A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében voltak olyan települések, ahol egy-egy épületbe több tucatnyi ukrán–magyar kettős állampolgársággal rendelkező nyugdíjast is bejelentettek, és egy államközi egyezmény miatt ők Magyarországon nyugdíjat is kapnak. A DK ennek az egyezménynek a felmondását is kéri a kormánytól. „Kíváncsiak vagyunk, hogy ezek a Magyarországon soha nem élő, soha nem dolgozó, adót soha sem fizető és többségében magyarul egy szót sem beszélő ukrán állampolgárok részesülnek-e abból a nyugdíjprémiumból, amit Orbán Viktor a nyugdíjasoknak ígért a 300 ezer forintos nyugdíjaik mellett”
Megkezdődött Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csalással vádolt feleségének, Sara Netanjahunak a pere... Sara Netanjahu ügyét a jeruzsálemi polgári bíróságon tárgyalják, ahol vasárnap megjelent vádlott társával, Ezra Szajdoffal, a miniszterelnöki hivatal rendezvényekért felelős volt igazgatóhelyettesével együtt. A rendőrség által begyűjtött bizonyítékok alapján csalás minősített esetével és hivatali visszaéléssel vádolják kettejüket, amelyet a miniszterelnöki rezidencián a vendéglői ételek megrendelésekor követtek el mintegy háromszázhatvanezer sékel, vagyis huszonnyolc millió forint értékben.... Az erre vonatkozó szabályozás szerint csak akkor lehet kintről ételeket rendelni a rezidencián, ha nem áll szakács alkalmazásban, és ezért a megrendelések érdekében takarítóként jelölték meg a valójában szakácsként dolgozó alkalmazottat. L: nincs ott pol péter vagy mi?:)))
Talán emlékszel rá, hogy amikor először megjelentél ezzel a névvel a fórumon, írtam neked, hogy ritka eset lehet, hogy valaki három hozzászólással lenullázza magát. (pedig elvileg a közműszolgáltatásokról volt szó). Na, azóta nálam bőven mínuszba kerültél, kb vazsival egy szintre. Ritka eset, hogy elolvasom a hsz-eiteket, még ritkább, hogy közvetlenül szóba állok veletek. Úgy vélem ehhez jogom van, azaz még felszólításra se reagálok hülyeségekre. :) További jó ámokfutást! Vigyázz a szellemi épségedre (és vazsi is)!
szépen adjál rá magyarázatot, hogy milyen jogon marasztalja el az EU azért orbánt, mert nem jár melegfelvonulásra a sargentini jelentés súlyosan tipor minden jogállami elvet, még vitának sem lenne helye, egyébként még nem is megalapozott
Rossz helyen keresed az elvtársakat. :) . Ők nem szavazták meg a Sargentini jelentést, azaz Orbánt támogatták. Korábban már idéztem: "A szélsőbaloldali GUE/NGL frakcióból például a
sztálinista Portugál Kommunista Párt képviselői az antikommunista Orbán
Viktort támogatták.
A párt amúgy EU-ellenes, esetleg ez lehet a közös pont. Még több
közös pont van a Fidesz és a cseh sztálinisták között, az ő képviselőik
nem csak EU-ellenességből, de a bevándorlás elutasítása miatt is
kiálltak Orbán mellett. A szocdemek között is akadt két orbánista: a
cseh Jan Keller és a bolgár Momcsil Nekov. Momcsil Nekovról amúgy azt
lehet tudni, hogy az Oroszország elleni szankciók éles kritikusa, és a
bolgár politikában erősen moszkovitának számít." . Szóval olvass néha valódi sajtótermékeket is, mert a propaganda lassan fel fog emészteni. :)
jajj már megint a tények :( tudom azokat nem szereted csak az a baj, hogy a lovasroham a károly körúton volt, a vízágyúzás a bajcsy-andrássy sarkon, a székház meg ezektől több, mint egy kilométerre található hogy jött ez össze a fejedben, hogy ezek összefüggenek? ráterelték a kedvenc államterroristáid a budaházy-féle gang-et a békés fidesz gyűlésre, ez történt egy nagy halom ártatlan embert kevertek bele az egészbe, de te nyomjad csak a kötelező MSZP székházban megfogalamzott pártpropagandát
igen, 56 meg ellenforradalom volt, az 1918as eseményeket pedig fasiszta történelemhamisítók a fehérterror pongyolázására és az első magyar munkásmozgalom emlkének tiprására hazudták a történelemkönyvekbe amikor dehogyisvandálok megtámadták a fidesz székházat akkor miért nem volt lovasroham meg vízágyú?
hát kb erről szól szálmon kérik rajta, hogy miért nem szélsőbalos politikát folytat ja, meg azt, hogy miért vonulgatnak gárdisták a cigánytelepen, érdekes, hogy ezért 2018ban kell elmarasztalni magyarországot, nem mondjuk 2006ban a rendőrattakal egyetemben érdekes nem?
A Fidesz rendbeteszi az országot
link