Nagyobb papírokban is vannak ilyen játékok, plusz hosszú időre be se ragadtok, hagyjátok élni a céget. Azért nem fejlődnek, mert a ti párbeszédeiteken mosolyoggatnak, ahelyett, hogy dolgoznának.
KEG (heti) elemzés
2010.09.08.
Továbbra sem talált igazán meggyőző kapaszkodót az árfolyam mióta leszakadt a 300 forintnál lévő támasz szintről. Ugyan már 100 forintnál, azaz a legutóbbi támaszának harmadánál jár részvény jegyzése, ennek ellenére mutatkozhat még némi csökkenés 78 forintig. A támaszhoz közeledve azonban már némi vétel erő is támadt 90 forintnál, ami nem is csoda, hiszen brutálisan túladott papírról van szó, elég csak az RSI értékére pillantani. Ha lendületbe jön, akkor 120-140 forintig emelkedhet, ugyanis komolyabb ellenállás csak ott mutatkozik. Határozott fordulatról szó sincs egyelőre, azonban bátrabb, illetve játékosabb kedvű befektetők megpróbálkozhatnak óvatos vételekkel. link
Az első 3 Fotex, TVK, MOL volt még jó régen. Hajdanán hoztak is nagy Pluszt, ez az év még nem az igazi:-) Most kivárok jó beszállókat, de tuti nem a KEG lesz. Azt csak is kis pénzzel, ha majd javul a cég egyszer talán...
Ilyen részvénnyel kezdeni tőzsdézni életveszély, egy életre elmehet a kedve a BÉT-től, aki ezzel kezd. Napira sem merném, mert beragadás esélye is nagy, jön egy nagy öntés, aztán kész a baj sajnos.
soha nem értem meg, hogy miért kezdi valaki a tőzsdézést ilyen részvényekkel....vagy ha már évek óta kereskedsz és ez volt az első bukód akkor nem szóltam...
igazán nincs mit, runner-ék jobban tudják. Most a Blue-kat figyelem jobban. 2011-től hátha nyereséges lesz a KEG is, de amíg ilyen rossz az eredményük, nincs nagy esély az árfolyami trendben sajnos (nem számítva az új pappereket...2011-től hátha, de szvsz. egyelőre kerüld a vételt, bár garancia semmire nincs:-)
Én is figyelem ezt a részvényt, egyszer volt egy kis pakk, szerencsére időben eladtam (ez az első részvény amivel buktam:-)). 1-2 héten belül jön az újabb apportos adag, az könnyen megfelezi a mostani árfolyamot, + még a tavaszi apportosokból is van bőven mit eladni.
40 Ft reális lehet 1-2 hónap múlva, de nem biztos, hogy belemerek majd venni, mert itt egyfolytában apportos tőkeemelések vannak:)
KEG topik.
Venni vagy cserélni?
Zoltán?