"Természetesen szándékunkban áll a kötelezettséget teljesíteni, ezáltal a teljes megállapodás szerint összeget megfizetni, melynek köszönhetően a részfedezet is megszűnik, és azt visszakapjuk, míg a befektető hozzájut jogos járandóságához. Az előbb említett részvények egyébként nem kerültek értékesítésre, még mindig a kötvényes birtokában vannak"
és mi tartja vissza őket hogy július óta nem perkáltak neki????
"Jelen megállapodás a határidő közös akarattal történő elhalasztásán alapult, melyet egy 230.000 darabos részvénycsomag fedezeti szintű áttranszferálásával és a kötelezettség okiratba foglalásával biztosítottunk. Így értelmezésünk, és azóta is fenntartott véleményünk szerint a kötelezettség már nem a kötvénytartozáson alapult, hiszen maga a teljes kamatokkal növelt összeg okiratban elismert kötelezettsége, és az ezt biztosító részvényfedezet vált az ügylet tárgyává. Konkrétan ez volt az oka, hogy ezzel kapcsolatban közzétételt nem eszközöltünk, hiszen ezáltal egy egyösszegű és fedezeti szinten biztosított tartozás állt be köztünk és a befektető között. Ennek megfelelően a mérlegeinkben az "egyéb" kötelezettség soron szerepeltettük az összeget.
Természetesen szándékunkban áll a kötelezettséget teljesíteni, ezáltal a teljes megállapodás szerint összeget megfizetni, melynek köszönhetően a részfedezet is megszűnik, és azt visszakapjuk, míg a befektető hozzájut jogos járandóságához. Az előbb említett részvények egyébként nem kerültek értékesítésre, még mindig a kötvényes birtokában vannak."
Csak aztán ez 230 000 darabot nehogy elkezdje kiszórni a tulaj.
pannergy is bekaphatja. sajnos az is megy le a lejtőn. megint lefordult 360ról, így ott is jelentős esés lehet, főleg, ha romlik majd a piaci hangulat.
Akkor ez egy Titanic volt?Megkapta a címlapot?Estar2 irány->80huf?Pannergy meg synergon2 lesz?Még a chart is kisebb nagyobb eltéréssel hasonlít egymásra.Csak azért kérdem mert zsákolásról írtál Pannergyban.Synergonban is mindig azt hitték,hogy zsákolnak.
"Sikersztorinak indult a BTel, az internet forradalmasítását, nemzetközi terjeszkedést ígértek. Ezzel szemben egyre döcögősebben alakul a vállalat finanszírozása szempontjából kulcsfontosságú kötvények visszafizetése, a vállalatnak állítólag NAV tartozása is van, a rossz nyelvek szerint a nemrég végrehajtott ügyfélállomány eladásra is a likviditási helyzet javítása miatt volt szükség, és akkora a baj, hogy állítólag több helyen már a BTel szolgáltatása is akadozik. Csak hab a tortán, hogy még a BÉT is megbüntette a céget (ilyen nem sűrűn fordul elő), ez sem tett jót a részvényárfolyamnak, amely idén már több, mint 60 százalékot esett. Sokan a következő E-Start látják a BTelben, egy nagy ívű, sikeresen induló, de szörnyű véget érő magyar történetet. Takács Krisztiántól, a vállalat elnök-vezérigazgatójától kérdeztük meg, mi történik a cégnél. "
ez már a felvezetése annak, hogy léket kapott a hajó.
kezdődik a tülekedés a mentőcsónakoknál, de a zenekar még húzza a nótát.
"
Az állami adóhatóság nyilvántartásában 2014.09.28-án/én az alábbi végrehajtási eljárással érintett adószámok szerepelnek:
Az adózó neve (elnevezése) Adószáma
BUSINESS TELECOM Távközlési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 23486959203"
BTEL (Business Telecom)
link