Zuschlag: „A visszalépésemért az MSZP ötvenmilliót adott egy nejlonszatyorban”
link
Az egykori MSZP-s képviselő Zuschlag János letöltötte büntetését, kiszabadult. Politikai karrierjének ugyan örökre vége, de a börtönévek láthatóan nem törték meg. A napokban jelenik meg a könyv, amelyben elmeséli az életét, nem kihagyva azokat az eseményeket sem, amelyek végül börtönbe juttatták.
– Nem fél?
– Mitől kellene?
– Attól, hogy a napokban megjelenő könyv miatt nagyon borús lehet az MSZP-beli megítélése.
– Nem érdekel. Az MSZP-vel évek óta nem vagyok kapcsolatban. Az pedig, hogy ők mondjanak erkölcsi ítéletet fölöttem, egyenesen nevetséges. Ezt ők is tudják, és én is tudom.
– A könyve így a kampány része lesz.
– Akkor a kampány része lesz, nincs ezzel semmi gond.
– Mégis, miért éppen most szólal meg?
– Az életemről szóló könyv megírását és megjelentetését régóta tervezem, és már hosszú ideje dolgoztunk rajta. Most lett kész. Hogy miért szólalok meg más témában is, annak viszont valóban megvan a konkrét oka, mégpedig a Simon-ügy. Megdöbbentőnek tartom, hogy azok az MSZP-s pártvezetők, akik aggályoskodás nélkül bűnbakot csináltak belőlem, akik odalöktek maguk helyett a bíróság elé és utána a börtönbe, akik végig csak arra gondoltak, hogy jaj, csak álljon meg az ügy Zuschlagnál, jaj, csak ne menjen feljebb, tehát ezek a vezetők még most is, még az én ügyem után is fülig sárosak. Mert azt ugye, nem gondolja senki, hogy Simon Gábor magányos elkövető.
– Ártani akar a volt pártjának?
– Segíteni akarok nekik. Hogy ne járjon senki úgy, ahogy én jártam, vagy ahogy Simon Gábor járni fog.
– Haragszik rájuk?
– Hat éven át voltam börtönben, ezt az ember nyilván nem köszöni meg senkinek. Az elmúlt húsz évben ilyen súlyú ügyért, ilyen súlyos ítéletet még nem szabtak ki. Gyilkosok kapnak ennyit, vagy ők sem. Nálam a bíróság megállapította, kimondta, hogy a pénzből senki nem tett el egy forintot sem. Ehhez képest jól tönkretették az életemet. Végig az volt az érzésem, hogy a bíró rajtam torolja meg azt, hogy a valódi bűnösök kibújtak a hurokból. El is mondta, hogy nekem azért kell ilyen sokat kapnom, mert így működött a politikai döntéshozatali rendszer. Én vittem el mindent egy olyan bevett szisztémáért, amit nem én találtam ki, és nem én üzemeltettem, pusztán a része voltam.
– Ön nyilvánvalóan kitűnően ismeri az MSZP-t. Ön szerint, hangsúlyozom, a magánvéleménye szerint, milyen pénz van Simon Gábornál?
– Kizártnak tartom, hogy Simon Gábor egyszemélyes buliban tudott volna megszerezni ennyi pénzt. Egyedül elintézni effajta dolgokat, úgy, hogy nem is tud róla senki, az MSZP rendszerének a jellegzetességei miatt nem lehet.
– Simon vajon ugyanazt érzi most, mint amit ön érzett?
– Igen. Ebben biztos vagyok. És az MSZP most nyilván nagyon dühös rá, mert ha igaz, hogy ő már tavaly ősz óta tudott arról, hogy nyomoznak utána, és mégsem lépett semmit, akkor az az ő részéről inkorrektség, de a túlélés reményét senkitől sem lehet elvenni.
– Akkor vajon miért nem lépett?
– Talán hitt a csodában. Nem tudom.
– Ismeri Simont közelebbről?
– Húsz éve ismerem, annak idején, amikor ifjúsági vezető voltam, ő volt a BIT elnöke.
– Meglepte a Simon-ügy?
– Igen. Az, hogy valaki negyedmilliárd forintot tart a saját nevén egy osztrák bankszámlán, ezen nagyon meglepődtem.
– Az összeg miatt?
– Nem, a hülyesége miatt.
– Ha mostanában összefutna Simon Gáborral, milyen tanácsot adna neki?
– Hogy próbálja meg túlélni. De nem akarnám illúziókba ringatni, mert nem lesz könnyű.
– Őt is cserbenhagyták?
– Ő menthetetlen, az ügye nagyon egyszerű, átlátható, és hát kampányban mit tegyen egy párt?
– Az MSZP-nek nincs felelőssége?
– Dehogynem. Leginkább abban, hogy elnökhelyettes lehetett egy olyan ember, aki a saját számláján tart negyedmilliárd forintot.
– És ha ügyesebb, okosabb?
– Akkor soha nem bukik meg.
– Önről is ezt mondogatták vajon? Volt olyan kitüntetett pillanat, amikor megérezte, hogy pária lett az MSZP-ben?
– Amikor a pártban már elterjedt az ügyem híre, akkor igen. De még akkor is elmentem pártrendezvényekre, nem zavartattam magam. Letartóztatásom előtt három héttel jött Gyurcsány a megyei szervezethez, oda is elmentem. Nagyon nem tetszett nekik, de nem mert szólni senki, mégiscsak ügyvezető elnök voltam.
– Az a bizonyos sportminisztérium, ahol a pályázati ügyeket intézte, mai szemmel nézve az Összefogás minisztériuma volt. Gyurcsány Ferenc volt a miniszter, Mesterházy Attila volt az államtitkár, Szigetvári Viktor a kabinetfőnök. Nem bosszantó érzés önnek, hogy ők hárman ma ott tündökölnek a közös baloldali listán, és akár győzhetnek is, de mindenképpen bejutnak majd a parlamentbe?
– Ez nem bosszant. Az bosszant, amikor például Gyurcsány Ferenc véleményt nyilvánít rólam, miközben erre semmilyen erkölcsi alapja nincs.
– Tudott mindenről?
– Persze, hogy tudott. Ha egy ilyen szisztéma működik egy minisztériumban, arról egy Gyurcsány-típusú miniszter tud. Mindenről tudott, mindenbe beleszólt, mindent ő írt alá. Neki ez a tárca volt akkoriban a homokozója, itt építette fel magát, innen lett miniszterelnök. A sportpályázatok esetében például, ahol ott ültem mellette, amikor az egyeztetések folytak közte és az országgyűlési képviselők között. A könyvben részletesen elolvashatják, hogy mi is történt pontosan.
– Volt olyan, hogy ott ült mellette, s magyarázta neki, hogy nézd Feri, ennek a pályázatnak kell nyernie, ezért meg ezért?
– Persze. És azt mondta, hogy rendben van. Mindig azt mondta.
– Akkor miért ön ment a börtönbe?
– Azért én mentem a börtönbe, mert… Nem tudom. Nyilván azért, valahol nálam lehetett még azt a közvetlen kapcsolatot bizonyítani, ami a büntetőeljáráshoz és annak befejezéséhez elégséges volt. Ennyi. De az ítélet ötszáz oldalas indoklásának a nagyobbik része nem rólunk, hetünkről szólt.
– Mesterházy is tudott mindenről?
– Ő nem sokszor volt bent a minisztériumban, mert Gyurcsány nagyon utálta. Gyurcsány csak a saját csapatát kedvelte, Keszthelyi Andrást, Szigetvárit, Szilvásyt. Mesterházyt ott szívatta, ahol érte, például korlátozta a mobiltelefon-használatát. Egy államtitkárnak! Feri ugyanis egy igazi bunkó, ha valaki kicsit jobban megismeri. Már valósággal sajnáltuk Mesterházyt. Attilának akkor lett nagyobb szerepe, amikor Medgyessy már lemondott, Gyurcsány pedig még nem lett miniszterelnök. Addig csak elevickélt valahogy. Szerepét és súlyát jól mutatja, hogy önmaga nem tudott mindent elintézni, hanem hozzám kellett fordulnia, ha pozitív döntést szeretett volna. Ha Veszprémben sikereket akart elérni, akkor hozzám fordult, hogy segítsek az elbírálásban.
– Szigetvári Viktor is tudott mindenről?
– Kabinetfőnökként ő mindig, mindenről tudott, hiszen az ő feladata volt a napi operatív ügyintézés a minisztériumban. Hétfőnként volt a heti egyeztetés, ott volt Feri, Attila, ott volt Szigetvári, Keszthelyi, esetleg valamelyik helyettes államtitkár, az ifjúsági szervezettől ott volt Újhelyi István, Arató Gergő, meg én, a sportosoktól Bakonyi Tibor, és megbeszéltük a heti várható ügyeket, és persze a pályázatokat is.
– Ön bármikor besétálhatott Gyurcsányhoz?
– Persze, bármikor. Nekem különleges viszonyom volt vele, mert 2003 tavaszán jöttek elő a kétes ügyei, és én voltam az egyik, aki kiállt a párt részéről és megvédte, s így elég sokat kellett vele és Keszthelyivel találkoznom. A kormányszóvivő Gál J. Zoltán átszólt a miniszterelnöki hivatalból vagy az Altusból átküldtek egy faxot, hogy mit és hogyan kell éppen megmagyarázni, én meg kiálltam a kamerák elé, és elmondtam.
– Így utólag ez sem dühíti?
– De, ez dühít.
– Mégis, ez az időszak volt az ön, hogy is fogalmazzak, fénykora. Gondolom, a párt ifjúsági szervezete tele volt pénzzel.
– Éppen, hogy voltak pénzügyi gondjaink, ezért kellett ezt a szisztémát működtetni.
– De azért voltak luxuskiadásaik, nem?
– Nem voltak luxuskiadásaink, de volt, hogy különvonatot kellett bérelnünk Görögországba, az Európai Szocialista Ifjúsági Szervezetek találkozójára. Ezerötszázan mentünk.
– Mennyibe került?
– Nem tudom, pár tízmillióba. De azt sem tudom, ki állta a számlát, az is lehet, hogy a MÁV benyelte.
– És ön úgy érezte ez idő tájt, hogy semmi baj nem lehet.
– Igen. Meg voltam győződve arról, hogy minden rendben van.
– Aztán 2004-ben botrányos körülmények között lemondott, és visszavonult Kiskunhalasra. Ahol erős bázisa lehetett, hiszen a 2006-os választások előtt megint megválasztották képviselőjelöltnek.
– Amitől rosszul lett a teljes pártvezetés, hiszen mindenki azt hitte, el fogok tűnni. Csak én nem.
– És mit léptek?
– Megkerestek, hogy lépjek vissza, állapodjunk meg, mondjam meg, mit kérek.
– Kik keresték meg?
–Többen, többször. A végén megállapodtam a Lendvai, Szekeres, Szilvásy trióval.
– Mi lett a vége?
– Visszaléptem és kaptam ötvenmillió forintot egy nejlonszatyorban.
– Honnan jött ez a pénz? Ki adta át és hol?
– A pénz az MSZP-től jött, nyilván a központi széfből. A székházban adta át valamelyik titkárnő, már nem emlékszem pontosan, hogy melyik.
– Ön pedig fogta a pénzt, és hazament?
– Igen.
– Ekkortájt sem aggasztotta a büntetőügye?
– Egyáltalán nem, hiszen már 2004-ben megindult a nyomozás, és nem történt semmi érdekes. Ráadásul mindenről tudtam, Lusztig Péter rendszeresen tájékoztatott, hogy éppen hol tart a rendőrség. 2007 januárjában fordult komolyra a dolog, mert az ügyészség vagy megunta a rendőrség tipródását, vagy új információkat kaptak. Ekkor felhívott Szilvásy Gyuri, hogy van-e valami közöm ehhez az ügyhöz. Azt mondtam, hogy nincs, és akkor úgy is gondoltam. Majd rá egy hétre megjelentek a rendőrök, nagyon sok rendőr, tartottak egy csomó házkutatást, engem pedig felhívott valaki, hogy vigyázzak, mert lehallgatnak. Ekkor már nagyon ideges voltam, bementem Szilvásyhoz, de úgy, hogy gyakorlatilag rátörtem az ajtót. Kiabáltam vele, hogy miért nem szólt. Képes volt azt mondani, hogy elfelejtette.
– Csak ön volt ideges?
– Mindenki ideges volt. Lados István munkatársamat, aki az MSZP-frakció alkalmazottja volt, el is kellett menekíteni külföldre.
– Ön nem akart menni?
– Fel sem merült. Értelmetlen lett volna. Ráadásul még ekkor sem féltem igazán. Aztán februárban az ügyészség átvette a nyomozást, akkor indult meg a henger, akkor kezdődött a tanúk tömeges beidézése.
– Nem akarom heccelni önt, de emlékszik még arra a mondatára, hogy nincs Zuschlag-ügy?
– Gondolhatja, hogy emlékszem…
– Kijött Lendvai Ildikó irodájából, ott várta a média, s akkor nyilatkozta. Ez a mondat azóta közmondássá vált.
– Na igen, hiszen három héttel később letartóztattak. De hát mit mondtam volna mást?
– Ezt mondta kint. De mit mondott bent, Lendvai Ildikónak?
– Kínos volt, mert véletlenül ott volt Szilvásy is. Amúgy Lendvai hívott be, hogy tájékoztassam. Én el is mondtam, hogy ebből katasztrófa lesz, hiszen ekkor már a pártvezetés tagjait is kezdte az ügyészség behívogatni. Ildikó aggódott, hogy az ügy esetleg feljebb is mehet, és azt hajtogatta, hogy valamit kellene csinálni, meg hogy találjunk ki valamit. Szóval tipikus MSZP-s válságkezelés volt.
– Gyurcsány nem jelentkezett?
– Dehogynem, már jóval korábban. Nem is tehetett mást. Gondoljon bele, van egy miniszterelnök, akinek a korábbi minisztériumában a teljes apparátust már kihallgatták, meg olyan házkutatások voltak, ahol szó szerint több tonnányi iratot foglalt le az ügyészség. Úgyhogy Gyurcsány megkeresett, hát persze. Beszéltünk telefonon is, személyesen is. Azt mondta, hogy kezeli a problémát. Aztán egyszer Keszthelyi Andrással megüzente, hogy hívjam fel Bánáti Jánost, megbeszélte vele, hogy ő fogja az ügyet kezelni.
– Amúgy a saját védőügyvédje jól védte önt?
– Az volt az érzésem, hogy a védelem célja elsősorban az ügy politikai kezelése, nem pedig az én büntetőjogi felelősségem enyhítése. A fellebbezésemet már én magam írtam, talán elég, ha ennyit mondok.
– Most hogy látja, akartak egyáltalán önnek segíteni?
– Szerintem eleinte akartak, aztán meg arra jutottak, hogy az én beáldozásommal legalább le lehet zárni az ügyet. Nekem nem volt mentelmi jogom. Feljebb már mindenkinek volt. Jogilag ezt így lehetett összerakni és lezárni.
– Ötvenmillió forintot valakik befizettek ön helyett, hogy csökkentsék a kárt. Azért ez segítség. Ön tudott erről?
– Higgye el, nem engem védtek, nem engem segítettek, hanem saját magukat meg az egész rendszert. Amúgy nem tudtam róla. Jött az ügyvédem, és közölte, hogy letéti számlájáról kárenyhítés címén átutalt ötvenmillió forintot. Ha megkérdeznek, én nem kértem volna. Később vagyonosodási vizsgálat indult ellenem, adóhiányt állapítottak meg, ez az ügy még ma is tart. Ráadásul ezzel külön felbőszítették az ügyészeket. Mert hát honnan származik ez a pénz?
– Vajon honnan?
– Nyilván ugyanabból a széfből, honnan máshonnan?
– A legendás széf. Ön látta nyitva?
– Persze, tele volt pénzzel, volt benne vagy pár száz millió forint. Ott állt a régi székház második emeletén, rajta egy MSZMP címerrel.
– Ki fért hozzá ehhez a széfhez?
– Akinek a pártpénztárnok megengedte.
– Mire kellettek ezek a pénzek?
– Mindenfélére. Fű alatti támogatásokra, zűrös ügyek elintézésre, a pártelnök költségeire, kampányokra. Ilyenekre.
– Mi az ön egyenlege az MSZP-vel? Kapott egyszer ötvenmilliót nejlonszatyorban. Egy másik ötvenmilliót visszafizettek ön helyett. Ez száz. És mit adott ön nekik?
– Sokat. Éveken át intéztem nekik mindent, ami csak felmerült, és amit csak kértek. Nem állítom, hogy önzetlenül, hiszen így építettem a karrieremet. Ha olyan megyéből jössz, ahol nincs esélyed egyéniben nyerni, akkor nagyon oda kell feküdnöd, hogy listán bekerülj a parlamentbe. Én pedig odafeküdtem. Mindent, érti, mindent el tudtam intézni a magam hatósugarán belül. És meg is tettem, és az ügyemben szereplő pénzekből egyetlen forint sem nálam landolt. De nem találtam a féket, ez tény. Pedig sokszor rá kellett volna lépnem, ma már tudom. Olyan pályázatokat toltunk át, sokat, amelyeket az ablakon kellett volna kidobni, olyan vacakok voltak. De nem szólt senki. Nem volt fék. Amúgy meg volt, hogy vittem abba a széfbe pénzt én is, valami negyvenmillió forintot, bevezették a kockás füzetbe azt is. Összességében biztos, hogy pozitív az egyenlegem.
– Ha tehetné, mit csinálna másként?
– Nem mondanám azt a mondatot a Terror Háza előtt. Ha az nincs, megmarad a mentelmi jogom és nem lett volna semmi bajom, mert én is a védett körben maradok. Igen, persze, követtem el hibákat, de ha nem így tettem volna, ha nem lépek rá arra az útra, amelyikre végül ráléptem, akkor sehová nem jutok az MSZP-ben, akkor elsüllyedek a semmiben. Ámbár, így is ott vagyok…
– A börtönévek alatt keresték?
– Nem.
– És miután kijött?
– Volt pár beszélgetés, semmi több.
– Mit csinál, mivel foglalja el magát, amióta szabad?
– Van egy cég, a Zuschlag Consulting Kft., amely üzletviteli tanácsadással, adótervezéssel, coachinggal foglalkozik. Abban segítek.
"Szerintem is nagy a valószínűsége, hogy mind két személy nem legális úton erősödött meg ennyire."
Az egyikben milliókról, a másikban milliárdokról van szó. Az egyik lemondott, a másik esetében bíróság lehetetlenítette el még a vagyonnyilatkozatának nyilvánosságra hozatalát is.
És akkor miután sikerült oldalakon keresztül mellébeszélned válasz helyett és most is mástól kérted a válaszokat azokra a kérdésekre, amiket NEKED tettek fel, lássuk a te válaszaidat.
Dehogynem döntött róla. Az egyetem elvette a doktori címét, Schmitt megtámagta a bíróságon és veszített, mert nem kapta vissza a címet.
Elég durva, hogy az egyik esetben elég neked a gyanú/pletyka/vélelem. A másik esetben vázsgálat, illetékes intézmény és bírósági döntés sem elég! Ezzel már tényleg nem lehet mit kezdeni.
Akármennyire is nem kedvelem GYF-t ez az alapvető különbség közte és OV között. Előbb bizniszelt, utána lett főállású politikus.
Utóbbi viszont úgy lett milliárdos, hogy egy perc munkaviszonya nincs a versenyszférában.
Schmitt biztosan plagizált. Gyurcsány gyanús, elképzelhető, hogy plagizált.
Simon titkolt pénze nagy valószínűséggel simlis ügyből származik. Mészáros milliárdjainak egy része nagy valószínűséggel mutyis állami üzletből ill. simlis ügyből származik.
Nem nehéz válaszolni, ha az ember nem súlyosan elfogult, nem vak hívő vagy fizetett pártkatona.
"Az egyikről a bíróság döntött jogerősen a másik ellen még eljárás sem kezdődött."
Schmitt plagizálásáról döntött egy vizsgálat, az egyetem és bíróság is. Gyurcsányéval kapcsolatban semmi ilyen nem volt. Te mégis mindkettő azonosan plagizálónak tartod. Akkor most hogyis van ez?
Ha a Fidesz lop, akkor kell bizonyíték és semmi nem elég annak, a szoci csalásra elég a vélelem?
Szerencsére annyira nevetséges, amit produkálsz, hogy Saját magadnak is ellentmondasz. Szokás szerint persze észre sem veszed.
Ennél azért több észt feltételeztem nálad:-)
Jössz egy hülye ripaccsal aki a külsőségeknek él és amúgy egy nagy senki, 0!!! vagyonnal!
De rendben, elfogadom az érvelésed, ha szólsz a főnöknek, hogy ma este 1 perc legyen a Zuschlagról, a maradék 10 percet (amit még vele fognak foglalkozni)fordítsák inkább a celebekre!
De telefonálj be mondjuk a Lánchíd rádióba és a "kicsit" kormánypárti lecsó című műsorban vázold a felvetésedet:-)
És akkor még mindig várom a választ:
1, Simon nem megdolgozott azért a 250 Millióért, hanem valami "okosságból" lett neki! IGEN/NEM??
2, Mészáros nem megdolgozott azért a 8 Milliárdért hanem valami "okosságból" lett neki! IGEN/NEM??
?????????
Van egy pár olyan politikus is akinek vállalkozása van.
Gyurcsány is jótékony célra adta a fizetését.Megélt más tevékenysége jövedelméből. Cége osztalékából.
Ez már szánalmas. Majd akkor gyere mindenféle hülye celebbel, ha ők is közpénzből élnek évtizedek óta, és így viszik véghez ezt a bravúrt. Addig amíg ilyet nem találsz kutyát nem érdekli melyiknek mennyi pénze van és mire költi. A politikusok viszont igenis érdekelnek mivel részben én állom a számláikat.
Lehet itt gazdagodni,és még pártelnök-miniszterelnöknek sem kell lenni.
Elég az, hogy menő "celeb" legyél.
Amennyiben nem okoz nagy lelki gondot az sem árt, ha minél inkább " micimackó" képességűnek mutasd magad. Még az is lehet, hogy meg sem kell játszani mert az meg van alapból...
"Egy biztos: nem mindennapi luxusban él Berki Krisztián. Hogy pontosan miből, azt senki nem tudja és a Kiskegyednek ő sem sokat árult el erről.
- Üzletember vagyok, és nem titok, hogy külföldön is vannak érdekeltségeim. Ezért gyakran hétvégén is repülőre kell ülnöm, és meg sem állok mondjuk Londonig, ahol üzleti tárgyalás vár rám, és onnan már repülök is tovább Floridába. Én nem ülök és várom a nagy pénzt, hanem teszek érte - magyarázta Berki Krisztián, akinek gardróbja láttán még Sarka Katának is leesett az álla a Hal a tortán adásának forgatásán
- Több cipője van, mint egy nőnek - konstatálta, miután 170 pár sportcipőt számoltak meg Cseke Katinkával.
- Valami esztelen Krisztián ruhatára - tette még hozzá.
Cseke Katinka szerint Berki - csak és kizárólag luxusmárkákból álló - napszemüveg-gyűjteménye önmagában többet ér, mint az ő lakása - olvasható a Kiskegyed.hu-n."
Pampa:-))
Ha nincs bebizonyítva,akkor a "közhiradóban" miért van minden nap 5 percben szó róla??
De amúgy a te saját véleményed érdekelt volna!
Na de gyáva vagy leírni, hogy a gazdád egyik legnagyobb segnyalója lopja a közpénzt! ( a szocik is ezt tették, csak kicsiben, és balfasz módon!)
Zuschlag: „A visszalépésemért az MSZP ötvenmilliót adott egy nejlonszatyorban”
Az egykori MSZP-s képviselő Zuschlag János letöltötte büntetését, kiszabadult. Politikai karrierjének ugyan örökre vége, de a börtönévek láthatóan nem törték meg. A napokban jelenik meg a könyv, amelyben elmeséli az életét, nem kihagyva azokat az eseményeket sem, amelyek végül börtönbe juttatták.
– Nem fél?
– Mitől kellene?
– Attól, hogy a napokban megjelenő könyv miatt nagyon borús lehet az MSZP-beli megítélése.
– Nem érdekel. Az MSZP-vel évek óta nem vagyok kapcsolatban. Az pedig, hogy ők mondjanak erkölcsi ítéletet fölöttem, egyenesen nevetséges. Ezt ők is tudják, és én is tudom.
– A könyve így a kampány része lesz.
– Akkor a kampány része lesz, nincs ezzel semmi gond.
– Mégis, miért éppen most szólal meg?
– Az életemről szóló könyv megírását és megjelentetését régóta tervezem, és már hosszú ideje dolgoztunk rajta. Most lett kész. Hogy miért szólalok meg más témában is, annak viszont valóban megvan a konkrét oka, mégpedig a Simon-ügy. Megdöbbentőnek tartom, hogy azok az MSZP-s pártvezetők, akik aggályoskodás nélkül bűnbakot csináltak belőlem, akik odalöktek maguk helyett a bíróság elé és utána a börtönbe, akik végig csak arra gondoltak, hogy jaj, csak álljon meg az ügy Zuschlagnál, jaj, csak ne menjen feljebb, tehát ezek a vezetők még most is, még az én ügyem után is fülig sárosak. Mert azt ugye, nem gondolja senki, hogy Simon Gábor magányos elkövető.
– Ártani akar a volt pártjának?
– Segíteni akarok nekik. Hogy ne járjon senki úgy, ahogy én jártam, vagy ahogy Simon Gábor járni fog.
– Haragszik rájuk?
– Hat éven át voltam börtönben, ezt az ember nyilván nem köszöni meg senkinek. Az elmúlt húsz évben ilyen súlyú ügyért, ilyen súlyos ítéletet még nem szabtak ki. Gyilkosok kapnak ennyit, vagy ők sem. Nálam a bíróság megállapította, kimondta, hogy a pénzből senki nem tett el egy forintot sem. Ehhez képest jól tönkretették az életemet. Végig az volt az érzésem, hogy a bíró rajtam torolja meg azt, hogy a valódi bűnösök kibújtak a hurokból. El is mondta, hogy nekem azért kell ilyen sokat kapnom, mert így működött a politikai döntéshozatali rendszer. Én vittem el mindent egy olyan bevett szisztémáért, amit nem én találtam ki, és nem én üzemeltettem, pusztán a része voltam.
