Kulcsszavakban: backtest, indikátorok, adatok, algoritmusok, programozás, matematika és persze a kapott eredmények…, valamint minden más, ami érdekli az erre járókat.
Nagyon nehéz ügy. Olyan érzése van az embernek, mintha a komolyabb támadásoktól nem csak magukat, hanem egymást is megvédenék. Eddig mindig arról volt szó, hogy Orbánnak kell Gyurcsány, mint állandó ellenség, mint állandó fenyegetés, amire persze csak ő lehet az ellenszer. De én úgy érzem, hogy igazából Gyurcsánynak is pont ennyire kell Orbán. Ha Orbán egyszer csak "eltűnne", akkor lényegében az ellenzék is feloldódna a semmiben.
Gyurcsány nem lehet többé az ország vezetője. Az ellenzék számára is inkább nehezék. A sors fintora, hogy megpróbált kitörni a hazugságok hálójából, és abba bukott bele. A népnek kellenek a hazugságok, persze a legtöbben ezen felháborodnak, ha elolvassák. Pedig az elmúlt 30 év egyértelműen bebizonyította, ha a korábbi századok valakinek nem volt elég.
Azért lehetetlen, mert jelenleg nincs. Két karizmatikus politikus van ma: Orbán és Gyurcsány...és ezek egymást determinálják. Az egyik léte következik a másikéból...ezt a politikai trojkát pedig csak kívülről lehet megtörni...
Olyan még soha nem történt sehol. Magát nem fogja megszervezni a tömeg. Kell egy karizmatikus vezető, aki után megalakul egy komoly választói támogatás. Sajnos az jelenleg a kormányoldalon van. Ezt el kell ismerni, bármennyire is nehéz. Másrészt abban a politikai környezetben, ahol a karaktergyilkosságok napi szinten zajlanak, nagyon nehéz lesz. Nem véletlen, hogy a FIDESZ ennek fenntartásában érdekelt. Viktort jól körül bástyázták ( ez a kifejezés egyébként a sakkból van !!! ). Gyakorlatilag támadhatatlan. Új, hasonlóan erős karakter felépítése viszont szinte lehetetlen a mai magyar politikai sakktáblán.
Akkor tekintsünk a jelenlegi helyzetre, mint egy "megoldandó problémára". Tudunk-e, van-e lehetőségünk változtatni a rendszeren (politikai szempontból)? Ha igen tegyük meg!
Ha nem tudunk, akkor mik a főbb lehetőségek? 1. Hagyjuk itt az országot? Jelenleg nem tudnám ezt elképzelni. Azt hiszem, hogy amíg a "létezésemet" nem fenyegetik, addig nem is fogom. Mi a garancia, hogy Angliában, Németországban, az USA-ban jobb lesz a helyzetem? (Nyilván, ha most nagyon-nagyon gazdag vagyok, akkor ott sem lenne túl sok problémám. De ez esetben az itthoni helyzetet is jobbnak értékelném, mivel akkor a rendszer haszonélvezői közé tartoznék valószínűleg.) 2. Elfogadva azt, hogy egyéni szinten nem tudjuk megváltoztatni a rendszert, igyekezzünk kihozni a lehető legtöbbet a helyzetből. Ennek egyik útja, hogy elérjük azt a szintet (főként anyagilag), amikor már a politika hatása minimalizálódik az életünkre. Ennek is számtalan útja van: becsületes munka [muhahaha :D], lottó 5-ös (gratula a tegnapi nyertesnek), tőzsde, bankrablás, stb. Lehet választani. :)
10 éve tart, épp ezért jogosan feltételeztem, hogy eljutottunk már egy szintre és talán már nincs tovább. De úgy látszik tényleg ilyen a rendszer természete, nincs megállás, nincs semmiféle határ, nincs semmilyen korlát, íratlan vagy írott szabály, jogszabály sem számít.
Kettő lehetőség van csak: vagy van némi önkorrekcióra lehetőség (ez még nyomokban sem vehető észre), vagy az van, amit az első bekezdésben írtam. Mindenki szavazhat magában arról, hogy melyiket gondolja valóságnak.
