Trump hagyaték : A koronavírus-fertőzéssel regisztráltak száma most 24,5 millió az Egyesült Államokban a járvány egy évvel ezelőtti kezdete óta, a halálos áldozatoké pedig több mint 408 ezer, sokkal több, mint bármely más országban. Csütörtökön regisztrálták a második legtöbb napi halálesetet: több mint 4300-at.
Jó reggelt Orbán Viktor miniszterelnök a reggeli rádióinterjújában elmondta, hogy az elmúlt 24 órában 1311 új koronavírus fertőzöttet azonosítottak, miközben 98 fő hunyt el.Eddig beoltottunk 138 983 főt - ismertette a mai napi adatokat Orbán.
A
részvény raliban kisebb szünetet láthatunk ma hajnalban a
koronavírus további terjedése miatt,
azonban az amerikai technológiai szektor tegnap még új
csúcsokra kapaszkodott. Az Nasdaq Composite 0,55 százalékot
emelkedett, ezzel szemben az S&P500 nem mozdult a tegnapi
kereskedés során. Az ázsiai kereskedést tekintve a Hang Seng 1
százalékot meghaladóan esik ma hajnalban, miután részleges
lezárást jelentettek be. A Nikkei és a Shanghai Composite pedig
fél százalékos mínuszban tartózkodik ma reggel. A bitcoin ára
30 000 dollár alá is benézett. A negatív hangulatban kisebb
profitrealizálással indíthatja a kereskedést Európa.
A
vártnál jobb jelentés az Inteltől, azonban
mégis ütik a papírt. 2021 első negyedévére az Intel 17,5
milliárd dolláros árbevételt prognosztizál, míg az elemzők 16,2
milliárdra számítottak. A menedzsment erős laptop keresletet
vár az idei első félévben. A negyedik negyedéves árbevétel 20
milliárd dollár lett, az elemzői konszenzus csupán 17,5
milliárd volt, míg az egy részvényre jutó nyereség 1,52 dollár
volt, a várt 1,11 dollárral szemben. A kereskedési időben még
emelkedő részvényárfolyamot a zárás után megütötték és közel 5
százalékkal esett a papír, mivel a vezérigazgató továbbra is ragaszkodik
a chipek saját gyártásához. Ez azért probléma, mert a rivális
chipgyártóknak – mint a Taiwan Semiconductors, vagy a Samsung -
mind jobb a technológiájuk.
Jelentett
az IBM, mellyel nem sikerült megvernie a Wall Street
várakozásait. 20,4 milliárd dollárra esett a
negyedik negyedéves árbevétel, míg az elemzők 20,75 milliárdra
számítottak, mellyel már a 10. negyedévet zárja úgy a vállalat,
hogy éves alapon nem sikerül növelnie a bevételét. 2021 végére
a vállalat befejezheti az infrastruktúra szolgáltatásainak
leválasztását, mely egyébként a társaság árbevételének a
negyedét adja, azonban a cloud terjedése rossz hatással van a
divízióra. A vezérigazgató kihangsúlyozta, hogy továbbra is a
cloud és a mesterséges intelligencia lehet a vállalat fókuszában
idén, mellyel idén már árbevétel-növekedésre számít. Az IBM 6
százalékot esett a zárás utáni kereskedésben, és ezen még az
sem segített, hogy az egy részvényre jutó nyereség 2,07 dollár
lett a várt 1,79 dollárral szemben.
A
Bitcoin ára ma 30 000 dollár alá is benézett. Január
elején még 42 000 dollárt is kellett adni a kriptopénz egy
egységéért, egyes elemzők akár azt sem tartják
elképzelhetetlennek, hogy a 20 000-es szint ismét tesztelve
lehet. Néhányan spekulatív ralinak tartják csupán a Bitcoin jelentős
áremelkedését, azonban számos elemző egy valid eszköznek
gondolja az infláció és a dollár nyomtatása elleni védelemre.
Jenet Yellen kommentje katalizálhatta a legnagyobb kriptodeviza
esését, miután a kriptoeszközöket a terroristák és bűnözők
finanszírozási formájaként említette. Viszont pozitívum, hogy
egyre több intézményi befektető is beszáll a Bitcoin üzletbe,
és a Black Rock is már két kriptoalapot indított. Azonban
komoly a szabályozói kockázat a Bitcoin és egyéb kriptodevizák
esetén, illetve jelentős versenyt teremthetnek a központi
bankok által a jövőben kibocsátott digitális pénzek.
Hongkongi
tőzsdére is bekerülhet a Baidu. Nem megerősített információk
szerint a kínai keresőmotort üzemeltető vállalat részvényei a
kínai újév után a hongkongi tőzsdére is bevezetésre kerülnek. A
pletykáról a Tencent News számolt be. A tegnapi kereskedés
során 3,5 százalékot zuhant a Baidu részvények árfolyama.
