Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 11. 24. 18:05
Előzmény: törölt hozzászólás
#21100
Neked mar most is sikerult. Erre szuletni kell. 
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 11. 24. 17:56
Előzmény: #21098  Leonidas_10
#21099
Speka meghúzások ilyenek. Látszott a chart-on, gondoltam rá hogy indítom, erre nem megtette más. :) Egy körre remek volt, 40 alatt veszek megint szerintem, bár innen most nagyobb esés is lehet akár.
Leonidas_10
Leonidas_10 2019. 11. 24. 17:16
#21098
Azon csodálkoztam, h a meghúzás után így visszaengedett. Kár, h nincs már több napos limit (ebben). Vagy legalább folyamatos emelkedés.
Ozlac2000 2019. 11. 24. 11:03
Törölt hozzászólás
#21097
hibaz 2019. 11. 23. 20:20
Előzmény: #21093  Kisbot
#21096
Utoljára 2017 júliusától kezdődő időszakban voltak ekkora forgalmak,amikor megindult 5-6 ft-ról.... 
BMWF11 2019. 11. 22. 17:39
#21095
Jövő héten zöldben leszünk!😉
Törölt felhasználó 2019. 11. 22. 17:27
Törölt hozzászólás
#21094
Kisbot
Kisbot 2019. 11. 22. 16:49
Előzmény: #21071  JM Keynes
#21093

Sziasztok, üdv mindenkinek!
Nem szidunk itt mi senkit, Téged se szidnánk. Csak a szélsőséges megnyilvánulásaidat  kicsit is alá tudnád  támasztani? 
Ugyan mi indokolná az általad prognosztizált mai alsó limitet? 
Főleg amikor 55 környékén pörgött tegnap a papír többszázmilliós forgalommal.
JM Keynes
JM Keynes 2019. 11. 22. 16:16
Előzmény: #21091  Törölt felhasználó
#21092
Ugyan mi lenne a nutexben? Mindenki várta hogy felrántsák már. A duplázás biztos volt.  Az utolsó olcsó papír volt Béten.  Innen ugyanaz mint nord volt anno 70-80 körül. Lecsorgás 1 évig. SZVSZ.
Törölt felhasználó 2019. 11. 22. 16:10
Előzmény: #21082  JM Keynes
#21091
legyen így. De szerintem érdemes gyűjtögetni, 2020-ban ez is új tulajra lelehet. Nutexen a világ szeme, ha az valóban átalakulás útjára lép 2 hét múlva, akkor itt is kitörhet a lemaradók vételi pánikja még idén. 
Törölt felhasználó 2019. 11. 22. 16:07
Törölt hozzászólás
#21090
oxylant
oxylant 2019. 11. 22. 15:21
#21089
Látom itt is mükszik a fizika...
Az ellentétek vonzzák egymást...
Törölt felhasználó 2019. 11. 22. 15:13
Előzmény: #21086  JM Keynes
#21088
Latom, te is szeretsz almodozni. Ezzel en is igy vagyok,  en az epulesert, te a pusztulasert. Vilagnezeti kulonbsegek ezek. Nem sok kozos temank van, ahogy latom. 
melbam1 2019. 11. 22. 15:06
Törölt hozzászólás
#21087
JM Keynes
JM Keynes 2019. 11. 22. 15:02
Előzmény: #21084  hibaz
#21086
és 48ról letörik a mélybe..
Törölt felhasználó 2019. 11. 22. 15:02
Előzmény: #21082  JM Keynes
#21085
Mindegy mit beszelsz, igazam lesz, te is tudod. 
hibaz 2019. 11. 22. 14:30
Előzmény: #21080  Törölt felhasználó
#21084
gyurka64 2019. 11. 22. 13:02
#21083
Aki lát ebbe a hüeségben  valami fundát az szóljon. Én csak gyenge spekát látok,ami már elhalt:)  Aki jelentkezik,annak jó szeme van:)
JM Keynes
JM Keynes 2019. 11. 22. 12:52
#21082
Talán ma utoljára lehet még adni 50 felett..
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 11. 22. 11:56
#21081
egy körre jó volt, nincs benne erő szerintem.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek