A magyaroknak leggyakrabban az EU-pénzek jutnak eszükbe, ha az Európai Unióra gondolnak és toronymagasan ezt a területet tartják az uniós tagság legnagyobb elõnyének, de közben csaknem háromnegyedük szerint a pénzek jelentõs részét
Hány iskola épült szépült bővült, pedig be is zárhatták volna mint szoclibek. Egyiket a másik után zárták be a kórházakkal együtt. Vasútvonalakat szüntettek meg és adtak el mindent ami még kellett valakinek, potom pénzekért.. Álmomban ne jöjjön elő ez a banda és ifjú titánjai pláne ne!
Igen a multi megfizeti a rendes árat és karbantartja a vagyonát úgy mint a a MALÉV nél, az Balettintézetnél és sorolhatnánk a megvett és lerohasztott külföldi érdekeltségeket. Szerencsére a közművekből ezek visszavásároltak amit lehetett a " nagyszerű külföldi gazdáiktól" Van is utálkozás elég.
Ezzel a baromsággal kábítjátok magatokat, holott az igazság az, hogy az embereknek legalább a fele jól elvan ezzel a kormánnyal krumpli nélkül is. Ettől a falra másztok, de ez van!
Inkább negatív véleményt adtam volna, de sajna nem kérdeztek. Az eus pénzt nem imádom, de teljesen jogosnak és kevésnek tartom a piacaink és az értékeink rendszerváltáskori kisajátításáért.
az a helyzet, hogy nem kell újítani. a buta trollok olcsók, csak sok kell belőlük. a marketingtörténelemben még nem találtak fel a sulykolásnál eredményesebb eszközt. a hatásfoka gyenge, de ha elég sok pénzed van, akkor nincs más dolgod, mint az összes csatornán minél többször ismételgetni ugyanazt a baromságot. a többség nem fogja elhinni, de ENNEK ELLENÉRE beépül az emberek gondolkodásába.
troll vagy tipikus de annak is szar vitára alkalmatlan és érdemtelen az eszköztárad elárul ideje lenne újítani a központban,nem csak másolni a ruszkikat
Javaslom a keresoszolgaltatokat... ott ahol azt is megtalalod hogy Matolcsyek elloptak a jegybank aranytartalekat... mikozben amugy megtizszereztek, de az mar teged ne zavarjon..
Ezzel vitatkoznék, szerintem most nem is akart senki különösebben összefogni, ami talán jobb is, mert az eredmények tiszta helyzetet teremtenek majd abban, hogy kinek mekkora a támogatottsága. Az önkormányzati választási összefogásnál meg egyelőre úgy tűnik, hogy Budapesten inkább az LMP a ludas, de igazából még ők se zárták ki, csak halasztják az EP választás utánra.
"meggyőződésem, hogy orbán pénzeli őket, hogy foglalják a helyet és ne alakulhasson ki egy valamire való ellenzék"
évek óta nekem is pontosan ez a meggyőződésem. kb. a kiegyenesített kasza és vasvilla az, ami még megmaradt. de mivel ez egy olyan nép amelyik jámboran tűri a rúgásokat, ilyen nem lesz, hanem megvárjuk, amíg az öreget talppal előre kitolják a színről a végelgyengülését követve, és csak reménykedünk, hogy récsöl, a rogán klán meg a többi közül valamelyik kevésbé tragikus jut majd ki folytatásnak az utódlási hatalmi harcok végeztével.
Azért azt is figyelembe kell venni, hogy ha nem a fidesz, akkor ki? Az ellenzék töketlenül viselkedik, meggyőződésem, hogy orbán pénzeli őket, hogy foglalják a helyet és ne alakulhasson ki egy valamire való ellenzék. Így van bebiztosítva az egypártrendszer a parlamenti demokráciában. Az ellenzék annyi hibát követ el, hogy ezt csakis forgatókönyv szerint lehet eljátszani. Egy jól időzített sakkjátszma, hogy a voksoláskor a fidesz legyen csúcsformában.
Aki nem hajlandó a fenekét felemelni, hogy a "jóakaróit" elküldje a fenébe, az meg is érdemli sorsát. Úgy látszik, ők nem számítanak. Balatonnál az ingatlanárak a csillagokban, hasonlóan Budapesten. Mi kell még? A vellness szálók dugig vannak, a Balcsinál 2 évre eladva a szállások, nem beszélve a plázákról, kávézókról, éttermekről. Van bőven olyan ember, aki nem 130 ezerből tengeti életét, igaz annak a 90%-a fideszes.
Szerintem nem kell iskola, hiszen egyre kevesebb a gyerek, eljutunk arra a szintre, ami a háború után volt, 1 tanító, egy osztály, 6-tól 10 éves gyerekek. Nem szabad okos embereket kinevelni, mert azok nem hisznek el mindent, a buta ember nem lázad.
Vedd már le a szemellenzőt és nézz körül egy kicsit.Nem a kiemelt helyek és a vadászkastélyok világában él a lakosság zöme.3 millió ember él 130 ezer ft nettóból.Azok közül itt egy sem írogat,köt üzletet,mert a napi megélhetés a gondja.Persze ha választás van,nem emeli meg a hátsóját,hogy változzon a vezérkar.Nagy baj ez nekünk is,akik a piacot próbáljuk a hátunkon vinni a jobb megélhetés reményében és szidjuk ,hogy nem elég likvid.
A Balaton is épül, szépül, a turistaforgalom az egekben, az agrárvállalatok virágoznak, az energetikai cégek fejlődnek és természetesen a kastélyok is megújulnak. Sok minden épül, csak nem a közösségé, hanem lölö-jé. De itthon marad, nem viszik el a multik. Jó szöveg, ugye! Miért jobb a kisembernek, hogy lölö viszi el, mint a multi? Mert a multi a rendes árat megfizetné a saját zsebéből, míg lölö, a meggazdagodási világbajnok, az államkasszából finanszírozza vagyonát.
Természetesen mindenhol épül valami, de képzeld el, ha sokkal több minden épülne. Kell az autópálya, kell a vasút és kell minden, csak nincs rá pénz, mert valaki háromszorosáért építi, aztán mindent felvásárol és szépen csak azokat engedi be, akik meg tudják fizetni. Nem a nemzet gyarapszik, hanem az egyének vagyona növekszik, amit a közösségnek szántak. És persze pénz az hatalom.
Imádják a magyarok az EU-pénzt, amit úgyis ellopnak a nagy többség szerint
Ugrás a cikkhez