Srácok. Közelről nézve és nap mint nap lesve figyelve a dolgokat, valóban néha kiábrándítóan idegőrlőnek tűnik ami itt folyik. Ha vesztek egy nagy levegőt, hátradőltök, és megnézitek azt, hogy mik is történtek konkrétan a tavalyelőtti kgy óta amikor elfogadták a csődegyezséget, akkor megláthatjátok, hogy azóta szinte minden a legnagyobb rendben folyt és nincs ok szvsz semmilyen aggodalomra. AV halálát leszámítva minden haladt rendben a maga útján módján, ahogy BCS mondta. Ezenfeül, ha másba nem is, de bőven elég ha csak abba belegondoltok, hogy kik, miért és milyen közbenjárásra engedtek el 4.5 milliárd adósságot azért, hogy újjáéledjen ez a cég. Azt hiszem ez már önmagában elég nyomtékos ok, hogy észrevegyük nem babra megy itt a játék. Ezen túlmenően fokozatosan alakulgattak a dolgok, igaz lassan és a kisbüfiket nagyívben leszarva, de ez azt hiszem rendjén van így ha komoly érdekek dolgoznak a háttérben. Véleményem szerint idáig lehetett húzni. Most kiderül mit kapunk a pénzünkért. Én személy szerint nem leszek akkor sem csalódott ha nem jön ide egy toronyóra láncostól, csak egy normál nagyságrendű funda, valami középerős és viszonylag profitábilis vállalat. Ha több nyilván jobb, de ezzel sem fog rosszul járni senki sem (kivéve ha még 55.555-ről tartja, de talán olyan ember már nem létezik). Már csak pár nap, addig mindenki kapcsolódjon ki kicsit és újúlt erővel lehet belevetni magunkat a társalgásba és elemezgetésbe miután megtudtuk a jövőbeli irányt. Talán észrevettétek, én egy pár hete már nem nagyon írok a topikra mert nem látom semmi értelmét. A holnapi HVG vikk teljes tartalmára azért kíváncsi leszek, és továbbra is tartom, hog hétvégén infok jönnek. Ebben a cikk éppen mostani megjelenése is megerősít azt hiszem. Nyugalmat, türelmet és egy kis bölcsességet kívánok mindenkinek ezekben a felfokozott hangulatú utolsó napokban. Most már kár bármi többet mondani. Csak ki kell várni mi lesz.
Többeknek főleg akik nemrég kezdték a tőzsdézést ez most olyan mint amikor egy bombanő megígéri a hónap elején, hogy megdughatod 30.án este, de addig izgalmadban keresed és nem veszi a telefont. Sokaknál most ez az effektus és ez valóban a meghülyüléshez vezet. Gyártják a teóriákat stb... Ezen szerintem mindenki átesik egyszer így vagy úgy :)
Est média szekta
https://youtu.be/0iOqsNfkN_A