segitsetek, hol van ilyen nyilatkozata? Fel oraja keresek a neten,de semmit se talalok. Lehetseges,h. meg valsag elott tette az melessel kapcsolatos kijelenteset?
De én mást feltételeztem eddig róluk.
Hittem benne, bennük, hogy valóban nagy erős cég és részvény kívánnak lenni.
Foszlós, híg az egész mára- mindig közbejön valami a tervek végleges megvalósítására.
Hiába jönne bármilyen új akvi, a végkimenetele erősen szkeptikus. Így nehezebb építkezni.
Szinte semmi mozgás nem mutatkozik az árfolyamban, mérsékelt forgalom mellett 100 forintnál vegetál a részvény. Mindeközben határozottan szűkülnek a Bolllinger szalagok, ami arra utal, hogy heteken belül jelentősebb elmozdulás következhet. A Bollinger szalagok szűkülése mellett a 90 forintnál lévő támasz, illetve a csökkenő trendvonal veszi el a mozgásteret előle. Az elmozdulás irányát leginkább az fogja meghatározni, hogy a támaszt, vagy a trendvonalat töri-e. A trendvonal áttörése után 136-137 forintig emelkedhet. Miután a támasz már június óta kitart, így 90 forintos stopszint mellett továbbra is meg lehet próbálkozni óvatos vételekkel.
Venni,venni,mert nemsokára 135 lehet venni csak ;-)
Tömik őket, mint a kacsákat.
Látszik, hogy nincs pénze a cégnek, egyébként nem 111 Ft-on emelnek tőkét, hanem jóval felette.
Mindemellett már a hitelüket is eljátszották az élén Balázs Csabával, aki kijelentette 211 Ft alatt nem emel és lám, mégis. Majd kiherélték az Econetet az Externet tőszdére történő bevezetésével, ami tovább csökkentette egy papír értékét. Most itt a Sziget akvi újabb fejezete, ez a 1.5 hónapos eltolás sem biztató.
Kívánom, hogy tévedjek, legyen mindenkinek szerencséje és nagy nyerővel ki tudjatok szállni belőle.
Econet topik