Topiknyitó: pampa 2017. 11. 10. 16:34

Szaúd-Arábia egyre inkább putyinizálódik  

Szaúd-Arábia egyre inkább putyinizálódik
2017. november 09., csütörtök Európán kívül, Kultúra
A világ két legfontosabb olaj-diktatúrájában, Szaúd-Arábiában és Oroszországban sokkal több közös vonást fedezhetünk fel, mint elsőre gondolnánk.
Talán eleve elkerülhetetlen volt, hogy Szaúd-Arábia meglepetésszerű fellépését a korrupcióval vádolt miniszterek és hercegek ellen össze fogják hasonlítani Vlagyimir Putyin orosz, illetve Hszi Csin-ping kínai államfők rendkívül nyilvános és szelektív korrupcióellenes kampányaival. Azonban Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg – aki elindította a megtorlást – egyéb „veszélyes módokon” is hasonlít Putyinra.
Nem kétséges, hogy Szaúd-Arábia régóta teljesen korrupt ország. A több ezer uralkodóval, akik az államkincstárat – mint ahogy azt egy abszolút monarchiában szokás – a saját pénztárcájuknak tekintik, ez nem meglepő. Erről beszélni azonban még egy herceg számára sem volt biztonságos soha.
Az utóbbi három évben – azaz mióta Mohamed bin Szalmán hatalomra került – a szaúdi királyi család három disszidens tagját szállították haza titokban akaratuk ellenére Európából. Közülük a legidősebb, Szultan bin Turki herceg a szaúdi kormány ismert kritikusa, az uralkodó családon belül is reformokat hirdetett.
A disszidens hercegnek még 2016 február elején veszett nyoma. Állítólag aznap felszállt egy Párizsból Kairóba tartó gépre, de soha nem érkezett meg az egyiptomi fővárosba. A gép szaúdi volt, és a herceg a hírek szerint a királyi család tagjaival beszélt, mielőtt beszállt volna.
Minden autoriter rezsimben, a korrupció elleni küzdelem csak ürügy a hatalomkonszolidációra, mivel a rendszer természete alapvetően „bevonzza” a korrupciót. Mindig ugyanaz a helyzet: az erőforráshoz közeli emberek kapják a leginkább jövedelmező kormányrendeléseket. Hogy csak két példát említsünk: Miteb bin Abdullah herceg, a Szaúdi Nemzeti Gárda egykori vezetője állítólag 10 millió dollárt ítélt oda saját vállalkozásainak, a hercegi család egy másik tagja, Turki bin Abdullah herceg pedig valószínűleg arra használta befolyását, hogy magának nyerjen meg bizonyos elvégzendő munkákat.
A több tucat szaúdi vezető letartóztatása – köztük al-Valíd bin Talál bin Abdel-Azíz al-Szaúd hercegé, aki az uralkodóház külföldön legismertebb képviselője és a világ egyik leggazdagabb embere – azonban nem változtatja meg a rendszer lényegét és ugyanolyan aggasztó, mint az orosz olaj-oligarcha, Mihail Boriszovics Hodorkovszkij letartóztatása 2003-ban. Ezzel a lépéssel ugyanis Putyin éppen hogy megerősítette erejét, valamint így más gazdag oroszok is „beálltak a sorba”, ami végül az orosz gazdaság újraközpontosításához és szigorú kormányzati ellenőrzéséhez vezetett.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Simeone
Simeone 2017. 12. 05. 11:36
Előzmény: #36  -pny
#38
Ezért a megnyilvánulásodért szégyellem magam helyetted is.
madxa 2017. 12. 05. 11:32
Előzmény: #36  -pny
#37
"Orbán hazaáruló Viktornak."
Ez vélemény vagy tény?
Érdekelne.
-pny
-pny 2017. 12. 05. 11:17
Előzmény: #1  pampa
#36
Mi is. Köszönhetően Orbán hazaáruló Viktornak.
madxa 2017. 12. 05. 11:11
Előzmény: #34  madxa
#35
"Egyre inkább úgy tűnik, hogy a tavaly tavasszal nagy felhajtás mellett beharangozott szaúdi privatizáció és ennek segítségével a gazdaság átalakítását célzó Vízió 2030-program megvalósítása a vártnál jóval tovább tart majd. 
Mohammed bin Szalman, szaúdi helyettes koronaherceg tavaly júniusban jelentette be nagyszabású tervét a szaúdi gazdaság teljes átalakítására és az olajbevételektől való függetlenítésére. A terv a hangzatos Vízió 2030 nevet kapta, de az ebben leírt lépések egyelőre nagyon lassan haladnak. 
Hosszabb ideig tart majd - mondta a programban részt vevő szaúdi bankár a Reutersnek, mivel egyrészt mostanában a gazdasági átalakítások némileg háttérbe kerültek a politikai események miatt, másrészt pedig a privatizáció előkészítését lassítja az is, hogy az érintett cégek sok esetben még könyveket sem vezetnek és egyáltalán nincsenek felkészülve egy szigorú privatizációs eljárásra. A reménybeli befektetők számára vonzó jogi keretek hiánya és a burokrácia sem segíti a gyors lebonyolítást, de a Vízió 2030 lebonyolítása körüli általános szervezetlenség a legfőbb akadály - írja az Oilprice.com. 
A királyi család egyes tagjainak közelmúltbeli letartóztatása további bizonytalansági faktor. November elején Bin Szalman minisztereket, vállalkozókat és a királyi család egyes tagjait vette őrizetbe egy hivatalosan korrupcióellenes intézkedés-sorozat részeként, bár az elemzők szerint valójában a koronaherceg a lépéssel hatalma megszilárdítását akarta elérni közelgő trónralépése előtt. 
A Vízió 2030 program első fontos lépése a nemzeti olajtársaság, a Saudi Aramco nyilvános részványkibocsátása lesz valamikor 2018 második félévében. A hatalmas érdeklődést kiváltó tranzakció már az előkészítés fázisában van, de még mindig nem lehet tudni pontosan, hogy melyik tőzsdén történik meg a kibocsátás. London és New York a legesélyesebb. 
A részvénykibocsátáson kívül az állami javak magánkézbe adásától mintegy 200 milliárd dolláros bevételt remél a rijádi vezetés, amit nagyot lendítene az állam pénzügyein. A hiány múlt évben még 79 milliárd dollárt tett ki, de a megszorító intézkedéseknek köszönhetően a negatív trend megfordulni látszik. 
Az egyes szektorokban azonban meglehetősen akadozik a privatizáció. Az agrárszektroban például a jelentkezők az állami tulajdonú malmok értékesítésének lassúsága és a gyakorlatilag kibogozhatatlan tulajdonviszonyok miatt panaszkodnak, de az egészségügyben sem jobb a helyzet: a szakminisztárium 55 egységre kiírt pályázatot függesztett fel még áprilisban, azóta nem történt előrelépés. 
A magánosítást nehezíti, hogy néhány szomszédos országgal ellentétben Szaúd-Arábiának gyakorlatilag semmilyen privatizációs tapasztalata sincs és továbbra is hiányoznak a megfelelő szabályozási keretek - mondta a Reutersnek Raphaele Auberty, a BMI Research kockázati elemzője. A főbb iparágban gyakorlatilag nem léteznek olyan vegyesvállalatok, amelyek részben állami, részben magántulajdonban vannak, s mivel a folyamat jogi és szabályozási kereteihez sem lehet igazodni, a különböző szektoroknak problémát okoz egy olyan tulajdonosi modell kialakítása, ami vonzó lehet a befektetők számára. 
A privatizáció felgyorsítására tett erőfeszítések azért nőnek, csak épp az ajánlatok, pláne a megvalósult üzletek száma közelít a nullához. A koronaherceg és az állam vezetése szemmel láthatóan inkább az olyan politikai lépésekre koncentrálnak, mint a Katar elleni embargó fenntartása, vagy a már említett, a szaúdi királyi család egységét aláásó korrupcióellenes kampány továbbvitele, a gazdasági átalakítás kérdése egész egyszerűen a háttérbe került. "
Forrás: Oilprice.com
madxa 2017. 11. 23. 07:50
Előzmény: #33  Vazsmegyei
#34
Csak kiderült, hogy mire kell az ellopott pénz!
"Szaúd-Arábia hétmilliárd dollár értékben vásárol precíziós bombákat amerikai fegyvergyártó cégektől – közölték szerdán a Reuters hírügynökséggel az ügyletet ismerő források. A hírügynökség szerint az adás-vételt valószínűleg ellenezni fogja több kongresszusi tag, mondván, hogy Szaúd-Arábia amerikai fegyverekkel öl meg civileket a jemeni háborúban.A szóban forgó amerikai védelmi beszállítók a Raytheon és a Boeing, amelyek nem voltak hajlandó nyilatkozni az ügyben. Az ügylet része annak a 110 milliárd dolláros előzetes fegyvereladási megállapodásnak, amelyet Donald Trump amerikai elnök májusi szaúd-arábiai látogatásakor hoztak nyilvánosságra. Az amerikai kongresszusban, amelynek jóvá kell hagynia minden fegyvereladást, egyre több vita volt az utóbbi időben arról, hogy az Egyesült Államok adjon-e el fegyvereket a regionális hatalom arab királyságnak és szövetségeseinek az Öböl Menti Együttműködési Tanácsban. A washingtoni külügyminisztérium egy tisztségviselője közölte: mindaddig nem erősítik meg az eladást, amíg hivatalosan nem értesítik róla a kongresszust.Szaúd-Arábia 2015 márciusa óta avatkozik be a jemeni konfliktusba, amely a nemzetközileg elismert jemeni kormány és a húszik között zajlik. Rijádot számtalanszor bírálták azért, hogy jemeni bombázásainak rengeteg civil áldozata van, a koalíció jelenléte pedig csak rontott a jemeniek életkörülményein. "
Vazsmegyei 2017. 11. 18. 20:40
Előzmény: #31  pomperj
#33
Na erre nyomtam a pluszt.
gyula1971
gyula1971 2017. 11. 18. 18:39
Előzmény: #23  giganti
#32
Érdekes lesz,hogy jövő tavaszra megy-e lejjebb az olajár majd?
pomperj 2017. 11. 18. 17:36
Előzmény: #28  Vazsmegyei
#31

Nade pajtasok, politizalni igen, de senki sem akar penzt kereseni a szaud hercegek megnyomoritasan ?
Mindnek van gyonyoru nyaraloja Nizza, Mont Boron, Cap d'Antibes, Marbelle? Es most olcson lesz azokbol  kiarusitas !
Erosen ajanlom a Hermitage Riviera ugynokseget, de a Home-Hunts sem rossz, ismerik ok a hercegfiukat jol, tudjak mi es hol kaphato. Legjobb persze, ha a penzt hozza -0.4% kamaton veszed fel, a bankok sorban allnak hogy adjanak. Tessek beadni a megbizasokat maris mindket helyre. En mar kineztem ketto szepet Cap Ferrat-on magamnak, a Rotschild Epheuszi mellett  ;-)
pitcairn2 2017. 11. 18. 16:46
Előzmény: #26  _Bekre_Pal_
#30
inkább az az érdekes, hogy még a hivatalos inflációig sem merik felemelni a jegybanki alapkamatot, pedig a gazdaság állítólag olyan "erős"
és ez nem magyar sajátosság az un. "fejlett nyugaton" mindenütt így van ez... 
szvsz
példátlan méretű buborékokat fújtak mindenütt...
Jockey__Ewing 2017. 11. 18. 16:34
Törölt hozzászólás
#29
Vazsmegyei 2017. 11. 18. 16:28
Előzmény: #27  gambadoro
#28
Ja ez a szaudi topik! Itt nagyon érteni kell az inflációhoz! talán az olaj, az mindig téma, de a ksh sem foglalkozik a szaudi hercegek költéseivel!
gambadoro 2017. 11. 18. 16:00
Előzmény: #26  _Bekre_Pal_
#27
majd elmagyarázzák neked mindjárt, h deviszont a ksh nem hazudik
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2017. 11. 18. 15:51
Előzmény: #25  gambadoro
#26
azt mondjuk sose értetettem, hogy ha a húsok, sajtok, mindenmás kb másfélszer annyiba kerülnek mint egy éve, a fodrász, a mesterember meg mindenki emelt egy csomót közben stb. hogy a faxba tudnak akkora semmi inflációt hazudni, amekkorát
gambadoro 2017. 11. 18. 15:26
Előzmény: #8  -bubu-
#25
állítólag mindenki az inflára vár, akkor mi a problem?
mondjuk most is komoly infláció van csak éppen elmismásolják
Vazsmegyei 2017. 11. 18. 15:11
Előzmény: #22  madxa
#24
Nagyon találó a topik címed! Szaud arábiával eljátszák a dicstelen halált!
-
Mindössze annyi történt, hogy azok a demokráciájuk érdekében indított hadüzenet nélkül hadi cselekmények rövid idő alatt felemésztették a "gazdag ország" költségvetését! Ott nincs adózás a szegények keresetéből! A gazdag emírek, hercegek  következnek! Az ÁLLAMHÁZTARTÁST  fel kell tölteni, de nincs miből!
-
 Meg kell adóztatni a hercegek bankbetéteit, mert nincs  egy ganyi vasuk sem már "otthon" Arábiában! Még jó, hogy nem jelenthettek államcsődöt!A trónörökösnek nem akartak fizetni az oilgarchák, hogy abból finanszírozzák a hadi kiadásokat! 
-
A demokrácia diktatórikus módján, börtön fenyegetésével megzsaroltatták őket, hogy továbbra is megvehessék az amerikai fegyverlobbi raktárkészletéből a felesleget! Túltermelési válság van fegyverekből!
-
A reformoknak csak az hisz, aki nincs tisztában a a szaudi politikával! Amerikai (CIA) tanácsra kell elterelni a közvélemény csodálkozását! Ideig-óráig megy is ez!
giganti 2017. 11. 18. 14:04
#23
Odavágna az olajnak rendesen.
"
A libanoni miniszterelnök Párizsban – háborúra készül Mohamed, Szaúd-Arábia leendő uralkodója?
 LENGYEL MIKLÓS 2 ÓRÁVAL EZELŐTT
Macron francia elnök nemrég Szaúd-Arábiában eszmét cserélt Mohamed bin Szalman trónörökössel. Elérte, hogy Szaúd-Arábia elengedte Szaad al Hariri libanoni miniszterelnököt. Libanon államfője szerint Hariri “Szaúd-Arábia túsza” volt. Közben hírek terjedtek el arról, hogy Szaúd-Arábia uralkodója átadja a hatalmat a trónörökösnek, aki háborút indíthat Libanonban a Hezbollah síita milícia ellen.Az idős és beteg Szalman király a jövő héten bejelenti, hogy fia, Mohamed bin Szalman Szaúd-Arábia új uralkodója. Ezt közölte exkluzív interjúban a Daily Mailben egy jólértesült helyi nagyság. Szalman király “olyan lesz, mint Erzsébet királynő” – vázolta fel az udvar terveit a brit lapnak a kiszivárogtatásra kijelölt fontos személy. Mohamed herceg hozná meg a döntéseket minden fontos kérdésben. Ezért sújtottak le a renitens hercegekre és miniszterekre Szaúd-Arábiában az elmúlt hetekben. A hírek szerint a lefogott hercegek és oligarchák akkor szabadulhatnak, ha lemondanak a vagyonuk 70%-áról az államkincstár javára.
Mit jelenthet a váltás a királyság élén? Azt, hogy Szaúd-Arábia – az USA-val és Izraellel szövetségben – felveszi a harcot Iránnal szemben. Ez már folyik Jemenben, de most új hadszintér lehet Libanon. A Hezbollah síita milícia Irán fontos szövetségese. Őket akarja meggyengíteni Mohamed herceg, aki egyben hazája hadügyminisztere is. Ezért jelentette be Szaúd-Arábiában lemondását Hariri libanoni miniszterelnök.  A formálódó szaúdi-amerikai-izraeli szövetséget jelzi, hogy először adott interjút az izraeli fegyveres erők vezérkari főnöke egy szaúdi lapnak. Ebben kijelentette: hajlandóak megosztani az információkat Szaúd-Arábiával Iránnal kapcsolatban. Mohamed herceget Kuvait uralkodója dühös bikának nevezte. Arra célzott, hogy Szaúd-Arábia óvatos öreg nemzedékével szemben Mohamed általános háborút robbanthat ki Irán és szövetségesei ellen. Jemenben látszik, hogy a győzelmi esélyek nem a legjobbak…"
madxa 2017. 11. 18. 08:52
Előzmény: #20  -bubu-
#22
Putyin szintén csinált valami hasonlót. Nem dicsérte meg érte a nyugati sajtó.
.
"A szaúdi hatóságok a Financial Times beszámolója szerint alkura bocsátották a fogvatartottak szabadságát, így aki szabadulni akar, akár vagyonának 70 százalékát is fel kell áldoznia.
És mint tudjuk, a királyi család tagjai nem éppen szegények, a letartóztatottak között van például al-Valíd bin Talál bin Abdel-Azíz al-Szaúd herceget is, aki az uralkodóház külföldön legismertebb képviselője, a világ egyik leggazdagabb embere. 
Mindezek fényében a hírek szerint az állami alap vagyona akár több száz milliárd dollárral is bővülhet, amennyiben fontosabb a szabadságuk (vagy a fejük), mint a pénzük.
(CNBC)
madxa 2017. 11. 18. 08:49
Előzmény: #20  -bubu-
#21

Vagyonukért cserébe engedhetik el az őrizetbe vett szaúdi vezetőket
100 milliárd dollárról van szó.
Kovács IstvánKOVÁCS ISTVÁN2017. NOVEMBER 17., 16:20
Mohamed bin Szalmán megváltoztatná a régi rendet. Kérdés, sikerül-e neki. 
Megállapodásokat kötnek a szaúdi hatóságok egyes, a korrupcióellenes műveletben őrizetbe vett vezetőkkel, ennek értelmében vagyonuk átadása és készpénz fejében visszakapják szabadságukat – közölték az ügyet jól ismerő illetékesek.
A megállapodásban különválasztják a vagyontárgyakat és a részvényeket, a fizetendő készpénz megállapításához pedig ellenőrzik a bankszámlákat – mondta az nevének elhallgatását kérő egyik vezető a Reuters brit hírügynökségnek.
Hercegek, magas rangú vezetők és üzletemberek tucatjait – közöttük minisztereket és milliárdosokat – vettek őrizetbe egy korrupcióellenes eljárás során, amely legalábbis részben Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös hatalmának erősítését célozza.
Az érintettek között van al-Valíd bin Talál herceg, milliárdos, a királyság egyik legbefolyásosabb üzletembere. Egy másik üzletembernek több tízmillió riyalt (1 riyal = mintegy 70 forint) vettek le a számlájáról, miután aláírta a megállapodást. Egy másik esetben egy volt magas rangú vezető beleegyezett, hogy lemond 4 milliárd riyal értékű részvényeinek tulajdonjogáról – közölte az illetékes.
A szaúdi kormány a héten több intézkedést hozott számlák befagyasztásától tehermentes vagyonok kisajátításáig, illetve elkobzásáig – mondta egy másik vezető.
A szaúdi kormány egyelőre nem reagált az ügyre, a források pedig nevük elhallgatását kérték, miután a megállapodások nem publikusak.
Elemzők szerint ezek a megállapodások hozzájárulhatnak a korrupcióellenes kampány körüli bizonytalanság tisztázásához, de hatással lesznek a befektetők körében Szaúd-Arábia kockázati megítélésére.
