A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Nudlinak is joga van tudni, mire készül Brüsszel!De hogy ki mennyit lop a Fideszben ahhoz senkinek semmi köze! Most olvasom az egyik városom egyik lapjának címoldalán, hogy Gyurcsányné szerint nincs bevándorlás probléma.Teljesen igaza van!Ha nincs "cigánybűnözés" akkor bevándorlás probléma sincs!Márpedig a Fidesz folyamatosan titkolja a médiáján keresztül a napi ,cigányok által elkövetett gyilkosságokat, rablásokat stb. súlyos bűncselekményeket.
“gondolom soros azért akarja az USE-t mert akkor kevesebb embert kell lefizetni ahhoz, hogy az eus költségvetésben nála költsék el a pénzt, termőre fordulna a befektetése.” . Nála költsék el? Mit jelent, hogy “nála”?
ez is egy vélemény.. de nem tudhatod a valót. azt gondolom soros azért akarja az USE-t mert akkor kevesebb embert kell lefizetni ahhoz, hogy az eus költségvetésben nála költsék el a pénzt, termőre fordulna a befektetése. Azt gondolom USE azért nem életképes mert a tagállamoknak nem egyforma az érdekük, lokációjuk, adottságuk nem egyforma a fejlettségi szintjük.. Csak egy példa..németek monhatnák Frankfurtban legyen ingatlan- és infrastruktúrafejlesztés mert a kilépő angoloktól oda jönnének a nagy cégek.. utána mondanák oda kell a pénzt csoportosítani mert kell a repülőtér fejlesztés..majd a szállodák tömegközlekedés stb stb.. és ez igaz is lenne, de ha más térségben lenne a fejlesztés akkor oda mennének ezek a cégek.. a román bolgár területekre soha nem jutna fejlesztés mert kiesnek lokálisan.
ez butaság bár weber a német multik bábja, nem ő a néppárt többen akarják kizárni a fideszt, mint a fideszes szavazatok számolgatnak nekünk, magyaroknak, a felfüggesztés lenne jó
“a bevándorlás támogatásával..” . Orbánékról beszélsz? Mert ők aztán igazán kitettek magukért ezügyben. Befogadtak bő 4000 muszlim “menekültet”, 20000 kötvényes migránst, ukrán bűnözők tömegeinek adtak állampolgárságot és titokban behoztak full támogatással sok 100 venezuelait.
nagyokat kell mondani..ez a kampány része.. a neoliberálbolsevik erők előre rettegnek mennyi szavazatot veszitenek a májusi választáson.. ezért fasisztáznak.. mert nem kampányolhatnak a nyitott társadalom eszméjével a bevándorlás támogatásával.. az euban két irány van Európai egyesült államok USE hívei és vannak akik azt mondják szövetségi rendszerben működjön..önálló államok szoros szövetségeként..erre megy a harc.. erre költ soros..
"...Európa elfoglalása és fasizálása a célja... elpusztítják a világot..." Azért ez már erős aránytévesztés szerintem Orbánnal kapcsolatban. Nem akkora tényező ő a világban, sőt Európában sem, hogy a nagyhatalmak néhány óra alatt ne tudnák megbuktatni ha azt szükségesnek látják. Weberen nem sok múlik ez ügyben, ő talán még Orbánnál is nagyobb báb ebben a játékban.
nem a fidesz néppártból kitiltása a főkérdés..hanem mi lenne utána..mit tenne a fidesz? új platformot alapítana? esetleg egy meglévőt erősítene? amúgy azt gondolom nem fogják kitiltana...ha jól rémlik 70tagja van az EPPnek 13 támogatja azt...ez semmi.. Az egész amúgy is csak választási hajcihő.. az eu képviselők a túlélésüket biztosítják..május után kiderül.
A Fidesz rendbeteszi az országot
link