– Ön nyilvánvalóan kitűnően ismeri az MSZP-t. Ön szerint, hangsúlyozom, a magánvéleménye szerint, milyen pénz van Simon Gábornál?
– Kizártnak tartom, hogy Simon Gábor egyszemélyes buliban tudott volna megszerezni ennyi pénzt. Egyedül elintézni effajta dolgokat, úgy, hogy nem is tud róla senki, az MSZP rendszerének a jellegzetességei miatt nem lehet.
– Simon vajon ugyanazt érzi most, mint amit ön érzett?
– Igen. Ebben biztos vagyok. És az MSZP most nyilván nagyon dühös rá, mert ha igaz, hogy ő már tavaly ősz óta tudott arról, hogy nyomoznak utána, és mégsem lépett semmit, akkor az az ő részéről inkorrektség, de a túlélés reményét senkitől sem lehet elvenni.
– Akkor vajon miért nem lépett?
– Talán hitt a csodában. Nem tudom.
– Ismeri Simont közelebbről?
– Húsz éve ismerem, annak idején, amikor ifjúsági vezető voltam, ő volt a BIT elnöke.
– Meglepte a Simon-ügy?
– Igen. Az, hogy valaki negyedmilliárd forintot tart a saját nevén egy osztrák bankszámlán, ezen nagyon meglepődtem.
– Az összeg miatt?
– Nem, a hülyesége miatt.
– Ha mostanában összefutna Simon Gáborral, milyen tanácsot adna neki?
– Hogy próbálja meg túlélni. De nem akarnám illúziókba ringatni, mert nem lesz könnyű.
– Őt is cserbenhagyták?
– Ő menthetetlen, az ügye nagyon egyszerű, átlátható, és hát kampányban mit tegyen egy párt?
– Az MSZP-nek nincs felelőssége?
– Dehogynem. Leginkább abban, hogy elnökhelyettes lehetett egy olyan ember, aki a saját számláján tart negyedmilliárd forintot.
– És ha ügyesebb, okosabb?
– Akkor soha nem bukik meg.
– Önről is ezt mondogatták vajon? Volt olyan kitüntetett pillanat, amikor megérezte, hogy pária lett az MSZP-ben?
– Amikor a pártban már elterjedt az ügyem híre, akkor igen. De még akkor is elmentem pártrendezvényekre, nem zavartattam magam. Letartóztatásom előtt három héttel jött Gyurcsány a megyei szervezethez, oda is elmentem. Nagyon nem tetszett nekik, de nem mert szólni senki, mégiscsak ügyvezető elnök voltam.
– Az a bizonyos sportminisztérium, ahol a pályázati ügyeket intézte, mai szemmel nézve az Összefogás minisztériuma volt. Gyurcsány Ferenc volt a miniszter, Mesterházy Attila volt az államtitkár, Szigetvári Viktor a kabinetfőnök. Nem bosszantó érzés önnek, hogy ők hárman ma ott tündökölnek a közös baloldali listán, és akár győzhetnek is, de mindenképpen bejutnak majd a parlamentbe?
– Ez nem bosszant. Az bosszant, amikor például Gyurcsány Ferenc véleményt nyilvánít rólam, miközben erre semmilyen erkölcsi alapja nincs.
– Tudott mindenről?
– Persze, hogy tudott. Ha egy ilyen szisztéma működik egy minisztériumban, arról egy Gyurcsány-típusú miniszter tud. Mindenről tudott, mindenbe beleszólt, mindent ő írt alá. Neki ez a tárca volt akkoriban a homokozója, itt építette fel magát, innen lett miniszterelnök. A sportpályázatok esetében például, ahol ott ültem mellette, amikor az egyeztetések folytak közte és az országgyűlési képviselők között. A könyvben részletesen elolvashatják, hogy mi is történt pontosan.
– Volt olyan, hogy ott ült mellette, s magyarázta neki, hogy nézd Feri, ennek a pályázatnak kell nyernie, ezért meg ezért?
– Persze. És azt mondta, hogy rendben van. Mindig azt mondta.
– Akkor miért ön ment a börtönbe?
– Azért én mentem a börtönbe, mert… Nem tudom. Nyilván azért, valahol nálam lehetett még azt a közvetlen kapcsolatot bizonyítani, ami a büntetőeljáráshoz és annak befejezéséhez elégséges volt. Ennyi. De az ítélet ötszáz oldalas indoklásának a nagyobbik része nem rólunk, hetünkről szólt.
– Mesterházy is tudott mindenről?
– Ő nem sokszor volt bent a minisztériumban, mert Gyurcsány nagyon utálta. Gyurcsány csak a saját csapatát kedvelte, Keszthelyi Andrást, Szigetvárit, Szilvásyt. Mesterházyt ott szívatta, ahol érte, például korlátozta a mobiltelefon-használatát. Egy államtitkárnak! Feri ugyanis egy igazi bunkó, ha valaki kicsit jobban megismeri. Már valósággal sajnáltuk Mesterházyt. Attilának akkor lett nagyobb szerepe, amikor Medgyessy már lemondott, Gyurcsány pedig még nem lett miniszterelnök. Addig csak elevickélt valahogy. Szerepét és súlyát jól mutatja, hogy önmaga nem tudott mindent elintézni, hanem hozzám kellett fordulnia, ha pozitív döntést szeretett volna. Ha Veszprémben sikereket akart elérni, akkor hozzám fordult, hogy segítsek az elbírálásban.
