ráadásul a konzum "fényében" is érdemes nézni az opust
konzum ma már kis minuszba fordult
látszik, hogy mindkét papír elvesztette a régi lendületet, nem tudnak limitelni
ez nem baj, új fejlemény, meg is lehet szokni
de akkor ehhez kell alkalmazkodni, azaz pár nap alatt 5-6-8% nyerőt illik zsebretenni
gratulálok accept a jó eladásodhoz, egy húron pendülünk, én is eladtam ma az opust
OPUS:
Megvolt az erős kezdés, meg az új csúcs is, de valahogy mégsem teljesen igazi... több dolog zavar... a bolifej nem hajlik rugalmasan és zavaróan lemaradt a mai gyertyától, naposon a papír ugyan még nem túlvett, de az előbbiek ismeretében innen egy nagyobb up nemigen valószínű, míg hetesen tényleg túlvett, a kanóc közel 2.5%-os, túl nagy... a mai záró(238) pedig éppenhogy túllépte a tegnapi csúcsot(237) valójában nemigen vette ki a kanócot, a forgalom is csak alig 67%-a lett a tegnapinak, mindkét gyertya figyelmeztető vonásokat hord magában, pláne a rés ismeretében... szóval eladtam a cuccomat, vigyázva, hogy ne barmoljam szét. Most akkor vége a sztorinak ? Kibaszottul nem erről van szó, csupán annyi, hogy egy több, mint 3%-os rés felett nem éppen ilyen gyertyák mutatják a további up menetelt, de persze simán tévedhetek is. Mindenesetre óvatosság nem árt, én pedig nem 50, 100 vagy éppen 140 alatt vettem, így nagyobb kockázattal vettem anno. Holnap lehet egy újabb up, amivel már naposon is túlvett zónába menne a papír, a forgalom nagy kérdés, a 21/50MA(208/203) pedig komoly lemaradásban... a holnapi gyertya (talán) pontosabb képet ad majd... egy esetleges korrekció későbbi beszállót ígérne... a teljesség kedvéért: limit up (273), down(203), a 273 amúgy 123.6% fibo, majd ha aktuális lesz felrakom... a zöld szaggatott up trendcsati pusztán tervezet egy esetleges további up folyamán, ha mégsem válna be az előérzetem... lássuk a holnapi gyertyát !
link
Ne már hölgyek-urak! Komoly spekik vagytok! Mindent ne vegyetek már be!De én vagyok a hülye, mert ilyenekre reagálnom sem kellene...de ezt most nem bírtam ki. Hogy miért nem? Mert aki aznap figyelte otp-t az tudja, hogy semmi de semmi nem utalt arra, hogy 620 lesz az alja, ott megáll...erre persze "valaki" már megint, megint pont ott vesz és majdnem tetőn ad! VICCCC! Elnézést mindenkitől, de innentől ezeket a hozzászólásokat aut. átugrom!
MOL:
1-2 napon belül megtörténhet az elmozdulás... az up trendvonal és a 21MA(3015) páros támasztja, immár 4. napja... felpattanás esetén ismét a 3100 környék vehető célba. Ha elesik ezen páros, úgy az 50MA(2944) elérhető lesz, viszont annyira "megenyhültem", hogy a rés(2833-2860) nem feltétlenül lesz betöltve, ha a "B" up trendcsatimban az alsó él, illetve 50MA páros mentén fordulni tud. Lefelé várom tehát ezek alapján jelen pontról... ebben sincs pakkom továbbra sem.
Hmm, megnéztem ezt az egekbe nyúló üvegpalotát, ahova 'Zsótiék költözni akarnak... hááát tényleg csodapalotának néz ki, és gondolom az ára, bérleti díja is az egekben van... az új stratégia jó választásnak néz ki, de tényleg ennyire biztosak benne, hogy egy ilyen költözést is beterveztek ?
RICHT:
Továbbra is partvonalon figyelem a hülye játékot, most éppen visszakapaszkodott a perem up trendcsatiba, miközben a 3 mozgót(21/50/200MA) immár szinte naponta váltogatja, mint vmi kibaszott alsóneműt... miután ez a modi játéka egyértelműen, így a hozam/kockázat jelenleg nincs megfelelő arányban, hogy én ebbe beszálljak, viszont érdemes továbbra is figyelni.
ENEFI:
A mai kötéslistát nézve 4-5 piaci áras kötéssel sikerült "egyensúlyba" hozni a lecsorgó árfolyamot, így a 21MA(253) feletti záróval(259) ismét esély van egy up kitörésre, de ehhez forgalom kell, nem az a bohóckodás amit ma műveltek...
:D
egyébként miért ne menetelhetne tovább az otp attól, hogy eladtam?
tudjuk a holnapot?
nem
én csak eladtam, mert nagyon ritkán jön össze pár nap alatt 500/rv az otp-ben
enyhe túlzás, hogy aljon veszek és tetőn adok, sőt, otp-ben inkább 2-300 huf/rv nyereség után már ki is szoktam lépni, de ez most gyors volt, ezt a pár napot bírtam benne
BLUE topick