Semmilyen politikai pozíciót nem szeretne vállalni jelenlegi kancellári megbízatásának lejárta után Angela Merkel - jelentette be a német politikus hétfõi sajtótájékoztatóján. Merkel szerint a német kormány elveszítette
https://kuruc.info/r/4/191706/ Kiállt álláspontja mellett és búcsúbeszédében is élesen bírálta Muttiékat a menesztett titkoszolgálati vezető. A német belügyminisztérium Hans-Georg Maassen, a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) volt vezetőjének menesztését fontolgatja, mert Maassen élesen bírálta a német kormányt – jelentette vasárnap a dpa német hírügynökség meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. Maassent szeptember közepén mozdították el a belső elhárításért felelős szerv éléről, majd áthelyezték a belügyminisztériumba államtitkári pozícióba, megemelt fizetéssel. Ezt később tanácsadói tisztségre módosították.
Hát a lakájmédia örül, mondjuk nem tudom minek, nem tudni ki lesz helyette. Lehet aki tényleg a körmére néz nekik, akkor vissza fogják sírni még Merkel anyót :D
egyelőre még a görögöknek és a ciprusiaknak sem akaródzott kilépni pl. a görög és a ciprusi nyugdíjasok euróban akarnak nyugdíjat kapni:) amióta végtelenítve megy ez a "vége az eurónak" különszám, azóta már három taggal gyarapodott a klub
Ebből az egész katyvaszból már nem tud kijönni az EKB. Ha emelnek bedőlnek a déliek, ha nem északon elszabadul az infláció. Ezek olyan ellentétek amik szét fogják feszíteni az EU-t.
+ a monetáris politika kapcsán is Hatala vita várható, ahol inflációs robbanás esetén a héjják fognak győzni... elvégre az EKB-nak csak az árstabilitás fenntartására van mandátuma ez is hatalmas plusz az EU projekt mellett
a "mélyülő válság" egyébként nem feltétlenül rossz, mivel pl. az EU esetében legalább van vmi külső fegyelmező mechanizmus ami megálljt parancsol a helyi költekezésnek, míg az pl. USA esetében ilyen nincs gondolj mondjuk a mostani olasz költségvetési vitára... nem véletlen, hogy az Eurozóna területén most jóformán nincs költségvetési hiány, míg az USÁ-ban felrobbanni látszik ez
Én inkább pont fordítva látom. A recsegő EU maga alá temette az egyik legemblematikusabb figuráját. Mélyülő politikai válságra és a dezintegráció folytatására látom a legnagyobb esélyt.
Merkel bejelentette: három év múlva teljesen visszavonul
Ugrás a cikkhez