Remek negyedévet zárt a Nyomda, szép osztalék jöhet
Várakozásainkat meghaladó negyedévről számolt be az ANY Biztonsági Nyomda negyedik negyedéves gyorsjelentésében. A cég rekord exportbevételről számolt be, az egész tavalyi évet tekintve 11 százalékos volt a bővülés, így már a 9 milliárd forintot is meghaladta. Sokak számára a legérdekesebb az osztalékfizetés lehet, a társaság 84 forint kifizetését javasolja, amihez még hozzájöhet a saját részvények után fizetendő rész is (összesen 86,6 forint). Korábbi kereskedési ötletünk célszintjét elérte a papír, ugyanakkor a továbbra is rendkívül vonzó osztalékhozam (6,8%) miatt ötletünket egyelőre még nem zárjuk le, viszont veszteségvágó megbízásunkat feljebb húzzuk.
Stratégia: új stop-loss: 1120 forint (korábban: 1000 forint)
pro
Kétszámjegyű növekedés a főbb sorokon
Továbbra is kiemelkedő osztalékhozam
Rekord szinten az exportbevétel
contra
A nettó margin romlott negyedéves alapon
Pozitív meglepetést okozott a Nyomda negyedik negyedéve, sikerült felülmúlnia várakozásainkat egy részvényre jutó eredmény soron. A cég 84 forintos EPS-t ért el (várt: 82 forint), ami azt jelenti, hogy az osztalék is magasabb lehet a vártnál. A Nyomda 84 forintos osztalék kifizetését javasolja, amelyre még rájön a saját részvények után fizetett rész is, a teljes kifizetés összege így már 86,6 forint közelében lehet. Ez kimagaslónak mondható, 6,8 százalékos osztalékhozamot jelent, amit továbbra is igen vonzónak tartunk.
Szépen festenek a főbb sorok, a negyedik negyedév érdemi javulást hozott bevétel, illetve nettó eredmény soron is. A bevétel 22,4 százalékkal bővült 2015 utolsó negyedévéhez képest, míg az egész évet tekintve 17 százalékos volt a bővülés. Az is nagyon biztató, hogy az üzemi eredményhányad nagyon szépen javult, a nettó margin viszont egy kicsit visszaesett, de ez a korábbi ingatlanvásárláshoz kapcsolódó kamatfizetéssel magyarázható.
Jelentős megugrást lehet látni EBITDA soron is, a 12 havi gördülő EBITDA majdnem elérte a 3 milliárd forintot. Ebben az árbevétel növekedésén kívül nagy szerepet játszik az is, hogy az EBITDA margin tovább javult a korábbi szintekhez képest.
A gyorsjelentést összességében pozitívan értékeljük, hiszen a cég a jelenlegi alacsony hozamkörnyezetben is tudja tartani a kiemelkedő osztalékhozamot. A saját részvények nélküli, 84 forintos osztalék 6,6 százalékos hozamot jelentene a tegnapi záróárhoz képest, a saját részvények után járó kifizetéssel pedig 6,8 százalékos lehet a hozam. Ez némileg alacsonyabb, mint amihez korábban hozzászokhattunk, de ez leginkább az árfolyam kiváló teljesítményének tudható be, ami az elmúlt egy évben nagyjából 17 százalékot emelkedett.
Ezzel az emelkedéssel elérte befektetési ötletünk célszintjét is, ugyanakkor a kiemelkedő osztalékhozam miatt ötletünket továbbra sem zárjuk le. A stop-loss szintünket viszont a korábbi 1000 forintos szintről 1120 forintra húzzuk fel.
Erős éven van túl a Nyomda, a növekvő forgalom és a rekordméretű exportárbevétel egyaránt szerepet játszott abban, hogy a vállalat az árbevétel, az üzemi- és a nettó eredménysoron kétszámjegyű növekedést ért el. Az eredmények tükrében a menedzsment továbbra is optimista a jövőt illetően, a tavalyi eredmény terhére pedig 84 forintos osztalék kifizetését javasolja.
Megugrott az árbevétel: a Nyomda a negyedik negyedévben közel 6,5 milliárd forintos árbevételt ért el, ami közel 22 százalékos növekedést jelentett az előző év azonos időszakához képest. Ez elsősorban a kártyagyártás, megszemélyesítés (+37%) és a nyomtatványok (+31%) forgalomnövekedésének volt köszönhető. A teljes 2016-os évben a vállalat 24,9 milliárd forintos árbevételt ért el, amely 17 százalékos növekedést jelentett év/év alapon.
Erős évet zárt a Nyomda
Rekord exportárbevétel született: az exportárbevétel a negyedik negyedévben az előző év azonos időszakához képest közel 28 százalékkal nőtt, ezzel 41 százalékos exportarányt ért el a vállalat. Ebben szerepet játszott az is, hogy közel 45 százalékos növekedés volt a nyomtatványgyártás, megszemélyesítés adatfeldolgozás (legnagyobb súlyú szegmens) területén. A teljes évet figyelembe véve rekord méretű, több mint 9,2 milliárd forintos exportbevétel született, amely 11 százalékos növekedést jelentett 2015-höz képest. Ezzel az export 37 százalékos részarányt képviselt a cég teljes árbevételén belül.
Erős évet zárt a Nyomda
Az első negyedévben elszámolták az ingatlan-tranzakció hatását: az ingatlanokat birtokló ANY Ingatlanhasznosító Kft. üzletrészének vásárlása során negatív goodwill keletkezett, ezért a nettó eredmény egyszeri 126 millió Ft-tal növekedett. A különbözet oka, hogy a tulajdonszerzés időpontjában az ingatlanokat birtokló társaság üzletrészének vételára alacsonyabb volt, mint a kapcsolódó ingatlanok piaci értéke, így az IFRS szabályoknak megfelelő egyszeri bevétel elszámolására került sor.
Stabilan termelte a készpénzt a Nyomda: az alaptevékenység eredményességét jól tükröző EBITDA több mint 88 százalékkal nőtt 2015 negyedik negyedévéhez képest, így 820 millió forint fölé emelkedett. Az árbevétel arányos EBITDA 12,7 százalék volt. A 2016-os évet figyelembe véve a vállalat 2,97 milliárd forintos EBITDA-t ért el, míg a már említett ingatlan-tranzakció hatását figyelembe véve a korrigált konszolidált EBITDA 2,85 milliárd forint volt, amely 25 százalékos növekedést jelentett 2015-höz képest.
Erős évet zárt a Nyomda
Jót tett a forgalomnövekedés: az üzemi eredmény 413 millió forint volt a negyedik negyedévben, amely több mint 85 százalékos növekedést jelentett az előző év azonos időszakához képest. A teljes évet figyelembe véve a vállalat 1,97 milliárd forintos üzemi eredményt ért el, abban az esetben viszont, hogyha figyelembe vesszük - korrigáljuk azzal - az ingatlan-tranzakció hatását is, a Biztonsági Nyomda 1,84 milliárd forintos üzemi eredményt ért el, amely közel 35 százalékos növekedést jelentett 2015-höz képest.
A nettó eredmény több mint 233 millió forint volt a negyedik negyedévben, amely több mint 13 százalékos növekedést jelentett az egy évvel korábbi értékhez képest. Az egy részvényre jutó nyereség 16 forint volt a negyedik negyedévben, míg egy évvel korábban 14 forintot ért el a társaság. A kamat, adózás és kisebbségi részesedés, valamint a negatív goodwill bevételként való elszámolását követően a nettó eredmény 1,2 milliárd forint volt tavaly, amely 29 százalékos növekedést jelentett 2015-höz képest. Ez egyben azt is jelentette, hogy az egy részvényre jutó nyereség 84 forint volt 2016-ban.
Erős évet zárt a Nyomda
Rekord méretű exportbevétel mellett, minden soron kétszámjegyű növekedést értünk el. Fejlesztéseink iránya és termékportfóliónk összetétele újra bizonyított. Biztonsági és kártya termékeink, valamint üzleti nyomtatványaink a régióban vezető szerepet biztosítanak az ANY-csoportnak. Az igazgatóság az elmúlt évekhez hasonlóan újra arról döntött, hogy a megtermelt eredmény kifizethető osztalékként, így a közgyűlésnek részvényenként 84 forint osztalék kifizetését javasolja.
- fűzte hozzá a társaság jelentéséhez Zsámboki Gábor, az ANY Biztonsági Nyomda vezérigazgatója.
A Nyomda árfolyama 0,2 százalékot erősödött a múlt pénteki záróárához képest, így 1 265 forinton fejezte be a hétfői kereskedést. Ez egyben azt is jelentette, hogyha figyelembe vesszük a menedzsment által javasolt 84 forintos részvényenkénti osztalékot, illetve a saját részvényekre eső részt is figyelembe vesszük, akkor 86,63 forintos részvényenkénti osztalékot kapunk.
Ez pedig a hétfői záróárfolyammal számolva közel 6,85 százalékos osztalékhozamot jelent, amely a jelenlegi kamatkörnyezetben kifejezetten jónak mondható.
Q1-ben már sztem tényleg benne lesz a bankkártya átigazolás az Erstétől, most esett le, hogy 1 negyedévvel benéztem :P
Én is 86-87 HUF/részvényre számoltam az osztit. Ez alapján benne lehet az 1400 osztiig, szerintem.
Csak a telekomból bármikor el tudsz pattintani akár 100 millió forintnyi részvényt is egy nap alatt. Nyomdából meg 10-et is nehéz. Ezért van rajta diszkont.
Én amúgy nem várok nagy mozgást. Ez az osztalék nagyjából be van árazva. Tavaly ilyenkor 1100 körül volt a papír. Most 15%-al jobb eredmény született az 1265.
diverzifikáció végett van Telekom részvényem is, de a nyomda persze sokkal jobban hoz jelenleg. 84Ft mellett 1600+ Ft lenne a részvényárfolyam, ha a Telekomhoz hasonló osztalékhozam alapján számolnánk.
84Ft hm.... azt hiszem elégedettek lehetünk....ha elérjük a tavalyi hozam arányt akkor még van terünk némi emelkedésre.
Elnézve a Telekom 500-as szintjét és hozzá tartozó 25Ft-ot inkább maradok nyomda barátunknál. Csupán az a kérdés mit tartogat számunkra a q1....
Állami Nyomda