Topiknyitó: Törölt felhasználó 2014. 01. 10. 11:23

A Fidesz rendbeteszi az országot  

A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.



link
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
ts3 2018. 10. 23. 14:13
#8220
orbány: 
"Mit akart 56 októberében Nagy Imre?Azt akarták, hogy a keleti helyett ismét a nyugati élet módjára rendezzük be Magyarországot.Az államalapítás óta Magyarország nyugati ország, amely saját jószántából sosem akart a kelet része lenni.
  
Nyugatos nép a kelet önkény hálójában.Ez a magyarok targédiája.A keleti politika nem tűri az önállóságot, nem tűri a függetlenséget és nem tűri a szabadságot.
  
Mióta a kelet betette a lábát Magyarországra, a magunkfajta szabadságszerető magyarok mindig ugyanazt akarták, szabadulni sorvasztó öleléséből és elzavarni hazai helytartóikat.
A keleti önkény világa helyett megalkotni a magunk szabad magyar világát, kiszakadni a hatalomtól függő élet láncolatából, visszaszerezni, újrateremteni az önálló és független polgári élet garanciáit; tisztességes munkát, tulajdont, szabad vállalkozást és védelmet nyújtó jogrendet. Mindig is ez volt a kívánságunk."
lancaster
lancaster 2018. 10. 23. 14:11
Előzmény: #8217  signal2
#8219
👍
lancaster
lancaster 2018. 10. 23. 14:11
Előzmény: #8209  impudent
#8218
Jólét van igen, Bulgáriához képest!! :DDD
signal2
signal2 2018. 10. 23. 13:54
Előzmény: #8213  pampa
#8217
Ezzel ellentétben nekem az a bajom, hogy szar az oktatás, szarul használtuk fel az EU-s pénzeket, nem sikerült megakadályozni az elvándorlást, romokban az egészségügy, leépítettünk bizonyos demokratikus elemeket, rontották Magyarország megítélését a világban, naponta a képembe hazudnak a saját pénzemből. 
signal2
signal2 2018. 10. 23. 13:50
Előzmény: #8207  impudent
#8216
Hihetetlen, mi, hogy én tartalmában ítélem meg a dolgokat, nem pedig aszerint, hogy ki mondja vagy teszi?
A következtetésed egyébként téves.
ts3 2018. 10. 23. 13:47
Előzmény: #8213  pampa
#8215
Nem csak miénkben, de a ti keztekben sincs a kassza kulcs.
pampa 2018. 10. 23. 13:22
Előzmény: #8209  impudent
#8213
Nem az ő kezükben van a kassza kulcs!   :))))
.
Ennyi bajuk van egyedül.  :))))
_Macika_
_Macika_ 2018. 10. 23. 13:20
#8212
https://index.hu/video/2014/10/23/2014_oktober_23/
Hallgassa meg, miket mondott a miniszterelnök '56 kapcsán és zavarodjon meg Ön is!
ts3 2018. 10. 23. 13:15
Előzmény: #8209  impudent
#8210
Ezt bárki mondhatja, hogy jólét van, csak az baj, hogy az eu-ban majdnem Magyarország a legszegényebb.
impudent 2018. 10. 23. 13:11
Előzmény: #8208  sanya10
#8209
Nagy szavak eszervek nelkul.
Jolet van soha nem latott jolet mi a bajod egyet mondj.
sanya10 2018. 10. 23. 12:56
Előzmény: #8207  impudent
#8208
Igen,a fidesz az ország kárára van!
impudent 2018. 10. 23. 12:41
Előzmény: #8197  signal2
#8207
Lassan mindent elismertek.
_Macika_
_Macika_ 2018. 10. 23. 12:31
Előzmény: #8204  gpattila
#8206
jól beszél
tökéletesen leírja a rendszer működését
gpattila 2018. 10. 23. 10:38
Előzmény: #8196  signal2
#8204
Bojár Gábor: „A GDP-ben az ellopott pénz is benne van”
https://m.magyarnarancs.hu/belpol/a-gdp-ben-az-ellopott-penz-is-benne-van-106529
ts3 2018. 10. 23. 10:24
Előzmény: #8202  Karvalytokes
#8203
Ezt a bíróságon kell mondani, itt lehetsz őszinte.
Karvalytokes
Karvalytokes 2018. 10. 23. 10:14
Előzmény: #8198  ts3
#8202
Nem én voltam.:D

Topik gazda

firn
1 1 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek