Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Qwertzuio
Qwertzuio 2023. 11. 30. 16:13
Előzmény: #26559  Attila1970k
#26560
30 felett?
Neked a nord mellett van nutex, ehep?
Attila1970k 2023. 11. 30. 14:29
Előzmény: #26557  Zille
#26559
Térjünk vissza rá pár hónap múlva... :)
Magus_21
Magus_21 2023. 11. 30. 14:27
#26558
Legjobb 5 vételi ajánlat
MennyiségÁr
3.94616,55
500.00016,5
5.55516,3
6.17316,2
10.00016,15
Legjobb 5 eladási ajánlat
MennyiségÁr
5.00017,4
4.00017,5
12.00017,6
10.00017,65
20.00017,7
Zille 2023. 11. 28. 13:21
Előzmény: #26488  Attila1970k
#26557
Mi a helyzet Mester?20 ft felett nagyon aktív voltál!
Zille 2023. 11. 28. 13:20
#26556
Ma az Astrában tömték ki a népet.R: 15.7
hibaz 2023. 11. 28. 13:16
#26555
r: 15,7 Ft.
Ben-Joe-Papa 2023. 11. 23. 13:31
#26554
__regi zene
Lafotex 2023. 11. 23. 12:27
Előzmény: #26552  Lafotex
#26553
Forg:211.573db
Lafotex 2023. 11. 23. 12:22
#26552
R:18.95
Törölt felhasználó 2023. 11. 23. 12:05
Előzmény: #26550  Törölt felhasználó
#26551
Télapó.
Törölt felhasználó 2023. 11. 23. 12:04
#26550
Télaó raly itt van ho a subája-sallala-jövőhéten megrázza szakállát is.
Törölt felhasználó 2023. 11. 23. 12:03
#26549
18.50rft
Lafotex 2023. 11. 23. 10:06
#26548
R:18.1 Forg:88.055db
Magus_21
Magus_21 2023. 11. 23. 09:43
Előzmény: #26546  Törölt felhasználó
#26547
Szép megindulás 😉
Törölt felhasználó 2023. 11. 23. 09:40
#26546
19.40ft r.
Lafotex 2023. 11. 22. 15:20
#26545
R:18.2
Lafotex 2023. 11. 22. 15:18
Előzmény: #26542  Bpali
#26544
Sajnos azoknak egyelőre nem,aki ,,kiolvadásra,,vár!
oxylant
oxylant 2023. 11. 22. 15:12
Előzmény: #26541  Lafotex
#26543
Azok is beszállnak, akkor oxy!!
Bpali
Bpali 2023. 11. 22. 15:11
Előzmény: #26541  Lafotex
#26542
jo lesz az..
Lafotex 2023. 11. 22. 15:10
#26541
R:18.4. 200k borítás!

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek