OpusA hétfői, hazai részvénypiaci hangulatjavulásból az Opus nem tudott profitálni, a részvény nagyot esett ma délelőtt. Az Opus esetében a trend egyértelműen lefelé mutat, az árfolyam több mint egy éve esik, bár a lejtmenetet rövid emelkedési kísérletek megszakították, az árfolyam szinte folyamatosan nyomás alatt állt az elmúlt hónapok folyamán. A részvény az augusztus végi, 342 forintos lokális mélypontról felpattant, azonban a 400 forint közelében található szint fölé már nem sikerült visszakapaszkodnia az árfolyamnak. Szeptember végén újabb lejtmenet következett, majd október elején a 342 forintos, korábbi mélypont letörése után az esés begyorsult, és az Opus a múlt héten egészen 305 forintig zuhant. Bár a pénteki nagyobb emelkedés után az árfolyam a 342 forintos szint felett tudott zárni, a kitörés azonban nem került megerősítésre és a papír a hétfői kereskedésben hatalmasat esett. Lefelé, a 316 és 305 forint közötti tartomány jelentheti a következő támaszzónát az Opus számára, amelyet letörve további esés következhet. Felfelé, a 342 forintos ellenállás fölé visszakerülve a 400 forint közelében található szint jelenhetné a következő megállót.
Opus real.