Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
ronaldinyo
ronaldinyo 2024. 01. 24. 12:43
Előzmény: #26619  R00
#26620
igen
R00 2024. 01. 24. 12:42
Előzmény: #26617  ronaldinyo
#26619
Célár 100 és kilő!😂
ronaldinyo
ronaldinyo 2024. 01. 24. 12:41
Előzmény: törölt hozzászólás
#26618
25-27 közé aztán 20ft körül oldalazás
ronaldinyo
ronaldinyo 2024. 01. 24. 12:40
Előzmény: törölt hozzászólás
#26617
indulunk hajrá
Törölt felhasználó 2024. 01. 24. 12:39
Törölt hozzászólás
#26616
Yoakedvem 2024. 01. 24. 12:36
#26615
Legjobb 5 vételi ajánlat
MennyiségÁr
6.90016,25
20.00016,2
7.10016,15
25.00016,1
10.00016
Legjobb 5 eladási ajánlat
MennyiségÁr
6.58717
1.80017,3
15.20017,35
2.50017,5
1.50017,8
Törölt felhasználó 2024. 01. 24. 12:35
Törölt hozzászólás
#26614
Törölt felhasználó 2024. 01. 24. 12:34
Törölt hozzászólás
#26613
Feca 2024. 01. 24. 11:44
Előzmény: törölt hozzászólás
#26612
Vágányok felújítva igen....
Törölt felhasználó 2024. 01. 24. 11:23
Törölt hozzászólás
#26611
Feca 2024. 01. 22. 12:51
Előzmény: #26608  ronaldinyo
#26610
Nem tudtam hogy időjárás előrejelző vagon is kapcsolódott...de holnapra olvadás lesz ezért. R. 16.4 most ...A hátsó szekciós vagonokban még nincs wc!! A ki- be ugrálók miatt...néha begyorsul a szerelvény erre figyeljenek oda ..
ronaldinyo
ronaldinyo 2024. 01. 21. 14:07
Előzmény: #26608  ronaldinyo
#26609
közel
ronaldinyo
ronaldinyo 2024. 01. 21. 14:06
Előzmény: #26607  oxylant
#26608
jo özel luxemburg és nincs olyan messze a tenger,amugy nincs globális felmelegedés.nemrég globális lehülést féknyuztak,van viszont ,sokkal rosszab ,vagy lesz.természet minden területet visszavesz majd ami az övé,na ebbe gondolkozzon,na ez a gáz.az emberiségnek.persze ők tették tönkre ,megérdemlik nem kötelezte öket senki,szabad akarat volt.
oxylant
oxylant 2024. 01. 21. 13:45
Előzmény: #26603  ronaldinyo
#26607
Bergben [82335] Karácsonykor már bimbózott....😉
ronaldinyo
ronaldinyo 2024. 01. 21. 12:46
Előzmény: #26602  Zille
#26606
nemcsak a tözsdén van biztos.ugyanis vannak utak és azt mindenkinek -mindennek be kell járnia biztosan ---ez hosszura vezet---
ronaldinyo
ronaldinyo 2024. 01. 21. 12:44
Előzmény: #26602  Zille
#26605
ja nostradamus-70 év béke aztán háború.2015 ben ez letelt-2018 tól beindultak a kovidfasizmussal a háboruk
ronaldinyo
ronaldinyo 2024. 01. 21. 12:42
Előzmény: #26603  ronaldinyo
#26604
lehülés
ronaldinyo
ronaldinyo 2024. 01. 21. 12:42
Előzmény: #26601  oxylant
#26603
hovirág mostanában mindig januárban nyilik.globális felmelegedéd.igaz ezt oroszorsazág és észak europa nem érzi mert ott inkább globális lehőlés van
Zille 2024. 01. 21. 11:36
Előzmény: #26600  ronaldinyo
#26602
A tőzsdén nincs olyan,hogy biztos!
oxylant
oxylant 2024. 01. 21. 11:06
Előzmény: #26600  ronaldinyo
#26601
Nálunk már tavasz van, kinyílt a hóvirág...🤣

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek