Ez is eljött sajnos a világban.
Elindult egy újabb háború.
Aminek nem látjuk a végét, csak a kirobbantóját ismerjük, ö Putyin.
Ö az a ki a saját harcát vívja a világ ellen, egyelöre megállíthatatlanul.
Legalább 17-en meghaltak és több tucatnyian megsérültek, miután orosz rakéták csapódtak egy kilencemeletes lakóépületbe és egy üdülőközpontba Odesza közelében, közölték ukrán hatóságok. ,
Kremencsuk városában hétfőn támadtak rakétával egy bevásárlóközpontot. A támadásban legalább 18-an életüket vesztették, 25-en kórházi ápolásra szorulnak. A mentőalakulatok még 21 eltűnt után kutatnak. . Kremencsuk fontos ipari és logisztikai központ, így még az is lehet, hogy valójában nem direkt a bevásárlóközpontot akarták eltalálni - az épülethez viszonylag közel egy nagy rendezőpályaudvar is van, ami fontos szerepet játszhat az ukrán hadsereg utánpótlásában. Ennek ellenére első zsigeri reakciójuk a tagadás volt. Hétfőn a Kreml "ukrán provokációnak" minősítette a történteket, vagyis lényegében azt állították, hogy az ukránok maguk robbantották fel a bevásárlóközpontot. . Egy napra rá már ott tartunk, hogy az orosz védelmi minisztérium szerint a bevásárlóközpont mellett "nyugati fegyvereket és lőszert tárolták", és ezek robbanása okozta a tüzet a bevásárlóközpontban. Az orosz védelmi minisztérium keddi tájékoztatása szerint "az orosz légierő nagy precíziós légi fegyverekkel" fegyverraktárokat támadot Kremencsukban, és "a nagy precíziós csapás eredményeként" el is találta azokat. Ezek robbanása "tüzet okozott egy üzemen kívüli bevásárlóközpontban" ami "az üzem" mellett volt. Hogy milyen üzem, az nem derült ki, előtte nem üzemről, hanem raktárról értekeztek. . Ugyanezt a jelenséget a mariupoli szülészeti klinika lebombázásakor is megfigyelhettük, ott az első moszkvai reakció az volt, hogy a támadást az ukránok megrendezték, az áldozatokat színészek játszották. Második lépésben közölték, hogy valójában a kórház nem is kórház volt, hanem az Azov ezred bázisa. Akkor a harmadik lépés az volt, hogy mivel a kórház kiképzőbázis volt, így valójában legitim katonai célpontnak minősült, ezért lebombázták.
Egy három hónapos csecsemő kómába került, egy hatéves kislány pedig meghalt a dél-ukrajnai Ocsakov városát ért orosz csapások következtében, írja a Sky News. A mikolajivi katonai közigazgatás vezetője azt mondta, az ágyúzásban három ember meghalt, hat pedig megsebesült. A régió egyes területein nincs se gáz, se víz, se áram. . https://assets.telex.hu/images/20220628/1656412739-temp-anldcD_cikktorzs@4x.jpg
Olyan bombákkal támadja az orosz haderő az Azovsztal-üzem alatti pincerendszert, mellyel le tudják rombolni a betonbunkereket és meg tudják ölni az ott rekedt sebesülteket, civileket – állítja az ukrán nemzeti gárda Azov alakulata Twitteren. , ezek rohadékok
Pontosan igy van! Az ukranok tamadtak meg dombaszt 2014-ben. Dombasz orosz terulet. A mostani hadmuveletek is orosz foldon zajlanak. Az orosz hadmuveletek celja, hogy felszabaditsak, az ukik alatl szaz eve megszallas alatt tartott orosz teruleteket.
Putyin háborúja
Elindult egy újabb háború.
Aminek nem látjuk a végét, csak a kirobbantóját ismerjük, ö Putyin.
Ö az a ki a saját harcát vívja a világ ellen, egyelöre megállíthatatlanul.