Jelentősen
nőtt Kaliforniában az újonnan regisztrált Teslák száma. A vállalat 63 százalékos bővülést
tapasztalt a tavalyi negyedik negyedévben az újonnan
regisztrált autók számában Kalifornia államban, mely a vállalat
szerint jelentős mértékben a Model Y crossovernek köszönhető.
Pozitív hír ez a Telsa számára, miután Kalifornia az amerikai
elektromosautó-gyártó vállalat legnagyobb piaca. A tegnapi
kereskedés során 0,6 százalékot esett a Tesla részvények
árfolyama.
Vételre
ajánlja az Under Armour részvényeit a Deutsche Bank. A korábbi tartásról vételre
módosították a Deutsche Bank elemzői az amerikai
sportszergyártó vállalat részvényét. Tegnapi 0,4 százalékot
emelkedett a részvény árfolyama.
Nem
okozott meglepetést az Európai Központi Bank. A
tegnap délután tartott kamatdöntő ülésen a várakozásoknak
megfelelően nem változtak a kamatszintek, és a közlemény sem
tartalmazott érdemi, új információt. Megerősítették a decemberi
intézkedéseket, a vészhelyzeti-pandémiás eszközvásárlási
programot továbbra is rugalmasan kezelik. Az ülés után tartott
sajtótájékoztatón Christine Lagarde elmondta, hogy a negyedik
negyedévben visszaesett az eurózóna gazdasága, és szükség
esetén készen állnak az összes jegybanki eszköz kiigazítására.
Figyelemmel kísérik a devizaárfolyamok alakulását az inflációra
gyakorolt hatás miatt, mely továbbra is alacsony, de az elmúlt
időszakban némileg emelkedtek a piaci várakozások. Rövid távon
lefelé mutató növekedési kockázatot jelent a járvány kiújulása
és a hatósági korlátozások. A jegybankelnök többször
hangsúlyozta, hogy az EKB legalább 2022 márciusáig aktív
szereplője lesz a kötvénypiacnak.
Megkezdte
a munkát Joe Biden. A héten beiktatott új elnök
első napjaiban megkezdte Trump elnökségének maradványainak
eltüntetését. Biden 15 elnöki rendeletet és 2 elnöki
intézkedést adott ki az első teljes munkanapján és ma is 10
újabb elnöki rendelet kiadását tervezi, valamint jövőhét
hétfőre és keddre is hasonló ütemet várnak az Egyesült Államok
elnökétől. Az elsőkörben kötelezővé tette a maszkviselést a
szövetségi épületekben, valamint megszakította a WHO-ból való
kilepést, meghosszabbította a kilakoltatási és diákhitel
fizetési moratóriumokat. Az elnök zöld csomagjának részeként
megkezdte visszaléptetni az országot a Párizsi Klímaegyezménybe
és visszavonta a Keystone XL vezeték építési engedélyét. Számos
kedvezményt tett az illegális bevándorlóknak, visszaállította a
DACA programot és beleszámolja őket a népszámlálásokba,
valamint leállította a fal finanszírozását. A mai rendeletek
között lehet olyan, mely felgyorsíthatja a koronavírus oltást
és tesztelést. Szigorítaná a munkabiztonsági szabályokat és
további forrásokat juttatna a legnehezebb helyzetben lévő
államoknak.
Az
Egyesült Királyságban nyárig maradhatnak a lezárások. Boris Johnson a legutóbbi
beszédében már nem utalt arra, hogy áprilisban vége lehet a
lezárásoknak és arra figyelmeztettet, hogy sokan megszegik a
szabályokat, ami megnehezíti a vírus terjedésének megállítását.
Mindezt annak ellenére, hogy az oltási terv megfelelően halad
és a közeljövőben már 5 millió oltott ember lehet az országban.
Iránykereséssel
indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. Tegnap
folytatódott a negatív korrekció a BUX indexben, így egyre
közelebb csúszott a jegyzés a 44 ezer pontos támaszhoz. A
vezető részvények közül az OTP letörte a 14 ezer forintos
támaszt, amennyiben nem sikerül visszakapaszkodnia fölé a
következő támasz 13 500 forintnál található. A MOL jegyzése a 2
300 forintos támasz alatt zárt tegnap. A következő potenciális
megálló rövid távon 2 250 forintnál lehet. A Richter esetében
folytatódott az emelkedés, a következő ellenállás 8 292
forintnál található, míg támasz 8 ezer forintnál. A Magyar
Telekom kereskedése a 400-410 forintos sávban folytatódhat
tovább.
Fontos
szint közelébe került az euró-forint. A
tegnapi kereskedésben megerősítést nyert a támaszok letörése,
így a következő időszakban folytatódhat a csökkenés a 355-ös
szint irányába, ahol rendkívül fontos támasz várja a jegyzést,
és nagy valószínűséggel meg is fordíthatja majd a mozgást. A
dollár-forint árfolyama nagy vonalakban a 289-298-as
tartományban mozog, egyelőre a sáv felső részében.
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link