A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
A mai áldott napon megkérdezték a kormányt, milyen rendszer és megfontolások alapján költöttek megint milliárdokat külföldi stadionokra és hasonlókra? Erre azt a választ kapták, hogy kellemes karácsonyi ünnepeket.
"A gonosz birodalmában a rombolás lett az érték. Spirál ez, lefelé tart, mégsem vezet sehova – foglalja össze a magyar közéletet Lovasi András, aki Lackfi Jánossal közösen adott interjút a valasz.hu-nak. A költő szerint nem az Antikrisztus uralma alatt élünk, és nincs vége a demokráciának. „Én nem éltem meg tragédiának 2010-et. Úgy voltam vele, jó, nézzük meg akkor ezt. Voltak azért bennem kérdőjelek a kétharmad láttán. Kérdezgettem is egy fontos, beágyazott fideszes ismerősömet, hogy nem lesz-e ezzel gond. ’Vagyunk olyan okosak, hogy ne éljünk vissza vele.’ Ez volt a válasz. Pedig nem, nem olyan okosak.” – mondja Lovasi az interjúban.Ő úgy látja, a mai rendszer szerint a minden politika, és ápp ez a gond. „Elfogadom, hogy a magyar választók legnagyobb kisebbsége ezt a kormányt szeretné. Azt nem értem, miért ütközöm mindenhol beléjük és az általuk felállított játékszabályokba? Mi az a pedellusi düh, amellyel abba a nagyjából hárommillió emberbe, aki nem Fidesz-szavazó, folyamatosan sulykolják, hogy eltévelyedett korcs?"Lassan megszokjuk ezt is – folytatja Lovasi -, pedig a normális alapállás az lenne, hogy én, mint adófizető, követelhetem azokat a szolgáltatásokat az államtól, amelyekre most esélyem sincs. Objektív közszolgálat, független bíróságok, ügyészség. Például. De ezeket már nem is emlegeti senki, a kemény fideszesek sem állítják, hogy ezek léteznek. Csak éppen azt mondják, hogy jól van úgy, ahogy van. „És ez a végtelen primitív nyomasztás ezzel a migránsozással… Ma minden korábbinál élesebben látszik: a liberális demokrácia bizony még mindig a létező világok legjobbika.”Hangsúlyozza, a liberális demokrácia nem a liberális párt uralmát jelenti. Konzervatív, keresztény párt is kormányozhat liberális demokráciában, keménykezű vezető is. „Hurrá, ha az emberek többsége azt szavazza meg! Lényeg, hogy autokrácia olyanban nem tud kiépülni. Itt ki tudott. Egy rendszer, amelyben az emberi jóindulat, a szolidaritás, mindaz, ami a keresztény kultúrából nőtt ki, képtelen érvényesülni. A gonosz birodalmában a rombolás lett az érték. Spirál ez, lefelé tart, mégsem vezet sehova.” "
+ A legnagyobb probléma a magyar építőipar elmaradottsága. Még mindig téglát téglára rakva építkezünk, mint 1000 éve. Pedig ezt már a szocializmusban sikerült egyszer meghaladni.
Az info@ellenszel.hu postafiókba érkezett az alábbi levél egy középiskolai tanártól, aki azt kérte, névtelenül tegyem közzé a nyílt levelét, amit annak apropóján írt, hogy Bódis József oktatási államtitkár többek paradigmaváltást sürgetett az oktatásban – mint mondta, ennek a kulcsa az, ha olyanok választják a tanári hivatást, akik „nemcsak kereseti lehetőségnek tekintik a pedagógusi pályát”. "A harmincas éveimben járó, de már néhány osztályt elballagtató pedagógus vagyok. Szeretnék Önnek mesélni egy kicsit a mesés életemről, amit a pedagógus-pálya biztosít számomra.Jelenleg egy másfél szobás, téglaépítésű, vidéki lakásban élek egy megyeszékhelyen. Agglegény vagyok, így az életem még varázslatosabb, hiszen gyermekem még nincs, a párom nem kell ide-oda vinni, én magam pedig az otthonülős kategóriába sorolom magam, (már amikor hazaesek a suliból). Ennek több oka van.
Az egyik, hogy mire megírom a tanulókról a kötelező feljelentéseket az igazolatlan óráik után, és mire kijavítom a dolgozatokat, elkészítem a szakmámtól teljesen idegen adminisztrációs munkákat, már annyi idő van, hogy örülök, ha vacsorát tudok enni.
A másik ok, hogy bár nekem is vannak barátaim, ritkán adatik meg a lehetőség, hogy elmenjünk szórakozni ebből a mesés fizetésből, amiért ugye választottam a tanári pályát.
