Csak azért, hogy ennek a fantasztikus cégnek én nyissam az első topikot.
Az MNB 2014. július 22. napján és 2014. augusztus 12. napján kelt határozataival engedélyezte a Norbi Update Lowcarb Nyrt. törzsrészvényeinek nyilvános forgalomba hozatalát. A részvény értékesítésre szeptember 8-26 között kerül sor, a jegyzésben magán és intézményi befektetők egyaránt részt vehetnek. A kibocsátási árfolyam egységesen 990 forint lesz.
A társaság a részvény értékesítés sikeres lezárása után kéri a törzsrészvényeinek a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriába történő bevezetését.
A részvényértékesítés vezető szervezője a Buda-Cash Brókerház Zrt, és a konzorcium tagjai: Erste Befektetési Zrt, Random Capital Zrt. és a Reálszisztéma Zrt.
A Norbi Update Magyarországon piacvezető az egészséges életmód termékcsoportban, és már elindította az értékesítési hálózatának a nemzetközi kiépítését is. Tavaly az értékesítés nettó árbevétele 425,6 millió forint, az üzemi eredménye 103,1 millió forint, az adózás előtti eredménye 104 millió forint, míg az adózott eredménye 94,3 millió forint volt. Bevételei 4 fő tevékenységi területről származnak:
1.1.3.3. Azon gazdasági társaságok bemutatása ahol többségi befolyással, minősített többséget
biztosító befolyással rendelkezünk (név, székhely, jegyzett tőke összege, szavazatok aránya)
RR Brothers Kft-ben 51% üzletrésszel rendelkezünk. A kft székhelye: 5100. Jászberény,
Rácz utca 21. Jegyzett tőke: 3.000 eFt.
A cég rövidített elnevezése
3/1. RR Brothers Kft.
Bejegyzés kelte: 2013/06/13 Közzétéve: 2013/06/27
Hatályos: 2013/06/13 ...
5. A cég székhelye
5/1. 5100 Jászberény, Rácz utca 21.
Bejegyzés kelte: 2013/06/13 Közzétéve: 2013/06/27
Hatályos: 2013/06/13 ...
képviseletre jogosult(ak) adatai
13/1. Rubint Róbert (an.: Aranyos Zsuzsanna)
Születési ideje: 1971/03/17
5100 Jászberény, Rácz utca 21.
Adóazonosító jel: 8380601769
A képviselet módja: önálló
A képviseletre jogosult tisztsége: ügyvezető (vezető tisztségviselő)
A hiteles cégaláírási nyilatkozat vagy az ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-minta benyújtásra került.
a Norbi Update Lowcarb Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
korábban zárt körben kibocsátott, legalább 800 000 darab és legfeljebb 2 200 000 darab,
egyenként 10 Ft névértékű, névre szóló dematerializált törzsrészvényének nyilvános
értékesítéséről
és
5 200 000 darab, korábban zárt körben kibocsátott, egyenként 10 Ft névértékű, névre szóló
dematerializált törzsrészvényének a Budapesti Értéktőzsde Részvény Szekció „Standard”
kategóriába történő bevezetéséről
A nyilvános értékesítés tervezett ársávja: 920 - 990 Ft
A számok alapján ez a legjobb papír a béten:-)
Kérdés mekkora lesz a részvényszám.
Azt nem értem miért akarnak forrást bevonni. Lehet, hogy csak ki akarnak szállni belőle Norbiék, jó áron. Mondjuk ez a Norbis hisztéria mar csillapodóban van.
100 millió ftos nyereség. miért akarja ezt megosztani Norbi az emberekkel? kezdj el azon agyalni, hogy milyen módon tudja majd eltüntetni a nyerőt a saját zsebébe. Mert ez lesz, ma minden szép és jó, de 1-2 évvel a bevezetés után biztos, hogy veszteség lesz az nyrt-ben.
Elsőőőő
Az MNB 2014. július 22. napján és 2014. augusztus 12. napján kelt határozataival engedélyezte a Norbi Update Lowcarb Nyrt. törzsrészvényeinek nyilvános forgalomba hozatalát. A részvény értékesítésre szeptember 8-26 között kerül sor, a jegyzésben magán és intézményi befektetők egyaránt részt vehetnek. A kibocsátási árfolyam egységesen 990 forint lesz.
A társaság a részvény értékesítés sikeres lezárása után kéri a törzsrészvényeinek a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriába történő bevezetését.
A részvényértékesítés vezető szervezője a Buda-Cash Brókerház Zrt, és a konzorcium tagjai: Erste Befektetési Zrt, Random Capital Zrt. és a Reálszisztéma Zrt.
A Norbi Update Magyarországon piacvezető az egészséges életmód termékcsoportban, és már elindította az értékesítési hálózatának a nemzetközi kiépítését is. Tavaly az értékesítés nettó árbevétele 425,6 millió forint, az üzemi eredménye 103,1 millió forint, az adózás előtti eredménye 104 millió forint, míg az adózott eredménye 94,3 millió forint volt. Bevételei 4 fő tevékenységi területről származnak:
hazai franchise bolthálózat jutaléka
külföldi franchise bolthálózatok jutaléka
életkiszállítás jutaléka (Teletál Ételfutár)
egyebek: jogdíjak, fellépések, szponzoráció, egyszeri franchise díjak.