– Szigetvári Viktor is tudott mindenről?
– Kabinetfőnökként ő mindig, mindenről tudott, hiszen az ő feladata volt a napi operatív ügyintézés a minisztériumban. Hétfőnként volt a heti egyeztetés, ott volt Feri, Attila, ott volt Szigetvári, Keszthelyi, esetleg valamelyik helyettes államtitkár, az ifjúsági szervezettől ott volt Újhelyi István, Arató Gergő, meg én, a sportosoktól Bakonyi Tibor, és megbeszéltük a heti várható ügyeket, és persze a pályázatokat is.
– Ön bármikor besétálhatott Gyurcsányhoz?
– Persze, bármikor. Nekem különleges viszonyom volt vele, mert 2003 tavaszán jöttek elő a kétes ügyei, és én voltam az egyik, aki kiállt a párt részéről és megvédte, s így elég sokat kellett vele és Keszthelyivel találkoznom. A kormányszóvivő Gál J. Zoltán átszólt a miniszterelnöki hivatalból vagy az Altusból átküldtek egy faxot, hogy mit és hogyan kell éppen megmagyarázni, én meg kiálltam a kamerák elé, és elmondtam.
– Így utólag ez sem dühíti?
– De, ez dühít.
– Mégis, ez az időszak volt az ön, hogy is fogalmazzak, fénykora. Gondolom, a párt ifjúsági szervezete tele volt pénzzel.
– Éppen, hogy voltak pénzügyi gondjaink, ezért kellett ezt a szisztémát működtetni.
– De azért voltak luxuskiadásaik, nem?
– Nem voltak luxuskiadásaink, de volt, hogy különvonatot kellett bérelnünk Görögországba, az Európai Szocialista Ifjúsági Szervezetek találkozójára. Ezerötszázan mentünk.
– Mennyibe került?
– Nem tudom, pár tízmillióba. De azt sem tudom, ki állta a számlát, az is lehet, hogy a MÁV benyelte.
– És ön úgy érezte ez idő tájt, hogy semmi baj nem lehet.
– Igen. Meg voltam győződve arról, hogy minden rendben van.
– Aztán 2004-ben botrányos körülmények között lemondott, és visszavonult Kiskunhalasra. Ahol erős bázisa lehetett, hiszen a 2006-os választások előtt megint megválasztották képviselőjelöltnek.
– Amitől rosszul lett a teljes pártvezetés, hiszen mindenki azt hitte, el fogok tűnni. Csak én nem.
– És mit léptek?
– Megkerestek, hogy lépjek vissza, állapodjunk meg, mondjam meg, mit kérek.
– Kik keresték meg?
–Többen, többször. A végén megállapodtam a Lendvai, Szekeres, Szilvásy trióval.
– Mi lett a vége?
– Visszaléptem és kaptam ötvenmillió forintot egy nejlonszatyorban.
– Honnan jött ez a pénz? Ki adta át és hol?
– A pénz az MSZP-től jött, nyilván a központi széfből. A székházban adta át valamelyik titkárnő, már nem emlékszem pontosan, hogy melyik.
– Ön pedig fogta a pénzt, és hazament?
– Igen.
– Ekkortájt sem aggasztotta a büntetőügye?
– Egyáltalán nem, hiszen már 2004-ben megindult a nyomozás, és nem történt semmi érdekes. Ráadásul mindenről tudtam, Lusztig Péter rendszeresen tájékoztatott, hogy éppen hol tart a rendőrség. 2007 januárjában fordult komolyra a dolog, mert az ügyészség vagy megunta a rendőrség tipródását, vagy új információkat kaptak. Ekkor felhívott Szilvásy Gyuri, hogy van-e valami közöm ehhez az ügyhöz. Azt mondtam, hogy nincs, és akkor úgy is gondoltam. Majd rá egy hétre megjelentek a rendőrök, nagyon sok rendőr, tartottak egy csomó házkutatást, engem pedig felhívott valaki, hogy vigyázzak, mert lehallgatnak. Ekkor már nagyon ideges voltam, bementem Szilvásyhoz, de úgy, hogy gyakorlatilag rátörtem az ajtót. Kiabáltam vele, hogy miért nem szólt. Képes volt azt mondani, hogy elfelejtette.
– Csak ön volt ideges?
– Mindenki ideges volt. Lados István munkatársamat, aki az MSZP-frakció alkalmazottja volt, el is kellett menekíteni külföldre.
– Ön nem akart menni?
– Fel sem merült. Értelmetlen lett volna. Ráadásul még ekkor sem féltem igazán. Aztán februárban az ügyészség átvette a nyomozást, akkor indult meg a henger, akkor kezdődött a tanúk tömeges beidézése.
– Nem akarom heccelni önt, de emlékszik még arra a mondatára, hogy nincs Zuschlag-ügy?
– Gondolhatja, hogy emlékszem…
– Kijött Lendvai Ildikó irodájából, ott várta a média, s akkor nyilatkozta. Ez a mondat azóta közmondássá vált.
– Na igen, hiszen három héttel később letartóztattak. De hát mit mondtam volna mást?
