A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Beteszem az egészet,mert linket nem tudom adni..Konok Péter:Szóval, jön ez a Bayer Zsolt, és azzal próbál sértegetni embereket, hogy leprolizza őket, hát nem tudom, engem Bayer Zsolt sehogy sem tudna megsérteni, ha valakinek például túl sok a bélgáza, az furtonfurt fingik, ez nem valamiféle sértés, ő ilyen, büdös és kínos, istenem, de talán nem is tehet róla, nyilván nem is akar tenni ellene, ebből él (gazdagon), ezt dobta a bűzlő államgépezet; de azért az muris, hogy ez a szellembélgázos Bayer Zsolt sértésnek szánja azt, hogy "proli", én például proli vagyok, és ezt egyáltalán nem találom sértőnek, sőt, Kőbányán születtem, ott is nőttem fel, szerettem ott felnőni, lakótelep, nyakamban lakáskulcs, prolikörnyék, és hát nem is lettek soha termelőeszközeim magántulajdonba, önmagam termelőeszköze vagyok legfeljebb, felettem sem isten, sem király, csak az állam szipolyoz, ez a rusnya, turoshátú, malac nagyúr, pöndöri emlőin légiónyi Bayer Zsoltok csimpaszkodnak, mint apró, vak, undori kukacok, és csak dől belőlük az el nem vehető kultúradalom, mert hát Bayer Zsolt nem proli, dehogyse, ő magát, gondolom, polgárnak tekinti, egyenesen egy kurvaanyázó citoyénnek, vagy inkább burzsoának, amúgy meg tökmindegy, minek gondolja magát (elegendő pénzért bárminek), nem proli ő, nem polgár, nem paraszt, nem értelmiségi, dehogy, ő egyszerűen Bayer Zsolt, és ennél undorítóbbat kár is lenne próbálni mondani rá, mert hát Bayer Zsoltnak lenni szörnyű lehet, az ember kénytelen csukott szemmel borotválkozni, önmagában hordja saját büntetését, pufori arcázata sajátos önbillog, járványpecsét, mint amit a pestises házak ajtajára mázoltak régen, "el innen, itt fene kórság dühöng!", szóval én most büszke proliként csak lebayerzsoltozom ezt a Bayer Zsoltot, ha nem tetszik neki, hát pereljen be becsületsértésért.
" Bayer Zsolt nem proli, dehogyse, ő magát, gondolom, polgárnak tekinti, egyenesen egy kurvaanyázó citoyénnek, vagy inkább burzsoának, amúgy meg tökmindegy, minek gondolja magát (elegendő pénzért bárminek), nem proli ő, nem polgár, nem paraszt, nem értelmiségi, dehogy, ő egyszerűen Bayer Zsolt, és ennél undorítóbbat kár is lenne próbálni mondani rá, mert hát Bayer Zsoltnak lenni szörnyű lehet, az ember kénytelen csukott szemmel borotválkozni, önmagában hordja saját büntetését, pufori arcázata sajátos önbillog, járványpecsét, mint amit a pestises házak ajtajára mázoltak régen, "el innen, itt fene kórság dühöng!"
Amíg Bayer Zsolt és nyomában a kormánypárti sajtó nagy része a 18 éves lányt gimnazista lányt támadja, a 24.hu megkapó ellentmondásra emlékeztet.– Én harmadikban sajnos buktam oroszból, nem ellenállásból, hanem mert utáltam, és el se mentem a pótvizsgára– nyilatkozta négy éve a portálnak a Magyar Idők publicistája, aki a párttagkönyvére már ötöst kapott a Fidesz 5. számú büszke tagjaként. :)))))))
A Fidesz rendbeteszi az országot
link