Már annak örülök, hogy egyáltalán azt megtehetem 30 év feletti létemre, hogy ne a szüleimmel éljek!192 ezer forint a nettó fizetésem. Ebből 90 ezer + rezsi az albérleti költségem. Rezsivel 110-113 ezer forintot szoktam fizetni fogyasztástól függően. Van egy áruhitelem a laptopomra és egy részletfizetésem a telefonomra. A kettő együtt 14 ezer forint. 5600Ft-ba kerül a havi bérlet, amit nem támogat az iskola. Kerekítve 60 ezer forintom marad meg a hónapban. Ez annyit tesz, hogy napi 2 ezer forintot költhetek ételre, tisztító- és kozmetikai szerekre, szórakozásra és élvezeti cikkekre.Ha Önnek ezek után van képe azt mondani, hogy a pénzért választottam a tanári pályát, kérem, próbálja ki Ön is, hogy ebből a varázslatos fizetésből él egy hónapig!Üdvözlettel,Egy tanár, aki csak a pénzért csinálja"
Kósa szerint: “a magyar ember iszákos ingyenélő” “Ez abból a tőből fakad, hogy legyen ingyen a sör, a pálinka, legyen minden ingyen, és ne is kelljen dolgozni semmit se, sőt még annál is kevesebbet”. A Fidesz frakcióvezetője az Alapjövedelem-javaslatát támadva iszákos ingyenélőnek állította be a magyarokat. L: Ki mint él úgy ítél! https://hirzona24.com/category/hirek/politika/
"Észtország egykor a vadkelet megtestesítője volt, mára a legkisebb szovjet utódállam a legkisebb skandináv állammá küzdötte fel magát. A közigazgatás szinte teljesen digitális, az észtek évek óta online szavaznak, vallják be az adót, írják át a kocsijukat. Az internet és az informatika jelentőségét ideje korán felismerték, náluk indult útjára a Skype, a Transerwise és a Taxify is. Közben Európa startupfővárosa lettek. Van 1,3 millió lakosuk, egy 400 ezer fős fővárosuk, ingyenes tömegközlekedésük Tallinnban és tengerpartjuk. Nincs más bajuk, mint az időjárás.Huszonhárom fiatal programozó csekkolt be november végén egy belvárosi spa hotelben Tallinnban. Többségük Indiából érkezett, de volt köztük amerikai, olasz, brazil, argentin, török és egy magyar szakember is. Őket mind egy észt állami toborzóügynökség választotta ki 5500 jelentkező közül. A Career Hunt 2018 elnevezésű programot augusztusban indította a Work in Estonia, hogy megpróbálja enyhíteni az ország egyre nyomasztóbb szakemberhiányát. Jelenleg hétezer IT-állás betöltetlen az országban és a becslések szerint ez a szám 2020-ra nyolc-kilencezerre nő majd. Akkorra összesen 37 ezer IT-szakember lesz az országban.Az országimázstúra alapgondolata az volt, hogy a kiválasztott jelölteknek megmutatják Tallinnt, állásinterjúkat és kényeztető programokat szerveznek nekik, hátha néhányuk úgy dönt, Észtországban fog dolgozni ezentúl. Korábban hasonlóval csak Új-Zéland próbálkozott."
Az online szavazást a fidesz is bevezethetné, nem kellene több órat várni a gyanusan elhúzódott eredményre.
"Átdolgozott, szokatlan szöveggel énekelt karácsonyi dalokat egy kórus még péntek este Budapesten, a Bazilika tövében megrendezett adventi vásáron. A Mennyből az angyal átdolgozása például úgy kezdődött, hogy Mikor a jegyző eljött hozzátok, rendőrök, rendőrök."
A magyar biztonságiőr egyből ugrik, ha valakik az utcán énekelnek. :))
Azért ez se semmi!! fel szeretném hívni erre a tételre a figyelmet: A "Határon túli célú költségvetési támogatások biztosításáról" című
kormányhatározat a miniszterelnök általános helyettese számára azonnali
feladatként írja elő, hogy az összesen megjelölt 32,8 milliárd forintnyi
támogatást támogatási előlegként fizesse ki az érintett szervezetek
számára a a Bethlen Gábor Alap bevonásával. A listán számos határon túli
kulturális és társadalmi szervezet szerepel, az egyik legnagyobb
kedvezményezett a Sapientia Alapítvány, amely összesen 7,6 milliárd
forintot kap két fél célra, de számos futballklub is kapott több
százmilliós, illetve milliárdos támogatást. L: "Repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg?
Ki tudja, hol áll meg, ki zsebét találja meg :))" http://propeller.hu/itthon/3391871-bo-72-milliardot-szort-ki-szenteste-elott-kormany?utm_source=hirstart.hu&utm_medium=referral
Ez a cikk is megerősíti, amit már régóta tudunk, hogy az amerikai újságíróknak lövésük sincs arról, hogy mi folyik Magyarországon, de még a térképen sem nagyon találják. Miféle faji tisztaság emlegetése? És ezért még fizetést is kap. A téves kritika többet árt, mint használ.
"milyen politikai rendszer irányítja" - nem lehet kérdés! Egy hisztis dackorszakban lévő ember, egy felelősség érzet nélküli, tudathasadásos pszichopata rendszere!
A Fidesz rendbeteszi az országot
link