Ezt a fórumot azért hoztam létre hogy a régi Estmédiások tudjanak beszélgetni trollmentesen.
Nem felbeszélő fórum,de sok régi tagunk visszavonult a lebeszélő trollok miatt.
Előre szólok aki trollkodik vagy siránkozik az válasszon másik topikot.
nem erre értettem, hanem hogy a jó hírt 5 perc alatt lehozzák, azt meg hogy a cég értékének 75%-a eltűnt, arról meg hallgatnak, mintha semmi sem történt volna:-)
A pertől a TEBÉSZ elállt, mely következtében az közös megegyezéssel megszüntetésre kerül. A kérelem 2020.09.01-jén került beadásra. A TEBÉSZ – a szerinte hibás bírói döntések és az elhúzódó bírósági eljárás okán – úgy ítélte meg, hogy immár nagyobb kisbefektetői érdek fűződik a “Delta csoport beköltözése” óta kialakult állapot fenntartásához, mint a pernyertesség esetén beálló eredeti állapot visszaállításához. A jelen pertől történt visszalépés nem változtat a TEBÉSZ azon álláspontján, hogy a Delta csoportnak a – vele összehangolt magatartásban nem álló – többi részvényes felé nyilvános vételi ajánlat tételére vonatkozó kötelezettsége keletkezett 2019-ben.
pont ezt akartam írni én is:-) Nem tudom, hogy ez a részvény szempontjából jó vagy rossz. Egyébként a 72-es rés ma szépen megfogta, kíváncsi leszek a holnapi napra.
Természetesen örülök, hogy egy újabb akadály hárult el a cég útjából, de a Tebész indokolására azért kíváncsi volnék, annak fényében, hogy végül csak kiderült, hogy nem messze nem éri el a DS Kft az apport értékét! Fordítva történik itt minden, vagy mi vagyunk rosszul bekötve! :)
30ig minden megoldva. Vajon a részvények is bejonnek addig? A vhk is törlödnek addig? Az akvi is jön addig? Ha igen, akkor szándékos megvezetes másfél éven keresztül és hirtelen minden a helyére kerül? Szándékosan tolták a másfél éves szart. ( végén ha helyére tesznek mindent úgy vélem "megbocsajthato") De mindenesetre érdekes ez a diosfa@sz. 28 mrdt támadta. A 7 mrd nel minden rendben 😂 a kettő közötti varialisat befektetők megvezeteset stb stb azt már sneki nem érdekli. Senki nem szól hogy helló srácok csak egy pár ezer részvényes ül a szopohintan nyitott szájjal 😂 Mondjuk azt nem igazán tudjuk hogy masfel évig milyen papírokat adtak be ami mindig el lett utasítva....
Amúgy meg azt kell mondjam, hogy az EST-es korszak a cs.a. után sokkal jobb és mozgalmasabb volt mint a Delta óta.. Szegény Vajna.. vele nem ez a töketlen saját magát leértékelő társaság jött volna.. És hogy mit hoz a jövő ??
A Delta Technologies Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhelye: 1134 Budapest,
Róbert Károly krt. 70-74., cégjegyzékszám Cg. 01-10-043483, továbbiakban: „Kibocsátó”)
tájékoztatja Tisztelt Befektetőit:
A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (továbbiakban: „TEBÉSZ”) által a
Kibocsátó 2019. október 01. napján tartott közgyűlésén hozott egyes határozatainak és a
Kibocsátó igazgatóságának 2020. április 30. és május 7. napján közgyűlési hatáskörben
meghozott társasági határozatainak hatályon kívül helyezése iránt indított pereket a
bíróság — a fellebbezésre nyitva álló határidő lejártát követően jogerőre emelkedő
végzéseivel — a felek közös kérelmére megszüntette.
Budapest, 2020. október 13.
Delta Szekta
Nem felbeszélő fórum,de sok régi tagunk visszavonult a lebeszélő trollok miatt.
Előre szólok aki trollkodik vagy siránkozik az válasszon másik topikot.