMW
ES0113900J37 SANTANDER
DE0008032004 COMMERZBANK
DE0005140008 DEUTSCHEBANK
DE000ENAG999 EON
FI0009000681 NOKIA
DE0007236101 SIEMENS
DE0007500001 THYSSENKRUPP
FR0000120271 TOTAL
Indokolás
Valamennyi fenti Értékpapír esetén teljesülnek a „Budapesti Értéktőzsde
Szabályzata a BÉTa Piac Működéséről” című szabályzat (továbbiakban: Szabályzat)
2.1. pontjában a Regisztráció feltételeként meghatározott követelmények.
A Szabályzat 3.1. továbbá 11.1.b.) pontjai alapján az Értékpapír Regisztrációról a 2.1. pontban
meghatározott feltételek teljesítése esetén a Vezérigazgató határozattal dönt.
A fentiekre tekintettel a Vezérigazgató a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.
Dr. Mohai György
vezérigazgató