Semmi mozgás a walliszposvány táján . Ahogy a több éves átverés diktálja :-))) Bár a ffel elemzés 130at vetít(ett) előre ( csak a határidő XD ) ,mégis sehol semmi , mert ez wallisz ! Én , ha lenne olyan 226os rajtszámom , (ami nincs és nem is volt ! ) higíthatsám ezt a fost még vagy 10 évig XDDD
Hála istennek nem veszik a wallisznyomdaselejtet ,így kevesebb csalódást okozva az esetleges új beülők számára . Kivezetik remélem mihamarabb a bét szégyenpapírját :-))
Siratóénekhez nincs apropo. A kisbüfik legfeljebb a saját AW-ba fektetett és cirka másfél éve beragasztott tőkéjüket sirathatják, a cégnek semmi baja. Sőt, ami azt illeti, Veres úr köszöni szépen, a tavalyi évben picit több mint egymrd forinttal nőtt a vagyona. Mármint heti átlagban. Az AW árfolyama nagyon távol áll a jó sztoritól. Gyakorlatilag bármi jobb volt tavaly mint ez. Ha valaki tavaly azt mondja nekem hogy vegyek bitcoint $20k-ért, van benne potenciál, öt percig röhögtem volna. Majd jött Musk és gondolt egy merészet.
Érdektelen lett. Megszokhattuk, minden kispapír tetején van. Meg kell várni az 50%beesést. Nagy név kell bármelyikhez, hogy több ezer legyen. Ott van Mészi Konzum 200 ról 3300 opus 50 ről 806 ilyen mostanában nem lesz.
Érdektelen lett. Megszokhattuk, minden kispapír tetején van. Meg kell várni az 50%beesést. Nagy név kell bármelyikhez, hogy több ezer legyen. Ott van Mészi Konzum 200 ról 3300 opus 50 ről 806 ilyen mostanában nem lesz.
Felettébb szomorú , hogy ezt az infót a walliszOBIVAN játszóház hirdető totemoszlopán nem plakátolták ki ! Elmarasztalás jár az információ visszatartásáért ! Na , a dedó sem a régi XDDD
Inforádió, január 21, Üzleti Reggeli, Korányi G. Tamás szavai az AW-ról: riporter: Mi történik az AutoWallissal? Korányi G.: Autowallis.. ha nem is olyan ütemben, mint a bitcoin, de azért az elmúlt három hétben idén 25 százalékot erősödött, akárcsak az Alteo, a másik Wallis-érdekeltségű cég. Ez mindenképpen érdekes, hogy a Wallis átlagosan mind a kettőben ilyen 70 százalékos részesedése van, a zöldenergiával, energia-racionalizálással foglalkozó Alteo is fölment, most pedig az AutoWallis, ami sorra vásárolta az elmúlt hónapokban hol Szlovéniában hol Nyugat-Magyarországon az autókereskedéseket, megszerezte az Opel jogát Boszniában, Horvátországban és Szlovéniában és nagyon úgy néz ki - a vezetői nyilatkozatai alapján - hogy a 2019-es 65 mrd-os árbevétele után idén, tehát ugye két év múlva 230 mrd-os árbevételre számít. Feltéve persze hogy ha a járványon viszonylag hamar túl leszünk. Nyilván a nyeresége nem nő ilyen arányban, mert az autó-nagykereskedelemnek elég kicsi a haszonkulcsa, de akkor is az EBITDA is 6mrd forint lesz a cég becslése szerint és mindez 320 millió rv-re oszlik meg, tehát nem meglepő, hogy a december végi 85 forintról tegnap már 108-110 forintos szintig emelkedett, párhuzamosan azzal, hogy decemberben is tízmillió darabbal nőtt a kínálat, tegnap pedig további tizenhatmillió olyan rv-t vezettek be a tőzsdére, amelyeket 83 forintért még decemberben három nagy intézményi alapkezelő, többek között a Széchenyi Tőkealap jegyzett le. Ebből a legutóbbi 1.4 mrd-ból is akvizíciókat fog finanszírozni és bejelentették hogy idén egy nagyobb nyilvános kibocsátásra készülnek, ami a papír legnagyobb baját, a szűk likviditást fogja nyilván javítani.
Psszzttt! A prokosztóbohóc kalapból felugrik a varázsnyúl bob és bobek ( aw+wc, mind1xar ) fűteni kell a kazánt ,erre legjobb a nyomda szecska wallúzerticket XDDD Haj rá ,fel nem megy ! Tömés ,hurrá!
Mesemesemeskete...:-))) Kamuka oml(r)ósi csiribúcsiribá .... Ráértek még venni lesz böven 100 alatt ! Adóoptimalizáláson kívül csak .@ggtörlésre való XDD Akciós sikkasztásból visszavett autók újként értékesítésre várnak ! Walliszfanszekta+@gmail.com-ra várják az ajánlatokat XDDD
...valaki mondta ,hogy valaki hallotta azt hogy valaki látta .....XDDD Komoly ember lehet ,remélem az összes dohányt felrakja a nagytudású :-) Mizu aida64 klón?
Mégsem árfolyam-konszolidáció volt, csak egy kis speka felszúrás. A tizes könyvben összesen nincs 25k papír vételi oldalon. Pedig az előző évben a spekák messziről kerülték az AW-t. Ez a kör is csak egy botlás volt.. Nem is fárasztom magam, heti egy komment elég lesz erre a.. erre.
Az óvodai homokozó mellett láttam , hogy bohóc jelmezben awe csákóval rajzolgattak és licitáltal mókamimiék 100-130-150-500 ..kifekszek XDDD A nyomdaselejt Jubiluemi 2éves kiadását sikeresen terítették és 1éves jubiluemazonos ár megint:-)) A közös awnyűg és a kommunizmus között ,hogy soha nem lesz kézenfogható eredmény csak egy utópia XD Kamuwallisz hajjjrrráááá :-))
Nekem inkább úgy tűnik, hogy azok az AW-partnerek, akiket papírokkal fizettek ki, most kezdik előkészíteni az árfolyamot a várható (és érthető) értékesítési (értsd: öntési) hullámok előtt. Nyilván ők is szeretnének a lehető legtöbb pénzt kisajtolni az eladott papírokból és nem érdekük az árfolyam beszakítása (nem úgy mint az agyatlan 2019-es Ádámosi-féle Pump&Dump akció során..) Bár senki nem lát bele a jelenlegi kitörés mögötti folyamatokba, de érzésem szerint ebben az AW keze is vastagon benne van. Amiből mi kisbüfik (egy kis ritmusérzékkel) akár profitálhatunk is.
AutoWallis