Az én információim szerint a DT vezetése értetlenül állt a dolog mögött , még az utolsó napon is úgy tudták hogy az üzlet rendben van, mindenben megegyeztek de az utolsó pillanatban JG meggondolta magát.
Én arra vagyok kíváncsi, hogy a kötvényes 15 milliárdból mit vesznek? Gondolom az nem a DIGI-re kell, mert akkor nem most bocsátották volna ki a kötvényt, ráértek volna hónapok múlva.
Befektetésnek akkor jó ha osztalékban vagy árfolyam nyereségben részesülsz. jelenleg az akvik miatt sokak szerint nem lesz osztalék ( ezt hamarosan megtudjuk remélem), árfolyam nyereségről meg beszélhetsz annak aki a tsys és Rogán miatt beragadt 1000nél. A cég jó úton halad, funda rendben de a funda és az árfolyam itt már elvált egymástól.
Rogán és a Monavis az egyetlen fekete pont! Ehhez a cégnek semmi köze...! A Takinfó nem jött, Mésziék nem engedték el, jött helyette 4-5 akvi ellenben, és még jönni is fog.
Na akkor megpróbálom újra összefoglalni, bár már többen megtették előttem. Szándéknyilatkozatot írtak a vételről, ami lehetőséget ad az elállásra is, csak úgy mint most! Ebbe is a sajtó meg a média hajszolta bele őket, mert már kiszivárgott idő előtt, majd tolták a fals híreket, hogy a 4ig konkrétan megveszi a tsys-t! Igen a szándék megvolt, az átvilágítás pedig folyamatban (ahogy most is) Kizuhantak a csontvázak, és nyilván ekkor már nem volt hajlandó a cég annyit adni érte amennyit a DT gondolt...tehát szar volt a palacsintában, és nem tudtak megegyezni a vételárban! Tökéletes döntés volt a cég részéről, akkor is ezt írtam, és most is ezt gondolom! A Rogán féle akció volt az egyetlen inkorrekt dolog, ehhez Jászainak semmi köze nem volt! A cég jó úton halad, a nyereség is szépen fog nőni, ha kitolják osztalékban, akkor jó lesz a 600 forintos árfolyam is a 10%-os osztalékhozam mellett...én befektetésként tekintek rá, Te meg károgsz napi rendszerességgel!
"hónapokkal később ugyan itt lesz az
árfolyam." Na majd csak figyeld és nem csak erre az egy részvényre gondolok. De majd ne felejtsd el, hogy ma mit mondtál!!! Hogy te az orrodnál nem látsz előbbre, abban biztos vagyok.
Mintha nem tudnád. T-Sys és a kitárazás, még mielőtt a büfik nagy része értesült volna a hírről, hogy nem lesz üzlet. Aztán ott a Takinfo, ami év végéig jön. Azóta eltelt bő 2 év és sehol. Bizalom erősen hiánycikk.
Mit? Azt hogy JG, Rogán, Monavis 800-900 között kitömte a kicsiket és azt az árfolyamot 1,5 éve meg sem tudja közelíteni a 4ig? Az akkori állapotokhoz képest a 4ig az akvikkal együtt legalább 50%al többet ér , az árfolyam meg 670. Nem véletlenül.
4IG Nyrt reszvenyesek.
Moderacio alatt lesz.