Mirkóczki Ádám Jobbik-szóvívő közleményben reagált az M1-en elhangzottakra. "A Fidesz fékevesztett hatalmi tébolyában, maradék gátlását is elveszítve, Európában példátlan módon, az ellenzék legerősebb pártjának, a Jobbik betiltásának lehetőségét is belengette" - írta. "Aljas támadásaihoz ezúttal a közpénzekkel kitömött, a CÖF-höz hasonló álcivil Alapjogokért Központot hívta segítségül...Egyértelmű, hogy a Németh Szilárd-Molnár Zsolttal fémjelzett fideszes látszatviták révén tartja lélegeztetőgépen a szatellitellenzékét, míg az egyetlen tényleges kihívóját, a Jobbikot, diktatórikus eszközökkel támadja, '50-es évek óta nem alkalmazott koncepciós eljárásokat indít ellene" - közölte.
http://index.hu/belfold/2017/10/05/a_jobbik_beszunteteserol_beszelnek_a_kozteveben/
Gondolom, nyugodt vagy, mert te is tudod, hogy nem fog semmit megállapítani, semmilyen vizsgálat. Inkább nagyvonalúan oldja fel a hirdető céget a FIDESZ, ahol hirdetett, hogy közzé tehesse, hogy 2010-ben és 2014-ben melyik párt mennyiért vehetett nála helyet, és ez hogy aránylik az átlagos céges árhoz képest.
Persze tajekoztat. Allitsuk meg Brusszelt. Nagy tajekoztatas. Erdekes egy kormanynak se volt szuksege ilyen agymosasra kozpenzbol. Legalabb hulyenek ne nezzetek komolyan. Mert lehet par ember eleg hulye hogy elhidje par meg inkabb meggyozi magat pedig valahol tudja hogy mirol szol ez. A nagy kek "tajekoztatas" kampanyok semmi mas mint kozpenzen futtatott fidesz propaganda. Ahogy a konzultaciok se masok. Ha tenyleg konzultacio lenne ketoldalu lenne. Erdekelne az emberek problemai. Ez sima propaganda. Ha nem latod oszd be hogy ennyire buta vagy vagy ennyire becsapod magad.
Ezt akkor hogyan kell értelmezni? "Te azt írtad a fidesz kampányol. Én pedig azt,hogy a kormány." Nekem ebből az jön le (a magyar nyelvismeretem alapján), hogy Te az írod, a kormány kampányol. :)
"a Fidesz–KDNP több mint 743 millió forint értékben használt közterületi hirdetést. Az összeg önmagában annyi, mint amennyit a hivatalos közlönyben a pártszövetség a teljes kampányidőszakra kiadásként elszámolt" . Akkor egyeznek az adatok. Minden más pedig feltételezés. Legyen vizsgálat és majd kiderül.
Nem értem a problémádat. Te azt állítod, hogy a FIDESZ kampányol én cáfolom írom, hogy a kormány tájékoztat és te ezért megsértődsz? Csak a te és a veled azonos nézetet vallók véleménye lehet az igaz állítás?
Mivel nem olvastad a cikket, így idézem az ide vonatkozó részt belőle: "Azaz 2014 január óta egy párt senki mástól nem fogadhat el kampánytámogatást, csak a magyar állami költségvetéstől és a tagjaitól.
Ez az első pillantásra helyesnek látszó szabályozás nyilván azért született, hogy az ellenzéket ellehetetlenítse, nem gondolta volna a Fidesz, hogy rá is visszaüthet.
Azonban Simicska és Orbán csak a 2014-es választás után került éles konfliktusba, az akkori kampány költéseit még ugyancsak a Simicska-cégek intézték. Erről a milliárdos-üzletember még nem hozott nyilvánosságra nyilvánosságra adatokat, viszont valaki más igen.
A Kantar Media plakátpiaci auditja alapján 2014 tavaszán, február és április között a Fidesz–KDNP több mint 743 millió forint értékben használt közterületi hirdetést. Az összeg önmagában annyi, mint amennyit a hivatalos közlönyben a pártszövetség a teljes kampányidőszakra kiadásként elszámolt (pedig egy kampányban nyilván egyéb költések is vannak).
Tehát a Fidesz
vagy a plakátokon túli költésekre fogadott el tiltott pénzeket, esetleg nem pénzbeli támogatást valakitől,
vagy megint olcsóbban kapta a plakátokat a Simicska-cégektől.
Ismerve a párt és a mögötte álló pénzember nexusát, az utóbbi a valószínűbb. De
a Fidesz mind a 2 esetben tiltott kampánytámogatást fogadott el.
Az Állami Számvevőszéknek most már 1. a rendelkezésére áll egy független árbecslés, 2. a Jobbik megbüntetésével van precedens arra, hogy pártokat utólag meg lehet büntetni a hamis elszámolásért, tehát minden adott ahhoz, hogy a Fidesz-KDNP-t kötelezze arra, fizessenek be 740 milliót az államkasszába, majd vonjanak le tőlük még egyszer ugyanannyit.
Pont ugyanúgy, ahogy azt a Jobbikkal is tették."
Nehéz a KORMÁNYT és a kormánypártot szétválasztani. . Te azt írtad a fidesz kampányol. Én pedig azt,hogy a kormány. . Én úgy érzem,hogy a JOBBIK nagyon benézte azt a számára amúgy is értelmetlen plakátkampányt! Semmit sem hozott szavazatban inkább vitt. A trükk meg sokba fog kerülni.
Erről az ÁSZ azt írja: . A módosítást megelőzően a pártok szinte „bárkitől” fogadhattak el vagyoni hozzájárulást, így a jogi személyektől, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságoktól és magánszemélyektől is. A módosítás következtében azonban 2014. január 1-től tilos a jogi személyektől, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettől, más államtól, külföldi szervezettől és nem magyar állampolgár természetes személyektől származó vagyoni hozzájárulás elfogadása." Valahol azt olvastam,hogy vizsgálták a 2014-et. Várjuk a részleteket mivel van feljenetés.
A Jobbik beszüntetéséről beszélnek a köztévében
http://index.hu/belfold/2017/10/05/a_jobbik_beszunteteserol_beszelnek_a_kozteveben/