Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
Jelen állapotában nem raknek bele pénzt mert bár a csontváz kisesett már a szekrényből, ugyanakkor nem tudjuk hogy csak a feje vagy az egész. Pereskedes és vitatott követelések tisztazasa hosszú idő, ellenben az eredményre azonnali hatással van (CT, tőke injekció stb.) Felpattra lehet tradelni a bátraknak, de azt is okosan. Nekem jelenleg az R/R nem jó annyira hogy legyen belőle.
Köszönöm! Metwolf is fiatal és sikeres. Nincs ebben semmi. 18 éves kortól bárki szabadon nyithat számlát. Tényleg nem Fodor vagyok. És mostanában nem voltam és nem is leszek semmilyen Kgyn :)
Nem érted. Nem arról szól hogy piros vagy fekete. Ha ilyen rvnek gondolok valamit abba nem teszek pénzt. Arról szól hogy értelmesen épít az ember portfóliót. Tudod money management és tőkevédelem.
Értem te ne aggódj. Én nem 1 hónapra és nem egy swingre veszem a legtöbb rvt. Nekem tökre raer mikor lesz jó. Potenciált keresek közép távon és itt látok. Nem is 1 rvben ülök full tőkével szóval megoldom bármi van ;)
Csak az a baj hogy ez egy tőkeszegény cég bevétel és termelés nélkül.Hitelt nem vesznek fel részvénykibocsátás nem lesz állítólag a bennfentesek szerint. Pénz honnan lesz az titok.Abból is alig van már amit most kaptak a tőkeemelésből. Pedig egy vállalkozás ha elér egy szintet utána csak tőkebevonással tud tovább lépni. Senki sem a vízbázisok miatt vette. Csak a palackozó nagy pofára esés lesz. Száz ilyen van országban. Nagy piac minimális nyereségráta arány. Piac megadta az irányt.Amíg van pénz addig megveszik az esést. Meg talán csinálanak még egy rallit.Ennyit látok benne.
1.) Szerintem ugyan az. 2.) A második kérdésedet nem értem 3.) KBR-nek úgy tudom ,hogy felső fokú élelmiszeripari sulija van. A cukrászat nem élelmiszeripar,hanem vendéglátóipari képzés,de attól még elvégezhette azt is.
FuturAqua VÍZOSZTALÉK 2028-ig (valójában 5788-ig)
Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
A Bacherachi Rabbi