le megy ez az őrült hétvége és úgy felfut majd a betegszám, hogy elrendelik a maszkot megint majd a kormányoldalról valszeg aki addig elkapja így járt , mehet a tepsibe Matula bácsi megmondta aki nem vigyáz magára , nem vigyáz arra senki , ezt kell szem előtt tartani
Én is hordom, elfér az emberen, engem nem zavar. Ma jó nagy tömeg volt a penny-ben (1 napig be lesznek zárva, fel kell vásárolni mindent), úgy kellett félretologatni a pletykázó öregasszonyokat, de kb. 3 emberen volt maszk. A dolgozóknak is kellene..., rajtuk sem volt.
Majd ha lemegy a békemenet meg OV beszéde, ahol mossák a baromsággal meg a propagandával az odacsődítettek agyát, akkor kb. nov. 2-től szigorítanak. Aztán szépen szétszélednek az országban és viszik haza a jó kis covidot minden zugba. A betegeket meg az elhullókat persze lesz*rják, járulékos vesztesége a kampánynak. re: mindenki egyért alapon
Arra kéri a Magyar Orvosi Kamara elnöksége Magyarország lakosait, hogy viseljenek maszkot és csak védettségi igazolvánnyal vegyenek részt tömegrendezvényeken - olvasható a szervezet legfrissebb közleményében. A mocskos tetves kormány kussol továbbra is, öli az embereket
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link