Bármelyik is legyen, mindkettő ijesztő: az első éppen azért, mert még csak jelei sincsenek a konszolidációnak. Ha viszont a második érvényes, az azért félelmetes, mert akkor az igazán durva dolgok még előttünk állnak. Vannak persze gondolataink arról, hogy azért csak vannak határok, de emlékezzünk vissza sok dologra, amiről korábban azt mondtuk, hogy ezt már nem teszik meg, ezt már nem merik meglépni, aztán most meg, mint ha nem is lenne természetesebb, úgy épültek be ezek a mindennapjainkba. Már csak a nyílt erőszakkal való irányítás maradt, bár már sajnos vannak ennek is jelei.
Szóval én elég tragikusnak látom a helyzetet. Nem a kiszervezett "pár" milliárd miatt, hanem a precedens miatt, hogy ezt is lehet. Ilyen alapon holnap a "maradékot" is kiszervezik alapítványoknak, persze szigorúan közhasznú közcélokra. Akkor ez nem modern államosítás? Nem elég, hogy a közpénz elveszti közpénz jellegét, most már a magántulajdon is elveszíti magántulajdon jellegét és köztulajdonná válik, ami meg majd újra elveszíti köztulajdon jellegét...
10 éve tart az unortodoxia, nem lenne szabad, hogy a meglepetés erejével érjen. :) A MOL-lal kapcsolatban én nem látom tragikusnak a helyzetet. PMÁP körüli hozamot fizet osztaléknak és az árfolyamban is van növekedési potenciál. (Tartom, hogy a 3052-őt megcsinálják így vagy úgy.) A boldogabb élet egy feltétele pedig nem a kevesebb BÉT, hanem a kevesebb fórumozás. :D [Korábban a MOL topikkal naprakész voltam, de mára feladtam. Túl sok már nekem az ottani szájtépés, ráadásul bele-beleolvasgatva csak elvétve szórakoztatóak a hozzászólások, mindenki be van feszülve ezerrel. :)]
Most már egyre jobban látom, hogy a hosszú élet, vagy ahogy írtad, a boldog öregkor egyik titka a kevesebb Bét. :)
Pár éve ezt már drasztikusan lecsökkentettem, de azért csak vissza-vissza mászok, meg hát egy elég komoly Mol csomagot tartok. De most komoly dilemmában vagyok. Na nem azért, mert veszteséges lenne számomra a Mol kereskedése, tartása, de egyre kevésbé tetszik unortodoxia.
Érdekesség viszont, hogy visszanéztem Otp-s pályafutásomat, és az bizony éppen csak nullás. Ott nem találom a "fogást".
Sakkozni jó lenne, de már évek óta én sem űzöm aktívan. Sőt. lassan már ott tartok, hogy az életem nagyobb része az, amikor nem játszottam, mint amikor játszottam. Majd egyszer. :)
Sajnos csak nagyon alapszinten, a lépéseket ismerem csak. Aki egy kicsit is gyakorlott, képzett, az simán megver. Volt/van ambíció, hogy belemélyedjek, csak hát nem szántam rá időt. Ha megérem a boldog öregkort és nem megy el az eszem, akkor az egyik tervem a több sakkozás. :D
Dehogynem, amint az oreg uzsoras visszavonul, dobrogi mar viszi is a koronaekszert, amennyiben jovore hatalmon maradnak, am addig meg van benne ero felfele. Az oreg Cs. nem hulye, nem fog olyan bankot venni, amiben nincs potencial... Nem 5 eves idotavban utaltam a OTP emelkedesere, hanem par honapos idointervallumban. Egyet azert nem art tudni, azert a zold szorny tulajdonosi szerkezete picit mas, mint a MOL vagy Richter, azt kiszervezni az alapitvanyokba picit macerasabb.
Szerinted OTP-hez nem mernek nyúlni? Én nagy tétet nem tennék fel rá! Az üzbég buli is erősen politika szagú. Kimenetele pedig erősen kockázatos. Bár az nem azonnal jelentkezik. De jöhetnek meglepetések Richternél, OTP-nél is. Semmi, és senki nem szent. A magyar cégeknek egyszrűen megkerülhetetlen az alkalmazkodás a politikai akarathoz. Ez az ára a NER-nek.
Minden kolleganak boldog nyulat! OTP hozta a vartat, nagyon ugy tunik, hogy a MOL eladasok OTP vetelt generaltak...viszont ami meglepo, hogy a Richter egyelore tartja magat, pedig ott is van nemi alapitvanyi erdekeltseg. Tegnap vettem egy kis ajrot dollar elleneben, 1,19 feletti celarral, meglatjuk...a stop 1, 1690.
Backtest és ami mögötte van