– Ezt mondta kint. De mit mondott bent, Lendvai Ildikónak?
– Kínos volt, mert véletlenül ott volt Szilvásy is. Amúgy Lendvai hívott be, hogy tájékoztassam. Én el is mondtam, hogy ebből katasztrófa lesz, hiszen ekkor már a pártvezetés tagjait is kezdte az ügyészség behívogatni. Ildikó aggódott, hogy az ügy esetleg feljebb is mehet, és azt hajtogatta, hogy valamit kellene csinálni, meg hogy találjunk ki valamit. Szóval tipikus MSZP-s válságkezelés volt.
– Gyurcsány nem jelentkezett?
– Dehogynem, már jóval korábban. Nem is tehetett mást. Gondoljon bele, van egy miniszterelnök, akinek a korábbi minisztériumában a teljes apparátust már kihallgatták, meg olyan házkutatások voltak, ahol szó szerint több tonnányi iratot foglalt le az ügyészség. Úgyhogy Gyurcsány megkeresett, hát persze. Beszéltünk telefonon is, személyesen is. Azt mondta, hogy kezeli a problémát. Aztán egyszer Keszthelyi Andrással megüzente, hogy hívjam fel Bánáti Jánost, megbeszélte vele, hogy ő fogja az ügyet kezelni.
– Amúgy a saját védőügyvédje jól védte önt?
– Az volt az érzésem, hogy a védelem célja elsősorban az ügy politikai kezelése, nem pedig az én büntetőjogi felelősségem enyhítése. A fellebbezésemet már én magam írtam, talán elég, ha ennyit mondok.
– Most hogy látja, akartak egyáltalán önnek segíteni?
– Szerintem eleinte akartak, aztán meg arra jutottak, hogy az én beáldozásommal legalább le lehet zárni az ügyet. Nekem nem volt mentelmi jogom. Feljebb már mindenkinek volt. Jogilag ezt így lehetett összerakni és lezárni.
– Ötvenmillió forintot valakik befizettek ön helyett, hogy csökkentsék a kárt. Azért ez segítség. Ön tudott erről?
– Higgye el, nem engem védtek, nem engem segítettek, hanem saját magukat meg az egész rendszert. Amúgy nem tudtam róla. Jött az ügyvédem, és közölte, hogy letéti számlájáról kárenyhítés címén átutalt ötvenmillió forintot. Ha megkérdeznek, én nem kértem volna. Később vagyonosodási vizsgálat indult ellenem, adóhiányt állapítottak meg, ez az ügy még ma is tart. Ráadásul ezzel külön felbőszítették az ügyészeket. Mert hát honnan származik ez a pénz?
– Vajon honnan?
– Nyilván ugyanabból a széfből, honnan máshonnan?
– A legendás széf. Ön látta nyitva?
– Persze, tele volt pénzzel, volt benne vagy pár száz millió forint. Ott állt a régi székház második emeletén, rajta egy MSZMP címerrel.
– Ki fért hozzá ehhez a széfhez?
– Akinek a pártpénztárnok megengedte.
– Mire kellettek ezek a pénzek?
– Mindenfélére. Fű alatti támogatásokra, zűrös ügyek elintézésre, a pártelnök költségeire, kampányokra. Ilyenekre.
– Mi az ön egyenlege az MSZP-vel? Kapott egyszer ötvenmilliót nejlonszatyorban. Egy másik ötvenmilliót visszafizettek ön helyett. Ez száz. És mit adott ön nekik?
– Sokat. Éveken át intéztem nekik mindent, ami csak felmerült, és amit csak kértek. Nem állítom, hogy önzetlenül, hiszen így építettem a karrieremet. Ha olyan megyéből jössz, ahol nincs esélyed egyéniben nyerni, akkor nagyon oda kell feküdnöd, hogy listán bekerülj a parlamentbe. Én pedig odafeküdtem. Mindent, érti, mindent el tudtam intézni a magam hatósugarán belül. És meg is tettem, és az ügyemben szereplő pénzekből egyetlen forint sem nálam landolt. De nem találtam a féket, ez tény. Pedig sokszor rá kellett volna lépnem, ma már tudom. Olyan pályázatokat toltunk át, sokat, amelyeket az ablakon kellett volna kidobni, olyan vacakok voltak. De nem szólt senki. Nem volt fék. Amúgy meg volt, hogy vittem abba a széfbe pénzt én is, valami negyvenmillió forintot, bevezették a kockás füzetbe azt is. Összességében biztos, hogy pozitív az egyenlegem.
– Ha tehetné, mit csinálna másként?
– Nem mondanám azt a mondatot a Terror Háza előtt. Ha az nincs, megmarad a mentelmi jogom és nem lett volna semmi bajom, mert én is a védett körben maradok. Igen, persze, követtem el hibákat, de ha nem így tettem volna, ha nem lépek rá arra az útra, amelyikre végül ráléptem, akkor sehová nem jutok az MSZP-ben, akkor elsüllyedek a semmiben. Ámbár, így is ott vagyok…
– A börtönévek alatt keresték?
– Nem.
– És miután kijött?
– Volt pár beszélgetés, semmi több.
– Mit csinál, mivel foglalja el magát, amióta szabad?
– Van egy cég, a Zuschlag Consulting Kft., amely üzletviteli tanácsadással, adótervezéssel, coachinggal foglalkozik. Abban segítek.