Rijád csökkenti a kiadásait, növeli az adókat és az illetékeket az állami költségvetés alacsony olajárak miatt kialakult deficitje csökkentésének érdekében. A szaúdi kormány az elmúlt években nyomást gyakorolt vagyonos állampolgáraira, hogy fektessenek be többet a királyságban, és hozzák haza külföldön tartott vagyonuk egy részét.
Az Egyesült Államok szoros figyelemmel követi a szaúdi helyzetet – közölte pénteken Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter. A CNBC televízióban arra a kérdésre válaszolva, hogy mi a véleménye a gazdag őrizetesekkel kötött alkukról a vagyonuknak a szabadságuk fejében történő átadásáról, Mnuchin kijelentette: “Úgy vélem, hogy (Mohamed bin Szalmán) trónörökös nagy üzletet csinál az ország átalakításával”.
A Reuters nem tudta egyelőre ellenőrizni a The Financial Times hírét, amely szerint egyes esetekben a kormány a gyanúsítottak vagyonának 70 százalékára ráteszi a kezét, hogy dollármilliárdokkal töltse fel az államkasszát.
A szaúdi hatóságok eddig 208 embert hallgattak ki a korrupcióellenes vizsgálat keretében, és legalább 100 milliárd dollárra becsülik a korrupció révén eltulajdonított összegeket – közölte egy illetékes a múlt héten, amikor a nyomozás a királyság határain túl átterjedt az Egyesült Arab Emírségekre is.
Jason Tuvay, a Capital Economists agytröszt közel-keleti gazdasági szakértője szerint Mohamed bin Szalmán népszerűsége növelésére használja fel a korrupció elleni hadjáratot. “Valószínűleg rájött azonban, hogy túl gyorsan cselekedett, túlságosan felborzolta a kedélyeket, és talán így akar kiutat találni, azaz ezek az emberek nem maradnak örökre börtönben, hanem folytathatják az üzletet, mint azelőtt” – mondta a szakértő.
(MTI)
-bubu-
-bubu- 2017. 11. 13. 11:05
Előzmény: #4  -bubu-
#20
http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20171110-125856.mp3
9. pertől a témába vágó interjú , akit érdekel esetleg 
pampa 2017. 11. 11. 11:08
Előzmény: #15  pampa
#19
"Háborús terepnek használhatja Libanont Irán és Szaúd-Arábia
HÍR TV
2017. november 11., szombat 10:35, frissítve: szombat 10:57
A két fél Szíriában és Jemenben is ellenkező oldalon harcol, és mindenhol a szaúdiak által támogatott erők állnak vesztésre.
Már az amerikai külügyminiszter is attól tart, hogy a belpolitikai káoszba süllyedő ország lesz a következő helyszíne a két térségi nagyhatalom újabb összecsapásának. A két fél Szíriában és Jemenben is ellenkező oldalon harcol, és mindenhol a szaúdiak által támogatott erők állnak vesztésre.
 
hirdetés
Hétfőn fogadta a szaúdi uralkodó a lemondott libanoni miniszterelnököt. A kettős állampolgár Szaad Hariri itt, Rijádban született - most pedig a szaúdi fővárosba menekült, mert állítása szerint Libanonban már nincs biztonságban az élete. A politikus szerint a libanoni egységkormány legerősebb szereplője, a Hezbollah és Irán tör az életére.
A Hezbollah szerint viszont Szaúd-Arábia valójában túszul ejtette Haririt, és be akar avatkozni a libanoni belpolitikába.
„Egyértelmű, hogy Szaúd-Arábia és a szaúdi kormány-tisztviselők hadat üzentek Libanonnak és a Hezbollahnak; azt kell mondjam, ez háború Libanon ellen” – mondta Haszan Naszrallah, a Hezbollah vezetője.
A síita Hezbollah a szintén síita Irán kinyújtott kezének számít Libanonban, amely a legújabb helyszíne lehet a Közel-Kelet sorozatos iráni-szaúdi összecsapásainak. A térség vezetői szerepére pályázó két ország Szíriában és Jemenben is ellenkező oldalon harcol, és mindkét helyen a Szaúd-Arábia által támogatott erők állnak vesztésre. Az újabb kihelyezett háború ellen már az amerikai külügyminiszter is felemelte a szavát.
„Az Egyesült Államok arra szólít mindenkit Libanonon belül és kívül, hogy ne használják az országot kihelyezett konfliktusok helyszínéül, és ne okozzanak instabilitást Libanonban” – fogalmazott közleményében Rex Tillerson.
Az amerikai külügyminiszter arra sürgette Haririt, hogy térjen haza, és segítsen tisztázni a belpolitikai helyzetet, hogy a libanoni kormány ismét működőképes legyen."
-pny
-pny 2017. 11. 11. 00:15
Előzmény: #16  szivacs
#18
Még a végén észak-koreai ügynököt csinálsz belőle.
-pny
-pny 2017. 11. 11. 00:15
Előzmény: #16  szivacs
#17
Akkor szólj majd a párttársadnak, hogy a klón nickjével frissen nyitott világgazdaságos topicban hiba a szaudi atommal érvelnie az Orbán-Putyin Paks 2-je mellett...
szivacs
szivacs 2017. 11. 11. 00:09
Előzmény: #14  pampa
#16
A szaudi királyság kb. az a szint, mint észak Korea.
Ha nem lenne ott olaj, mindenki látná ezt és úgy is kezelnék őket.
pampa 2017. 11. 10. 17:21
Előzmény: #13  -bubu-
#15
A Hezbollah vezetője azzal vádolta meg Szaúd-Arábiát, hogy arra kérte Izraelt: csapjon le Libanonra, amikor a feszültség tovább nő Rijád és síita szervezet, Irán szövetsége között.
atv.hu/MTI
Betámadják Libanont és robban a közel-kelet!  :(
pampa 2017. 11. 10. 17:19
Előzmény: #13  -bubu-
#14
Valamiért "történnek" az események.
Így ennek a mostani hatalomátvételnek is kell, hogy legyen magyarázata.
A korrupció csak púder.
-bubu-
-bubu- 2017. 11. 10. 17:16
Előzmény: #11  pampa
#13
erre a szakértők ma még nem látnak esélyt, 
persze nyilván tévedhetnek, de ez nagyon komoly dolog lenne az biztos 
pampa 2017. 11. 10. 17:11
Előzmény: #11  pampa
#12
"Szaúd-Arábia a világ egyik leggazdagabb országa, amit nem sajnálnak olykor látványosan a világ elé tárni. Az arab ország uralkodója 1500 fős kísérettel érkezett Moszkvába, két luxushotelt teljes egészében lefoglaltak. A tárgyaló felek – többek között – célként tűzték ki az olajpiac stabilizálását."
Valamiből pótolni kell a hiányt?
pampa 2017. 11. 10. 17:02
Előzmény: #8  -bubu-
#11
Ahogyan  a feltételezett háború Iránnal is borítana mindent!  :(
Nincsen elég baj a világban?
pampa 2017. 11. 10. 17:00
Előzmény: #8  -bubu-
#10
Nem semmi!  
"A szaúdi kormány 800 milliárd dollár értékben tervez lefoglalni készpénzt és különböző vagyontárgyakat a szombaton őrizetbe vett magasrangú vezetőktől – írja a Wall Street Journal. A nehezen felfogható összeg 25 százalékkal több, mint Szaúd-Arábia tavalyi, 646 milliárd dolláros GDP-je. Magyarországra levetítve ez azt jelentené, mintha 40 ezermilliárd forint értékben foglalna le vagyontárgyakat a magyar kormány korrupcióra hivatkozva.
A hihetetlen számot az is jól mutatja, hogy nagyjából ennyit ér most a tőzsdén a világ legértékesebb vállalata, az Apple. A 800 milliárd dollár nem sokkal kevesebb, mint a három legnagyobb, magánkézben lévő olajvállalat (Exxon, Chevron, Shell) összértéke a mostani tőzsdei árfolyam alapján.
A frissen felállított korrupcióellenes hatóság több mint hatvan herceget, minisztert és más magas rangú vezetőt vett őrizetbe, akiket az egyik legelegánsabb rijádi hotelben tartanak fogva. Köztük a leggazdagabb szaúdit, Al-Valíd bin Talalt vagy Bakr bin Ládent, a legnagyobb szaúdi építőcég, a Saudi Binladin Group elnökét. Több jel is arra utal, hogy a művelet politikai célokat szolgált, és leginkább a 32 éves koronaherceg, Mohamed bin Szalmán példátlan hatalomkoncentrációjával van összefüggésben (erről bővebbben itt olvashat).
A szaúdi központi bank kedden jelentette be, hogy befagyasztja a fogvatartott vezetők bankszámláit. A leszámolás nemcsak Mohamed hatalmát erősítik, hanem a több sebből vérző szaúdi államháztartásnak is menekülést jelenthetnek. A kormány ugyanis bejelentette, hogy azok a vagyontárgyak, amelyeket korrupciós tevékenység miatt foglalnak le, a szaúdi állam tulajdonába kerülnek.
Ugyan Mohamed már többször kijelentette, hogy a kőolaj elapadása utáni időkre készítené fel az országát, a gazdaság jelenleg még jelentős részben az olajártól függ. A csökkenő olajárak és a jemeni háború költségei miatt tavalyelőtt 15 százalék, tavaly pedig 17 százalék volt a költségvetés hiánya. A hiányt részben a szaúdi állam devizatartalékaiból fedezték, ami 2014-es csúcsáról, 730 milliárd dollárról 488 milliárdra esett vissza augusztusban."
-pny
-pny 2017. 11. 10. 16:59
Előzmény: #1  pampa
#9
És ennek te örülsz?
-bubu-
-bubu- 2017. 11. 10. 16:52
Előzmény: #6  pampa
#8
egy olajár robbanás komoly hatással lenne az inflára a fejlett világban , érdekes lene az biztos 
piacok forognának szépen lefele félve egy világgazdasági lassulástól 
pampa 2017. 11. 10. 16:41
Előzmény: #6  pampa
#7

Lezuhant egy szaúdi herceget szállító helikopter
Nyugat.hu 2017.11.05.22:07
A gépen több magas rangú tisztségviselő is utazott.
Hirdetés
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
A jemeni határ közelében lezuhant egy helikopter, amelyen mások mellett egy szaúdi herceg is utazott. A balesetről egyelőre annyit lehet tudni, hogy a herceg meghalt, ezt az AFP egy twittben jelentette be, a twitt alatti egyik hozzászólás szerint Manszúr bin Mukrinról van szó. Azt is írják a balesetről beszámoló híroldalak, hogy összesen nyolc magas rangú szaúdi tisztségviselő utazott a helikopteren.
pampa 2017. 11. 10. 16:39
Előzmény: #4  -bubu-
#6
Nagy horderejű ügy lesz ez!
Kiszámíthatatlan hatással az olajra és tőzsdékre!
pampa 2017. 11. 10. 16:38
Előzmény: #3  pampa
#5

11 herceget és több tucat minisztert tartóztattak le Szaúd-Arábiaban
LENGYEL MIKLÓS 2017-11-05
Egy korrupciósellenes bizottság rendelte el a széleskörű rendőri akciót, amely példátlan a sivatagi királyság történetében.
Facebook Google + Twitter Hozzászólás
A frissen megalakult korrupcióellenes bizottság feje nem más, mint maga a trónörökös: Mohamed bin Szalman. A tisztogatás személycseréket is hozott két fontos katonai alakulat élén: új ember vezeti a Nemzeti Gárdát és a haditengerészetet. A széleskörű tisztogatás célja az, hogy megerősítse a trónörököst, mielőtt átveszi a hatalmat apjától, az idős és beteg Szalman királytól.
Mohamed herceg modern és mérsékelt Szaúd-Arábiát ígér, vagyis olyat, amely végképp belép a 21. századba. Ezért nemrég bejelentette az álomváros létrehozását Szaúd-Arabia északi részén, ahol a tervek szerint a modern technológia játssza majd a főszerepet. Eddig Szaúd-Arábia az olajra alapozta fejlődését, de ennek vége, hiszen a nyersanyag ára tartósan alacsonyan maradt az elmúlt években.
Részben ez is magyarázza a korrupcióellenes bizottság létrehozását és annak brutális fellépését az elit tagjai ellen. A költségvetésben lyukak tátonganak, és ez részben abból fakad, hogy az elit tagjai nemigen tesznek különbséget a családi és az államkassza között. A másik ok, hogy az elit több tagja nyíltan bírálta Mohamed herceg reformterveit. Ez magyarázhatja egykori és jelenlegi miniszterek és hercegek letartóztását.
Dzsiddában, az ország gazdasági fővárosában a hatóságok megakadályozták több magánrepülőgép felszállását. A hírek szerint ily módon kapták el Al Walid bin Talál herceget, aki korábban szókimondóan bírálta a konzervatív királyságot. Miért nem tetszett a reformgondolkodású herceg a trónörökösnek? Mert bírálta Mohamed herceg háborús politikáját Jemenben és diplomáciai háborúját Katar ellen.
Hogy ítéli meg a korrupcióellenes harcot a vahabita vallási tanács? Teljes mértékben kiáll mellette. Twitteren sietett tudatni, hogy maximálisan egyetért azzal, ami történt. Mohamed hercegnek tehát sikerült megszereznie a konzervatív vallási tanács támogatását, pedig reformígéretei arra is vonatkoznak, hogy korlátozni akarja a vallás befolyását Szaúd-Arábia hétköznapi életére. Valamifajta reformdiktatúra van tehát kialakulóban Szaúd-Arábiában, ahol a 32 éves trónörökös 11 herceg és több tucat egykori és mai miniszter letartóztatását rendelte el – korrupció miatt.
-bubu-
-bubu- 2017. 11. 10. 16:37
Előzmény: #2  pampa
#4
pampa 2017. 11. 10. 16:36
Előzmény: #2  pampa
#3

Hezbollah: Szaúd-Arábia hadat üzent Libanonnak
Haszan Naszrallah, a Hezbollah libanoni síita szervezet vezetője kijelentette pénteken, hogy Szaúd-Arábia hadat üzent Libanonnak és a Hezbollahnak, és Szaad Haríri kormányfőt, aki múlt héten egy Szaúd-Arábiában rögzített tévébeszédben lemondott, fogva tartják a vahhábita királyságban.
Hezbollah: Szaúd-Arábia hadat üzent Libanonnak
Televíziós beszédében Naszrallah azt állította, hogy Harírit nem engedik visszatérni Libanonba. Egyúttal leszögezte, hogy a libanoni kormány továbbra is hivatalban van, nem mondott le.   
A Hezbollah vezetője azzal vádolta meg Szaúd-Arábiát, hogy arra kérte Izraelt: csapjon le Libanonra, amikor a feszültség tovább nő Rijád és síita szervezet, Irán szövetsége között.
atv.hu/MTI
pampa 2017. 11. 10. 16:35
Előzmény: #1  pampa
#2

Hatalommegragadás vagy rendszerváltás a szaúdi felfordulás?
Fellegi Tamás, 2017. november 10., 15:15
Privátbankár.hu
Cimkék Szaúd-Arábia , Mohamed bin Szalmán
A Szaúd-Arábiában zajló események, melyekben a nagyhatalmú trónörökös vezetésével politikusokat, üzletembereket, hercegeket tartóztatnak le, meglepőek a világ számára, hisz ilyen események katonai puccsoknál, komplett tisztogatásoknál szoktak lezajlani. Ugyanakkor az országban nem akármilyen feudális rendszert kell modernizálni, lehet, hogy csak így megy.
Nemrég azzal keltett feltűnést a szaúdi trónörökös, Mohamed bin Salman, hogy a társadalom modernizálásáról, a szigorú, középkorias iszlám rendszer megváltoztatásáról, gazdasági nyitásról és modernizálásról, az olajfüggőség enyhítéséről beszélt. Azóta komoly letartóztatási hullámokra került sor a korrupció elleni harc jegyében, aminek már a fele sem tréfa. Kétségtelen, hogy minden komoly rendszerváltáshoz drasztikus lépésekre is szükség lehet, ha a régi elit nagyon ragaszkodik a hatalmához. Annak idején még a galamblelkű Gorbacsovnak is drasztikusan kellett eltávolítani ellenfelét, Grigorij Romanovot, hogy a Szovjetunió élére kerülve megkezdhesse reformjait, amely végül is elvezetett a rendszerváltáshoz.
Tisztogatások
Szaúd-Arábiában pedig igazán megrögzült, feudális rendszer volt eddig, rendkívüli szigorú vallási szabályokkal, vallási rendőrséggel, teljesen a sötét középkort idézve. Ezt akarja most a leendő uralkodó megváltoztatni, és elképzelhető, hogy másképp nem megy a dolog. 11 herceget, 4 minisztert és több üzletembert tartóztattak le, akik a Bloomberg szerint mind elgáncsolhatták volna a reformer trónörökös hatalomra kerülését.
Hirdetés
A tisztogatásoknak komoly vagyoni hatása is van: az arab világ 10 leggazdagabb emberéből 3-at lecsuktak, köztük Alwaleed bin Talal nagybefektetőt, aki többek között arról híresült el, hogy 1991-ben megmentette a Citicorpot, és hogy komoly tételt vásárolt az Appleben. Kérdés, hogy egy brutális hatalommegragadást láthatunk, vagy pedig az ország teljes átalakítása csak így lehetséges, miután évtizedekig ellenállás mutatkozott minden változtatással szemben?
Diktátor és reformer
Mohamed herceg úgy tűnik, most egyszerre játssza az autokrata diktátor és a reformer szerepét. Kétség kívül nem akármilyen rendszert kell lebontania: nincs alkotmány, a rendszer az uralkodócsaláddal kapcsolatban álló több ezer hercegre és vallási vezetőre épül, és gyakorlatilag az iszlám szent könyvét, a Koránt tekintik a törvény alapjának. Mindez azóta tud így működni, amióta az olaj exportja szinte korlátlan bevétellel látja el az országot.
A trónörökösnek most ezt a rendszert kell szétzúzni, és könnyen elképzelhető, hogy ez csak erőszakkal megy, hisz különben elgáncsolná a fennálló merev struktúra. Gyakorlatilag egy felülről vezérelt forradalmat kell lebonyolítania, és ehhez a tapasztalata is megvan: egy 2016-os interjúban azt állította, hogy a hercegek és egyéb hatalmasságok között szerzett tapasztalata értékesebb, mint amit Steve Jobs, Mark Zuckerberg és Bill Gates összegyűjtött. Ezek alapján az is látszik, hogy önbizalomhiánnyal sem küzd az ifjú, 32 éves politikus.
A jövő
A nagy kérdés most az, hogy hatalmának konszolidálása és a régi, merev struktúra szétverése után sikerül-e a koronahercegnek megvalósítani a gazdasági nyitást, hogy országa elindulhasson azon az úton, ami az olajfüggőség csökkenéséhez vezethet. Ehhez modern nyitott, diverzifikált gazdaságra van szükség hatékony, korrupciómentes államszervezettel és világi berendezkedéssel. A herceg szerint ezt igényli az ország fiatal lakossági is, valószínűleg mostani intézkedései az ő szimpátiájuk megszerzésére is irányulnak.

Topik gazda

pampa
4 5 4

aktív fórumozók


  • BÉT
  • Indexek
  • Deviza
      • Forgalom
      • Nyertesek
      • Vesztesek